Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-16 / 63. szám
1994. március 16., szerda GAZDASÁG Furcsa „vásárlója" akadt a minap a nyíregyházi Esso benzinkútnak. A város nem rég nevezetessé vált kistigrise, miközben gazdája ebből-abból föltankolt, maga is tett egy kört az üzlet gondolái között, nem kis , meghökkenést okozva a gyanútlanul betévedő fotósnak is Galambos Béla felvétele Feldarabolt részvénytársaság Az MRP a menedzsmenttel közösen pályázik a felkínált részvénycsomagra Nyíregyháza (KM - MCS) — Az AVÜ Igazgatótanácsa február 23-1 ülésén fogadta el a Kelet-Tüzép Rt. telepcsoportokra történő szétválását, öt kis rt. létrehozását. Öt nap műlva az rt. közgyűlése mindezt megerősítette és március elsejétől a kis részvénytársaságok már megkezdték működésüket. A privatizáció első lépéséről valamint a további tervekről Hagymási Józseffel, a Kelet- Tüzép Rt. vezérigazgatójával beszélgettünk, akit az egyik kis rt.-nél, a Szatmár Tüzépnél szintén vezérigazgatónak választottak meg. A telepcsoportos privatizációnál nem megyékre, hanem regionális elvek alapján darabolták fel a Kelet-Tüzép Rt.-t. így jutott a debreceni székhelyű kis részvénytársaságnak a kisvárdai és a tiszafüredi, vagy a nyíregyházi székhelyű rt.- nek Hajdú megyei telep. A mmm, mm m av Röviden Termőföldek... ...hasznosítása érdekében négyzetméterenként 10 fillér és 1 forint közötti bérleti díjat állapított meg a zalaegerszegi képviselő-testület. (MTI) A japán... ...munkanélküliség mértéke 5-6 százalékos lehet, ha a feleslegesen foglalkoztatottakat is beleszámítják az adatokba, szemben a januári hivatalos statisztikával, ami 2,7 százalékot közöl. (MTI) Lengyelország... ...megegyezett a nyugati magánbankokkal, hogy elengedik 9,3 milliárd dolláros alapadósságának és annak 3,8 milliárdos kama- tának a 43 százalékát. (MTI) Ukrajna... ...már több tízmillió dollárt kifizetett Oroszországnak hatalmas földgáztartozásaiból és a törlesztés folytatását tervezi, rákényszerítve az ukrán vállalatokat: előre fizessenek a gázért. (MTI) 245 millió... ...dolláros, eddigi legnagyobb kölcsönnel segíti az orosz olajipar talpra állását az amerikai kormány bankja. (MTI) szétválással, az önálló gazdálkodással az együttműködés nem szakadt meg, hiszen az adósság, hitel, a szállítói szerződések összekötik az rt.-ket. A financiális kapocs mellett a . szakmai gondok is azonosak: a vásárlóerő csökkenése, a konkurencia megjelenése az újon- nal alakuló cégeket egyformán érintik. — A tüzép-szakma országosan is kritikus helyzetbe jutott — mondta a vezérigazgató. — Az energiahordozók terén egy struktúraváltás zajlik, a szilárd tüzelőanyagot felváltja a gáz. Emellett mélypontra került a lakásépítés, az új versenyhelyzetben egyre nehezebb a gazdálkodás, ugyanakkor a privatizáció lassúsága lélektani gondokat is felvet mind vezetőkben, mind dolgozókban: megkérdezik nálunk, máshol már lezárult a magánosítás, nálunk meg nem halad. A Kelet-Tüzép Rt.-nél az előprivatizációban a legjövedelmezőbb telepek keltek el, emiatt a részvénytársaság tavaly jelentős forgalomcsökkenést könyvelhetett el, ami a központban létszámleépítést is eredményezett. Bár a Kelet- Tüzép Rt. az 1993-as évet megalakulása óta először veszteséggel zárta, de a cég megtartotta szerepét a tüzelőellátásban. — Véleményem szerint érdemesebb lett volna tovább karcsúsítani a nagy részvény- társaságot és a bevételek egy részéből megerősíteni a megmaradt céget, amelyet jó áron lehetett volna privatizálni — folytatta a vezérigazgató. — Miután a nagy rt. 1992. január elsejével létrejött, nem volt más lehetőség, mint az 1,2 milliárd forint vagyon felosztani 5 kis egységre és ezeket felkínálni eladásra. A kisebb szervezetek versenyképesek és eredményesen dolgozhatnak. Az ÁVU várhatóan a közeljövőben közzéteszi a pályázati felhívást. Az érdeklődés, mind külföldi, mind belföldi befektetők részéről igen jelentős, elsősorban a jól menő telepeket, benzinkutat vagy a Fészek Aruházat vásárolnák meg, viszont egy-egy rt. részvénycsomagja csak egyben vehető meg. Valamennyi kis részvény- társaságnál megalakultak az MRP-szervezetek, amelyek a' menedzsmenttek elképzeléseivel együtt fogják beadni privatizációs pályázatukat. A pályázat megjelenése, a beadási határidő, a nyertesek kiválasztása még hónapokat vesz igénybe. Addig a kis rt.