Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-11 / 59. szám
1994. március 1 h; péntek MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL — Öregek a legek megyéjében Összefogni az itt élő nyugdíjasokat a hatékony érdekvédelem reményében Nyíregyháza (KM - K. É.) — A megyebeli öregek helyzetéről, Szabolcs-Szatmár-Be- reg nyugdíjasainak jelenéről és jövőjéről tartottak sajtónapot és tájékoztatót március 10-én Nyíregyházán. A megjelenteket Orosz Ti- borné, a megyei Nyugdíjas Kamara ügyvezető elnöke köszöntötte, majd dr. Jósvai László, a kamara elnöke tartott tájékoztatót. Bevezetőjében kiemelte: A megyei Nyugdíjas Kamara megalakulásának célja egy évvel ezelőtt is az volt, ami ma: összefogni az itt élő nyugdíjasokat, a szövetség, a jobb tájékoztatás és a hatékonyabb érdekvédelem reményében. A megyei nyugdíjasok szoros kapcsolatot tartanak az országos kamarával is, így a legfrissebb információkhoz juthatnak a legrövidebb idő aiatt. A nyugdíjas szövetségek egységére hívta fel a továbbiakban dr. Jósvai László a figyelmet, s mint mondotta: különösen nagy szükség van az együtt gondolkodásra Szabolcsban, a „legek megyéjében”, ahol országosan a legtöbb nyugdíjas él, ahol a legalacsonyabb az átlagnyugdíj, s közöttük is sok az olyan járadékos, aki a létminimumot is alig kapja meg. A továbbiakban Virág Gyula, a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetője szólt a megjelentekhez, ismertetve a nemrég megalakult szervezet feladatait. Krizsán Sándor, a Nyugdíjasok Országos Kamarájának alelnöke azokról a harcokról és eredményekről beszélt, amelyeket a nyugdíjasok érdekében a szervezet szinte naponta kénytelen felvállalni. Cserhalmi Imre, az Oszidő című nyugdíjasmagazin főszerkesztője Ahogyan a sajtó látja címmel tartott előadást. Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön reggel a Magyar Rádió épülete előtt azon a demonstráción, melyet a Független Rádiós Szakszervet (FRÁSZ) szervezett a sajtószabadság védelmében. A megmozdulást eredetileg ülősztrájknak hirdették meg, de mint a szervezők is hangsúlyozták: a téren nem lehetett leülni, mivel előtte — nem tudni kik — fellocsolták az aszfaltot Nagy Gábor (ISB) felvétele Tárt kapuk a menekültek előtt Tb-pénz Budapest (MTI) — A kormány foglalkozott a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésével. Erről Surján László népjóléti miniszter számolt be. A tb pénzügyi alapjainak idei költségvetéséről szóló törvényben az Országgyűlés felhatalmazást adott az alapoknak működési költségvetésük utólagos elkészítésére. Jelöltek Nyíregyháza (KM) — Szerdán este választás utáni első ülését tartotta a Magyar Igazság és Elet Pártja (MEP) megyei elnöksége. Véglegesítették a megyei választó kerületekben induló képviselőjelöltek névsorát. Ez a következő: 1-es vk.: Demcsák József: okleveles gépészmérnök, Nyíregyháza. 2-es vk.: Tóth Endre mg. üzemmérnök, Nyíregyháza. 3-as vk.: Berkes József ghnn. tanár,. Tiszavasvári. 4-es vk,: Dr. Sárvári Ildikó ügyvéd. Nyíregyháza. 6-.os vk.: Siket István földügyi előadó, Nyírbátor. 7-es vk.: Dr. Budai Gábor ügyvéd, Kisvárda. 8-as vk.: Boda András agrármérnök, Nyírmada. 9-es vk.: Szűcs Gusztáv oki. gépészmérnök, Nagyecsed. 10-es vk.: Tóth Bertalan mg. üzemmérnök, Fehérgyarmat. Bonn (MTI) — Miközben Németországban és másutt csak a horvátországi és a boszniai menekültek élveznek bizonyos jóindulatot, a szerbiaiak nem, Németországban éppen vita folyik az utóbbiak kitoloncolásáról, Magyarország kivétel: az ország határai nyitottak a szerbek és a szerbiaiak előtt — írta a külügyminisztériumhoz közel álló lapnak miNyíregyháza (KM — M. É.) — Megyénk minden településén szerveznek megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. Összeállításunkban városaink rendezvényeit, terveit szedtük csokorba. Csengerben március 15-én 10 órakor kezdődik a megemlékezés