Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-11 / 84. szám
1994. április 11hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL-JESSS31 A péntek a „legfeketébb" A megyei baleset-megelőzési bizottság sajtótájékoztatója a múlt évi munkáról Nyíregyháza (KM - CS. GY.) — A múlt évi munkát értékelő és az idei feladatokat meghatározó értekezletet, illetve sajtótájékoztatót tartott április 8-án, pénteken a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. Tolnai József alezredes, az MRFK közlekedési osztályának vezetője beszámolt arról, hogy megyénkben tavaly az azt megelőző évihez képest jelentősen csökkent a közúti balesetek száma; annak ellenére, hogy a közlekedés tárgyi és személyi feltételei nem javultak számottevően. Nyolcvanöt halálos baleset történt, amely több, mint 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A súlyos sérüléssel járó karamboloknál csaknem 16 százalékos a csökkenés. A rendőrség 30 akciót szervezett, melyből a társszervek, így a közlekedési felügyelet, a polgárőrök és mások is igencsak kivették részüket. A balesetek számának mérséklődésében a KRESZ, illetve a jogszabályi változásoknak is nagy szerepe volt. A karambolok 85 százalékát a személygépkocsi-vezetők, a 12 százalékát pedig a gyalogosok okozták. A szerencsétlenségek tekintélyes hányadát a sebesség helytelen megválasztása idézte elő. A tavalyi adatok alapján közlekedési szempontból a péntek számít a „legfeketébbnek”, a napszakok közül pedig a délután. 1993- ban mintegy negyedével kevesebben vezettek ittasan. A mezőgazdaság privatizációjával növekedett a forgalomban résztvevő lovasfogatok száma, és sajnos, a nevükhöz nem egy halálos baleset fűződik. Az adatok szerint a megyében a kedvező tendencia idén is folytatódott, ugyanis a múlt év hasonló időszakával összevetve kisebb számú baleset történt. A rendőrség a szabálytalankodókkal szemben a jövőben is keményen lép fel. A forgalomellenőrzések technikai feltételei valamelyest javultak. Például a rendőrség . korszerű, úton-útfélen használható rendszám-azonosító komputert, valamint modem traffipaxot állított munkába. Fiilöp János, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára arról szólt, hogy a társadalmilag elviselhető közlekedésbiztonsági helyzet kialakítása a cél. A tervek a balesetek számának további csökkentését irányozzák elő. A balesetmegelőzési bizottság a vállalatoknál, különböző intézményeknél oktatást, vetélkedőt szervezett. A Kelet- Magyarország című lapban KRESZ-TOTÓT indított, a gyerekeknek rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett; kerékpáros iskolakupát tartott. Működik az Egy rendőr, egy iskola-akció. A bizottság ott volt a gyermek-, a rendőr-, a szak- szervezeti napon, továbbá a tűzoltónapon. Sikeres volt az a kampányuk is, amelynek során az idegen felségjellel közlekedők magyar autósokat egy öntapadós „H”-betű ingyen történő átadása mellett a felségjel átragasztására kértek. Egyébként a közlekedési helyzet javítására tett intézkedésekeinket külföldön is elismerik. Ennek a közelmúltban megtartott nemzetközi közlekedési konferencián is hangot adtak. A gyerekek számára nagyon fontos a szülői példamutatás. A munkába szeretnék bevonni az iskolaszékeket is. A lemezlovasok támogatására is számítanak, mégpedig azért, hogy a zenés rendezvények végén hívják fel a fiatalok figyelmét az éjszakai, s a „túl jó hangulatban” folytatott autózás veszélyeire. Végül Tamás György Lajos, az MRFK vezetőjének közbiztonsági helyettese, a megyei baleset-megelőzési bizottság elnöke a tervek