Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-12 / 60. szám
1994. március 12., szombat HÁTTÉR Ketet-Magyarország 3 Akik a segítő kezeket várják Az iparban nincsen megkülönböztető kategória, de újabb leépítés az várható Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Munkások. Csontos arcú, kemény öklű, olajos ruhát viselő emberek. A korán kelők, az esti műszakból hazafelé igyekvők. A szájuk sarkában olcsó cigarettát lógatok, a műszak után a sarki kocsmában kikapcsolódást keresők. A tévében, az újságok hasábjain mostanában nem szerepelnek. A pártok vitájában alig emlegetik őket. Mintha eltűntek volna. Vagy mégis léteznek, s milyen a közérzetük? Egyfajta tükröt tartunk eléjük a Dunapack Rt. nyíregyházi gyárában, vagyis a papírgyárban. Szép emlékek Az egykor szebb napokat látott papírgyárat erős szálak fűzték a munkásság fellegvárához, Csepelhez. A nyíregyházi gyár hatalmas üzemcsarnoka most is tekintélyt parancsoló. Mintha templomba lépne be itt az ember. A hasznos emberi tevékenység, a termelés templomába. A kapcsolótáblák közelében találjuk a szemüveges, őszülő férfit, Nemes Istvánt, a technológiai üzem csoportvezetőjét. Hamar kitűnik, hogy fizikai és adminisztratív munkát egyaránt végez. Azzal kezdi a rövid bemutatkozást, hogy a csepeli papírgyárban dolgozott öt évig, ott tanulta a papírfeldolgozó szakmát, sőt a mesterszakmunkás bizonyítványt is ott szerezte meg. Hogy szalad az idő! — sóhajt fel. Immár 21 éve dolgozik Nyíregyházán. Szép emlékei között említi: milyen szívet melengető látvány volt annak idején, amikor munkások százai, sőt ezrei tolultak ki a csepeli gyárkapun, s volt aki a kis Tarbantján pöfögött tovább, volt aki a sarki kocsma irányába indult, némelyik munkáslányt fiú várta a porta előtt. S itt Nyíregyházán délután kettő, vagy este tíz után milyen telített volt az ipari út, a Tünde utca. A buszok zsúfoltak voltak, sokan a városközpontban átszálltak más buszra, vagy az állomáson vonatra, s majdnem éjfélt ütött az óra, amire hazaértek. S érezték magukban a biztonságot: ha kevés bérért is, de holnap újra jönni kell, s azután is, egészen a nyugdíjig. A tapasztalt, munkában megőszült szakmunkás azt mondja, most elfogadható a fizetése: bruttó 42 ezer forint. Sietve hozzá teszi: nem ez a Pallai Miklós Harasztosi Pál felvételei jellemző. Azt hiányolja, hogy sem a szakszervezet, sem valamelyik párt nem áll ki kellően az üzemi munkások érdekei mellett. Türelmetlenek Az egyik gépsornál betanított munkásként dolgozik Paguli- csák Jánosné, aki azzal folytatja, hogy jó pár évvel ezelőtt a munka mellett a Kossuth Gimnáziumban érettségizett, tovább akart tanulni. Most viszont örül, ha megtarthatja munkahelyét. Emelt hangon mondja: a múlt szombaton a gyárban munkásgyűlést tartottak, amelyen a gyárigazgató bejelentette, a terv szerint ez év tavaszán újabb 28 dolgozót lesznek kénytelenek elbocsátani. Nem érti, hiszen némelyik gépsor mellett már most is Pagulicsák Jánosné kisebb a létszám a kelleténél. A dolgozók hangulata rossz. Idegesek, egymáshoz türelmetlenek a munkások — mondja lehajtott fejjel. A bruttó fizetése 20 ezer forint. A magánéletére tereli a szót. Mondja, elvált, egyedül neveli 16 éves tanulólányát, plusz fizetnie kell a lakásukra az OTP- törlesztést. Sorolja, hogy tagja egy gmk-nak, s a kertben termelt zöldség és gyümölcs egy részét eladja, pár ezer forint jövedelemkiegészítése van évente. Megemlíti, hogy a szakszervezet közbenjárására néha bizonyos árukat olcsóbban árulnak a gyár területén akció keretében. De a szakszervezet nagyobb jogosítványnyal rendelkezhetne, többet tehetne a dolgozók érdekében. Nemes István Pallai Miklós, a tmk karbantartója azzal dicsekedhet, hogy alapítója a gyárnak, 22 éve dolgozik itt. Emlékszik még a régi szép időkre, amikor még csereüdülésre Szlovákiába