Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-19 / 66. szám
TT’K'FTnétvégi melléklete Aktuális kérdések Hat falu szolgálatában Révész Balázs Elek Emil felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Március elején az egész országban felállt az a falusi agrárszakember hálózat, amellyel kapcsolatban már akkor pro és kontra vélemények láttak napvilágot, amikor a létrehozásáról született döntés. Számos jelentkező közül megyénkben is a Földművelésügyi Hivatal választotta ki azt a negyven- nyolc pályázót, akikkel végül mint falugazdászokkal kötöttek szerződést. Egyikük a 46 éves tuzséri Révész Balázs, aki a saját településén kívül Tiszabezdéd, Komoró, Fényeslitke, Dögé, Szabolcsveresmart községek alkotta körzet termelőinek, illetve mezőgazdaságának szolgálatát vállalta föl. □ Hogyan született az elhatározás, hogy jelentkezik erre a munkakörre? — Huszonkét éve dolgozom Tuzséron a helyi termelő-, illetve most már mezőgazdasági szövetkezetben. Legutóbb, mint növény-, és gyümölcstermesztési ágazatvezető tevékenykedtem, de ezt a beosztásomat most természetesen szüneteltetem arra az egy évre, amire a falugazdász megbízatásom szól. Mi indított arra, hogy pályázzak? Egyrészről nyilvánvalóan megváltoztak Tuzséron is a tulajdonosi viszonyok. A szántóföld 80, a gyümölcsös 100 százaléka magánkézbe került. Magán- gazdaságok alakultak ki. Ugyanakkor az emberek nem igen tudják mit, mivel, hogyan kell tenni. Természetesn bíztam magamban, hogy az eddig megszerzett tudásom — gazdasági üzemmérnök és mérlegképes könyvelő vagyok —, a felhalmozódott tapasztalatom elegendő lesz ahhoz, hogy másokon is segíteni tudjak. □ Milyen tapasztalatokra gondolt? — Mindig közel voltam az emberekhez, a gazdálkodási problémáikhoz, hiszen a Tuzséron 26 éve működő kertbarátklubban is aktív társadalmi tevékenységet végzek. Ráadásul két évtizede magam is tradicionális kistermelő vagyok, s épp most alakulok vállalkozóvá. így tehát saját bőrömön érzem nem csak a kistermelők, de a kezdő vállalkozók napi gondját is. Ezek olyan tapasztalatok, amelyeket érdemes és amelyeket, úgy érzem, át is tudok adni. A mai világunkban óriási jelentősége van annak, hogy gazdasági szakember vagyok, mert a problémák zöme ebben a körben merül fel. Egyértelmű követelmény az is, hogy eredményes gazdálkodást kell mindenkinek folytatni, jövedelmet kell termelni! □ A saját vállalkozásáról hallhatnánk valamit? — Kistermelői státusomat is meghagyva, tulajdonképpen bővítem az* eddigi alma-, és burgonyatermesztési tevékenységemet. Létesítettem egy gyümölcsfaiskolát, és a télialma-termesztést új > alapokra akarom helyezni. Úttörő szerepet vállalok fel a hagyományosan almatermesztő körzetünkben. Először csupán a kertem egy részében valósítottam meg a szuperintenzív almaültetvényt, de a célom az, hogy nem sokára nagyobb mennyiségben tudjak piaco- sabb gyümölcsöt előállítani. Azt látni kell, hogy az ültetvények általában elöregedtek, s a jonatán még mindig túlságosan dominál. A túl nagy koronákon termett almának csak egy része üti meg azt a minőséget, ami jól eladható. Ezért kezdtem hozzá, pályázatot benyújtva állami támogatásra egy 7 hektáros farmgazdaság kialakításához, amelyen egyelőre lesz 4 és fél hektár korszerű almaültetvény, ott lesz a faiskola, és kezdetben egy ideiglenes tároló-csomagoló helyiség, no és a bekötőút, víz, villany, telefon. Aztán