között említette, hogy felvilágosítás céljából az ukrán, a román, az orosz és a lengyel autósokhoz szórólapokat juttatnak el. A helyes közlekedési magatartás elsajátítása érdekében az óvodásokra is nagyobb figyelmet fordítanak. A középiskolások számára pedig rajz- és irodalmi pályázatot írnak ki. (Tavaly az általános iskolásoknak volt.) Közlekedési versenyeket is rendeznek. Fidesz: győznek a liberálisok Szájer szerint nem kérdés, hogy a jelenlegi koalíció búcsúzni kényszerül Eger (MTI) — A választások előtti utolsó tanácskozására ült össze a Fidesz Országos Választmánya vasárnap Egerben. Mint azt Szájer József, a zárt ülés megkezdése előtt az MTI-nek elmondta: először Ader János, a párt országos kampány- főnöke ismerteti az ajánlószelvény-gyűjtés eredményeit és a további kampánystratégiát. Második napirendi pontként a Fidesz koalíciókötési alapelveit vitatják meg és ebben az ügyben határozatot is hoz a választmány. A dokumentumban, amelyet Kövér László, az elnökség tagja terjeszt elő, meghatározzák majd azokat a minimál- feltételeket, amelyek a keretében a Fidesz koalíciót köt, illetve rögzítik azokat a pontokat, amelyeknél a párt feltétlenül ragaszkodik saját programjához. A négy liberális párt jelöltjei együttesen jóval több ajánlószelvényt gyűjtöttek, mint a többi párt, ezért komoly esély van arra, hogy a választások után liberális összetételű kormány alakuljon. Ezt Szájer József, a Fidesz Országos választmányának elnöke jelentette ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a testület vasárnapi, egri ülését követően tartottak a hevesi megyeszékhelyen. Az Országos Választmány értékelése szerint — mondta Szájer József — nem kérdés, hogy a jelenlegi konzervatív kormánykoalíció búcsúzni kényzerül. A választások tétje ezért az, hogy a jelenlegi kormányt baloldali, vagy liberális domi- nanciájú kormány váltja-e fel. A Fidesz csak olyan koalícióban hajlandó részt vállalni —- folytatta —, amely mögött biztos parlamenti többség áll és amely elkötelezett a pluralista társadalom, a parlamen- tális demokrácia, a magántulajdonon és a piaci elveken alapuló gazdaság, valamint egy sokszínű, szabad nemzeti kultúra iránt, illetve törekszik az ezeket korlátozó monopóliumok felszámolására. A kormányprogram megalkotása során tekintettel kell lenni a koalíciós partnerek jogos és elfogadható törekvéseire, ám a megkötendő kompromisszumok nem.sérthetik a Fidesz programjának stratégiai célkitűzéseit. Ezért — a választmány által elfogadott dokumentum szerint — csak olyan kormányt támogatnak, amely nem a jövő generációira hárítja a gazdaságpolitika terheit, és meghatározó szerepet szán a fiataloknak az ország gazdasági és társadalmi átalakításában. A testület véleménye szerint tárgyalásokat kell kezdeményezni az érdekképviseleti szervezetekkel egy társadalmi megállapodás elérése érdekében, amelynek célja az áremelkedés ütemének mérséklése lenne. A privatizáció során előnyben kell részesíteni azokat az ajánlatokat, amelyek garantálják a munkahelyek megőrzését és szükség van az oktatás fejlesztésére, valamint a kárpótlás mielőbbi végrehajtására és lezárására. A külpolitikában fenn kell tartani a nyugati orientációt és minden lehetséges eszközzel elő kell segíteni, hogy Magyarország a legrövidebb időn belül az Európai Unió és a NATO tagja legyen. Jó kapcsolatokat szükséges kialakítani a szomszédos államokkal, de továbbra is támogatni kell a határon túli magyar kisebbségek jogos törekvéseit kollektív jogaik elismertetésére. A tömegtájékoztatás területén végre kell hajtani