Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-09 / 83. szám
Aranyozott ezüstfonallal hímzett Ruha, ha magyar • Ritka-becses textilemlékek • Hagyományok az öltözködésben A KM tárlata Téli kertek acsailmre, a nyíregyíiázi tanárképzőföis&ía peőagó- ' A' gusa diáfápráóan Szarvason jegyezte eímagát a kép- —^ zőművészetteC. Oíyan mestereknek tanúit, mint !Ru- zicskfli György és ÜQizta íRpza. 7(épein ma isgyakran feitűnü£ a Békési táj, ám néáány éve, mióta a üjyírségóen ék, mindgyaj: rak kan választja témáid a szedd, szakokcsi domóojat, falva- lat, vízpartokat. Skkint alogy méltatói íjájjó íze kjei festett, friss színvilágéi tájképek s csendélete jjellemzili munkásságát, van ereje rendezni, érzelmekkel telíteni a tárgyi valóságot. Jákveredjeivel, olaj képeivel számtalan kiállításon szerepelt, kegutókk a vajai vármúzeumóan tekintfiették meg az érdé kiadók & festményeit, áprdis derekán pedig Uszavasvárikan készülBemutatkozni. Alföldi falu Csendélet Kabalás télen Budapest (MTI Press) — Alighanem Esterházy Orsolya ruhatárából származik az a valaha sötétkék, mára zöldeskékké fakult, nyírott láncbársony szoknya, amelyet dús ezüst és aranyozott ezüstfonallal hímeztek, korallgyöngyök- kel díszítettek. Ugyanilyen domború hímzés ékesíti a hozzá illő pompás ingvállat. A hagyomány szerint ebben az öltözékben vezette oltár elé Thököly Évát, második feleségét Ésterházy Pál Náray Krisztina, Esterházy Pál édesanyja 1618-ban menyasz szonyként szekfű- színű és király- színű, aranynyal átszőtt szoknyát, a hozzá illő gyémánkeleti és európai divat, meg a népi motívumok felhasználásával rubintos felrészszel, vetett mentéjét,, zsinóros nadrágját és csákóját sorra átvették az európai fejedelmi udvarok, s a könnyűlovasság, a huszárság egyenruhájává tették. Pompakedvelő főuraink a 16-17. században dolmányt, ..... Dolmány: Testhez simuló, csípőig érő zsinóros zubbony. Mente: Prémes, bélelt, zsinóros, régi magyaros rövid felsőkabát. Mellény: A zakó alatt viselt, derékig érő, ujjatlan férfiruhadarab. Blúz fölött viselt ujjas női ruhadarab. mentét viseltek, melyek erősen éreztetik a török hatásokat. A női ruhák e századokban — és még tovább is — reneszánsz formákat, díszítettséget hordoztak. Később kiszínesedtek, könnyebbé váltak az anyagok, megjelent a rokokó arany-ezüst csillogása, virágdí sze. A dolmányt felválruhán — egészen századunkig mint jellegzetes magyar motívum kedvelt maradt. A 19. század szülte meg aztán a magyar díszruhát, a díszmagyart, amely feleleveníti a korábbi férfiruha-jellegzetes- ségeket, s tág lehetőségeket Csákó: Magas tetejű, ellenzés katonai föveg. Panyóka: Ujjas felső ruhát vállára vet. Díszruha: Ünnepélyes alkalomkor viselt, díszes ruha. Sájtás: Dísz(egyen)ruhán kacskaringósan felvarrt lapos zsinór. A leggyakoribb a sújtásokkal díszített mente.-. -< fmú w biztosít a divatnak és a hagyománynak a női viseletben is. Pazarul díszesek, mívesek ezek a ruhák. Bármelyik mai, csak egy kicsit is romantikus hajlamú kisasszony és ifjú magára ölthetné, S pompázhatna bennük estélyen, bálban, nemzeti ünnepen... úgy kapaszkodott a kiagyalt fordulatban. —Az apámat akarom! Mandu meghökkent. — Az apád is én vagyok — válaszolta végül. —*A nevét is titkolja előttem!... Mandu a fiára bámult, aztán elmosolyodott. —A név, igen... Rövidesen ügyvédet fogadott és másfél évig tartó kérvény ezés, fellebbezés után a belügyminiszter engedélyezte a névváltoztatást: Mandu Jóskából Kecskeméti József lett. Soha nem érezte magát otthonosan abban a régi házban. Valósággal föllélegzett, amikor a bordélyokat rendeletileg bezáratták, az anyja eladta a két egymáshoz tartozó házat, s ide, a messzi városba költözött, az otthontalanság rossz érzése azonban ide is követte. Az utolsó párbeszédükre emlékezett. — Megnősülhettél volna — jegyezte meg az anyja bánatosan. — Ki menne feleségül egy kuplerájos fiához? — hangzott az érdes válasz. Mandu arca meg se rezzent. Többé nem beszéltek. Szorongva nézelődött. Anyjától örökölt duzzadt szája már-már sírásra görbült, meleg fényű barna szeme befátyolosodott. Hiába akarta: nem tudott úgy érezni, hogy egy rideg, ráncos öregasszonynak hűlt helye támadt. Kisebb fokozatra kapcsolta a kandallót, aztán mintha elérkezett volna az ideje, hogy