Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-07 / 31. szám
1994. február 7,, hétfő HÁTTÉR A sofőr nem pihen eleget A Közlekedési Felügyelet a jövőben is folytatja a közúti ellenőrzéseket Cselényi György Nyíregyháza (KM) — A jelenlegi formában hazánkban két éve működik a Közlekedési Felügyelet, amely igen sokrétű hatósági feladatot lát el. Célja: a közlekedést biztonságosabbá, a környezetvédelmet hatékonyabbá és a járművek üzemelését gazdaságosabbá tenni. Annak pedig több mint 125 éve, hogy a pályát, az embert és a járművet egységes hatósági feladatkörként kezelik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyeletnél a minap sajtótájékoztatót tartottak. Szaszala László igazgató többek között elmondta: a közlekedési felügyeletnek oroszlánrésze van annak eldöntésében, hogy a jelentkező egyáltalán alkalmas-e gépjárművezetésre. 1993-ban 8500 jogosítványt adtak ki. A bukási arány az elméleti ismeretek számonkérésénél 35, a gyakorlatinál pedig 28 százalékos volt. Egy minisztériumi rendelet mind a járművezető-képzést, mind a vizsgáztatást szigorította. A személyi és a tárgyi feltétekre vonatkozó előírások „keményedése” miatt a gépjárművezető-képzésben részt vevő vállalkozások száma 57-ről 23-ra csökkent. Autók külföldről A járművezetőkkel szemben támasztott követelmények is változtak. Például a megszerzendő műszaki ismereteket inkább a gyakorlati élet kívánalmaihoz igazították. A rutin- és a forgalmi vizsgát elválasztották egymástól. Bevezették az éjszakai vezetést; a teherautó és az autóbusz sofőrjelöltek esetében pedig a hegyi gyakorlást is. Az előírt objektív forgalmi feltételek miatt a gyakorlati vizsga immár csak Nyíregyházán tehető le. A múlt évben a jogosítványuk visszaszerzése érdekéMindenki közlekedik... ben 760-an jelentkeztek után- képzésre, ahol a cél: az illetőt rávenni a közlekedési szabályok megtartására. Igyekeznek megállapítani, a járművezetőnek mik a gyengéi, (pl. KRESZ, vezetés, kormánykezelés, sávváltás, ittasság...), s lehetőség szerint azokat próbálják megszüntetni. Ezért hét csoportot működtetnek. Akiknél szükséges, pszichológus is közreműködik. A résztvevőnek természetesen mindez 5-15 ezer forintjába kerül. Szaszala László a továbbiakban arról szólt, hogy megyénkben 130 ezer rendszámos jármű található. A személygépkocsik átlagos életkora 8,5 év, ami valamelyest jobb az országos átlagnál. Tavaly külföldről 7500 személy- és ezer teherautó került megyénkbe. A személygépkocsik átlagos műszaki állapota javult. A tehergépkocsikról ez nem mondható el. 1993-ban összesen 65 ezer járművet vizsgáztattak, amelynek 2,5 százalékát nem lehetett átengedni. Mindössze egy ügyfél nyújtott be fellebbezést, de később az is visszavonta. A vizsgáztatást nem ütemezték, vagyis a felügyelet alkalmazkodott az igényekhez. Környezetvédelmi mérést nyolcvannégyezer járművön végeztek, de ilyen vizsgálaton 96 ezernek kellett volna részt vennie. Járművek összeépítésének engedélyezését 440-en, átalakítását pedig 530-an kérvényezték. Egyébként a hazai előírások az európaihoz folyamatosan közelednek. Bekötő utak Gond van a külföldről, főként a Keletről hazánkba kerülő autóalkatrészek nagy részének minőségével. Már hivatásos kereskedőknek is tiltottak meg bizonyos alkatrészek eladását. Február elsejétől pedig az új és használt gépkocsikat értékesítő helyeknek is a korábbinál szigorúbb feltételeknek kell eleget tenniük. Például görgős fékhatásmérővel, emelővel, motorkompresszió mérővel, fényszóró ellenőrzővel és egyébbel szükséges rendelkezniük. A járműfenntartók (magán és nem magán szervizek) személyi adottságai ki- elégítőek, de a tárgyiakról ez nem mondható el. Archív felvétel A szakemberek ismertették: a nemzetközi forgalomban részt vevő teherautókon és buszokon minősítő vizsgálatot kell végezni. A szakemberek kontrollálták a megyében lévő 412 köz- út-vasút kereszteződést, s közülük minden tekintetben csak 87-et találtak rendben. Rakományrögzítés Közlekedésbiztonsági szempontból hatalmas probléma, hogy a nagy szállító vállalatok felszámolása, vagy átalakulása nyomán a sofőrök előmenetelében