járhattak át a munkások, most viszont nem divat már az üdülés. Azt mondja, 38 ezer forint a bruttó fizetése, de így sem tud megvenni magának egy 15 ezer forintos öltönyt, pedig manapság ennyibe kerül egy jó öltöny. Nem is magát, inkább a fiatal szakmunkásokat sajnálja, azokat, akik család- alapítás előtt állnak... Tagja lehetne a gyárban egy gmk- nak, minimális bérkiegészítésre tehetne szert. Ám kiszámította (társaival), hogy a munkájáért járó 100 forintból csak 38 forintot vihetne haza, a többi pénz menne adóra, társadalombiztosításra. Nem érti, miért ilyen rossz némelyik gazdasági szabályozó. Nem értjük Mi sem értjük. Ám a három megszólalóval egyetértünk abban, hogy munkásnak lenni most is tekintélyt jelent, s egy kicsit később bizonyára több pénzt és nagyobb biztonságot is adhat majd. Paprika, paradicsom és többféle virág palántái nevelkednek a tiszadobi Nádaskai Sándor üvegházában Balázs Attila felvétele M int a kilencvenes évek népi szólása tartja: egy újszülöttnek minden meggazdagodási ötlet új. Néha egy régiszülöttnek is, úgyhogy javaslom tanulmányozásra „a lottózással szerezhető milliók" című módszeremet azoknak, akik eddig is próbálkoztak, de sikertelenül. Talán most, ebből a kis tudományos értekezésemből döbbennek majd rá, hol hibáztak eddig. A százmillióhoz vezető út első lépéseként vásárolunk egy tenyérnyi, rossz minőségű papírdarabot negyven forintért. Vagy hatvanért. Esetleg százért. (Azért bizonytalankodom, mert nem tudom, hány hét múlva jelenik meg ez a kis írás a lapban, s hol lesz akkor a lottó ára!) A papírdarabot egyébként arról lehet megismerni, hogy tele van négyzetrácsokkal meg számokkal és lottónak hívják. (Maga a szó a híres olasz festő nevéből ered. Giotto — ejtve: Dzsottó — ugyanis, amikor már az összes szentet felmázolta a firenzei templomok falára, unalmában lerajzolta az első lottót. „Ah! Hiszen ezzel milliókat lehet majd nyerni!" — kiáltott fel a rajzot meglátva Fascala, firenzei herceg, aki később ezer szelvényt töltött ki hetente a pármai elmegyógyintézetben.) A papírcetli megvásárlásával azonban csak az első lépést tettük meg a milliókhoz vezető úton. Ez nem ám egy sorsjegy, amivel a bamba ember csak várakozik, hogy kihúzzák az előre odanyomtatott számot! Itt képzelőerőre és kreativitásra van szükség. Be kell ixelni öt számot. De nem ám, csak úgy neki a világnak, mint tehén a mezőn, hanem ésszel! Például sokat tapasztalt lottózók szerint szabály, hogy ne legyenek a számok mind egymás mellett, vagy alatt. Vagy egymáshoz közel. Vagy távol. Ne legyen mind páros vagy páratlan, se számtani sor, se mértani sor, se törzsszám. vagy prímszám. Szóval észszel! Mert ha sikerül beixelni az öt megfelelő számot, és időben bedobjuk a jelzett szelvényrészt a ládába, akkor már csak egy feladatunk van: leülni egy sötét sarokba és álmodozni, hogy mire költjük a milliókat. De aztán jól gondolják át! Nem kell ám szórni azt a pénzt! A százmillió is elfogy egyszer. Csak ügyesen, beosztással. M eg kell jegyeznem: több évtizedes lot- tózási kísérleteim során már előfordult egyszer- kétszer, hogy nem azt az öt számot húzták ki, amit beixel- tem. Azt kérdezik, miképpen lehetséges ez olyan zseniális szakember esetében, mint én vagyok? Megmondom: ilyenkor csalnak! Nógrádi Gábor Legyen milliomos IP# , Szellemjaras Nyéki Zsolt M unka- és kereseti lehetőségeit tekintve nem igazán tartozik az ország listavezető térségei közé megyénk, de közelebb jár az igazsághoz, aki innen elvándorló, elmenekülő tömegekről beszél. Persze, a hátrányos helyzet és adottság ellenére régiónkban is akad példa szépen megélő vállalkozókra, akik nem is mindig tisztességtelen úton szerzik meg vagyonukat, de azért a statisztikai adatok bizonysága szerint inkább próbálnak szerencsét az ország s világ távolabbi pontjain szűkebb hazánk