Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02 / 78. szám
1994. április 2., szombat HÁTTÉR Erdő lesz a homokon a baj, a tehetséggel • Erdőbirtokossági társulás kellene Erdő lesz e sovány homokon Harasztosi Pál felvétele Nem a kedwel van Balogh Géza Nyíregyháza-Nyícsaholy (KM) — Tavasz van. Nemcsak a földeken látja ezt az ember, hanem a gazdaboltokban, s a mezőgazdasági kellékeket forgalmazó káef- ték, szövetkezetek házatáján is. Ha ezekhez bekopogunk, a legfontosabb, amit megtudunk: túljutni látszik a mélyponton a megye mező- gazdasága. Ezt erősítik meg a szaktanács- adással és termékforgalmazással foglalkozó GITR Agrár- fejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársaság nyíregyházi területi egységénél tapasztaltak is. A megyeszerte népszerű „Gitéer” annak idején rengeteg segítséget adott, persze tisztes honorárium fejében a szabolcsi nagyüzemi gazdaságoknak, aztán, hogy összeomlottak a téeszek, állami gazdaságok, a GITR apparátusa is a negyedére zsugorodott. A régi gárdából egyedül Kántor Tibor maradt, s az ágazat rend- szertváltást követő vegetálása után örömmel újságolja, az idei szerződéskötéseik azt mutatják, hogy a termelők kedve határozottan megnövekedett. — Sokkal több lett a dolgunk —jellemzi a mai állapotokat Kántor Tibor. — Ma ugyanannyi bevételért, mint korábban sokkal több partnerrel kell felvenni, s tartani a kapcsolatot. Ma például kétszáz hektár napraforgót tíz-tizenöt termelőnél tudunk ösz- szeszedni, korábban ehhez elég volt egyetlen termelőszövetkezetet felkeresnünk. S persze a mostani közvetítői dijak...! De tisztességtelen is lenne többet kémünk a szolgáltatásainkért, hiszen a termelők haszna így is minimális. □ A szabolcsi kistermelők között manapság mi az igazi sláger? — A napraforgó. Soha nem volt még olyan magas a forgó felvásárlási ára, mint tavaly, s az idén. A felvásárlók, illetve a közvetítő cégek minimum kétezer forintos alapárat ígérnek, s erre jönnek még természetesen a különféle felárak, melyekkel a minőséget, a magas olajtartalmat honorálják. Tavaly 3800 tonnára kötöttünk termelési szerződést, az idén 5600-ra eddig. Hasonló tendencia figyelhető meg a másik fontos ipari növénynél, a kukoricánál is, a múlt évben 4200 hektárra elegendő vetőmagot értékesítettünk a megyében, az idén már hétezernél tartunk. Az agrárágazat irányítóinak kár lenne azonban elbízniuk magukat, hiszen rengeteg gonddal kell megküzdenie a ma gazdájának. Czapári István valamikor a csarodai termelőszövetkezet agronómusa volt, ma vállalkozó, a GITR szolgáltatásait ajánlja a termelőknek. De nemcsak vetőmaggal, hanem tanácsokkal is szolgál persze, amire szükségük is van a termelőknek, hiszen jó részük teljesen ismeretlen terepre tévedt. — Az általánosan elterjedt nézetekkel szemben nyugodtan állíthatom, hogy igenis megvan az emberekben a termelői kedv — mondja. — Egyre több földet művelnek meg, Csarodán például nemrég a határnak még több mint fele parlagon volt, most a tíz százalékot sem fogja elérni. Nem a kedvvel van a baj, hanem a tehetséggel, s ezen az anyagi tehetséget értem. Czapári István elsősorban a szűkebb pátriájának, Bereg- nek, meg Szatmámak a gondjait, örömeit ismeri, de az agrárszakember szemével szemlélődik ő fent a Nyírben, meg a Rétközben is, így aztán az egész megyére elfogadható az előrejelzése. — Ez az esztendő sok mindent el fog dönteni. Az év végére nagyjából eldől, ki folytatja a gazdálkodást jövőre is, s ki adja ki inkább bérbe a földjét. Nyíregyházától ötven kilométerre, Nyírcsaholyban Ki- csák Gábor nem a föld árán elmélkedik e napokban, hanem azon, hogy időben el tudja-e majd kezdeni, s végezni a tavasziak vetését. Négy évvel ezelőtt még gépjárműoktató volt, ma vagy hatvan hektár szántót művel, most éppen zabot vet a feleségével. De hogyan!? Nyakukban a vetőmagvas zsák, s csak úgy, kézből