Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
1994. február 3., csütörtök HÁTTÉR Pecsét van, de aláírás nincs Tamásbokorban trágyapénzt követel a szövetkezet • Ha nem fizet a gazda... A Nagy Rendező Györke László Tamásbokor (KM) — József Attila szavai egy kicsit — mit kicsit!? — módosulnak esetünkben. Mert a földmérés előtt ezen a kis, Nagycserkeszhez tartozó tanyán nem a „kapitált” döntötték siránkozás nélkül, hanem az akácsort. Persze, a földdel kapcsolatban más furcsaságról is lesz szó az alábbiakban. Tamásbokor mindössze 47 házból áll. Helyben nemhogy semmilyen intézmény nincs, de még egy boltocska, sőt, még egy kocsmácska sem. Ez utóbbi hiánya nem is olyan nagy baj... Fakitermelés A tanya ügyeiről érdeklődöm Kiss Antalnénál. Megtudom: minden Nagycserkeszen van, mindenért oda kell utazni. Igaz, nincs messze, jó, ha két kilométer. De azért egy kis bolt talán megélne itt is. Kissék tavaly óta gazdálkodnak. A kárpótlási földet és a részarány-tulajdont már kimérték. Összesen 11 hektáros a gazdaság. Tavaly kukoricát, árpát, lucernát és dinnyét termesztettek. A lucernából arra következtetek, hogy jószágot is tartanak. — Volt korábban bika meg sertés is — mondja a fiatalasz- szony —, de most csak hat kismalac maradt. Tiszta ráfizetés a jószágtartás. Hamarosan megérkezik a gazda, Kiss Antal is, aki a földkiadó bizottság tagja. Tőle tudom, itt a mérnök már több parcellát kimért. Többek között az övéket is. Csakhogy, a szövetkezet csúnyán elbánt velük. Fakitermelési engedéllyel ugyan, de a részaránytulajdoni és a kárpótlási földalapokat elválasztó akácsort — mintegy háromszáz darabot — kivágták egy hónappal a birtokbavétel előtt. Ez ’93 tavaszán történt, szántani sem tudtak a széleken. Klub a városért Ibrány (KM) — Január utolsó napján vállalkozók klubja alakult a megye egyik legújabban felavatott városában, Ibrányban. A klub tagjai hiegfogal- mazták célkitűzéseiket is. Ezek szerint a kisvállalkozókat igyekeznek összefogni és olyan kapcsolatokat akarnak teremteni gazdasági és egyéb szervezetekkel, amelynek révén enyhíthetők lennének a népes vállalkozói rétegre nehezedő terhek. Vállalkozókat és a lakosságot érdeklő előadásokat, tanfolyamokat, átképzéseket szerveznek. Szeretnék kihasználni, fellendíteni és a ott élők javára fordítani a Tisza közelségére alapozott turizmust. A klub a környezetére is hatással kíván lenni, és tagjai egymást segítve akarnak bekapcsolódni a városalakítás munkájába. Bemutatkozó ülésüket február 14-én 18 órakor tartják — minden érdeklődő számára nyitottan — az ib- rányi kultúrházban. A kivágott akácsor A szomszédasszony — aki ugyancsak érdekelt földügyben — kifakadt: — Nem értem, milyen jogon vágta ki az utolsó pillanatban a fát a téesz? Hisz az is a föld része! Vagy tán nem? Jelentettem a fairtást a Felső-Tisza-vi- déki Környezetvédelmi Felügyelőségnek is. A jegyzőkönyv elkészült, intézkedés nem történt. Azt már nem is mondom, hogy a mi kis erdőnket irtotta boldog-boldogtalan, csak nekünk nem volt szabad addig hozzányúlni, míg hivatalos papírt nem mutattunk be. Aztán meg a kitermelt jó szerszámfánk a téesztelepre vándorolt. Úgy kellett hazalopni... Tulajdontisztelet A földkimérés Tamásbokorban is teremtett konfliktus- helyzeteket. Nem egy eset volt, van arra, hogy a föld egykori bérlője nem nyugszik bele abba: amit évekig használt, nem az övé lett. így jártak Kissék is. A parcellájuk egy kis nyúlványát tavaly nem tudták használni, mert egykori bérlője beültette burgonyával. Tavaly ősszel Kiss Antal előkészítette ezen is a talajt, és bevetette búzával. A volt bérlő, hogy nyomatékot adjon nemtetszésének: beleszántta- tott. Még „szerencse”, hogy csak mintegy száz négyszögölről van szó. Csakhogy an•jr—y lőször is, vésse az eszéig be kedves olvasó, hogy l-J minden szolgáltatás aranybánya, ha halaszthatatlan szükségletet elégít ki. Ilyen szolgáltatás például a köztéri illemhely, a fagyialtos a strandon, az ügyvédi tanácsadás, a nyilvánosház és az autószerviz. Mert ugyan mit tehet az ember, ha egy téli reggel, nyári este, tavaszi délben, és egyáltalán, minden évszakban és napszakban lerobban a kocsija? Csapjon a tetejére és hagyja ott? Ügyfelünknek az autóval kapcsolata olyan, mint a házassága: százszor könnyebb először „igen”-t mondani rá, mint később „nem”-et. Elviszi hát a szervizbe a kis roncsot. És akkor következünk mi! Legelőször is nem szabad elhinni azt a kapitalista dumát, hogy a tisztességes