szabadjára engedje a mozdulatait: fölrántotta a komód tetejét, amiben az anyja a vasalt ágy huzatot és a tiszta fehérneműt tartotta. A holmi tetején, mintegy odakészítve egy képeslapot és egy levelet talált. Előbb a képeslapot vette kézbe. Kíváncsian forgatta. A képen teáscsészét tartó elegáns kisasszony ült egy terített asztalnál, szmokingos, csokornyakkendős fiatal úr hajolt hozzá szerelmesen. Fekete tintával, dülöngélő betűkkel versike szelte át a képet: „Szép ifjú asszony, mért vagy szomorú / Mért forr szívedben titkolt háború / Ah, úgy remegsz, elsápadtál, szegény I Mint kismadárkát nézlek én / Csókol meg, ölelj meg, Édes Asszony I Aggódva ne nézzünk a messzi jövőbe. Irta Mandu Katiczának Kecskeméti Jóska, bei Növi Oszkol, 1942 november, Isten veled.” Az ügyvéd hátán végigfutott a hideg. A levélért nyúlt. „Kedves Katiczám! Tudatom veled, hogy a levelet megkaptam, melyből megtudtam, hogy egészségesek vagytok. Ez nálam másképp van, mivel nyomorban élek, nem bírok pénzt keresni. Egy hónapban talán tíz napot dolgoztam. Bizony, nem sokat kerestem, és most megint a kórház. Csak egészségem volna, de úgy látszik, az én egészségemet elhegedülte Szent Dávid a másvilágra, mert itt már szabadulást nem találok. Az is lehet, hogy önként jelentkezek a frontra megint. Legalább lelőnek, mint a kutyát. Végeznek velem, és nem szenvedek. Kedves Katiczám, így tudatom veled az elhatározásomat. A kis Jóskára pedig nagyon vigyázz, és ha kérdez felőlem, nyugtasd meg, hogy egészséges vagyok, és járom a világot...” Nem bírta tovább olvasni. Fulladás fogta el, majd heves szívdobogás. A szekrényhez ugrott, valósággal föltépte az ajtaját, mint aki újabb titkok leleplezésére tör. Lázas, egyre lázasabb dúlásba kezdett. A földre szórta a ruhákat, szvet- tereket, ósdi retikülöket, kendőket, csatokat. Amit talált. Kirángatta a fiókokat, felforgatta az ágy matracait. Nem lankadt a kíméletlen igyekezet, amelynek az indítéka nem a kutatás éhsége volt, hanem a pusztítás, hogy mindent eltüntessen, hogy soha fény ne derülhessen egy kezdettől fogva kínzó és szégyenletes titokra. Lassan csillapodott. Ivott egy pohár vizet. Fáradtan turkált. A kredencben a keze ügyébe akadt egy jénai tál. Az asztal közepére tette. A képeslapot és a levelet összetépkedte, a hulladékot a tálba szórta, végül meggyújtotta. Merőn bámulta a fojtó, füstös lángokat. __ ossz érzés fogta el. ¥ 3 Úgy tűnt föl, hogy a íT papír fájdalmában JL V vonaglik a tűzben, s penderül föl és feketedik a széle. Csak lassan fogta föl: micsoda bűn nyomná a lelkiismeretét, ha megfogadja a baráti tanácsot, és elhamvasztat- ja Mandu Katiczát. gyöngyökkel kivarrt cipellőt és kész tyűt kapott vőlegényétől. Korabeli levelekből, feljegyzésekből, hagyatéki leltárakból, rajzok, festmények alapján lehet fogalmunk, mit hordtak eleink a régi századokban. No meg abból a néhány ritka becses textil emlékből, amely szabva-varrva-hí- mezve-csipkézve szoknyává, ingvállá, ruhaderékká, férfi és női mentévé, díszruhává formálva fennmaradt. Például az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. Ahol is most Magyar hagyományok az öltözködésben címmel nyílt kiállítás, amely a 17. századtól a 20. század negyvenéves éveiig követi nemzeti viseletűnk kialakulását és változásait. A június 17- ig nyitva tartó tárlat harminc női és férfiruhával példázza a Tizenhetedik századi szoknya és vállfűző, (valószínűleg Esterházy Orsolya ruhatárából való) alakuló-formálódó magyar viselet korszakváltásait. A történelmi anyaghoz szervesen illeszkedik a kiállítás előterében felállított mustra tizenöt mai tervezőművész munkáiból, aki Modem etnikum néven alkottak csoportot, a magyar motívumok újkori fel- használását szorgalmazva. Káprázatos, a korabeli európai divattól el nem maradó vi- seletekben jártak nemes kisasszonyaink és nagyasszonyaink, az ifjú és koros főrangú uraságok. Sőt a Rákóczi-sza- badságharc katonáinak sújtás- díszes dolmányát, panyókára tóttá a mellény,! amelyen feltűnik a magyaros viseletre jel- 1 lemző zsinó- 1 rozás, selyem gombozás, a sujtás. A zsinórozás — női és férfi Férfi dísz ruha (19. század vége)-■»■■■■-■ >■'■ i11.' ■ ’p»■ *■■■; v'■ ui.rm**■■■■■<■"mm 1994. április 9. :-%yftfet;M^varorsa^ hétvégi, metíéf&te 1 13
