Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
1994. március 15., kedd HÁTTÉR Szabolcsi dűlőút-elágazások Kirostálják a magházföldet, s március idusára elvetik a dohánymagot az apagyi „farmerpalánták" Galambos Béla felvétele Ragadós példa Galambos Béla Tiszavasvári, Apagy (KM) — Hozhatott rosszat, vagy jót az előző esztendő a falu emberének, ha itt a tavasz, új reményekkel fog ismét a föld művelésébe. A márciusi verőfényben nemcsak a kiskertekben, de a napról napra szikkadó határban is megpezsdült az élet. Változó világunkban persze másmás helyzetbe kerültek s ennek megfelelően különböző hangulatban is vannak az egyes termelők. Lehetnek borongós, vagy derűs lelkiállapotban, amikor eljön az idő, munkálni kezd bennük a földműves ősök vére, s valamennyien indulnak tenni a dolgukat/Mint minden évben, újra kezdik a szántást, a vetést, a gazdálkodást. A felét kérik A tiszavasvári Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet immár hajdani földterületének kevesebb mint felén gazdálkodik a kárpótlási és részaránytulajdonosi földkivitelek következtében. A szövetkezetnél maradt bő ezer hektár szántóval könnyen megbirkózik a többhöz szokott szakember- gárda. Az ősszel vetett 600 hektár búza után, most tavasz- szal már csak 200 hektár cukorrépa, fele területű takarmánykukorica, még kevesebb burgonya és csemegekukorica vetőmagját kell a földbejuttatni. — Valamennyi területet leszántottunk — mondja Nagy Tamás a Szövetkezet növény- védelmi szakmérnöke. — Most már csak a magágyat kell előkészíteni és ha a talaj kellően felmelegszik, kezdődhet a vetés a cukorrépával. Szeretnénk, ha idén kedvezne az időjárás, mert ezen a megcsappant területen nemcsak annak a 60 aktív dolgozónak kellene megélni, aki megmaradt a szövetkezetben, hanem a 230 nyugdíjasnak és 270 külső üzletrész-tulajdonosnak is előbb-utóbb fizetni kellene valamit az itt lévő üzletrésze után. Csak az az óriási gondunk, hogy akár az üzletrészek kiadására, akár azok megvásá- rolhatóságára hoznak is rendelkezést, a 160 milliós vaégre egy figyelemre méltó tanulmány, amely nem a gazdasági hanyatlásban, az inflációban, a féloldalas privatizációban, a média körüli háborúskodásban — tetszés szerint tovább sorolhatók az okok — látja a bajok gyökerét. Nem a nadrágszíj még szorosabbra húzását, az állami költségek leszorítását, az adók csökkentését jelöli meg a kilábalásra, hanem a gyors és befektetés nélkül elérhető megoldást ajánl. Ez pedig a mosoly. Igen a mosoly, amelyről a kutató bizonyítani igyekszik, hogy az ország felemelkedésének egyetlen lehetséges eszköze. Mit eszköze, a cselekvés energiája , a holnap Magyarországának reménysugara. Mosoly talonul nem lehet felzárkózni a fejlettebb országokhoz, nem fogad be bennünket az Európai Unió, a NATO és így tovább. A jeles kutató fehéren feketén bizonyította, hogy a magyarok a legkevesebbet mosolygók egész Európában. Száz ember közül úgy másgyonnak kevesebb mint ötödé mozdítható és szolgálja közvetlenül a termelést. — Éppen ezért, itt a szövetkezetben az emberek zöme nem akarta a közös szétszedését. Annál is inkább, mert még tavaly is 400 ezer forint fölött volt az átlagkereset, s ezen túl minden ősszel 35-40 mázsa kukoricát vittünk a tagjaink udvarára. Most rádöbbentek az emberek, ebből már semmi nincs. Sőt, aki művelteim akaija velünk a saját földjét, attól kénytelenek vagyunk előre kérni a művelési