Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
1994. március 15., kedd * ÜNNEPI MELLÉKLET Megérinteni a közönségét Nyíregyháza l (KM) —- Szemben velem Bárány Frigyes fotója. Tőle várom a segítséget: igazítson el a bőség zavarában. Mi lehet a legfontosabb, amiről most megfeledkezni nem szabad? Összegezzük a színészpálya eredményeit? Kinek-kinek mi a fontos és jelentős.,. Bárány Frigyesnek talán nem volt még egyetlen színpadi fellépése sem, amely után ne súgtak volna össze a nők a ruhatárban: talpig úriember! Mértéktartó eleganciája, udvariassága, sarmos magatartása úgy úszik utána, megfoghatatlanul, sejtelmesen, ahogy a hajnali pára száll fölfelé az őszi erdőben. Kicsoda hát Bárány Frigyes? Őszülő szakállú szív- rabló vagy romantikus álmodozó? Olyan, mint Rezeda Kázmér Krúdy halhatatlan regényében és Kapás Dezső rendezésében a nyíregyházi színpadon. Szerétre méltó naív álmodozó, akire nagy-nagy szükségünk van a mindennapok harsány tolakodásában. Mindent tud, amit a színészetről tudni lehet annak a sorsnak a birtokában, amely osztályrészéül jutott. Szemben a festőállvánnyal, keverni a színeket, s azon tépelődni, hogy úgy szűrődjön át a világ a művészen, amilyennek ben- ne látszik. De lehet, hogy az orgona előtt ülve lett volna teljesebb az élet. Engedni átáramláni magán a zenét, amely egyszerre juttatja el az embert a földöntúli magaslatokba és a szenvedések mélyeire. Bárány Frigyes Mindkettő feltételezi a magányt, a befeléfordulás lehetőségét, amikor szembesülhet az ember a vágyaival és a gondolataival. De a színész, akinek a színpadi térben zajlik az élete? A clown minden keserűsége, fájdalma és öröme a színpadon. — Nagyon zavarban voltam, amikor először kellett szerepelnem a színpadon, hiszen, aki nem szokta meg, hogy kitárulkozzon, annak nagyon nehéz. Az a jó színész, aki teljesen le tud „vetkőzni” a nézők előtt. Ma mármegszók- tam a közönséget, de igazából ma sem tudok a színpadon teljesen kitárulkozni — mondta egyik nyilatkozatában Bárány Frigyes. . .'7 ’ y. Színházalapítónak lenni felemelő érzés lehet. Nem fordul elő gyakran egyetlen színész életében sem. Bárány Frigyes 1981 óta itt él Nyíregyházán. Hosszú percekig tartana szerepeinek a felsorolása. Dráma, vígjáték, főszerepek, karakter figurák. Amikor egy évtized múltán az emlékeket idézi, így gondol vissza az indulásra: — A bemutatkozásom nem volt rossz. Az Úri muriban Szakh- máry Zoltánt játszottam. Nagyon a szívemhez nőtt a Rezeda Kázmér szép élete. Sokat kínlódtunk vele, de nagyon költői lett. Szerettem Kapás Dezső ,másik rendezését is. A Nem félünk a farkastól című dráma előadásai nagyon kifárasztottak, órákig nem tértem magamhoz. A kritika is egyértelműen dicsérte. Végre együtt volt mindenki, aki a darabban játszott. Persze Edward Albee drámája tökéletesen meg van írva, igazi remekmű. Az atyai ház is a szívemhez nőtt. Remény ik Zsigmond viláBalázs Attila felvételei ga nagyon a miénk lett. Magyar a darab levegője, mindenkinek felidézte egykori atyai házát. Mindnyájunkat megérintem, de úgy érzem, hogy a közönséget is. Talán éppen ebben van a művészi eredményesség titka: megérinteni a közönséget, eljutni a szívéhez. Akkor is, ha csak egyetlen mozdulat, ha egyetlen szó erejéig van a színész a színpadon. Lehet, hogy a színész exhibicionista alkat, nem tud meglenni önmutogatás nélkül. En mégis abban hiszek, hogy ezen a pályán is azt éli meg az ember, amiről Karinthy Frigyes ír: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” A színpadi álarc nem takarhatja el az embert, s ha a tekintetek összetalálkoznak, a néző azt érzi, hogy neki szól az üzenet. Engem a munka nem riaszt Pregitzer Fruzsina jött, látott és győzött a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyháza (KM-NIA) — YSU Bizonyára így vai^y van ezzel Pre- gitzer Fruzsina is, ha van ideje rágondolni, hogy nagyon gyorsan repül az idő. A negyedik évadot tölti a Móricz Zsigmond Színházban. A Nemzeti Színházból nyolc év után érkezett Nyíregyházára. Már harmadéves korában jelentős szerepet kapott a Nemzetiben: Vörösmarty Csongor és Tündéjében Ilmát *■ alakíthatta. — Ezután csak kisebb szerepek következtek — mondja az emlékezés könnyűségével, mint aki