Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-12 / 60. szám

1994. március 12., szombat HÁTTÉR Ketet-Magyarország 3 Akik a segítő kezeket várják Az iparban nincsen megkülönböztető kategória, de újabb leépítés az várható Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Mun­kások. Csontos arcú, ke­mény öklű, olajos ruhát vise­lő emberek. A korán kelők, az esti műszakból hazafelé igyekvők. A szájuk sarkában olcsó cigarettát lógatok, a műszak után a sarki kocs­mában kikapcsolódást kere­sők. A tévében, az újságok hasábjain mostanában nem szerepelnek. A pártok vitá­jában alig emlegetik őket. Mintha eltűntek volna. Vagy mégis léteznek, s milyen a közérzetük? Egyfajta tükröt tartunk eléjük a Dunapack Rt. nyíregyházi gyárában, vagyis a papírgyár­ban. Szép emlékek Az egykor szebb napokat lá­tott papírgyárat erős szálak fűzték a munkásság fellegvá­rához, Csepelhez. A nyíregy­házi gyár hatalmas üzemcsar­noka most is tekintélyt paran­csoló. Mintha templomba lép­ne be itt az ember. A hasznos emberi tevékenység, a terme­lés templomába. A kapcsolótáblák közelében találjuk a szemüveges, őszülő férfit, Nemes Istvánt, a techno­lógiai üzem csoportvezetőjét. Hamar kitűnik, hogy fizikai és adminisztratív munkát egy­aránt végez. Azzal kezdi a rö­vid bemutatkozást, hogy a csepeli papírgyárban dolgo­zott öt évig, ott tanulta a papír­feldolgozó szakmát, sőt a mesterszakmunkás bizonyít­ványt is ott szerezte meg. Hogy szalad az idő! — sóhajt fel. Immár 21 éve dolgozik Nyíregyházán. Szép emlékei között említi: milyen szívet melengető lát­vány volt annak idején, ami­kor munkások százai, sőt ezrei tolultak ki a csepeli gyárka­pun, s volt aki a kis Tarbantján pöfögött tovább, volt aki a sar­ki kocsma irányába indult, né­melyik munkáslányt fiú várta a porta előtt. S itt Nyíregyhá­zán délután kettő, vagy este tíz után milyen telített volt az ipari út, a Tünde utca. A bu­szok zsúfoltak voltak, sokan a városközpontban átszálltak más buszra, vagy az állomá­son vonatra, s majdnem éjfélt ütött az óra, amire hazaértek. S érezték magukban a biztonsá­got: ha kevés bérért is, de hol­nap újra jönni kell, s azután is, egészen a nyugdíjig. A tapasztalt, munkában megőszült szakmunkás azt mondja, most elfogadható a fizetése: bruttó 42 ezer forint. Sietve hozzá teszi: nem ez a Pallai Miklós Harasztosi Pál felvételei jellemző. Azt hiányolja, hogy sem a szakszervezet, sem va­lamelyik párt nem áll ki kel­lően az üzemi munkások ér­dekei mellett. Türelmetlenek Az egyik gépsornál betanított munkásként dolgozik Paguli- csák Jánosné, aki azzal foly­tatja, hogy jó pár évvel ezelőtt a munka mellett a Kossuth Gimnáziumban érettségizett, tovább akart tanulni. Most vi­szont örül, ha megtarthatja munkahelyét. Emelt hangon mondja: a múlt szombaton a gyárban munkásgyűlést tartot­tak, amelyen a gyárigazgató bejelentette, a terv szerint ez év tavaszán újabb 28 dolgozót lesznek kénytelenek elbocsá­tani. Nem érti, hiszen néme­lyik gépsor mellett már most is Pagulicsák Jánosné kisebb a létszám a kelleténél. A dolgozók hangulata rossz. Idegesek, egymáshoz türel­metlenek a munkások — mondja lehajtott fejjel. A brut­tó fizetése 20 ezer forint. A magánéletére tereli a szót. Mondja, elvált, egyedül neveli 16 éves tanulólányát, plusz fi­zetnie kell a lakásukra az OTP- törlesztést. Sorolja, hogy tagja egy gmk-nak, s a kertben ter­melt zöldség és gyümölcs egy részét eladja, pár ezer forint jövedelemkiegészítése van évente. Megemlíti, hogy a szakszervezet közbenjárására néha bizonyos árukat olcsób­ban árulnak a gyár területén akció keretében. De a szakszer­vezet nagyobb jogosítvány­nyal rendelkezhetne, többet te­hetne a dolgozók érdekében. Nemes István Pallai Miklós, a tmk karban­tartója azzal dicsekedhet, hogy alapítója a gyárnak, 22 éve dolgozik itt. Emlékszik még a régi szép időkre, amikor még csereüdülésre Szlovákiába jár­hattak