költségeket, ami kukorica esetében például hektáronként 45 ezer, de cukorrépánál vagy burgonyánál már 65 ezer forint. Miután erre képtelenek az emberek, úgy döntöttünk, egyelőre csak a felét kérjük. Am még ez is nehezen megy. Apagyon, miként a szomszédos Nyírtéten, Leveleken, Magyon és Napkoron is, nagy hagyománya van a dohánytermesztésnek. Két fiatalember, a 24 eszetendős apagyi Vakáj János és sógora, a 26 éves nyírtéti Illés Attila néhány éve afféle kényszervállalkozóként kezdett dohánnyal foglalkozni. Szorgalmuk, no meg a segítőkész dohánygyár jóvoltából most jutottak oda, hogy saját földön, korszerű farmer- gazdaságot alakíthatnak ki, re-, ményeik szerint hosszú időre megalapozva családjaik további sorsát. Kölcsön és jelzálog Négy évvel ezelőtt munka nélkül maradva a két fiatalember úgy döntött, arra vállalkozik amihez még a legjobban félre tehető azok száma, akik a tartós megfigyelés ideje alatt némi mosolyt, vagy arra emlékeztető arcrezdülést árultak el. De ezeknek a mosolyszerűségeknek az intenPál Géza zítása messze elmarad a nyugat-európai átlagtól, teszi hozzá panaszosan a mosolykutató. S hol állunk még a szívet, lelket melengető kacajtól, nem is beszélve a hahotáról. Az ország és állampolgárai állapotát a lehető legnagyobb mértékben befolyásolja ez a derűsnek nem nevezhető helyzet, amin persze egyes cinikusok csak mosolyognak. De legalább javítják a statisztikát. Különböző mosolykategóriákat is említ a szerző, amelyek szerint manapság az emberek nem mindig ugyanazon nevetnek, hanem olykor a pártállásuk szerint. Illik nein, mert gyerekkorától látta: dohányt termesztenek. A fejenként felvett 300 ezer forint újrakezdési kölcsön fedezeteként a bank jelzálogot tett még tán a Bodri kutyára is, mégsem volt más választásuk. A pénzből használt traktort, pótkocsit, ekét, fóliasátrat, meg egy dohányszárítót vásároltak és a helyi szövetkezettől bérelt 7 hektár földön belevágtak. — Nehéz volt a kezdet — meséli az idősebbik sógor Va- kájék apagyi portáján a délutáni dohányvetést előkészítő munka közben —, de János édesapja kéz alá vett mindkettőnket. — Az öregnek köszönhetjük, hogy lassan megszoktuk a nehéz munkát, ami elől azelőtt, ha tehettük inkább elmenekültünk. Apránként megmutogatta azokat a munkafolyamatokat, amelyek meghatározzák a dohánytermelés végső sikerét. Az első évben például ő vetette a magot, nevelte a palántát. Ugyanis ezen rengeteg múlik, mivel május 20-ra az utolsó palántát is ki kell ültetni a jól előkészített talajba. így azután nem csak a szerencsén múlott, hogy mindjárt az első évünk eredményes volt. Csak a termés minőségével volt egy kevés problémánk. — A második évben már megdupláztuk a bérelt területtel együtt a fóliasátrat és a szárítót is, — veszi át a szót a fiatalabbik, miközben a magházföldet rostálja. — Még ez az esztendő is elég jó eredményt hozott. Aztán két aszályos év következett. 1992-ben éppen csak, hogy nem fogtunk padvetni, sőt hahotázni az ellenfél érvein, felszólalásain, netán nyelvbotlásain. De nem illik kuncogni a saját pártja képviselőjének ugyanezen viselkedésén. Ekkor vissza kell fojtani a mosolyt, amely eleinte még teljesen pártsemleges, csupán a poén csalja az arcokra. De nyomban le kell törölni onnan, különben bajt hozhat az emberre. Netán a pártbeli szomszéd megkérdezi, mi olyan mulatságos... Mosoly kódexet, mosolyeti- ketet, sőt a választások idejére mosoly etikát