nehéz súlytól szabadult. — A színház akkori vezetői minden évben marasztaltak, ígérgettek, de a szerepek sorra elmaradtak. Volt olyan évad, hogy egyszer sem léptem színpadra, pedig nem tudok meglenni nélküle. , — Aztán mélypontra kerültem. A barátaim azt tanácsolták, hogy menjek Erdélybe, mert ott visszakaphatom, amiben nagy-nagy hiányom volt: a hitet létezésem, tehetségem értelmében. Két hónapot töltöttem Erdélyben, néhány címem volt csupán, de gyakran felléptem. Egyszer harmincán, máskor háromszázan hallgattak. Énekkel kezdtem, majd versek, esszétöredékek következtek, s énekkel zártam a programot. Pregitzer Fruzsina jött, bemutatkozott a Móricz Zsigmond Színház századik produkciójában (Szép Ernő: Patika), és győzött. Megjelenése az 1992/93-as évadban a La Mancha lovagjában. Aldonza — Dulcinea szerepében teljes mélységében, ha lehet mondani: tragikumában mutatta fel azt az élethelyzetet, amikor a művészet leleplezi életünk hitványságát, s arra biztat, hogy mások legyünk. De a nyers erőszak fölülemelkedik az ideákon, s csak megrendültén vehetjük tudomásul, hogy áldozatul estünk. Enélkül azonban nem sokat ér az élet. Pregitzer Fruzsina játékában. volt erő és mélység, nyerseség és költészet, ffivolitás és gyöngéd szemérmesség. Legutóbb a Koldusoperában láthattuk. Polly szerepében egyszer légies, máskor drámai: igazából nem tudja, hova tartozzon. A szülőkhöz való mégoly felszínes kötődése vagy Bicska Maxi iránt érzett szerelme között ingadozik. Pregitzer Fruzsina játékában mindez költői formává szervesül, több emlékezetes jelenettel ajándékozva meg bennünket. Ezerkilencszázkilencven szeptemberében azt nyilatkozta: „Sokat várok Nyíregyházán önmagámtól is, a színháztól is. Szeretnék megszabadulni azoktól a kliséktől, amelyek Pesten ragadtak rám, aztán meg szeretnék sokat játszani. Engem a munka sohasem riasztott, ebből a szempontból nagyon maximalista vagyok.” Ezért bizonyos, hogy Pregitzer Fruzsinára még nagy sikerek várnak. Nyíregyházán vagy másutt. Megmondom őszintén, meglepetés számomra ez a kitüntetés. Ha csináltam valamit életemben, sohasem azért, mert cserébe valamit vártam. Az a meggyőződésem különben is, hogy a belső sugallatra, az igazán kedvvel végzett munka tulajdonképpen nem szorul elismerésre, mert már önmagában hordozza jutalmát. Mégsem tagadom, hogy jólesik az embernek, ha észreveszik amit csinál, ha felfigyelnek rá. Azt szokták mondani, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Természetesen nem is lettem próféta, nem is ambicionáltam, hogy az legyek. Mégis jó érzés tudomásul venni, hogy elismerték a munkámat. Fiatal koromban persze én is, rr>int minden fiatal, a világot szerettem volna meghódítani, és aligha gondoltam, hogy egész életemet — leszámítva az egyetemi éveket — itt élem majd le. Hogy mégis így történt, abban a szükség- szerű és a véletlen sajátos találkozása is szerepet játszott. Amikor elvégeztem az egyetemet, a diploma megszerzése után évfolyamtársaimhoz hasonlóan engem is behívattak a minisztériumba (1950-et írtunk) egy kis káderezésre. Kikérdeztek, és azzal engedtek el, hogy rövidesen jön a kinevezés. . Hazajöttem Nyíregyházára, és vártam. Azt nem mondom, hogy nagyon türelmesen, mert már közeledett a szeptember, és magamban már hallattam az iskolacsengő hangját. Egy szép napon aztán beállítottam a megyei tanács oktatási osztályára, ahol tárt karokkal fogadtak. Nagy volt a pedagógushiány. Egy óra múlva már letettem az esküt az első igazgatóm kezébe. Az igazgató azzal engedett el, hogy a következő hétfőn vár, álljak be. Hazamentem a szüléimhez Orosra, s asztalomon ott volt a pecsétes boríték a minisztériumból, a hivatalos levél, hogy haladéktalanul jelentkezzem Zalaegerszegen, a megyei tanácson szolgálati beosztásom végett. Tudom, hogy filozófiai értelemben nincsenek véletlenek, az élet azonban mégis produkál ilyenekét. Ha ez a levél egy nappal korábban érkezik, akkor én most valószínűleg a Zalai Hírlap munkatársával beszélgetnék. Teljesen értelmetlen lenne találgatni, akkor hogyan alakult volna az életem, a pályám. Elmentem volna? Nyilvánvalóan igen, hisz türelmetlenül vártam a kinevezésemet. Megbántam, hogy késett az a levél? Nem. Nem vagyok