azokat személyi és szervezeti változásokat, amelyek biztosítják a pártatlan tájékoztatást, illetve meg kell alkotni a médiatörvényt. A Fidesz választmánya támogatja a választójogi törvény olyan reformját, amely jelentősen csökkenti a parlamenti képviselők számát, ám véleményük szerint az egykamarás parlamenthez ragaszkodni kell. A sajtótájékoztatón Ader János, a párt kampányfőköne bejelentette, hogy a Fidesz mind a 173 képviselőjelöltje megszerezte a szükséges létszámú ajánlást. Magyarország '94 —r konferencia Kecskemét (MTI) — Merjük állítani, hogy jobb mérleget tudunk készíteni 1994-ben, mint kaptunk 1990-ben — hangsúlyozta Balsai István igazságügy-miniszter szombaton Kecskeméten, a „Magyarország ’94” című konferenciát megnyitó előadásában. A Tudomány és Technika Házában elkezdődött kétnapos tanácskozást — mint Filó Katalin, a Haza és Haladás Alapítvány igazgatója köszöntőjében elmondta — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat segítségével az Alapítvány a négyéves számvetés jegyében szervezte meg. Balsai István bevezetőjében kijelentette: boldog lehet az a nép, amely az elmúlt évek megrázó átalakulásának időszakában csak taxisok és rádióriporterek helyzetváltozását érhette meg. Arcátlanságnak nevezte, hogy azok emlegetnek leghangosabban számonkérést, akik csődtömeget hagytak az országra. A választási kampányra utalva Balsai István beszélt arról is, hogy az ellenzékben lévők a választók szimpátiájának megnyerése érdekében nem riadnak vissza a hangulati ráhatásoktól. Ugyanakkor mindent elhallgatnak arról, hogy a kommunista diktatúrát elszenvedett országok közül hazánk érte el a legnagyobb sikereket az Európához való közeledésben. A demokratikus átalakulás, a jogállamiság kiépítése felé megtett út, ezen belül a jogrendszer átalakítása terén végzett parlamenti és kormányzati munka ismertetése után az igazságügy-miniszter az elkövetkező évek feladatairól is szólt. Ezek sorában arról, hogy új alkotmány kidolgozására van szükség, valamint a társadalmi morált, az önkéntes jogkövetést is szolgáló jogrendszeren kívüli tartópillérek — mint például a családok — megerősítésére. A magyarországi sortüzek- ről, az 1956 utáni megtorlásról a tudományos kutatások alapján részletes ismertetést adó két történész, M. Kiss Sándor és Kahler Frigyes előadását követően Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára figyelmez-' tette a jelenlévőket az elhangzottakra. Fontos, hogy emlékezzünk — mondotta —, fontos, hogy az ország lakossága, most, amikor döntési helyzetbe kerül, szembenézzen a múlttal, s ne térjen vissza arra az útra, amelyről már bebizonyosodott: nem vezet sehová. Kijelentette: az a vád, hogy a jelenlegi kormány rosszabb állapotban adja át az országot, mint átvette, már csak azért sem állja meg a helyét, mert a választás még nem dőlt el. Tehát nem tudni: ez a kormány átadja-e az országot, amit gazdaságilag, politikailag és morálisan ösz- szeomolva vett át. Rámutatott, az MSZMP rendszerváltás előtti dokumentumai tanúsítják, hogy az akkori vezetés 20 százalékos kapun belüli munkanélküliséget érzékelt. Ennél az eltagadott 20 százalékos, s a szakértők által megjósolt egymilliós számnál lényegesen alacsonyabb a munkanélküliség. A sokat bírált privatizáció következménye 3-400 ezer munkahely, valamint az, hogy a hazai össztermelés több mint ötven százalékát ma már a magánszféra állítja elő. Az SZDSZ az esélyekről Budapest (MTI) — Az a tény, hogy a parlament ellenzéki pártjai több helyen képesek jelöltet állítani, mint az MDF, azt bizonyítja: