Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-23 / 69. szám
1994. március 23., szerda HATTER Minden összefügg mindennel A közeli jövőben bővítésekre, beruházásokra, újabb munkahelyteremtésekre Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Megyénk legnagyobb vállalata, a nyíregyházi székhelyű Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei többek közt foglalkoztat növénytermesztőt, cipészt, műszerészt, kereskedőt, sertéstenyésztőt... Az immár országos hírű cég több pénzügyi támogatás okos, hatékony felhasználásával folyamatosan munkahelyeket teremt, a sokrétű tevékenysége egymásra épül. Újabb támogatással a közeli jövőben bővítésekre, beruházásokra, újabb munkahelyteremtésekre lehet számítani. A témáról beszélgettünk Balogh Zoltán vezér- igazgatóval. □ Talán érdemes és tanulságos visszatekinteni a fiatal vállalat gyors ütemű, egyenletes fejlődésére. Mi a sikerük titka? — A működésünket 1988-ban kezdtük, ekkor már érezhető volt a rendszerváltás szele, ezért egyből a több lábon való állást választottuk. Abból indultunk ki: ha egy termelési rendszer tönkre megy, a munkaerő átcsoportosításával erősítjük a másik ágazatot. A képzést és az átképzést mindig fontosnak tartottuk. Meghonosítottuk a műanyagipari szakmunkásképzést, gyógycipőké- szítő szakmunkásokat képeztünk, a gyógyászati segédeszközgyártó szakmunkások képzése még tart. 1992 végén ezren alul volt a létszámunk, most 140Ó embert foglalkoztatunk. A Népjóléti Minisztériumtól és a megyei munkaügyi központtól minden évben pályázat útján anyagi támogatást kaptunk, a támogatások fel- használásánál a piaci igényeket is figyelembe vettük. Üzemeink vezetői önállóan, kereskedve termelnek, gazdálkodnak, pedig széles skálán dolgozunk. □ Miért jó egy cégnél ez a sokféle profil? — Ipari, mezőgazdasági, kem Sok megrendelést kell teljesíteni a bőrdíszműüzemben is. Harasztosi Pál felvétele reskedelmi tevékenységet egyaránt folytatunk, szellemi termékünk az oktatás. Úgy szerveztük, hogy minden ösz- szefügg mindennel. Az egyes üzletágak kiegészítik, segítik egymást. A ruhaipari termékeinkre például címkéket kell erősíteni, ezért nyomdát hoztunk létre. Cipőinket, ruháinkat csomagolni kell, ezért indítottuk be a csomagolóeszközöket gyártó üzemet. A szállításhoz raklap is kell, természetesen a raklapokat is mi gyártjuk. Büfét üzemeltetünk, diák- étkeztetéssel is foglalkozunk. Tavaly Ökörítófülpösön ezért is vállaltuk a mezőgazdasaági tevékenységet. A szatmári község határában vásároltunk 30 hektár földet, illetve gyümölcsöst és egy sertéstelepet. Egy kormányhatározat értelmében támogatni kell a hátrányos helyzetű, az országhatárokhoz közel lévő településeket. Ezért Méhteleken, Tisztaberekén és még 16 megyei településen olcsó boltot nyitottunk. A boltokba, a konyhára természetesen önköltségi áron szállítjuk a zöldséget, a húst. Tavasszal is, mert Nyíregyháza szélén van egy hűtőtárolónk. A gyümölcsöt szállítani kell, almásládát is gyártunk, kell-e mondanom, hogy eladásra is. □ Ezek szerint minden terméküknek van piaca? — Természetesen. Azért is, mert a résekre akarunk bejutni, a fehér foltokon kívánunk megjelenni. Eleget teszünk például honvédségi megrendeléseknek, ruhát készítettünk a Magyar Postának. A közelmúltban résztvettünk Budapesten egy nemzetközi ruhaipari kiállításon és vásáron. Különleges munkaruháinkkal, védőruháinkkal nagy sikert arattunk, máris több megrendelést kaptunk. E ruhák iránt külföldi megrendelők is érdeklődtek. Igazodunk a hazai és a külföldi megrendelők igényeihez. □ Az eddigi, de főleg a várható támogatásokról mit mondhat el? — Tavaly a Népjóléti Minisztériumtól és a megyei munkaügyi központtól 60 millió forintot kaptunk pályázatok útján. A munkaügyi központ már idén is adott 6 millió forintot, ennek felhasználásával létrehozzuk a gyógyászati segédeszközök üzemét. Ami pedig a közeli jövőt illeti, országos szinten és kormányszinten is felfigyeltek eredményeinkre. Néhány nappal ezelőtt előzetes megállapodás született, amelynek értelmében a kormány világbanki hitelt vesz fel részünkre. A terv szerint ennek