megszűnt a fokozatosság. Régebben a szakcégeknél gondoskodtak arról, hogy a gépkocsivezető a tapasztalata megfelelő növekedésével ülhessen nagyobb autó volánja mögé. Sajnos, a privát szférában ez nincs így. Találkoztak olyan emberrel, aki egy maszek alkalmazottjaként 15-20 órát is vezet egyhuzamban. Ennek veszélyeit talán senkinek sem kell ecsetelni. A hajdani vállatoknál nagyobb gondot fordítottak a rakomány kellő elhelyezésére és rögzítésére, és a sofőr megfelelő pihenőidejének biztosítására. A z ilyen hangot szokták hátborzongatónak nevezni. Az év második hajnalát tette rémületessé, a házban, ahogy f'elhatalmasodott a csendben. Egészen mélyről indult, és fájdalmasan emelkedett szomorú, vad, követelőző segélykéréssé, majd elvékonyodott mint egy baljóslatú fohász. Biztos, hogy mindenki felébredt rá, de utánanézni a rettenetes hang eredetének senki nem mert. Ehelyett mereven, tágranyílt pupillákkal feküdt a takaró alatt, és azt sem kérdezte meg a mellette fekvőtől, hogy ébren van-e, hiszen tudta, hogy igen, hogy fülel, hogy találgat. A lakók azt hihették, sebesült vad szabadult a városba, és az ő udvaruk valamely szegletében múlik ki az árnyékvilágból, vagy azt, hogy a tomboló emberi gonoszság egy áldozata menekült házuk oltalma alá és leheli ki lelkét kínok és keservek között, ar- tikulátlan üvöltést hallatva. Reggel kiderül — gondolták a takarók alatt, és igyekeztek visszaszenderedni a tudattalanba. Mikor eljött a titkokra fényt derítő világosság, a lakók végre kimerészkedtek meglátni honnan, milyen lényből szakadtak fel a hajnal szörnyű hangjai. — Ez egy farkas! — volt az első reakció, ahogy a hálóinges, pizsamás, köpenyes, melegí- tős ébredezők megpillantották a vendéget a lépcsőház hátsó üvegajtaja mögött. — Nem farkas ez, csak kutya! Honnan jött volna ide farkas? A filmekben is látni hasonló kutyákat! — Hogy milyen filmekben, arra a hirtelen támadt izgalomban senki nem emlékezett, inkább bámulta a hatalmas jószágot, amint fel-le sétálva szemügyre vette közönségét. Gyönyörű rajzolatú, bozontosfeje akkora volt, mint egy medvebocsé, belőle sárgászöld, bizalmatlan szempár világított az idegenekre. Nyakán fojtólánc, rajta bilé- ta, azon szöveg. —Hívjuk az állatkórházat! Hívjuk az állatorvost! Hívjuk a rendőrséget! Hívjuk a rádiót! — röpködtek az ötletek. Valaki viccesen még azt is javasolta, hogy várják meg, amíg keresni fogják a kutyát. és jutalom ellenében adják vissza a gazdájának. Egy időre meglesz a közös költség. A tétovázást a másodikon lakó törékeny, fiatal orvosnő váltotta cselekvéssé. — Én megetetem — lépett elő egy műanyag dobozkával, amiben illata után ítélve valamilyen pörkölt maradványai lehettek. Elfordítva a zárban a kulcsöt, kisurrant az állathoz, ám az ügyet sem vetve a földi javakra, a résnyi nyíláson át beosont a lépcsőházba. Erre a lakók szemvillanásnyi idő alatt eltűntek a színről. Jobbnak látták otthonaik védelméből latolgatni a lehetőségeket. A doktornő és a kutya magukra maradiak, aminek az állat részéről mindent felfaló barátság lett a vége, de a bilétát nem hagyta leolvasni és távozni sem szándékozott. Ezt barátságtalanná váló magatartással adta a félénk merészséggel próbálkozó jóakarója tudtára. Ezalatt telefonok záporozták a számbavehető intézmények felé. Ahol elérhető volt valaki, ott annyit tudtak, hogy nem rájuk tartozik az ilyesmi, ahova tartozott volna, nem volt senki. Már úgy tűnt, hogy lakók a lakásokban, doktornő és kutya a lépcsőházban tölti eljövendő óráit, amikor egy fiatalember, lemerészkedve az emeletről, az újdonság erejével hatva kicsalta az állatot az utcára. O mondta meg azt is, hogy a ház népének szibériai szánhúzó ősök egy leszármazottjához volt szerencséje. Az emberek a veszély elmúltával, telve a megköny- nyebbiilés jóleső érzésével, gyorsan lakásaik ajtaja mögé fordultak, elvégre fogytán volt a vasárnap. Talán nem is hallották, hogy közben a rádió bemondta segélykérő felhívásukat. Talán azt sem, hogy később még egyszer beszélt a kutyáról: a zaklatott állat megharapott valakit, és kérik a tulajdonost jelentkezzen az oltási igazolvánnyal. A