Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-01 / 50. szám

1994. március 1., kedd TÚL A MEGYÉN Biztonsági ellenőrzésre vannak kötelezve a civilek Sri Lankán ahol a városi és községi tanácsokat ma újraválasztják. A tizenegy év előtti etnikai zavargások óta a mostani az első szabad választás Nehézkes a lefegyverzés Első számú feladat a humanitárius segélyek eljuttatásának biztosítása Párizs (MTI) — A boszniai ENSZ-erőknek egy héttel a NATO-ultimátum lejárta után még mindig nem sikerült ösz- szegyűjteniük a Szarajevó kö­rüli összes nehézfegyvert — ismerte be a Le Figaro című francia lapnak adott inteijújá- ban Michael Rose tábornok, a boszniai kéksisakosok főpa­rancsnoka. A brit főtiszt az időjárás ne­hézségei mellett mindezt azzal magyarázta, hogy a szerbek nem voltak elég hatékonyak a begyűjtés során: haderejük in­kább miliciákból áll, mintsem jól szervezett egységekből. Ugyanakkor a tábornok sze­rint a szerbek jó szándéka va­lódi, gyakran egyszerűen nem emlékeznek az elhagyott, s már régóta nem használt löve- gekre, s egyébként is: mihelyt a kéksisakosok a légifelderítés alapján rábukkannak egy-egy fegyverre, kiszerelik belőle a tüzeléshez szükséges létfon­tosságú alkatrészeket. így az­után — vonta le mégis a kon­klúziót a főtiszt — technikai értelemben ezek a lövegek már most az ENSZ-erők el­lenőrzése alatt állnak. Rose elmondta: teljesen biz­tos benne, hogy a NATO déli szárnyának főparancsnoka (az esetleges boszniai légicsapást vezénylő Boorda tengernagy) csak az ő kifejezett kérésére indítaná el az akciót. — Egy­értelmű leszek: utasításom nélkül egyetlen NATO-bomba sem hullhat — szögezte le, mindezt azzal indokolva, hogy a katonai szervezet célja az ENSZ-erők támogatása. Végül a boszniai kéksisako­sokról szólva a tábornok el­mondta: első számú feladatuk a humanitárius segélyek eljut­tatásának biztosítása, hiszen ettől 2 millió 700 ezer ember életben maradása függ, majd Választások Moldovában Chisenau (MTI) — A kor­mányzó Agrárdemokrata Párt fölényes győzelmet aratott a moldovai vasárnapi törvény­hozási választásokon, a sza­vazatok mintegy 40-50 száza­lékát megszerezve — közölte hétfőn a moldovai parlament elnöke, Petra Lucinschi. Az AFP jelentése szerint Lucinschi a nem hivatalos eredmények alapján elmondta: a Romániával való egyesülést szorgalmazó két párt, a Föld­művesek és Értelmiségiek Szövetsége, valamint a Mol­dovai Népfront a szavazatok 10-10 százalékát kapta. A szocialistákat és az orosz ajkúakat tömörítő Egység el­nevezésű mozgalom alkotta koalícióra a szavazók 20 szá­zaléka voksolt. A francia hír- ügynökség szerint ha az Ag­rárdemokrata Párt esetleg szö­vetségre lépne ezzel a koalíci­óval, biztos többséget szerez­ne az új parlamentben. — Ez a választás egyértel­műen megmutatta, hogy a Ro­mániával való egyesülés tá­mogatóinak száma csekély — értékelte az eredményeket a moldovai politikus. Az egykori szovjet köztár­saságban megrendezett első szabad választásokon — amelynek igazi tétje tulajdon­képen a Romániához való csatlakozás volt — Moldova 4,5 milliós lakosságának 74 százaléka vett részt. A Moldova keleti részén fekvő, orosz többségű és füg­getlenségre törekvő Dnyeszter menti Köztársaságban a ható­ságok bojkottálták a választá­sokat. A gagauzok (dél­moldovai török ortodoxok) pedig azzal a feltétellel vettek részt a választásokon, hogy az új parlament autonóm köztár­saságnak nyilvánítja majd az általuk lakott területet. Az Európa Tanács megfi­gyelői elégedetten nyilatkoz­tak a moldovai választások le­bonyolításáról. — A Dnyesz­ter menti Köztársaság bojkott­ját leszámítva Moldovában mindent megtettek azért, hogy a választásokat a lehető leg­kedvezőbb körülmények kö­zött tartsák meg — közölték a Tanács küldöttségének tag­jai. Japán védelmi doktrína Tokió (MTI) — Japánban hét­főn megkezdte munkáját az a bizottság, amely felülvizsgálja