felhasználásával országos' módszertani központot alakítanak ki nálunk. A többi megyének, sőt néhány európai állam képviselőinek itt fogják megtanítani: miként lehet és kell megoldani a megváltozott munkaképességűek komplex foglalkoztatását. A pénzből technológiai fejlesztésre is jut, várhatóan — Ököritóra épülve — megkezdjük a farmerkép- zést. Ha valóban nagyobb ösz- szeget kapunk, akkor néhány üzemünk bővítésére is sor kerülhet. Mindez azzal járhat, hogy ez év végéig újabb 250-300 dolgozónak biztosíthatunk munkát és kenyeret. A doktor úr az utókorra gondolt és megalkotta élete főművét, családi házat tervezett magának. A leendő épület szülő atyjára hasonlított, terjedelmesre sikerült. A doktor mindenkit ismert körzetében, hiszen hosszú praxisa során sokak nyavajáját gyógyítgatta. Ismerte betegeit töviről hegyire: tudta kinek van szemölcs a combja tövén és dudor a feje búbján. Arról is tájékozott volt, hogy ki minek mestere, hol dolgozik. A beteg ember adakozó, a meggyógyult hálás. A hálapénzt meg kell adózni, de a hálamunkához senkinek semmi köze. A betegség nem válogat, minden szakmát meglátogat előbb- utóbb. A foglalkozási ártalmak orvoshoz vezetnek. O megtette a dolgát. A beteg se volt rest, a táppénz meg mindig jól jön. Az alapokat egy reumás kubikos építette meg. A kőműves gerincsérvével kínlódott, nem tudott csak 45 fokos szögben járni. Az orvos gyógyítgatta, a kőműves falazott, a vakolás idején valami kiütéssel kellett kezelni. A födémeket egy csontritkulással bajlódó betege szerelte, egy egyensúlyi zavarokkal küszködő ács csinálta az ács- szerkezeteket. A tetőfedőt hajhullás ellen orvosolta, hálából megcsinálta neki a cserepezést. Egy maláriás fűtésszerelő készítette el a bor savanyú volt, a sör szavatossága lejárt. Hja, a kocs- máros savanyú ember maradt és a memóriája sem javult a kezelés hatására. Amikor aztán beköltözött a dók♦— •• ......->••••• -< Kulcsár Attila Ajándék lónak... központi fűtést, egy érszűkü- letes a villanyszerelést. Az asztalossal a rabkórházban ismerkedett meg, székrekedéssel kezelte, így amikor kiszabadult a zárt intézetből, hálából elkészítette a doktor nyílászáróit. A szemüvegcserét kérő üveges beüvegezte az ablakokat, egy púpos burkoló csinálta a parkettát. Amikor a gyermeke fogszabályozására is sor került, következett a fürdőszobák csempézése. Négy év alatt készen is lett a ház sok betegség és szenvedés árán, de nem került semmibe. Még a házavató is potyán jött ösz- sze, a depresszióval és emlékezetkihagyással kezelt kocs- máros jóvoltából... De már az ünnepség alatt érezte az orvos, hogy gondok lesznek. Az ajándékba kapott tor új házába, a problémák sorra jelentkeztek. A bútorok mellett kiderült, hogy a falak nem egyenesek, a plafon túlságosan alacsony. De hát mit várhat az ember egy olyan kőművestől, akinek sérve van és aki a gyógykezelés után is csak 60 fokos szögbe tört derékkal tud járni. A vakolat meg lehullt az első télen és a homlokzat olyan ragyás lett, mint a mester arca. De a többi szerkezettel is így járt. Mindenki hozta a formáját. A tető ferdére roggyant, és félre állt mint az ácsnak a huzattól a szája. A födém hamarosan megrepedezett. A szakértő szerint kispórolták belőle a cementet és a vasat, konstrukciós hibái szinte a csontritkulásos vasbetonszerelő kórisméivel azonosak. A tetőcserepeket az első nagyobb szél megbontotta, mint ahogy a tetőfedő is megkopaszodott. A lakás fűtése volt a legtragikusabb, télen is csak hat fokra lehetett temperálni. Úgy, hogy az orvos is hideglelős lett rövidesen mint a maláriás szerelője. A villanyvezeték nem bírt el semmi terhelést a vezetékek kis keresztmetszete miatt, az ér- szűkületes mester ehhez volt szokva. Az ajtók és ablakok megvetemedtek az első nyáron, de hát mit remélhet az ember egy olyan elvetemült asztalostól, aki a gyerektartást sem fizeti. A hőszigetelő üveg hamarosan átlátszatlanná vált, a mester biztos szemüveg nélkül, sörösüvegen át nézte a munkáját. Azt talán mondanom se kell, hogy a parketta őszre felpú- posodott, mint a burkoló háta és a csempe úgy nézett ki mint gyermekének a fogsora a