is javasol a Mosolyországát megálmodó kutató, aki a legteljesebb komolysággal felszólít bennünket: mosolyt az arcokra. Engem nagyon szíven ütött az össznépi mosolyra hívó felszólítás. Magam sem értem, miért kell ebben is az utolsók között kullognunk. Hogyan akarunk virágzó gazdaságot, jólétet, békességet, ha még a mosolyt is megvonjuk magunktól. Más népek halálra nevetnék magukat, ha csak egy töredéke történne velük, mint ami velünk törtétót, ugyanis kiszáradt az első ültetésünk. — Tavaly már megpróbáltunk felkészülni a szárazságra. Vettünk egy szippantót, s vízzel ültettünk. Meg is lett az eredménye, mert nem kellett várni az esőre, ami egyébként sem jött egészen július végéig. Ezután döntöttünk úgy, öntözni fogjuk a dohányt, azaz részt veszünk a gyár öntözési programjában. Ehhez a fejlesztéshez persze saját földre volt szükség, amit a helyi polgármester segítőkészségének köszönhetően sikerült is megvennünk Nyírtéten. Ezután köthettünk 7 éves szerződést a Nyidoferrel egy közel 5 millió forintos fejlesztési beruházásra, amelynek a pályázata a gyár segítségével készült el, s ugyancsak ő vállalt garanciát az 1,8 milliós saját erőt helyettesítő bankhitelért is. Gipszben a kéz Miközben a fiatalok folyamatosan hordják, rostálják a gázosítással fertőtlenített fóliasátorból az így gyommentesített magházföldet, idős Vakáj Jánosnak legnagyobb sajnálatára módja van beszélgetni: gipszben a keze. — Hatvan akárhány évig egyszer sem, bezzeg most kellett eltörni a kezemnek, amikor itt a tavasz. Azért menni fog a magvetés. Már nyugodtan bíznám rá a fiatalokra is, de a jobb kezem nincs begipszelve. Az igazi nyugalmat azért az öntözés jelenti majd. Függetlenül az időjárás szeszélyeitől, minden évben jó dohány teremhet. Nagy dolog. nik mostanában. De a magyar ember konok, inkább összevonja a szemöldökét, az istennek sem mosolyodna el. Ha lehet befelé sírni, miért ne lehetne befelé mosolyogni is. Erről mélyen hallgat a mosoly szakértő. Mint ahogyan arra sem ad tippeket, mit kellene tennünk ahhoz, hogy visszatérjen a nevető kedvünk. Ha pedig az idők folyamán a mosolytermés váratlanuljóra fordul, s éktelen kacajba tör ki a tíz, azaz tizenöt millió magyar, ki állítja meg a folyamatot? Nem válik-e kórossá az egész, mint történt az egyik afrikai faluban, ahol két álló hónapig rázta a nevetés az embereket, a csecsemőktől az aggastyánokig. ersze ettől a veszélytől még messze vagyunk. Én már annak is örülnék, ha egyetlen ember akadna, aki elmosolyodik e sorok olvasásakor. Nekem nem sikerült, amikor írtam. De ha csak egyetlen ember akad, aki mosolyogni tud rajta, nem dühöngtem hiába. Cselényi György A korrupcióról, a hatalommal való visz- szaélésről a közvéleményben elszomorító kép alakult ki. Nem véletlenül, hiszen — mint azt egy tudományos tanácskozáson is többen hangsúlyozták — az érintettek természetes diszkréciója miatt hatalmas a látencia. Ezt bizonyítja az is: hazánkban tavaly nevetségesen kevés, 410 korrupciós bűncselekményre derült fény. Az egyik előadó az efféle bűntényeket 3 kategóriába sorolta: az elsőbe a csekély jelentőségű, de tömegméretekben előfordulót, a másodikba a vesztegetés titkosabb formáját, a harmadikba pedig az uralkodó elit kifinomult, mondhatni, művészi akcióit. Amikor valaki a jogtalan előnyt egy finom szóval, megjegyzéssel, vagy gesztussal is elérheti. A Magyar Katolikus Püspöki Kar nemrégen tett nyilatkozata