át a munkások, most viszont nem divat már az üdü­lés. Azt mondja, 38 ezer forint a bruttó fizetése, de így sem tud megvenni magának egy 15 ezer forintos öltönyt, pedig manapság ennyibe kerül egy jó öltöny. Nem is magát, in­kább a fiatal szakmunkásokat sajnálja, azokat, akik család- alapítás előtt állnak... Tagja lehetne a gyárban egy gmk- nak, minimális bérkiegészí­tésre tehetne szert. Ám kiszá­mította (társaival), hogy a munkájáért járó 100 forintból csak 38 forintot vihetne haza, a többi pénz menne adóra, társadalombiztosításra. Nem érti, miért ilyen rossz néme­lyik gazdasági szabályozó. Nem értjük Mi sem értjük. Ám a három megszólalóval egyetértünk ab­ban, hogy munkásnak lenni most is tekintélyt jelent, s egy kicsit később bizonyára több pénzt és nagyobb biztonságot is adhat majd. Paprika, paradicsom és többféle virág palántái nevelkednek a tiszadobi Nádaskai Sándor üvegházában Balázs Attila felvétele M int a kilencvenes évek népi szólása tartja: egy újszü­löttnek minden meggazdago­dási ötlet új. Néha egy régi­szülöttnek is, úgyhogy javas­lom tanulmányozásra „a lot­tózással szerezhető milliók" című módszeremet azoknak, akik eddig is próbálkoztak, de sikertelenül. Talán most, ebből a kis tudományos érte­kezésemből döbbennek majd rá, hol hibáztak eddig. A százmillióhoz vezető út első lépéseként vásárolunk egy tenyérnyi, rossz minősé­gű papírdarabot negyven fo­rintért. Vagy hatvanért. Eset­leg százért. (Azért bizonyta­lankodom, mert nem tudom, hány hét múlva jelenik meg ez a kis írás a lapban, s hol lesz akkor a lottó ára!) A papírdarabot egyébként arról lehet megismerni, hogy tele van négyzetrácsokkal meg számokkal és lottónak hívják. (Maga a szó a híres olasz festő nevéből ered. Giotto — ejtve: Dzsottó — ugyanis, amikor már az összes szentet felmázolta a firenzei templomok falára, unalmában lerajzolta az első lottót. „Ah! Hiszen ezzel mil­liókat lehet majd nyerni!" — kiáltott fel a rajzot meglátva Fascala, firenzei herceg, aki később ezer szelvényt töltött ki hetente a pármai elme­gyógyintézetben.) A papírcetli megvásárlá­sával azonban csak az első lépést tettük meg a milliók­hoz vezető úton. Ez nem ám egy sorsjegy, amivel a bam­ba ember csak várakozik, hogy kihúzzák az előre oda­nyomtatott számot! Itt képzelőerőre és kreati­vitásra van szükség. Be kell ixelni öt számot. De nem ám, csak úgy neki a világnak, mint tehén a me­zőn, hanem ésszel! Például sokat tapasztalt lottózók sze­rint szabály, hogy ne legye­nek a számok mind egymás mellett, vagy alatt. Vagy egy­máshoz közel. Vagy távol. Ne legyen mind páros vagy pá­ratlan, se számtani sor, se mértani sor, se törzsszám. vagy prímszám. Szóval ész­szel! Mert ha sikerül beixelni az öt megfelelő számot, és időben bedobjuk a jelzett szelvényrészt a ládába, ak­kor már csak egy feladatunk van: leülni egy sötét sarokba és álmodozni, hogy mire költjük a milliókat. De aztán jól gondolják át! Nem kell ám szórni azt a pénzt! A százmillió is elfogy egyszer. Csak ügyesen, be­osztással. M eg kell jegyeznem: több évtizedes lot- tózási kísérleteim során már előfordult egyszer- kétszer, hogy nem azt az öt számot húzták ki, amit beixel- tem. Azt kérdezik, miképpen lehetséges ez olyan zseniális szakember esetében, mint én vagyok? Megmondom: ilyen­kor csalnak! Nógrádi Gábor Legyen milliomos IP# , Szellemjaras Nyéki Zsolt M unka- és kereseti lehetőségeit te­kintve nem igazán tartozik az ország listave­zető térségei közé megyénk, de közelebb jár az igazság­hoz, aki innen elvándorló, elmenekülő tömegekről be­szél. Persze, a hátrányos helyzet és adottság ellenére régiónkban is akad példa szépen megélő vállalkozók­ra, akik nem is mindig tisz­tességtelen úton szerzik meg vagyonukat, de azért a sta­tisztikai adatok bizonysága szerint inkább próbálnak szerencsét az ország s világ távolabbi pontjain szűkebb hazánk polgárai. A kénysze­rű