szabályozás ellenére, ösz- sze-vissza állt. D e hát mindenki csak tette a dolgát—nem adhatott mást, csak mi lényege, — ingyen. Az ajándék ló esete forog fenn. A doktor háza ma valóságos KÓR-HÁZ, — és gyógyíthatatlan.Valósággal belebetegedett. Szarajevó... Kovács Éva F utballmeccs volt a hét végén a szarajevói városi stadionban. Nem tudom mi lett az eredmény, csak azt, hogy a helyiek csaptak össze a kéksisakosok játékosaival. És nem is az eredmény a lényeg. Sokkal inkább az, hogy ha hihetünk a híreknek, Szarajevóba végre visszatér az élet, s már van idő és lehetőség focimeccsre is. Legfőbb ideje ennek. Alig tíz éve, hogy egyszer már Szarejevóra figyelt a világ, s nem azért, amiért most: olimpiát tartottak akkor a gyönyörű városban, s a szépséges hegyek ölelésében a mostani harcoló felek nem a csatatéren, hanem a pályákon mérték össze erejüket. Az olimpia fő helyszíne akkor a Kosevo stadion volt, ma fegyverek raktárhelye. A sípályákon akkor tarka tömeg figyelte a versenyzőket, most mindenki egyforma ruhában járja a hegyeket: terepszínű katonaszerelésben bujkálnak egymás elől, lesnek egymás állásaira, s nem síbotokat, géppuskákat cipelnek. Némán állnak a felvonók, az egykori olimpiai létesítmények ma katonai objektumok. Most talán újra éled a remény, s nem csak a minapi futballmeccs miatt. A nemzetközi erőfeszítések talán eredményre visznek, s Szarajevó újra régi, békés életét élheti. Jeszenszky Géza, hazánk külügyminisztere a napokban tért vissza Szarajevóból, ahol fontos emberekkel és közkatonákkal egyaránt beszélgetett, miközben végigjárta a háborús tűzfészkeket. Hazatérve így nyilatkozott: Korábban Budapestet ajánlotta a béketárgyalások helyszínének, de mostanra belátta, tévedett. A békecsinálók mindegyikének látnia kéne Szarajevót, hogy ha másnak nem, legalább saját szemüknek higgyenek. Hogy az öldöklést, a porig rombolt házakat, megnyomorított embereket látva rádöbbenjenek, micsoda pusztítást, könnyt és bánatot jelent a háború, amely az egykori Jugoszlávia területén immár két és fél éve folyik. Rómát látni és meghalni- volt a sikeres film címe, melynek mintájára sokan mondanánk a módosított szöveget: Szarajevót látni, és békében élni... Tiszaadony és Olcsvaapáti kompjait javítják a tiszalöki hajójavító üzemben Elek Emil felvétele Kastélyprogram Dankő Mihály / smerősöm nemrég Párizsban járt. Elragadtatta a „fény” városa. Mivel megrögzött hagyománytisztelő és múltimádó elsősorban a műemlékekre csodálkozott rá. Hazatérve, nem győzte lelkesen ecsetelni, hogy a franciák mennyire megbecsülik a kulturális értékeiket. , Eszmefuttatásában csak akkor komorodott el, amikor a magyarokra terelődött a szó: — Bezzeg mi! Előbb mindent lerombolunk, hogy felépítsük a jövőt! Szűkebb hazánkra, Szabolcsra gondolva, az ember szíve hasad meg, amikor pusztulni látja az amúgy is kevés műemléket. Nem akarom újra meg újra felidézni a hátunk mögött lévő időt, de ha azt halljuk: amikor a negyvenes évek végén például egy-egy kastély tulajdonosának el kellett menni, azonnal voltak vállalkozók a rombolásra, az értékek megsemmisítésére. Most ismét rendszerváltás volt, szerencsére vér nélkül, de sajnos most sem maradtak el a vadhajtások. A „takarítás" közben az értékek is könnyen süllyesztőbe kerülhettek volna. Örülök neki, hogy most legalább volt, aki odafigyeljen, s győzött a józan érvelés. Párizs messze van Tu- zsértól vagy Gávavencsel- lőtől, de nekünk az itt lévő Dessewffy kastélyok a Wer- sailleseink. Nem nézhetjük tétlenül a régi épületek haláltusáját. Természetes az a törekvés, hogy szeretnénk megmenteni ezeket a köznek, de ha nincs rá pénz, akkor meg kell alkudni — eladni őket. Értékesíteni annak, aki meg tudja őrizni a jövőnek a magyar kultúra ezen kincseit. S biztosan ötvözni lehet a régit az újjal, megfér egymással a vízvezeték, a gázfűtés, csak hozzáértő kezek nyúljanak az ódon falakhoz. Még egyszer visszatérve a franciákhoz, valószínű, bennünk is van annyi hazafiasság, múltszeretet mint bennük, csak mi sokszor szégyelljük, esetleg megtagadjuk, vagy az értéktelent emeljük az egekig. x j, | =|11 Kommentár ■