a választási küzdelem nem csak az MDF és az MSZP között zajlik majd, mint azt a miniszterelnök jövendölte. A jelöltállítás adatai igazolják a közvéleménykutatások eredményeit, amelyek szerint az MDF a választások után nem lesz nagy párt, az SZDSZ pedig — középen — megkerülhetetlen lesz a következő koalíció létrehozásakor — vonta meg jelöltállítás pénteken lezárult folyamatának mérlegét vasárnap este, a párt ügyvivői testületének ülését követően Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnökjelöltje és Magyar Bálint kampányfőnök. Magyar Bálint a sajtó képviselői előtt beszámolt arról, hogy a szabaddemokraták 175 körzetben állítottak képviselőjelöltet, ebből négy a közös jelölt. Abban a körzetben, ahol Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke indul, ott ő élvezi az SZDSZ támogatását. Elfogadta az OVB a listákat is: az SZDSZ 20 területi listáján és az országos listán együttvéve csaknem ötszáz név szerepel — tudhatták meg az újságírók. A koalíciós együttműködést firtató kérdésekre válaszolva Kuncze Gábor megerősítette: az SZDSZ nyitott minden demokratikus párt irányába. Céljuk az, hogy leváltsák a jelenlegi kormánykoalíciót, a koalíciókötés során azonban készek a KDNP-vel is együttműködni. A miniszterelnökjelölt nem tartja valószínűnek, hogy a szélsőséges pártok a választást követően bekerülnek a parlamentbe, ez alól csak a Torgyán József vezette FKGP-t tekinti kivételnek. A Munkáspártra májusban Kuncze Gábor szerint any- nyian fognak szavazni, mint ahányan most nekik adták ajánlószelvényüket. Ünnepélyes... ...gálakoncert keretében adták át vasárnap a tizenötödik nemzetközi kamarakórus fesztivál díjait a Pécsi Nemzeti Színházban. Az alapításának harmincadik évfordulóját ünneplő pécsi kórustalálkozón nyolc ország tizennyolc együttese vett részt. (MTI) Lezuhant... ...Kesztölc térségében egy sárkányrepülő szombat délután A szerencsétlenül járt sportolót gerinctöréssel szállították kórházba. (MTI) Boross... ...Péter miniszterelnök szombat délután hivatalában fogadta Erhard Busek osztrák alkancellárt, az Osztrák Néppárt elnökét. A budapesti... ...Radnóti Miklós Színházban vasárnap délelőtti megemlékezésen több mint száz színész olvasta fel hatezer áldozat nevét, tisztelegve a Holocaust 600 ezer magyar és összesen 6 millió zsidó áldozatának emléke előtt. (MTI) Lottónyeremények... ...A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 14. heti lottó- és Joker-sorsolások nyereményei — a jövedelemadó levonása után — a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatot 108 fogadó ért el, nyereményük egyenként 268 330 forint, 3 találatot 8860 fogadó ért el, nyereményük egyenként 2726 forint, 2 találatot 214 654 fogadó ért el, nyereményük egyenként 143 forint. A következő hétre átvitt — nettó nyereményösszeg: 259 382 265 forint. (MTI) * 6 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 85 381 077 forint, 5 plusz 1 találatot 3 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1 066 544 forint, 5 találatot 83 fogadó ért el, nyereményük egyenként 57 825 forint, 4 találatot 3688 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1735 forint, 3 találatot 57 301 fogadó ért el, nyereményük egyenként 150 forint. * Telitalálatos Jokert egy fogadó ért el, nyereménye: 2 667 275 forint. (MTI) POLITIKAI HIRDETÉS FODOR GABOR NYÍREGYHÁZÁN Az SZDSZ nyíregyházi kampánynyitó gyűlésének vendége Fodor Gábor. Házigazda: Bartha László és Laborczi Géza képviselőjelölt. Váci Mihály Művelődési Központ, április 12. (kedd) 19 óra. SZABAD DEMOKRATÁK