polgárai. A kényszerű migráció nem kíméli sem a fizikai, sem a szellemi foglalkozásúakat. Lassan legendává szelídül a hírhedt fekete vonat, a szakképzetlen és szakmunkások fővárosba ingázó áradata, pásztortűztől hevített hangulatú zsúfolt utazása. A múlt napi problémáit gyarapító ingázás a rendszerváltást követően új gondok forrása lett: ma már az itthon rekedt munkanélküli tömegek sorsáról kell gondoskodni. A vonatokon azonban meghúzta magát egy csendesebb csoport: az ország különböző felsőfokú oktatási intézményeiben tanuló szabolcsi diákság. Tagjai a tervezés, irányítás, a szellemi élet letéteményeseiként indultak útnak, hogy kellő tudással, szakmai ismeretekkel felvértezve térjenek haza, s tudásukat itthon kamatoztassák. A nagyobb mozgástér azonban az összehasonlításhoz is alapot ad, s a valós képtársítás szomorú eredményeként a végzős hallgatók közül csak kevesen térnek vissza szülőhelyükre. Még sajnálatosabb azonban az, hogy a megyébe hazatérő, s pályakezdő munkanélküliek sorsára jutó fiatal diplomások álláskeresésük közben nem igazán érzik a segítő szándékot. Több helyen egyenesen azt akarják bebizonyítani, nem sokat ér a megszerzett elméleti tudásuk. Való igaz, kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, de egykét hónappal az államvizsga után ez nem is várható el tőlük. Mint ahogy a gyakorlatban megedződött agrár- szakembertől sem a már egyszer megtanult, bonyolult biokémiai képletek felrajzolása. A tanév végéhez közeledve várható a végzősök álláskereső rohama, s ha munkát rögtön nem is kapnak, a hitüket, kedvüket sem szabad szegni. Remélhetőleg szükség van s lesz rájuk a megyében. Csarnok a dohánynak Nyíregyháza (KM - N. L.) — Nagyberuházás kezdődött el az elmúlt napokban a nyíregyházi dohánygyárban: egy 4800 négyzetméter alapterületű, hatalmas csarnok építése. A luxemburgi Astron cég gyártja azokat a könnyűszerkezetes acélelemeket, amelyekből a csarnok épül. A technológiának is köszönhető, hogy a 100 millió forintos beruházást rekordidő alatt, július 15-re befejezhetik. így az elgondolások szerint az őszi szezonban az új csarnok a dohánybeváltás, a tárolás-raktározás színtere lesz. Átvilágítás Szondi Erika a napokban az Or- /I szággyűlés elfogad- /l ta az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényt. Az átvilágítást a Legfelsőbb Bíróság által kijelölt személyekből álló bizottságok végzik. Előre le kell szögeznem, nem az intézkedéssel, hanem az elnevezéssel van bajom. Számomra ez a szó — átvilágítás — korábban csak az egészségemre, tüdőm állapotára vonatkozott. Legfeljebb nagyanyámtól hallottam, amikor átvilágította a kotlós alatt lévő tojásokat, van-e benne kiscsirke. Aztán rájöttem, nem is olyan új dolog ez. Igaz, József Attila versében önmaguk átvilágításáról beszél, mikor ezt írja: „Ahogy Hans Castorp madame C haue hat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén.” Valóban, ez már közelebb áll a mai divatos átvilágítás kifejezéshez. Igen ám, de az átvilágító bizottság tagjait — akik majd felszólítják a vizsgált személyt: „Az igazat mondd, ne csak a valódit” — hogyan választják majd ki? A ma született csecsemők még nem tárgyalóképesek, rajtuk kívül pedig kiről lehet mindenki számára egyértelműen megállapítani, hogy a fehérek közt európai. Szegény új Röntgenek! Róluk is sokan be akarják majd bizonyítani, hogy ők sem vétlenek. S ha egy igazságos felelősségrevo- nás után erkölcsileg megtisztul társadalmunk, nem kell-e újra félnünk „honnan uszulnak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk hatol?” / gén. El kell számoltatni a bűnösöket: senkinek ne jusson eszébe még egyszer, hogy szándékosan egy eszme érdekében embertársára támadjon. S azért, hogy „mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők — szabadok, kedvesek, s mind ember mert ez egyre kevesebb”.