Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-11 / 84. szám
1994. április 11., hétfő HATTER Játékos matematikaóra Elsősorban keményfát, bőrt, lenvásznat, különböző fémeket használt Mező Éva Nyíregyháza (KM) — Bizonyára nem sokan tudják, mit takarhat a „KoMaKé” kifejezés. Bevallom, én magam sem hallottam róla mindaddig, míg nem találkoztam Kovács Zoltánnal, a Budai Tanítóképző Főiskola docensével, aki a Megyei Pedagógiai Intézet vendége volt a napokban. Matematika szakos tanárokkal ismertette meg a saját maga által készített ötletes, játékos tanítási segédeszközeit. Talán az eddigiek is sejtetik: a KoMaKé olyan tárgyak, játékszerek, taneszközök együttese, amelyek logikai, matematikai jellegűek. Legfőbb rendeltetésük az lenne, hogy a matematika tanításban felváltsák az évtizedek óta használt, szakmailag itt-ott vitatható, agyonnyúzott hagyományos segédeszközöket. Kényszerhelyzetben Ezek a természetes anyagokból készült oktatási segédletek hasznos eszközei a gyermekeket körülvevő tárgyi környezet gyarapításának, gazdagabbá tételének is. Kovács Zoltán hosszú évek óta foglalkozik játékos tanszerkészítéssel, országszerte gondolatébresztő bemutatókat tart pedagógusoknak. — Tulajdonképpen „kényszerhelyzetben” kezdtem el szemléltő eszközöket készíteni — mondja a tanár úr. Friss diplomásként osztatlan tanyasi iskolában indult a pályám, ahol egy osztályban ült az elsős és nyolcadikos gyerek. Mivel egyszerre foglalkoztam velük, rá voltam utalva aira, hogy valamivel lekössem a figyelmüket. Ebben az időben rengeteg oktatási segédeszközt készítettem. Elsősorban keményfát, bőrt, lenvásznat, különböző fémeket használtam fel, s az elkészült segédleteket aztán a gyerekek életkora szerint küPillanatkép a bemutatóról lönböző célokra vettem igénybe. Nagyon nagy hatással voltak rám azok az igazi „népművelő” szemléletű pedagógusok — többek között Öveges professzor —, akik nem úgy tanítottak, hogy eldarálták a száraz tankönyvi szöveget, hanem mutatták, „csinálták” amiről beszéltek. Abban az időben még dívott a tanári újító- és szertárfejlesztő mozgalom, aminek ma már a nyomai sem fedezhetők fel. Napjainkban a tanszergyártás teljesen leépült, s az intézményösszevonások sem hoztak kedvező változást ezen a téren. Egyszerűen nincsen „gazdája” a taneszközgyártásnak, nincs aki a pedagógus újjítómozgal- mat felkarolja. Hármas funkció Kovács Zoltán tanszereiből tizenöt évvel ezelőtt rendezték az első kiállítást, s hosszú fáradozás eredményeképpen elérte, hogy két évvel ezelőtt megnyílt a JÁTÉK TANSZER STÚDIÓ a Budai Tanárképző Főiskolán. — Lényegében hármas funkciója van a stúdiómnak — mondja a docens. Először is olyan információs központ, ahová ha valaki bejön, kézbe veheti a szemléltető eszközökre vonatkozó szakirodalmat. Rendszeresen járok külföldre, többször voltam például Nümbergben a játékkiállításon. Összegyűjtöttem egy bőrönd prospektust, amelyek a legújjabb ötleteket tartalmazzák. Kanadából olyan könyvvel tértem haza, amelyből egyetlen egy darab van az egész országban. Ha ezekben valaki talál olyan eszközt, amit használni szeretne, az elkészítéssel kapcsolatosan is tudom segíteni. A stúdió másodsorban bemutatóterem céljára szolgál, itt állítottam ki a saját magam által elkészített segédeszközöket. Természetesen gyűjtöm a Balázs Attila felvétele mások segédleteit is, ha ötletesnek, használhatónak találom. Harmad, és nem utolsó sorban a stúdió a műhelyem is, itt készítem el az új darabokat. Új ötletek A matematikatanításnak nem az a lényege, hogy a tanulók a megszokott, hagyományos sémákat gyakorolják. Sokkal fontosabb, hogy folyamatosan olyan helyzeteket tudjunk számukra teremteni, ami újabb és újabb megoldandó problémák elé állítja őket, gondolkodásra késztet. Legszívesebben minden olyan helyen, ahol megfordulok, otthagynék egy bőrönd játékos tanítási segédletet. Előadásaimon is arra ösztönzőm a pedagógusokat, „lopják” el ötleteimet, s használják minél több órán. Mindent megteszek azért, hogy egyre szélesebb körben megismerjék, s kipróbálják az