rövidesen szeretném elérni, hogy egyéb gyümölcsöt is termeljek, és a család lakóháza is a farmon épüljön föl. □ Ön mit válaszolna arra a kritikára, hogy politikai célokat szolgál a falugazdász hálózat? — Én ezt a lépést teljesen jószándékúnak és politikai háttér nélkülinek tartom. Úgy gondolom, hogy már hamarabb létre kellett volna hozni. Most igyekszem bemutatkozni a körzetem községeiben, és a minap vettem részt Fényeslit- kén egy erdő részaránytulajdonnal kapcsolatos egyeztető tárgyaláson. Ott is azt tapasztaltam, hogy az emberek örömmel fogadták személyemben a falugazdászt. Aközben pedig már többen kerestek a lakásomon is. Bízok a politikai erők józan belátásában, hogy nem változtatják meg a velünk kapcsolatos elképzelést. Sőt, megfelelő pénzeszközökkel fogják a későbbiekben is támogatni a gazdálkodókat, akiknek a harcosa akarok lenni magam is. □ Milyen feladatok merültek fel máris a munkába állása óta? — Jelenleg a pályázatok készítése jelentkezik dömpingszerűen. Azonkívül a magam megismertetése is előttem áll a másik öt községben. Ugyan eléggé ismert vagyok a körzetemben, de nyilván nem falugazdászként. Jönnek hozzám emberek olyan problémával is, ami nem a falugazdász feladata. Ilyenkor abban tudok a segítségükre lenni, hogy megmondom kihez forduljanak, kinek kell intézkedni a gondjaik megoldásában. Bizony sokszor ez sem kevés, mert hányán kóborolnak hivatalról hivatalra Nyíregyházán, s mégis dolgukvégezetlen utaznak haza. □ Számít rá, hogy éjjel-nappal keresni fogják? — Ezt a munkát csak nagyfokú hivatástudattal szabad felvállalni, lehet végezni. De ez nem áll tőlem messze. Bár falugazdásznak nem születik az ember, menet közben válik csak azzá, ha olyan a hozzál- lása. Én eddig is hasonlóan gondolkoztam. Egyike voltam azoknak a tuzsériaknak, akik egy fillér jutalék nélkül segítenek évek óta eladni a környék almáját. Továbbra is ezen, a mostantól persze sokkal szélesebb úton haladok tovább. Szerteágazóbb lesz a tevékenységem mint eddig volt. Bár a gazdaság szinte minden ágáról szó volt a falugazdászoknak tartott egyhetes oktatáson, ennyi idő alatt nyilván nem lehet mindent megtanulni. Az ott szerzett ismeretanyagot önszorgalommal lehet majd otthon, s a munka során továbbfejleszteni, hogy segíteni tudjuk az embereket sokrétű problémáiknak a megoldásában. KM galéria í"Kertész KfÄra kerámiái Pásztor Elek Emil felvétele A TARTALOMBÓL: • Légy jó, tégy jót • Kossuth ma is üzen • Az igazgató „benjáminja” • A feléledő Tiszafád 6oCdogság tündérszigetérőf, Móricz Csécsé- I /j jénelf szomszédságából Tiszakpródróf szár- ✓ L mazik a fővárosban élő Kertész Kfára keramikusművész, aki Szamárból vitte magával a szülőföld életre szóló útravalóját. ‘Találkozása a kerámiával egybeesett a műfajtiaífa századunkban lezajló megújulásával. Munkásságával szorosan kapcsolódnia modem magyar kerámia-iparművészet jeles mestere, (já- dor István művészetéhez. Kertész Klára kerámiái most Mátészalkán a Szatmári Múzeumban rendezett kiállításon láthatók • ............................... ■. .V... ■ ............................ . . Egy szál palló meg a szakadék Kovács Éva O lvastam nemrég egy statisztikai jelentést, amelyből egyértelműen kiderült: a világ valamennyi népe, nációja között mi magyarok vagyunk a legpesszimistábbak, a legkedvetlenebbek, e szempont szerint még Albánia is megelőz bennünket... Nem újkeletű a fenti megállapítás, hiszen évtizedek, de talán évszázadok óta az hírlik rólunk, tehetséges, de szomorú nép vagyunk. Bizonyítékokért régen sem kellett, és sajnos ma sem kell az okokat kutatóknak messzire menniük. Élenjárunk az öngyilkosságok, s kiemelkedő helyezést értünk el az önpusztító életmód terén: a szesz- és gyógyszerfogyasztásban, a dohányzásban az arányokat tekintve a legnagyobb országokat is úgy lehagyjuk mint a pinty, a fejlett nyugat e szempontok szerint mellettünk csak gyenge kezdő lehet, s szinte bottal ütheti nyomunkat, nézheti, ahogyan előtte vágtatunk... Kétes dicsőség, mondhatom. A szakemberek persze évek óta keresik a magyarázatát eme jelenségnek, de túl sokra nem jutottak a vizsgálódás során. Genetikai okokkal nehezen, rossz szokásokkal, önemésztő életmóddal már sokkal könnyebben indokolható a dolog. Néha úgy érzem, szerencsésebb lenne letenni minden észérv kereséséről, s belenyugodni a fénybe, mert lehet, hogy csak egyszerűen a vérünkben van ez az egész, s mi magyarok testet és lelket tudatosan, előre megfontolt szándékkal, egyforma intenzitással rombolunk. Ráadásul minden arra játszik, hogy jókedvűek soha ne legyünk. Nem kell túlságosan visszamenni az időben, elég, ha az utóbbi évek történéseit vesszük alapul. Családi viszályokkal, testvérháborúval dúsított történelmünk után bőven ad példát, így nem sokkal vigasztalóbb a jelen. Embercsoportok, szakmák válnak egymás ellenségeivé, s kezdik el teljes gőzzel gyűlölni a másikat. A pártok jót nem, rosszat már sokkal inkább tudnak mondani ellenfeleikről, vetély- társaikról, s bál-menteire is ígérgetik, a negatív kampány örömétől nem tudnak szabadulni. Úgy dicsérik magukat, hogy eközben gátlástalanul szapulnak másokat, s még csak sóvárogják a hatalmat, de annak gyakorlásából jó előre kizárnának másokat. Szembefordultak egymással a különféle szervezetek, mert többen közülük úgy érzik, csakis, és kizárólag ők képviselhetnek bizonyos érdekeket. Harcban állnak, két táborra szakadtak a nyugdíjasok, pedig gondjuk igencsak egy, a munkás haragszik a pedagógusra, nem érti, miért akar többet keresni, mikor szerinte nálánál jóval kevesebbet dolgozik, a kórházi orvos a háziorvosra neheztel, mert úgy gondolja, a kártyarendszer bevezetésével kisebb felelősség mellett jóval többet keres, kettévált, s tücsköt-békát kiabál egymásra az újságírótársadalom, s ha lenne kedvünk a tréfára joggal mondhatnánk, egy része ülve, másik meg állva szeretett volna sztrájkolni, míg egy trükkös locsolókocsinak köszönhetően végre „összejött” az egység, a két tábor így mégis azonos módon demonstrált saját, vélt igaza mellett... Barátok lesznek ellenségekké, kollégák esnek egymásnak szinte naponta a politika miatt, a határon túli magyarok ócsárolják, különféle vádakkal illetik a határon belül élő magyarokat. A távolság egyébként sem akadály, mert képesek vagyunk mi átkiabálni akár egész óceánokat, ha arról van szó, hogy támadni, pocskondiázni kell magunk közül valakit. De hagyjuk a felsorolást, mert még úgy tűnhet, hogy jómagam is pesszimista vagyok. Pedig nem szeretnék annak látszani. Azt vallom, amit Leonardo da Vinci, akiről azt írta Paul Valery: olyan ember volt, aki ha szakadékot látott, mindig hídra gondolt. Szakadék volt, s van ma is elég. De hiszem, hogy legtöbb közülük áthidalható. fMagáwéíemény