a Petőfi-szobomál. Medgyaszai László államtitkár ünnepi beszéde után a vajai Rákóczi tárogatóegyüttes ad műsort, ezt követően helyezik el a koszorúkat a szobor talapzatánál. A díszelőadásra a művelődési központ színház- termében kerül sor, ahol a Petőfi Sándor Általános Iskola nagyépekkara, a Szatmárnémeti Északi Színház, és az Ig- rice néptáncegyüttes ad műsort. Fehérgyarmaton a művelődési ház színháztermében 15- én 10 órakor a Móricz Zsig- mond Szakmunkásképző Intézet diákjainak műsorával kezdődik az ünnepély. Megemnősített bonni General-Anzeiger csütörtökön. A lap budapesti tudósítója, Boris Kalnoky megemlítette, hogy „Magyarország sohasem volt annyira elutasító Szerbiával szemben, mint ahogy az Nyugaton tűnt”, majd közölte, hogy egyedül Budapesten több ezer elmenekült szerb él. A szerbek beilleszkedését a magyarországi szerb intézmélékező beszédet tart Fekete Zoltán, az iskola tanára. A koszorúzás 11 órakor lesz a Kos- suth-emlékoszlopnál. Mátészalkán 15-én koszorúzással indul a program. 14 órától a művelődési ház előtti emléktáblánál, majd azt követően a volt református temetőben Dorgay Károly honvéd százados sírjánál helyezik el a megemlékezés virágait. A városi ünnepség 15 órakor lesz a művelődési ház színháztermében, ahol Kriveczky Béla főiskolai docens ünnepi köszöntője után „Rendületlenül” címmel az Esze Tamás Gimnázium irodalmi színpada és énekkara, valamint a 3. Számú Általános Iskola tanulói adnak műsort. Kisvárdán 15-én 10 órától a Petőfi parkban tartanak megemlékezést, ahol a városi fúvószenekar és a Bessenyi György Gimnázium növendékei adnak műsort. Oláh Albert polgármester ünnepi beszéde után kerül sor a koszorúzásra. Tiszalökön március 14-én 9 ... .. • .......... - I nyék és hatások is elősegítik, ám számukra a legfontosabb az az érzés, hogy szívesen látottak. A General-Anzeiger idézett egy 28 éves filmkészítőt, aki Prágában élt, amikor a háború kitört. „Cseh barátaim népemet fasisztának kezdték nevezni. Csak itt, Budapesten volt olyan érzésem, hogy az emberek megértik a helyzetet” órától a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói egész napos program keretében emlékeznek a névadó halálának századik évfordulójára. Á városi ünnepség március 15-én 10 órakor lesz a Kossuth-szobor- nál, ahol Király Sándor polgármester mond ünnepi beszédet. Záhonyban március 12-én a művelődési házban 14 órakor kezdődik az általános iskolások ünnepi műsora, amelyen az angliai Ware küldöttsége is részt vesz. 15-én a kisvárdai koszorúzási ünnepségen vesznek részt a záhonyiak. Ibrányban március 15-én 9 órakor a református templom kertjében lesz koszorúzás, 10 órakor pedig a Kossuth-szo- bomál kezdődik ünnepi megemlékezés. Nagyhalászban március 12- én a művelődési házban irodalmi műsorral emlékeznek a forradalomra, s a koszorúkat is e napon helyezik el Petőfi Sándor szobránál. — közölte. Megemlékezések megyeszerte Elkészült Nyíregyháza (KM) — A Legfelsőbb Bíróság másodfokon hozott határozata alapján a nyomozó hatóság befejezte a pótnyomozást Nagy Miklós, a Gávaven- cselíő és Vidéke Takarék- szövetkezet elnöke ellen indított bűnügyben. A kirendelt szakértők elkészítették szakvéleményüket, melyek alapján megállapítható, hogy Nagy Miklós a pénzügyi műveletekre vonatkozó jogszabályokat, a takarékszövetkezet üzlet- és működési szabályzatát szándékosan és folyamatosan megszegte. A törvénya vádirat be ütköző módon és mértékben vállalt kötelezettségekkel, a szabálytalan bankgarancia-vállalások folytán, a nagymértékű hitelkihelyezések miatt, az üzletszerzési jutalékok szabálytalan kifizetésével több mint hétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek. Az ügyben a Nyíregyházi Városi ügyészség benyújtotta a bírósághoz a vádiratot. amelyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja a szabadlábon védekező Nagy