-k cég- bejegyzése is megtörténhet, illetve mind az öt részvény- társaságnál megtartjuk a különböző testületek alakuló ülését valamint jóváhagyják az idei üzletpolitikájukat. A privatizáció zárásaként pedig megkezdődhet a Kelet-Tüzép Rt. végelszámolása. Vállalatvezetők fóruma Budapest (MTI) — Az elmúlt évek túlpolitizáltsága mellett nem alakult ki rangos érdek- egyeztetés, de vélhetően a kamarai törvény megszületése ebben változást hoz, hiszen számos kérdésben a kormány nem nélkülözheti a gazdaság szereplőinek egyetértését és speciális szakértelmét — mondta Boross Péter miniszterelnök pénteken a Magyar Gazdasági Kamara fórumán. Utalt arra, hogy az elmúlt években a kormány nem kapott rendkívüli felhatalmazást, így különösen a kétharmados megkötöttségek miatt lassult a törvényhozás. Bizonyos törvénymódosítások hosszú időbe teltek, és érhetően a gazdaság ezt nehezen viselte. Bejelentette, hogy a parlament a napokban tárgyalja a különböző pénzügyi alapok közötti kölcsönzés lehetőségéről szóló törvényjavaslatot. Ameny- nyiben elfogadják, 9 milliárd forintot lehet átcsoportosítani exportfinanszírozási célokra. Szabó Iván pénzügyminiszter az adóskonszolidációra szánt 200 millió dolláros világbanki hiteltárgyalásokról elmondta: a megállapodás várhatóan még az első fél évben megszületik, és remélhetően az összeget az idén folyósítja a Világbank. Az adórendszer gyakorlatában nem terveznek lényegi változást, a meghatározó továbbra is a forgalmi adó lesz, vélhetően csökken a jövedelemadó szerepe. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter az elektronikai ipar képviselőinek érdeklődésére: szándékszik-e a kormány az egykor húzóágazatnak számító elektronikai ipart talpra állítani, úgy válaszolt, hogy az elektronikai ágazat relatív fejlettsége a múltban összefüggött a hadiiparral való kapcsolatával. Bár történtek intézkedések az ágazat megmaradása érdekében, rövid időn belül nem várható húzóágazatként való megjelenése. Bogár László, a külgazdasági tárca államtitkára ismertette az exportfejlesztő , pályázati rendszer kritériumrendszerét, amelyről elmondta, hogy korszerűsítésre szorul. A vámemelésekre irányuló kormányzati intézkedésekről elmondta: eddig húsz esetben igényelték a GATT-konform piacvédelmi intézkedéseket és további 17 esetben az Európai Uniónál — vámemelést. Ezekről áprilisban a társulási tanács ülését követően lesz döntés. f€észiifj«»«i fel a sikerre! Használtcikkkereskedés Frank Aponyi tippjei vállalkozásokhoz: 33. Ez az ötletem azoknak szól, akik szeretnek kereskedni és alkudozni. Meg kell találni azokat, akiknek cége megszűnőben van, főleg kiskereskedőket és nem túl nagy forgalmat bonyolító irodákat. Nemcsak vállalatoktól, hanem magánemberektől is vásárolhat. Ha valaki meghal, előfordulhat, hogy a tárgyaira senkinek sincs szüksége. Az örökös nem akarja vagy nem tudja a hagyatékot tárolni és így még jól is jön neki, hogy ön a segítségére siet. Ehhez az üzlethez lehetőleg elsőként kell a helyszínre érkeznie és árajánlatot kell tenni az egész tételre, mert így olcsóbban juthat az árukhoz, mintha egyenként vásárolná meg azokat. Az eladónak is jó, mert egyszerre szabadul meg a feleslegessé vált dolgoktól. Ha pedig azonnal és készpénzzel fizet, még olcsóbban vásárolhat. Ne számítson arra, hogy napok alatt meggazdagodik, de nagyon értékes, szinte