házban azóta sem esett szó a hajnali vendégről. Talán, mert le kellene vonni a tanulságokat. És tanulságokat csak a mesében szokás levonni. Páll Géza-» t érni túlzással, de l\l tartja magát egy JL 1 mondás, amely szerint az ország gazdasági kettészakadása tovább tart, a fejletlenebb keleti és a fejlettebb nyugati országrészre. Számos mutató igazolhatja ezt a vélekedést, elég csak arra utalni, hogy megyénk jócskán „ lekörözi’’ a nyugatabbra eső megyéket az ezer lakosra eső munkanélküliek számát, vagy a létminimum alatt élők arányát illetően. Sajnos. Ez akkor is fájdalmas tény, ha köztudott, hogy az országos átlagtól való lema* radás nem újkeletű, a gondok zömét az előző rendszerből örököltük. De ehhez az utóbbi években is jöttek további terhek, az ipar, különösen a keleti piacokra termelő iparágak visszaesése, a mezőgazdaság csendes halódása érzékenyebben érintette a megyét, mint az ország más vidékeit. Ezen a környéken, ahogyan a szakemberek fogalmaznak, zömében egy-két- csatornás jövedelmi források vannak. Nem hoz pénzt a turizmus, az idegenforgalom. Itt még a nagy költséggel megtermelt árut is nehéz eladni. De ezt nagyon jól tudjuk mindnyájan. Más kérdés, hogy az itt élők mit Kis iepesekkel tehetnek a saját sorsuk jobbra fordításáért. Úgy tűnik, hogy sokat is, meg keveset is. Valószínű sokat tehetnek ott, ahol a város, a község vezetősége nem parcellázza fel az érdekeket, s nem pártszempontok szerint hoz döntéseket privatizálási, gazdaságfejlesztési, pályázati és egyéb ügyekben. Sokat árthat a településnek, ha a helyi vezetés csupán azért támogat egyes javaslatokat, mert azok a meghatározó párt képviselőjétől származnak, vagy azért nem támogat jónak ígérkező javaslatokat, mert azok a kisebbségben lévő pártoktól jönnek. Hallottam egy megjegyzést, amely szerint egy-egy város, község arculatának legfrissebb jegyeiből ki lehet olvasni, melyik párt színeiben vezetik a települést. Egy kicsit az egykori városállamok példáját is felemlítette, amelyek közül azok fejlődtek lendületesen, ahol az irányító testületet a városállamért érzett közös felelősség vezette. Pedig a pártoskodás a régi időkben sen volt ismeretlen. Nem ártana tanulmányozni a hasznosítható örökség értékeit, hogy csökkenjen a távolság kelet és nyugat, város és város, község és község között. Ha csak kis lépésekkel is... A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság dolgozói az út menti, a közlekedés számára veszélyessé vált fákat vágják ki. Képünk ebédidőben készült Balázs Attila felvétele Fanyesedék Máthé Csaba A z osztrák vállalkozót korrekt kapitalistának ismerik a megyében, aki főleg fával és az abból készült termékekkel kereskedik. Közvetítő útján jutott el a beregi magánvállalkozóhoz, akivel bérmunka szerződést kötött. A sógoroktól érkezik a fa, azt a megyében feldolgozzák, a készterméket visszaszállítják Ausztriába, a hulladékot pedig a naményi gyárban hasznosítják. Még gépeket is kapott a vállalkozó a termeléshez. Egyszerű bérmunka ügyletnek tűnt a kapcsolat, hiszen nagy tételről volt szó, ráadásul kedvező fizetési feltételek mellett. Az ottani viszonyok között az aranytojást tojó tyúkra talált rá a beregi férfi, aki hosszú évekre előre lekötötte üzemének kapacitását. Egy gyors kalkuláció alapján is szép summát hozott neki ez az üzlet. Nem is lett volna ezzel semmi gond, hiszen az egész ügylet precízen le volt szervezve. Egy momentumra nem számított senki: a beregi magánvállalkozó a fából készült termékeket nem küldte vissza osztrák partnerének, hanem értékesítette, és az érte kapott pénzt szépen zsebre tette. Ezzel a mozdulattal lenyakazta az arany tojást tojó tyúkot, fis úgymond befagyasztotta a további kapcsolatot a sógorral. Az ösz- szeg több millió forint, amelynek sorsát előre látom. Perlekedés, bíróság, vitatkozás, foglalás. De hogy ebből az összegből mennyit fog visszakapni az osztrák vállalkozó? Szerintem csak morzsákat. És nem érdemes azzal takarózni, hogy van annak az osztráknak elég pénze, kibírja ezt a veszteséget, mert ezt az ügyletet klasszikus átvágásnak nevezik. Réti János: Hajnali vendég