a szigetország két évtizede érvényben lévő katonai védel­mi tervét. Hoszokava Morihiro kor­mányfő is részt vett a tanács­kozás megnyitóján és hangsú­lyozta, hogy Japánnak új, a nemzetközi helyzet változásá­val, a technika fejlődésével, a gazdasági és az emberi erőfor­rásokkal számot vető védelmi Országos Bukarest (MTI) — A román rádió és a Rompres hétfő ko­radélutáni jelentései szerint a 41 román megyében tíz-, illet­ve százezezres létszámmal, különböző formákban vesznek részt a dolgozók a két legna­gyobb román szakszervezeti központ által hétfőre meghir­detett egynapos sztrájkban, amely elsősorban az ipar különböző ágazataira, a köz­oktatásra, a távközlésre terjed ki — de általában olymódon, hogy közvetlenül nem érinti az A. doktrínára van szüksége. Az érvényben lévő koncepciót még a hidegháború idején, 1976-ban fogadták el. Ez az elképzelés arra épült, hogy Japánnak nemzetközi védelmi szerződésekkel kell garantálnia biztonságát az esetleges nagyobb méretű csapásokkal szemben, a korlá­tozott méretű agresszió vissza­verésére viszont saját védel­met kell kiépíteni. Most ezt a tervet vizsgálja emberek mindennapi életét. Az 1 millió tagot számláló Al­fa kartell déli becslése szerint mintegy 500 ezer tagja kap­csolódott be az akciókba. A CNSLR-Fratia (Testvériség) elnöke Victor Ciorbea elmond­ta, hogy a résztvevők mintegy harmada „japán sztrájkot” folytat, azaz beéri az akció jelképes bejelentésével, de tovább dolgozik. A zsilvölgyi bányavidéken, amelyen az elmúlt hetekben két különböző központ szerve­fölül a kilenc főből álló mun­kabizottság. Az akadémiku­sokból, katonai szakértőkből, üzletemberekből, politikusok­ból álló testület hetente tart ülést, és javaslatát várhatóan a nyáron terjeszti a kormányfő elé. Az ENSZ békefenntartó műveleteiben való japán részvételről is véleményt al­kotnak majd a szakértők, akik úgy tervezik, hogy az új védel­mi koncepció 1995-ben léphet érvénybe. zésében két sztrájkhullám is végigsöpört, csak néhány ezer ember tette le hétfőn a szerszá­mot. A Testvériség egyik erős­ségének tartott sofőrszakszer­vezetek ezúttal általában nem vettek részt a sztrájkban, de 1200 haszonjármű így is a garázsokban maradt. Egy Rompres-jelentés sze­rint a kézdivásárhelyi iskolák­ban szünetelt a tanítás, Ko­vászra megye más oktatási in­tézményeiben „japán” sztráj­kot folytattak a pedagógusok. sztrájk Romániában második feladatként a bizton­sági zónák felállítását kell se­gíteniük. — Márpedig ezeket a fel­adatokat csak addig tudjuk el­látni, amíg nem veszünk részt harci akciókban — mondta, emlékeztetve a Szomáliái példára. Arra a kérdésre, hogy a „nem harcoló” státus fenn­tartása miként egyeztethető össze a NATO által beígért légicsapással, Rose közölte: az esetleges légiakciónak min­denképpen arányosnak kell lennie az azt kiváltó esemény­nyel, s csak az adott esetre vo­natkozhat. Kirúgott elhárító Moszkva (MTI) — Az Ames- ügy miatt Washingtonból kiu­tasított orosz hírszerző főnök, Alekszandr Liszenko ügye mi­att Moszkva kilátásba helyezte hétfőn, hogy szintén kiutasítja a CIA egyik ügynökét. Ezt a hivatalos orosz hírügynökség közölte a külügyminisztéri­umra hivatkozva. Közben az Interfax jelentése szerint le­váltották Nyikolaj Goluskót, a kémelhárítás főnökét. Noha egyelőre nem ismertek az okok, megfigyelők szerint nem kizárt, hogy Golusko me­nesztése összefüggésben lehet az Ames-ügy nyomán terve­zett moszkvai kiutasítással. A Krimpress hírügynökség­nek nyilatkozva Jurij Koba- ladze, az orosz hírszerzés szó­vivője értetlenségének adott hangot, hogy miért éppen Li- szenkót utasították ki, aki mindössze tavaly nyár óta dol­gozott Washingtonban, mi­közben az Ames házaspár már tíz éve dolgozott a szovjetek­nek, majd Oroszországnak — emlékeztetett Kobaladze. Hozzátette, hogy Liszenko volt az orosz hírszerzés első hivatalos washingtoni