oktatásnak ezt az új módszerét. Tárca A szekrényben kutatott valamiért, s talált egy forintot. Ütött-kopott pénz volt, de mégiscsak egy forint. Nézte, nézte, vajon hogy került a fiók mélyére? Talán apja zsebéből csúszott ki, vagy anyja kötényében maradt, mikor a postásnak adott vissza. Neki nem volt soha még egy fillérje sem, a húsvéti lo- csolódáskor összeszedett garasokat is haza kellett adni ruhára, cipőre. Nem tudta levenni szemét a pénzről. Többször bedugta, kihúzta a fiókot. Valahogy nem hagyta nyugodni a dolog. Eljátszadozott a gondolattal: mi lenne, ha zsebre tenném..., vennék magamnak fagylaltot. Nem, nem lehet, engedély nélkül nem — sóhajtotta. De azt is tudta, ha megmondja szüleinek, biztos lesz helye ennek a kóbor forintnak is. Mégis megpróbálhatnám — piszkálta egyre a kisördög. — Úgysem tud. róla senki, nem veszik észre!... Szeme körbe járt. Anyja kint mosott, apja a kertben dolgozott. Most! Ragadta meg hosszas vívódás után a forintot. Hirtelen nadrágja mélyére süllyesztette, s már rohant is kifelé. Először úgy döntött, eldugja az udvaron, mert valahogy nagyon sütötte a zsebét. De meglátta Janót, a pajtását, vartan nyögte ki, ami először eszébe jutott. — Találtam! — Hol találtad? — érkezett azonnal a kérdés. — Izé..., az úton, ahogy Dankó Mihály Egy forint aki játszani hívta, meggondolta magát. Majd este keresek neki helyet, és már futott is. Hamar elszaladt a délelőtt, anyja hívó szava vetett végett a felhőtlen játszadozásnak. — Vedd le a nadrágod, ki akarom mosni! —fogadta. S ő engedelmesen gombolkozni kezdett, el is feledkezett a benne lévő forintról. Anyja szokásához híven átkutatta a ruhadarabot töviről-hegyire, hisz azt csak a jóisten tudja, mi mindent rejthet egy gyermekfiú zsebe. A matatás közben a keze hirtelen megállt. — Honnan van ez a pénz? — Mintha csak villám csapott volna bele. Elpirult, zamentem az iskolába — maga is meglepődött, amiért hazudott. Nem volt jobb ő a többi pajtásainál, de valahogy nem szívesen lódított soha. Most is valami megfoghatatlan erő és dac mondatta ki vele a szavakat. Már hiába volt minden. Anyja persze, azonnal észrevette a huncutságot. — Hol taláááltad? — húzta össze szemöldökét. — Az úton — hajtotta le csendesen a fejét. Már maga is látta, csapdába került, nem tud ő olyan jól füllenteni, hogy rajta ne kapják. —Miért nem mondasz igazat? — Tényleg, anya... — ma- kacsolta meg magát. — Halljam, de őszintén, nem loptad? — vágta oda anyja most már mérgesen, pedig tudta, fia sohasem nyúlna a máséhoz, csak idegesítette a lódítás. — Én, én kaptam — váltott. Nem is értette miért próbál még mindig kibújni. — Úgy, kaptad?!—Anyját éktelen düh kapta el, keze ütésre lendült. A nyakleves, mintha az égből zúdult volna a fiúra. Megbánt már mindent, hisz tudta, értelmetlen volt a hazugság. — Ha nem jut eszedbe semmi okosabb, tessék, térdepelj kukoricára a sarokba! Fájt ez a megaláztatás, de érezte, megérdemli, és vezekelni is akart. Szipogva törölte le a lassan csordogáló könnyeit. "AT em felejti el azt a j\l napot. Megtanulta -L t egy életre, egyszerűbb az egyenes út. S azóta is megsajdul a térde, ha hazugsággal találkozik. Mára anyját is megértette, különösen, ha visszagondol, menynyire megviselte őt is a „szigor”: mert az az igazi szeretet, ha a nevelésben sincs megalkuvás. [----------------------------------------------------------------------------1 f< - * - '• "* ': ^ Különbségek Balogh József L ecsillapodtak a kedélyek, elültek a hullámok a vásárosnamé- nyi szállodaeladás körül. A vevő visszalépett, ám ez inkább az eladónak hozott megnyugvást, mert azt a hangulatot, ami az eladás hírének nyilvánosságra kerülése után a beregi városban eluralkodott, jobb mihamarabb feledni. Miért emlegetjük fel akkor a kedélyek elcsendesedése után? Mert amikor az események zajlottak, csak szíthattuk volna vele a tűzet, most pedig már legalább tanulsággal szolgálhat. Jómagam csak újságok hasábjairól és a rádióból ismertem meg az ügyet, de megdöbbentett néhány érdekelt akkori megnyilvánulása. Például az áfész