új holmikra tehet szert nagyon kis ösz- szegért. Nos, mi a teendő, ha kezében van az áru? Nem árt, ha addigra már kiépítette kapcsolatait használtcikk- kereskedőkkel, antikbútorkereskedőkkel, használt- cikk-eladókkal. így egyenesen hozzájuk viheti az árut. Ha nem tudja azonnal eladni az árukat, akkor valahol tárolnia kell azokat. Szüksége lesz egy teherautóra, valamint egy raktárra, amelyeket akár bérelhet is. A megszerzett holmikat szét kell válogatni. Bele kell tanulnia, hogyan árazzon fel egy halom tárgyat gyorsan. Ehhez persze ismernie kell a használtcikkek árait, mi mennyiért adható el. Lomtalanítás alkalmával is szerezhet árut. Ilyenkor alaposan körül kell néznie, mert nem mindegyik kidobott tárgy használhatatlan. Ha valaki a megszokott módon gondolkodik és cselekszik, akkor keményebb munkával 5-10 százalékos javulást érhet el. De kétszeres, vagy tízszeres javulás érdekében olyan magasan van a mérce, hogy a dolgokat egészen másképp kell csinálnia, mint eddig. A dolognak az a lényege, hogy olcsón adja el az árukat, és természetesen még annál is olcsóbban szerezze be. Manapság talán még nagyobb igény van használt holmikra, mint korábban, hiszen sokan nem tudnak kivétel nélkül új dolgokat vásárolni. (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Buisness School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! A Kelet-Magyarország olvasójaként kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, managerek- kel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Buisness School: 1122 Budapest, Goldmark Károly u. 14. Telefon: (06-1)15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig) Fax.:15-51-524. • A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefonszámot! Árfolyamok Kárpótlási jegyi Ezüstróka-tenyésztők reményei Nyíregyháza (KM) — A hét végén Nyíregyházán Bereczki Vilmos független országgyűlési képviselő részt vett a csődbe jutott ezüstróka-tenyésztők szakcsoportjának megyei értekezletén. A képviselő közismerten sikeresen járt el a becsapott és szintén csődbejutott gilisztatenyésztők anyagi követelésének kielégítésében. A szakcsoport tagjai azt szeretnék, ha a képviselő közbenjárására elengednék az OTP-tar- tozásaikat. Index (ideiglenes) március 11-én: 1848,88 (+37,60) Érvényben: 1994. március 11.' Valuta Deviza Kanadai dollár 75,02 76,54 75,81 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 341,80 348,46 345,46 Német márka 60,46 61,66 61,09 Angolfont 152,93 155,93 154,21 Norvégkorona 13,93 14,21 14,08 Ausztrál dollár 72.42 73,76 73,09 Olasz lírai 1000) 61.13 62,35 61,73 Belga ftank(IOO) 293,09 298,59 295,77 Osztrák se.(100) 859,66 87636 86836 Dán korcsa 15,49 15.79 15,65 Port. esc.(lOO) 58,57 59,71 59,09 Finn márka 18.54 18,88 18,72 Spanyol pes.( 100) 73.39 74,85 74,13 Francia frank 17,76 18.10 1795 Svájci frank 71.85 73,17 72,62 Holland forint 53,84 54,88 54,39 Svéd korona 12,93 13,17 133» feji# 14721 150.01 148,38 ’ USAdoUár 101.85 103,85 102.81 Japán jen (100) 97,07 98,93 97,79 ECU 11&83 119,07 117,91 i Az ügy megyénkben nem kevesebb mint háromszáz családot érint. (A pénzügyi kölcsönök kezesei is majdnem százan vannak.) Lapunkban korábban megírtuk, hogy pár évvel ezelőtt sok szabolcs-szatmár-beregi család hitelt vett fel és a jövedelemkiegészítés (vagy éppen a megélhetés) reményében ezüstróka-tenyésztésbe kezdett. Az első osztályú prémek valóban jövedelemhez juttatták volna a családokat. Am az állomány a szaktanácsok elmaradása, a szakszerűtlen tenyésztés és más okok miatt tönkre ment, a remények elszálltak. A képviselő vállalta: napokon belül kikéri a legfőbb ügyész jogi tanácsát, aztán pénzügyi szakemberekkel konzultál. Azt szeretné elérni, hogy a hátrányos helyzetű megyében a szakcsoport tagjainak — a költségvetés, vagy egyéb forrás terhére — elengedjék az OTP-tartozásukat.