szórják a sárga szemeket. — Na, meg lehet maguknak is a véleményük a csaholyi gazdák technikájáról! — nevetnek, de kiderül persze hamarosan, mi az oka e furcsa eljárásnak. — Az égresen túl erdőt telepítünk, lett egy kis szabad időnk, s úgy gondoltuk, elszórjuk ebben a kis sarokban a zabot. Egy holdnyi lehet, ennyiért kár lett volna a gépekkel felvonulni. □ Hány hektár erdőjük lesz? — kérdezzük, mikor Kicsák Gábor leteszi a zsákot, s elindul. Az árokparti égerfákon már kisujjnyi rügyek feszülnek, a laposokban bíbicek, vagy ahogy erre mondják, liébucok kiabálnak, s hirtelen utunkat állja egy homokdomb. Nem is domb az, hanem valóságos hegy, s ameddig a szem ellát nyár-, meg akáccsemeték. — Összefogtunk páran, s tíz hektár nyárfást, meg hét hektár akácot ültettünk a meglévők mellé. Azon is tanakodunk, hogy valami erdőbirtokossági társulást kéne szerveznünk, de most ez lekerült a napirendről. Nyakunkon a vetés, ez most mindennél fontosabb. Eddig csak kerülgettek bennünket a kövér, szürke felhők, de e szavakra, mintha csak felcsapott volna dramaturgnak az időjárás, lassan megered az eső. Kicsák Gábornak pedig felderül az arca. Nem is jöhetett volna jobbkor ez a húsvét előtti, csendes eső. Igaz, hogy most csúnya a Kossuth tér, de hamarosan szép lesz Harasztosi Pál felvétele I /, /■- gjgg§gg§|j ||| y* - §|§ Tárca I gy kora tavaszi regge- B-I len egyszer csak arra J—J ébredünk, hogy szokatlan fényesség tölti be a szobánkat. Megdörzsöljük a szemünket, körülnézünk, s látjuk: ferdén beeső, aranyos sugarak küllőzik faltól falig a helyiséget, a bútorok és tárgyak pedig úgy világítanak e ragyogásban, mintha maguk is fényforrások volnának. Az álom és az éjszaka minden emléke elillan ekkor belőlünk, felkelünk, megnyitjuk az ablakot, s nagyot szippantva a beömlő friss levegőből, kilesünk a kinti világra. Az erkélyen és az utca rügyező fái között szivár- ványosan csillámló pókfonalakat látunk lengeni, a távolból szemünkbe villan néhány ablaktábla, s tükrösen kacsint innen is, onnan is felénk egy-egy kanyarodó gépkocsi. Az évnek ezen időszaka az, amikor az égbolt újra olyan kék lesz, amilyennek behunyt szemmel mindis is képzeltük. vetési kényszer lesz úrrá a legkülönbözőbb helyzetekben és pillanatokban. Benépesedik a temető előtti tér is. A kapunál — kezükben gereblye és kapa — kenAntal Attila A tavaszi naphoz * amikor a levegő megtelik zümmögéssel, csicsergéssel és mindenféle kellemes illattal. Az eddig szürke és mogorva világ hirtelen mosolyogni kezd és megszínesedik. A piaci nyüzsgésben megnő a csupán kedvtelésből nézegetők száma, az utcák aszfaltján csoportba verődött kamaszok csodálják egy-egy társuk fényes motorbiciklijét, a bakfis lányokon pedig nedős öreg nénik beszélgetnek, míg az árusok lába előtt bar- kás ágak selyme borzolódik, befőttes üvegekbe és műanyag vödrökbe állított csok- ros sárga és kék sziromleveleit remegted a langyos szél. A fűvel benőtt töltések tövében, a lejtős utcák árkaiban vízerek szivárognak. Miközben halk csobogásukat hallgatjuk, gyerekkori gyufaszál és papírhajó úsztatások képei sodródnak emlékezetünkbe. Rohanva kísértük és versenyeztettük annak idején e parányi utazókat, s nagyokat kurjongattunk, hisz sütött a nap, elérhető közelségben volt a tavaszi szünet, sőt, a nyári vakáció is csábosán intett már felénk az idő távolabbi tartományaiból. A csendesebb forgalmú tereken és utcákon babakocsit toló fiatalasszonyok sétálnak büszkén és elégedetten. Ha ismerős akad közöttük, megállunk beszélgetni vele, majd bekukkantunk a kocsi mélyébe. A puha takarók alól csak két lehunyt szempilla s egy fitos kis orr látszik ki, a csöppséget azonban így is aranyosnak és szépnek találjuk. Hisz lehet-e más, mint szép és kedves, a tavaszi napfényben alvó jövő. V __/ Kapcsolatok Nábrádi Lajos A húsvéti szünidőben megyénk legnagyobb építőipari