hazánk gazdasági problémáit nem véletlenül részben a múlt rendszerrel, részben az erkölcsi válsággal, az igazmondás, a lelkiismeretesség, az önzetlenség, a becsületesség és a Kállai János gyik, még ma is népszerű hetilapunk szerkesztői üzenetei csokrában olvastam egy érdekes tanügyi esetről. A már magas szinten jóváhagyott és elfogadott nemzeti alaptanterv ügyében hívtak össze tanácsokozást valahol — a pontos helymegnevezés csupán azért mellőztetik, mert ilyesmire bárhol sor kerülhet manapság országunkban—, melyre felkérték előadónak a NAT egyik legau- tentikusabbnak vélt szakértőjét. Nos, hogy ne szaporítsam a szót: a fórumon sokmindenről hallhattak az egybesereglett pedagógusok, csak arról nem, amiért egybegyülekeztek. Hogy miért alakulhattak így a dolgok? Nem tudni. Az előadó — hírlik —, azt közölte: a NAT-ról nem beszélhet. Slussz! De, hogy a magunk portája előtt söpörjünk, ne firtassuk tovább az ominózus eset motívumait. Nemrég ugyanis Nyírbátorban szintén lezajlott egy tájékoztató. Sokan — érthető módon elsősorban tanítók, tanárok, óvodapedagógusok — voltak kíváncsiak: miként funkcionál a régiónkat is átfogó Tankerületi Okszavahihetőség romlásával hozta összefüggésbe. Lehet, korántsem általánosak, de az utóbbi időben a korrektség és a becsületesség néhány apró, de igencsak örömfakasztó formájával találkoztam. A múltkor egy idős, meglehetősen tekintélyes ember valószínűleg a másik ruhájában, vagy kabátjában hagyta a buszbérletét, ami miatt sokak szeme láttára kellett az ilyenkor szokásos procedúrán átesnie. Nem keresett kibúvókat... Vagy az áruházi pultnál egy sorban álló nagyvállalati igazgató nem élt az eladó által felkínált előremenési lehetőséggel. Vagy említhetném a közlekedési polgárőröké], akiknek ha a rendőr az okmányait, vagy a gépkocsiját ellenőrzi, akkor állítólag eszükbe sem jut a polgárőrigazolványuk mutogatásával protekciót kicsikarni. . Azt hiszem, joggal várjuk a visszaélésekkel szembeni határozott, s eredményes fellépést. De a hatóságok a társadalom segítsége nélkül nem sokra mennek. Az áhított rend megteremtéséért a legtöbbet ki-ki a saját magatartásával tehet. A jó példa hátha mások számára is követendővé válik. tatásügyi Központ. Nos, azért itt valamivel jobban jártak a megjelentek, mint a példaként említett fórumon. Volt előadás a központ helyéről, feladatairól, ténykedéséről, és volt lehetőség kérdezni. A csalódás, az „ ismét nem azt kaptuk, amit vártunk" -érzése akkor kezdett elmélyülni a hallgatóságban, amikor a válaszokból megtudták: hibásan vélekednek, amikor azt hiszik, hogy a TOK valami plusz segítséget, közvetlenül, a napi munkájukban haszno- síthatót kellene, hogy adjon nekik. Nem — hangzott az információ —, mint tanügy- igazgatási szerv ezt nem teheti. A TOK-nak nem közvetlen módon kell segítenie az is- kolákat-óvodákat. Az intézmény munkatársai a fenntartó vagy az intézményvezetők felkérésére léphetnek akcióba, ám akkor sem szolgáltatói szerepben, mint a pedagógiai intézetek. Ellenőrző feladatokat pedig addig nemigen tudnak ellátni — mondották volt —, amíg nincsenek meg az erre vonatkozó jogszabályok. Hm. Ne lenne mit kontrollálni, ne lenne miben közvetve vagy direktben segíteni,független szakértőkként közreműködni? A bátori „példázat” óta ezen töprengek... Tavaszi takarítás Elek Emil felvétele Közvetett segítség ■'■■■ v. --------------llilli i' | v.f i«i *1* j | | *