migráció nem kíméli sem a fizikai, sem a szellemi fog­lalkozásúakat. Lassan legendává szelí­dül a hírhedt fekete vonat, a szakképzetlen és szakmun­kások fővárosba ingázó áradata, pásztortűztől heví­tett hangulatú zsúfolt utazá­sa. A múlt napi problémáit gyarapító ingázás a rend­szerváltást követően új gon­dok forrása lett: ma már az itthon rekedt munkanélküli tömegek sorsáról kell gon­doskodni. A vonatokon azonban meghúzta magát egy csendesebb csoport: az ország különböző felsőfokú oktatási intézményeiben ta­nuló szabolcsi diákság. Tagjai a tervezés, irányítás, a szellemi élet letéteménye­seiként indultak útnak, hogy kellő tudással, szak­mai ismeretekkel felvértez­ve térjenek haza, s tudásu­kat itthon kamatoztassák. A nagyobb mozgástér azon­ban az összehasonlításhoz is alapot ad, s a valós kép­társítás szomorú eredmé­nyeként a végzős hallgatók közül csak kevesen térnek vissza szülőhelyükre. Még sajnálatosabb azon­ban az, hogy a megyébe ha­zatérő, s pályakezdő mun­kanélküliek sorsára jutó fi­atal diplomások álláskere­sésük közben nem igazán érzik a segítő szándékot. Több helyen egyenesen azt akarják bebizonyítani, nem sokat ér a megszerzett el­méleti tudásuk. Való igaz, kevés gyakorlati tapaszta­lattal rendelkeznek, de egy­két hónappal az államvizs­ga után ez nem is várható el tőlük. Mint ahogy a gyakor­latban megedződött agrár- szakembertől sem a már egyszer megtanult, bonyo­lult biokémiai képletek fel­rajzolása. A tanév végéhez köze­ledve várható a vég­zősök álláskereső rohama, s ha munkát rögtön nem is kapnak, a hitüket, kedvüket sem szabad szegni. Remélhetőleg szükség van s lesz rájuk a megyében. Csarnok a dohánynak Nyíregyháza (KM - N. L.) — Nagyberuházás kezdő­dött el az elmúlt napokban a nyíregyházi dohánygyár­ban: egy 4800 négyzetmé­ter alapterületű, hatalmas csarnok építése. A luxem­burgi Astron cég gyártja azokat a könnyűszerkezetes acélelemeket, amelyekből a csarnok épül. A technológi­ának is köszönhető, hogy a 100 millió forintos beruhá­zást rekordidő alatt, július 15-re befejezhetik. így az elgondolások szerint az őszi szezonban az új csar­nok a dohánybeváltás, a tá­rolás-raktározás színtere lesz. Átvilágítás Szondi Erika a napokban az Or- /I szággyűlés elfogad- /l ta az egyes fontos tisztségeket betöltő szemé­lyek ellenőrzéséről szóló törvényt. Az átvilágítást a Legfelsőbb Bíróság által ki­jelölt személyekből álló bi­zottságok végzik. Előre le kell szögeznem, nem az in­tézkedéssel, hanem az el­nevezéssel van bajom. Számomra ez a szó — át­világítás — korábban csak az egészségemre, tüdőm ál­lapotára vonatkozott. Leg­feljebb nagyanyámtól hal­lottam, amikor átvilágította a kotlós alatt lévő tojáso­kat, van-e benne kiscsirke. Aztán rájöttem, nem is olyan új dolog ez. Igaz, Jó­zsef Attila versében önma­guk átvilágításáról beszél, mikor ezt írja: „Ahogy Hans Castorp madame C haue hat testén, hadd lás­sunk át magunkon itt ez es­tén.” Valóban, ez már közelebb áll a mai divatos átvilágítás kifejezéshez. Igen ám, de az átvilágító bizottság tagjait — akik majd felszólítják a vizsgált személyt: „Az iga­zat mondd, ne csak a való­dit” — hogyan választják majd ki? A ma született csecsemők még nem tár­gyalóképesek, rajtuk kívül pedig kiről lehet minden­ki számára egyértelműen megállapítani, hogy a fe­hérek közt európai. Szegény új Röntgenek! Róluk is sokan be akarják majd bizonyítani, hogy ők sem vétlenek. S ha egy igazságos felelősségrevo- nás után erkölcsileg meg­tisztul társadalmunk, nem kell-e újra félnünk „honnan uszulnak ránk új ordas esz­mék, fő-e új méreg, mely közénk hatol?” / gén. El kell számoltat­ni a bűnösöket: senki­nek ne jusson eszébe még egyszer, hogy szándé­kosan egy eszme érdekében embertársára támadjon. S azért, hogy „mi férfiak fér­fiak maradjunk és nők a nők — szabadok, kedvesek, s mind ember mert ez egyre kevesebb”.

Next

/
Thumbnails
Contents