Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-19 / 66. szám
1994. március 19. A Kossuth utca a templommal. Ez a korzó, hisz itt van minden fontos épület a faluban Harasztosi Pál felvétele Tóth M. Ildikó iszarád a Rétköz T legkisebb községe. Fő utcája, a Kossuth út északdéli irányban szeli át. Közepe táján magasodik a XVII. századi templom helyére 1926-ban épült református templom. Még négy utcája van: a Petőfi, Széchenyi, Dózsa György és az Ady Endre utca, amit itt Fenéknek neveznek. Egy óra alatt ráérősen végigbaktatok rajtuk. Kutyák ugatnak mérgesen. Szólítanék embert, de ebben a tél végi délben mintha szunyókálna a falu. Csak a kémények égre szálló füstje és az ablakokon itt-ott meglebbenő függönyök jelzik, hogy csönd-leple alatt eleven. Minden fehér, a földön hófoltok, ködfátyol libeg a tájon. A hajdani vízivilágról már csupán a környék fűzei, sudár jegenyéi, vén tölgyei, tocsogói árulkodnak. Szabályozása előtt a Tisza a kertek alján csivirgett. Áradáskor úgy feljött, hogy kör- benyaldosta a templom helyén volt temetőt és a kis kápolnát. Az 1882. évi lecsa- polás előtt csak Kemecse felől vezetett ide út, Megyer és Rád között ladikon közlekedtek (ma is Úszónak hívják az egykor nádas-mocsaras részt). Jobbára harminc-negyven éves, piros cserép- és palatetős házak közt járok a keskeny utcákon. A jellegtelen házak között néhány vén, roskadozó vagy omlott hajlékot látok és a népi építészet pár emlékét: négyosztatú, sárfalú, csonkatomyos, ol- daltomácos épületeket. Itt az istálló és a szín a lakóház fedele alá épült. Az udvaron deszkából való, tengericsutkával fedett disznóól, a tyúkól és tengerigóré. Más stíl, más emlék a múltról nincs Tiszarádon. Pedig már a késő vaskorban — erre utal egy itt talált kelta kard — ismerhették. Aztán a X. század végén német lovagok — valószínűleg Ven- celin és fia, Rád — költöztek Szabolcsba, és kettős udvarhelyét alapítottak a hercegi szállásból vármegyeszékhellyé lett földvár közelében. Ma Vencsellő és ez a kis falucska emlékeztet a nevükre. Egyébként (régi nevén) Raá- dot jobbára kisnemesek lakták a történelem évszázadai alatt. , Már kibóklásztam a fagyos göröngyű határba, visszafordulok a polgármesteri hivatal felé, ahol Papp Endréné tiszteletdíjas polgármester, a kis postahivatal vezetője vár. Hirtelen elém toppan egy udvarról egy asszony. Kék otthonkában, papucsban van, kezében nagy vödör, salakkal. Kezdi szétszórni a hamut és kérdi, hogy kit keresek. Mondom, hogy miért jöttem. — Azt tessék megírni, hogy félünk — ámyékosodik meg az arca. — Február húszadikán a cigányok meg- szúrkáltak egy bácsit a hetven ezer forintjáért. Oda is kötözték a székhez... Az ura kilép a házból. — Ne avatkozz bele! Nem akarunk magunknak bajt — veti oda nekem magyarázatul és már tessékeli is be a feleségét a kertkapun. Nagy úr a félelem, bezárja még a beszédes szájakat is... A polgármester asszony elmondja a rémes történetet, amely feldúlta a rádiak nyugalmát. Talán négy éve történt hasonló egy nénivel, de akkor nem falubeli cigányokat ragadott el a felizzott szerzésvágy. — Néhány cigánycsaláddal van bajunk, a többség általában rendes — magyarázza még mindig a sokkoló élmény hatása alatt. (Egyikünk se sejtette akkor, hogy nem lesz vége a bajnak. Két hétre rá feltörték az önkormányzat segéllyel teli páncélszekrényét.) — Nagyon kevés a költségvetésünk, tizenhárom millió forintból gazdálkodunk évente. A szociális támogatást, amit kaptunk az államtól, ingyen étkeztetésre fordítottuk, a gyerekek három havi ellátást kaptak. Mindenki kivétel nélkül. Sőt, tavaly a Népjóléti Minisztérium kétszáz ajándékcsomagját osztottuk szét karácsonyra. A cigány nagycsaládok kettőt kaptak... Bent duruzsol a cserépkályha, az alig ötszáz lakosú falvacskában nincs gáz, se szennyvízvezeték, telefon is csak hat helyen csörög. 