vállalatának népművelője, kultúrosa (ilyen státus is volt) rajzversenyt, ügyességi versenyt rendezett a vállalati dolgozók gyermekeinek. A nyertesek a szakszervezeti kasz- szából értékes jutalmakat kaptak. Sokaknak ez is a visszasírható emlékek közé tartozik. Igen, a nagyvállalatok, a dinasztiák kötődést, összetartó erőt is jelentettek. Sok egyéb „intézménye” is volt az egymáshoz való tartozásnak. Az utóbbi időben viszont lazulnak kapcsolataink. A nagyhéten kevesebb csomagot kézbesítenek a postások, kevesebb helyre megyünk el locsolódni... Arról sem jelentek meg mostanában hírek, hogy valamelyik szocialista brigád, vagy úttörőraj meglátogatta az ünnep kapcsán valamelyik szociális otthont. Szó sincs a brigádmozgalom és az úttörőmozgalom visszasírásáról. Azon már inkább siránkozhatunk, hogy egyik mozgalom helyett sincs más. Igaz a filozófiának ez a megállapítá- sa:„Az új tagadja a régit, de megtartja, átveszi annak pozitív vonásait". A totális tagadás hiba, sőt bűn. A minap Nyíregyházán üzletembereknek elődást tartott a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektorhelyettese. A jó példák közt említette, hogy a lengyel kormánypártiak és az ellenzékiek külföldön összefognak és egy emberként szerzik a befektetőket, azon fáradoznak, hogy elengedjék, vagy átütemezzék a lengyel adósságokat. Ezzel szemben — hangsúlyozta a rektorhelyettes — a magyar ellenzék egy része külföldön lépten-nyo- mon lejáratja a kormányt, sőt egész hazánkat, de a kormánypártiak egy része is etikátlanul szidja az ellenzéket. Igen, a „fenti” példa ragadós, demoralizáló. A háromnapos ünnepen vezetőknek és beosztottaknak, kicsiknek és nagyoknak lesz idejük elgondolkodni: hogyan javíthatnánk kapcsolatainkat, hogyan kerülhetnénk közelebb egymáshoz. A jobb hangminőség elérése érdekében ismét gyártanak csöves erősítőket a nyíregyházi UNIVOX Kft.-ben Elek Emil felvétele Kommentár Autók a villasoron Kovács Éva T» t y íré gy háza legszebb, l\J legpatinásabb része J. 1 számomra a hosszú Sóstói út. Nem csak azért, mert érzelmileg kötődöm hozzá, hiszen annak idején, főiskolásként sokat koptattam arra a betont, de azért is, mert szerintem bármely nagyvárosban megállná a helyét. A széles utat szebbnél szebb házak, egykori szépségüket híven őrző, vagy éppen a legmodernebb szépség szerint megépített villák szegélyezik, a nagy előkertekben gyönyörű virágok, bokrok kelletik magukat, s különös adottság, hogy mindezen szépséghez szinte még félúton társul, hozzáadja a magáét a sóstói erdő is. A telepített padokon már a járdáról lelépve erdei levegőt szippanthatunk, s a benzingőzös zajból köny- nyen, karnyújtásnyira elérhető a város tüdeje. Nyíregyházának ez a része azért is tetszik nekem, mért megőrzött valamit abból a békebeli polgári világból, amit csak könyvek, filmek alapján ismerek, de mégis annyira kedvelek. Rég jártam már a Sóstói úton, s most, hogy nemrég arra vezetett az utam, igencsak elszomorodtam. A korszellem nem kímélte régi kedvencemet. A modernizáció, a vállalkozások elterjedése itt nem csak pozitív, negatív változást is hozott. Az csak természetes, hogy különféle irodák, üzleti helyiségek nyíltak ezen a helyen. Az azonban szerintem már közel sem az, hogy használt autók kereskedésére is engedélyt adtak az illetékesek. így történhetett, hogy az egyik villa kertjében most mindenféle korú járművek kelletik magukat, várják gazdájukat. Lehet, hogy az engedély megadását nem tiltja a szabály, s minden szempontból helyesen jártak el az illetékesek. Tudom, a jogszabály szerint ma saját portáján mindenki azt csinál, amit csak akar. A város szépségéért felelősöknek azért szerintem annyi stílusérzékkel mégis csak kéne rendelkezniük, hogy közülük valaki megnézze: mire és hová mondott valójában igent. Mert a használt autók kereskedése a Sóstói villasoron igen látványos stíluskeveredés.