képvi­selője, akit tavaly bemutattak a CIA főnökének is. Kobalad­ze szerint Liszenko a terroriz­mus elleni harc, illetve a tö­megpusztító fegyverek elter­jedésének megakadályozását célzó titkosszolgálati együtt­működés összehangolásával foglalkozott. Az orosz hírügy­nökség szerint az Egyesült Ál­lamok a Szovjetunió felbom­lása után aktivizálta tevékeny­ségét a szovjet utódállamok­ban, de mindenekelőtt Orosz­országban. Egyedül tavaly húsz ame­rikai kémet vettek őrizetbe, azonban Moszkva tartózko­dott a hírveréstől. Az amerikai hírszerzés aktivitásáról tanús­kodik, a jelentés szerint, egy legutóbbi „nagy fogás”, azaz egy jelentékeny amerikai ügy­nök leleplezése is. Kisebbségek és követelések Prága (MTI) — A szlová­kiai magyarok olyan ki­sebbségi követeléseket tá­masztanak, amelyek a po­zsonyi kormányzat számára — még az ellenzék szerint is — egyszerűen elfogadha­tatlanok — írta hétfői be­számolójában a Zemedels- ké Noviny. A magyar nemzetiség kö­vetelései közül Rajecky ki­emeli „például valamilyen etnikai igazgatás megte­remtését, más szóval a Szlovák Köztársaság okta­tás- és tudományügyi mi­nisztériumának nemzetisé­gi alapon való megosztását, a Szlovákia területén mű­ködő magyar tannyelvű is­kolák önálló irányítását. A kormány kisebbségi taná­csa kizárólag a kisebbségek képviselőiből állna. Ráadá­sul két olyan, a kisebbsége­ket érintő európai doku­mentumot is alá kellene írni, amelyek közül az egyiket eddig csak Norvé­gia írta alá” — ecsetelte a Zemedelské Noviny a Szlo­vákiával szemben támasz­tott, elfogadhatatlannak mi­nősített követelésekét. A lap szerint az ellenzéki tér­félen jókora konfliktus1 ke­letkezett a Bugár Béla ve­zette Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom, il­letve a Duray Miklós vezet­te Együttélés között. — Elsősorban Duray az agresszív, a radikális. Olyan pozícióba szorítja Bugár mozgalmát, ahová annak hívei nem akarnak kerülni. Arról van szó, hogy előrehozott parlamen­ti választások (és az azt követő helyhatósági válasz­tások) esetén az MKDM elveszíthetné szavazói bá­zisának nagy részét. Elve­szíthetné azok támogatását, akik úgy gondolnák, hogy az MKDM az Együttélésnél kevésbé küzd a Szlovákiá­ban élő 600 ezer magyar jo­gaiért — írta Rajecky. A cseh újságíró megfo­galmazása szerint Duray „újabb pontot szerzett” az­zal a minapi populista kije­lentésével, hogy a szlováki­ai magyarok többsége — ha lenne magyar választójoga — az MDF-re szavazna. A boszniai... ...horvát-muzulmán terü­leti egység létrehozásáról Washingtonban tárgyaló felek úgy döntöttek, hogy folytatják az egyeztető kon­zultációkat. (MTI) Rendkívüli... ...ülést tartott vasárnapról hétfőre virradóra Tunisz­ban a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága a múlt heti heb- roni vérengzés nyomán ki­alakult helyzetről. (MTI) Nagyerejű... ...robbanás hallatszott hét­főn éjfél után Szarajevó­ban, és szemtanúk állítása szerint aknavetőből kilőtt lövedék okozta a detoná­ciót. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy honnan és milyen messzeségből lőtték ki az aknát. (MTI) Athénba... ...érkezett vasárnap este Douglas Hurd brit külügy­miniszter, és arra szólította fel a görög és a macedón vezetést, hogy kezdjenek párbeszédet a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről. (MTI) A dél-koreai... ...kormány hétfőn négy hó­napi szünet után ismét érintkezésbe lépett a KNDK vezetésével és java­solta, hogy egy Korea-közi csúcstalálkozó előkészíté­se érdekében nevezzenek ki különmegbízottakat. (MTI) Viktor Anpilov, a Jelcin-ellenes Oroszországi Munkás Szervezet vezetője fáradtan hajtja fejét felesége vállára. A napokban bocsátották szabadon a nagy vi­tákat kavart amnesztiarendelettel. Mint első nyilatko­zatában kifejtette, első dolga lesz a munkásságot a rendszer ellen lázítani AP-felvételek mmmmMMMíMÉlítkt ~ ■ Ili

Next

/
Thumbnails
Contents