Miklóst. ,1, , M/^II ■ 'I ! Ili jii H"1 'ywf'JAJ V ■U"0" »■ V ■■ ' ttjain ||p 4 4 'a' ^ | A választójogi... ...törvény sürgős módosítására tett javaslatot Salamon László, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke. (MTI) A Demokratikus... ...Charta követeli, hogy a kormány a demokrácia játékszabályai alapján cselekedjék és alelnökök helyett jelöljön a társadalom által elfogadhatóbb személyeket a Magyar Rádió és a Magyar Televízió élére. (MTI) Szabó Tamás... ...szerint természetes, hogy a privatizációs folyamat irányítói az elmúlt években követhettek el hibákat. Az amerikai... ...védelmi minisztérium új technológiai eljárást dolgozott ki a leszerelt orosz és amerikai robbanótöltetek ellenőrzésére. (MTI) A szlovákiai... ...magyar szervezetek közötti ellentétek miatt Mar- celháza polgármestere lemondta Kuncze Gábomak, az SZDSZ miniszterelnökjelöltjének meghívását a március 15-i ünnepségre, közölték az SZDSZ sajtó- tájékoztatóján. (MTI) Tavaszi fesztivál Rendezvénysorozat Debrecenben Debrecen (KM - R. J.) — Tizenkilenc nap alatt harmincnyolc program, közel ezer közreműködő, mindehhez még hat kiállítás és vásár. Adatokkal így lehetne jellemezni leginkább a IV. Debreceni Tavaszi Fesztivált, amit március 13. és 31. között rendeznek a hajdúsági megyeszékhelyen a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ koordinálásával. A művészeti élet legnevesebb hagyományaira épülő eseményekről március 10-én tartottak sajtótájékoztatót Debrecenben, ahol a rendező szervek képviselői elmondták: a programok szervesen kapcsolódnak a fővárosban zajló Európai Kulturális Hónap, ezen belül a Budapesti Tavaszi Fesztivál tartalmához és céljaihoz. A sorozat alapértékét a komolyzenei hangversenyek jelentik majd, hiszen nyolc országból érkeznek közreműködők a fesztiválra, de a színház, más zenei műfajok, kiállítások iránt érdeklődők is találnak kedvükre valót a részletes kínálatban. ■ Egy órával korábban A Független Magyar Demokrata Párt megyei kampánynyitó választási nagygyűlését ma 18 órára hirdette meg a mátészalkai művelődési központba. Rekord Nyírbátorban Rekordot döntött a Fidesz március 9-én: bár a megyei elnökség a 6-os számú, nyírbátori választókörzetben új országgyűlési képviselőjelölt indításáról döntött a korábbi visszalépése miatt, jó választásukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy Fodor Zsolt, tanár nevére az első nap összegyűlt 789 ajánlási szelvény. Lakossági fórum Rozsrétbokorban, az általános iskola aulájában rendez lakossági fórumot március 12-én szombaton, a Magyar Demokrata Fórum. Ekkor mutatkozik be a választóknak dr. Bodnár Ákos képviselőjelölt, dr. Szilassy Géza pedig beszámol képviselői munkájáról. HIRPEtES mm .fi h w=.- PT‘WrTf*Tt:tjt Olcsóbbak a készülékek. Olcsóbb a belépési díj. Olcsóbb a beszélgetés. Március 1-tol típustól függően Március T-től vidéken (teljeskörű szolgáltatással) \ 11»**1 Március 1-től a a 450-es hálózaton 5-45.000 Ft-tal csökkentettük árainkat. csak 35.000 Ft+ÁFA belépési díj - ebből 10.000 Ft kamatmentes hitel. \ belüli beszélgetéseknél a hívott fél nem fizet. Bjlatmiliios f-es pitun.i fUnus ff; ISb-iM Rithotelem: ltUkuiV.JHV Békésesiti: ’HBAtJww C u tel Ifim O.MII Sadióieleiffl:iő6 6ih WtW Budapest.' üli farinlh folgte- lilJI. lel : IBt-M" Ridiólelewn irt 6OiC.W Debrecen:4016kálviniéi,'/4 ki IjJjjtíOJB bednteleínn tySilíi Cvfr Wtjriln Dem n I: !’**» SfajA- jlifl táfoi! i'f w fftjl'n;! TT|T fittrÍhto-)W <lffi rtfím Saevkaniaa: SSOO Deah léri’. Jel.: i9jittű^0Miótelemí0660íi2?4ű&fks: VI Rákóczi tiki 19. Tel:i7.bUMIWbi$éléiőiO06WI3F9l)ll Sani (ZttTisii (^»1«’4. W.-itólüIöö Motelem: fW.sfCW . Székesfehérvár mtiMM Jel i”) i)S-7i7 fototoi.'ttM(jflK$7(frSwtol:SIWBlrossu. l. Rádtöfeiefón.(Ö6Í5ŐÍJ86ÓÍUSrooiialAe/^:9.500IVe/fheríáiö/vii. 14. Tel.: Ml jJUJÚ RiMtelmn-lúBWlFJOÖú ^4-, « * s 4 '/4~\