1971-ben Vasmegyerrel vonták össze a tanácsát, azután indult meg a fiatalok elvándorlása. Az akkor 800 lakosú Tiszarád sorvadni, haldok- lani kezdett. Megszűnt az iskolában a felső tagozat. Ma a gyerekek (csecsemőkkel együtt százharmincán vannak) itt végzik az első négy osztályt, aztán Vasmegyeren tanulnak. Az óvodások is odajárnak. — Annak örülünk, hogy az elvándorlás megállt — mondja a polgármesternő. — Sok fiatal, akinek szándéka volt elmenni, itt épített lakást. Jönnek ide hozzánk építési támogatásért. Hoztunk a szociális törvényünkben olyat, hogy aki mégis házat szeretne vásárolni és majd később felújítja, maximum ötven ezer forint vissza nem térítendő támogatást kap. Kevés az eladó ház, de építési telket tudnánk biztosítani minden igénylőnek. Minden házhoz van 400- 700, sőt 1200 öles telek. Megterem a réti talajon minden zöldség, ami a konyhára kell. Ez nagy segítség, mert a rádiak átlagjövedelme havonta hat-hétezer forint. Ugyanis többségében hajlott korúak, 150 nyugdíjas van a faluban. — Hogyan lehet ennyiből megélni? — csodálkozom. — Sehogy — mondja a polgármester asszony. — De a rádiak általában dologszeretők, az öregek művelik a kerteket. Ott kezdődik a baj, hogy sok munkanélküli fiatal a kocsmába hordja a segélyt és még a nyugdíjas szülőktől is elveszi a pénzt. Falun mindenki meg tudna élni, csak a fiatalok egy része nem szokta meg a munkát. A falu legnagyobb problémája a körülbelül 60 embert érintő munkanélküliség és a szűkös költségvetés. Mégis nagyot léptek előre: — A templommal szemben van az iskola, ami Tiszarádon nem volt, bent folyik a víz, bent van a gyerekeknek a mellékhelyiség, és van egy tornaszoba, mert kint ugráltak az udvaron. Ezzel kezdtük. Teljesen önerőből építette meg a lakosság a ravatalozóját egymillió-nyolcszázezer forintért, de ebből egymillió forint értékű volt a társadalmi munka. Leköveztük a Petőfi és a Széchenyi utcát, szeretnénk még a többit is befejezni — veszi számba a polgármesternő. — Szeretnénk a gázprogramot is elindítani — folytatja. — Tavalyelőtt beadtuk a pályázatot, ezt csak nemrég bírálták el és így ötven helyett 23,8 százalékos állami támogatást kaptunk. Mégha hitelből is, de meg kell valósítanunk, mert ha ezt most kihagyjuk, Nagyhalász közelében tanya leszünk — töprő- dik a gondon. — Az ivóvíz- hálózatot még 1986-ban megcsináltatta a régi közös tanács. A húszezer forintos teher két év múlva jár le, az évente kétezer forint minden családnak. A gázprogramhoz is legalább száz családnak kell jelentkezni, hogy negyvenezer forintnál ne legyen több a befizetés... — Ezen kívül még mit szeretnének megvalósítani? — Belekezdtünk tavaly augusztus húszadikán egy faluház építésébe. Annak egy része volna polgármesteri hivatal, mert itt csak két szoba van, ha a gyámügyis kolléganőhöz jön valaki, a pénzügyest ki kell küldenie. A középső részben volna a kultúrterem, ahol a falugyűléstől a fiatalok zenei műsoráig mindent meg lehetne tartani. A harmadik rész pedig szociális gondozó helyiség volna orvosi rendelővel, váróval, csecsemőszobával. Mert melyik fiatal fog itt maradni a faluban, ha terhesen mindig Vasmegyerre kell mennie? Ott van a csecsemőgondozás is, onnan jár át az orvos rendelni. A fogorvos meg Ke- mecsén van... A faluházát — amelynek alapjait két napi társadalmi munkával a falu népe fektette le —, szeretnék megépíteni. A szép épület e négy év mementója is volna, hogy Tiszarád kezdett feléledni hosszú Csipkerózsika-álmából. A köd közben eloszlott, napfény simogatta a tájat, olvasztotta pocsolyává a havat. Csak a Nagyhalásztól idevezető út két oldalán fehérlett még a hó. Most éreztem csak, mily magányos ez a vidék. Ez a nemrég megépített, de koptatóréteg nélküli út köti össze köldökzsinórként Nagyhalásszal, ahol gyógyszertártól húsboltig mindent megtalálnak a rádiak. (A falubeli három boltocska a legszükségesebbekkel ellátja őket.) H a befejeznék az építést és a Közúti Igazgatóság átvenné kezelésbe az utat, a Volán megpróbálna reggel és délután indítani egy járatot, így otthonról járhatnának a gyerekek a térségbeli iskolákba, ma kollégiumokban kell lakniuk. Jöhetnének ide a környékről a fiatalok letelepedni, mert akkor Tiszarád nem volna többé isten háta mögötti, elzárt település. ___Ä “Kékt-‘Magyarország hétvégi mttéttfete ] 5