elnöké, akinek szavaiból az derült.ki: mindegy ki a vevő, csak vigyék. Azt meg már én teszem hozzá, hogy nem is csoda, hisz egy gazdálkodó szervezetnek húszegynéhány millió nemcsak lélegzetvételt, hanem életet és néhány évig még biztos jövedelmet jelent. Adták volna, hiába félt az ismeretlen vevőtől az egész környék, hiába tiltakoztak az önkormányzat képviselő- testületének tagjai, s hiába utasította el szinte egy emberként az akciót a lakosság. És ez a tiltakozás, ez a NÉM nem a más vallásnak, nem a hitbeli különbségeknek szólt, hanem mert sok már a rossz példa, sok a félelmet keltő esemény annak a hitnek a képviselői körül. Ennek ellenére talán nem keltett volna bennem ilyen benyomást az ügy, ha nem azt érzem a riportokból, hogy a megszólaltatott emberekkel mindenáron olyan dolgokat akartak kimondatni, hogy a hallgató azt érzezze: „ezek” még a középkorban élnek, „ezek” még a vallásháború idejében járnak. S milyen az ember? Az erőszakosan nekik- szegezett, már-már a választ is sugalló kérdésekre — mert nem akarták, hogy középkorinak nézzék őket — úgy válaszoltak, mintha egyetértenének, mintha alig várnák, hogy jöjjön az a nem kívánt vevő. Természetes dolog, hogy ha valakinek pénze van és engedéllyel él más ország állampolgáraként Magyar- országon, az nyugodtan vásárolhat lakást, vagy akár szállodát magának. Mert joga van hozzá. De engedtessék meg, hogy egy kisváros lakóinak is joga legyen megválogatni: kivel osztja meg hétköznapjait és ünnepeit, kivel akar békésen sétálni a város utcáin, s ki az, akit azért nem látna szívesen, mert híre, ismeretlensége folytán esetleg félni is lehet tőle. M ost, 1994-ben és nem a középkorban, mint ahogy azt a rádióriport bizonyítani akarta. JNkOIW IttCHÍ1! tí éil* Füstbe ment tervek Nábrádi Lajos A minap olvashattuk egy hivatalos jelentésben, hogy az egyik szabolcsi községben egy török-magyar Ifi. bővíti az éti- csiga-feldolgozó üzemét, s ha terv megvalósul, több mint száz embernek teremtenek új munkahelyet. Ez a cég a rendszerváltás után egy másik szabolcsi községben kezdte meg működését. Itt tulajdonképpen csődbe jutott, de a tulajdonosok nem adták fel: más településen, egy kicsit más formában folytatják tevékenységüket — a külföldi tőke felhasználásával. Jónak mondható ez a hír, hiszen 1990 óta sok külföldi üzletember megfordult megyénkben, reményeket keltettek, s mi tervezgettünk... íme egy csokorra való az egykor ígéretes, de később füstbe ment tervek közül. Annak idején lapunkban is megírtuk, hogy a határmenti településen az iparvágányt is felhasználva nagy feldolgozó üzemet hoznak létre. Nem lett belőle semmi. Azt is megírtuk, hogy az egyik szabolcsi falu határában, a Tisza közelében nyugati nagy cégek burgonyafeldolgozó üzemet építenek, munkát, megélhetést biztosítanak ezzel a környékbeli burgonyatermelőknek is. A „burgonyásügy” lassan feledésbe merül. Egy másik községben kerékpár-összeszerelő üzem beindítását helyezték kilátásba, nyugati támogatással. Ez a terv is kútba esett. Nyíregyházán, az építők telephelyén egy holland üzletember ezt mondtatja egy nagy, vasipari üzemet hozok létre”. Nyilatkozata után hazarepült, azóta sem jelentkezett. Kirívó példának számít az Érdért Vállalat egyik telepének esete: itt nemzetközi bonyodalom, majdhogy nem nemzetközi botrány lett a szép és jó elképzelések teljesítésének elmaradása miatt. Az oroszok nem szállították a megígért rönköt, a szalkaiak nem szállíthatták a deszkát és a lécet Nyugatra. A sort még lehetne folytatni. Persze a csigaüzlethez hasonló példát is tudunk említeni. Egy beregi községben az egyik vállalkozás csődbe jutott, ám a vállalkozó Németországban és Szlovéniában új partnert keresett és talált. Ez a vállalkozó másban „utazik”, mást termel, de nem adta fel. S ez természetes. t yugaton gyakori: ha l\/ egy terv, egy vállal- J. V kozás nem valósul meg, egy másikkal próbálkoznak. Meg kell szoknunk, vagy tanulnunk a lépésváltást. Igaz, ez sohasem köny- nyű feladat. Am a beletörődést, megadó magatartást aligha javasolhatjuk követendő példának.