fatalista, mégis azt mondom, nyilván így kellett történnie. S nem bánom, hogy így történt. . .v " S ha akkor a sors, a véletlen döntött helyettem, később magam is döntöttem néhányszor. Hiszen lett volna alkalmam elmenni innen, kecsegtető ajánlatokat is kaptam, és nem mentem. Mindig tudtam, hogy itt sem minden a legtökéletesebb, a sok jó mellett voltak buktatók is. Nemcsak simogatást, hanem arcul- csapást is kaptam az élettől. Bárány Frigyes lehetett volna hires festő vagy kiváló zenész, mégis színész lett Nagy István Attila A díszpolgár vallomása Katona Béla • Harasztosi Pál felvétele Alapjában véve azonban hűséges természet vagyok. Nemcsak a szerelemben, hanem a szülőföldhöz való vonzódásban is. Bár sohasem nyertem a szerencsejátékon, alapjában véve mégis szerencsés embernek érzem magam. Mindig sajnáltam azokat az embereket, akik csak a munka után vagy a munka mellett, lopva hódolhattak szenvedélyüknek, hobbijuknak. Nálam ez a kettő szerencsére egybeesett. Nem akarok aforizmákat gyártani, a magam számára mégis úgy szoktam definiálni a boldogságot, tíogy boldog az az ember, aki fizetésért azt csinálhatja, amit ingyen is csinálna, sőt amit valószínűleg akkor is végezne, ha azt tiltanák neki. Lényegében én ezt csináltam. Az életre szóló szenvedély számomra az irodalom volt, s mint tanár, ezt taníthattam, mint kutató ezzel foglalkoztam, s mint az írócsoport vezetőjének, még a közéleti munkám is elsősorban ehhez kapcsolódott. Az irodalomtörténeti munkásságom központjában mindvégig Krúdy Gyula állt. Több könyvem és önálló kiadványom jelent meg a nagy íróróL de sok más költővel és íróval, is szívesen foglalkoztam. Elsősorban a megytÉnkből indultak munkássága érdekelt, így Váci Mihályról, Rákos Sándorról, Fábián Zoltánról, Sipkay Barnáról és Ratkó Józsefről jelentek meg kritikáim, méltatásaim. Számomra ezek az; irodalmárok is azt bizonyították, hogy lehet a megye határán túl is érvényesülni, hatni a szép szó erejével. Nem hangzik talán szerénytelenül, ha azt mondom, a feladatok között való szigorúbb válogatással, nagyobb és tudatosabb önfegyelemmel, célratörőbb koncentrációval, jobb időbeosztással talán több is tellett volna tőlem. Az oktatónevelő munka mellett egész tanári pályám alatt tudományos munkát is végeztem. Mint irodalomtörténész, sohasem éreztem igazán különösebb hátrányát annak, hogy Nyíregyházán maradtam. Sohasem éreztem száműzetésnek itteni életemet, a vidéki életet. Úgy érzem, itt Nyíregyházái, 280 kilométerre a fővárostól is lehetett és lehet olyat csinálni, hogy az nemcsak Újfehértóig és:Ra- kamazig, a megyehatárig legyen érvényes, hanem országosan is számon tartsák. De különösen jó érzés, ha itt, a szűkebb hazában nemcsak gáncs, hanem megbecsülés, elismerés is jár érte. (Katona Béla monológját lejegyezte Bodnár István.) " ...............1,111 i ■" L Pregitzer Fruzsina már-már a csehovi drámák hősnőit jelezte, akik szenvedjek, de távol is tartják magukat ä vidéki életformától. Egy- csapásra meghódította az itteni közönséget. Annyira, hogy egy közvéleménykutatás szerint ő lett a legnépszerűbb színésznő a városban. Gozzi A szarvaskirály című játékában művészi eszköztárából lényegesen többet mutathatott meg, mint a Patikában. Játékának voltak megrendítő pillanatai is. Ez azért fontos, mert A szarvaskirály a színház eddigi legjobb teljesítményei közé tartozik. A második évadot már úgy kezdhette, hogy megtanulták a nevét, elmentek érte, miatta a színházba, s minden fellépése hozta a sikert, ami mindenképpen azt jelzi, hogy befogadta a közönség. Az 1991/92-es évadban kiváló volt a Liliom- fiban, amelyben a nevelőnőt alakította. Sugárzott belőle a belső jókedv és a humor. Ugyanígy Goldoni Terecské- jében, ahol hitelesen hozta testközelbe a bájosan félművelt, finomkodó magatartásában is a szexualitás kiélésére vágyó polgárlányt. De a kisebb szerepékben, (ha a dolgok lényegét tekintve egyáltalán vannak ilyenek) Fruzsina mindig a maximális megformálásra törekedett. Az igényes és következetes színésznők közé tartozik, aki nem elégszik meg a felületes és olcsó megoldásokkal, hanem addig kísérletezik, amíg« művészi igényessége igent nem mond a megformálásra. Emlékezetes alakítása volt