munka meghozza gyümölcsét. Ha mindent rendesen megjavítunk, akkor az ügyfelet egy év múlva sem látjuk viszont, mert jó lesz a kocsija. Hát hol itt a gyümölcs?! Mindig csak annyira szabad a hibát kijavítani, hogy az adott munka szavatossági idejét kibírja a roncs. A profi szervizes úgy hozza rendbe nak, aki a földből él, ez is jelentős kár. És az idegőrlő civa- kodás, mely talán még nagyobb súllyal esik a latba. — Csak azt nem értem — mondja Kiss Antal —, miért nem kérte, ha szüksége volt rá, hisz megkaphatta volna. Az eddig említett bosszúság még nem minden. — Tavaly, amikor megalakult a földkiadó bizottság — folytatja Kiss Antal — a jegyző, a földkiadó bizottság elnöke jelenlétében a polgármestertől, aki egyben a szövetkezet elnöke, megkérdeztük, van-e valamilyen teher a földeken. Az elnök azt válaszolta, a felszántott földek esetében 2500 forintot kell fizetni hektáronként. Ezt mi rendjén- valónak is találtuk. Én akkor egy összegben azt ki is fizettem. Április 24-én a mérnök kimérte a földet, rá két napra már be is vetettem. Hanem — már árpaaratás után — mondják nekem a szövetkezet pénztárában, hogy tartozásom van. Miféle tartozás? Kiderült, hogy trágyapénzt követelnek, mert valamikor 1991-ben istállótrágyát forgattak be répa alá vagy öt hektáron. Mutatja. Az 1994. január 17-én kelt hivatalos levél feladója a „Cserkesz” Mezőgazdasági Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet. Ebben „ismételten” felszólítpéldául a váltót, hogy az a szavatosság lejárta utáni napon megy szét, de totál! Nem boszorkányság! Technika! Meggazdagodásunk második biztosítéka a csukott szem módszere. Tegyük fel, hogy észreveszünk egy iciri- piciri hibácskát javítás közben. Laza egy csavarka. Csöpög egy csapágyka. Kotyog és ketyeg, potyog és petyeg. Tesztkérdés: vajon hozzuk-e rendbe a hibát percek alatt néhány forint értékű munkával? Jó válasz: nem!! Hát megbolondultunk mi? Hiszen eltelik néhány hét vagy hónap és az a kis hi- bácska tízezreket hozhat nekünk, amikor szétrázódik miatta a járgány! Vigyázzunk! Ne legyünk már a magunk ellensége, kolléga! Na, ugye! A harmadik és legbiztosabb érvünk az autószerviz mellett, hogy minden javításért annyit kérünk, amennyit már szégyellnénk, ha volna Amatőr felvétel ják a címzettet, hogy a „kimért földekre kimutatott és Önök felé korábban (1993. jún.) már közölt... szolgáltatási díjat illetve időarányosan megosztott költséget záros határidőn belül... szíveskedjék befizetni a szövetkezet pénztárába a járulékaival (áfa, kamat) együtt.” Alább részletezi a levél, hogy a 1529 mázsa (60 százalékos) szerves trágya értéke: 45 855 forint, a gépi szolgáltatás: 24 753 forint. Összesen 70 608 forint. — Csakhogy ennek van néhány szépséghibája — teszi hozzá Kiss Antal. — Eddig még ilyen levelet nem kaptam, tehát miért „ismételten” szólítanak fel? A másik: míg bikát neveltem, az Isten tudja, hány mázsa trágyát adtam a szövetkezetnek — ingyen, jobb esetben szalmáért. A harmadik: olyanoknak is küldtek trágyapénz befizetésére felszólítást, akiknek a földje öthat éve nem látott istállótrágyát. Hiányzik — Ezt én is megerősíthetem, mert az enyémet se trágyázták öt éven belül, az biztos, mégis itt a felszólítás—teszi hozzá a szomszédasszony. A levél érdekessége még, hogy bár bélyegző van rajta, az igazgatósági elnök aláírása viszont hiányzik. erkölcsi érzékünk. Hála Istennek, ilyesmit nem tartunk raktáron. A kedves olvasó most azt mondja, hogy az ügyfél egy idő után rájön a stiklire: az időzített hibára, a csukott szemre és az átlagon felüli „fejésre”. Es ha rájön, átmegy egy másik szervizbe. Ugyan, ugyan! Nem kell félni! Vajon nem ugyanúgy és ugyanannyiért dolgoznak ott is, mint magánál, édes uram? Higgyen egy régi és tapasztalt úrvezetőnek: az ön ügyfele tombolva elrohanhat a másik szervizbe, de az ő pancserük meg rövidesen Önnél fog jelentkezni — szintén tombolva! Hoppá! Erre nem gondolt? És így lesz érvényes a zseniális gyerekversike (énekeljük a „Körben áll egy kislányka’’ dallamára): Körbe jár a balfácán, felszolgáljuk egy tálcán sütve, főve — sose menekül! Mink maradunk legfelül! Szőke Judit M ár nemegyszer elgondolkodtam azon, miért van az, hogy a klasszikus kapitalizmus gazdasági törvényszerűségei nálunk sorra csődöt mondanak. Miért emelkednek az árak, amikor jól láthatóan kínálati piac van, s a fizetőképes kereslet napról napra csökken ? Egészen addig megpróbálja elfogadni az átlagpolgár a játékszabályokat, míg nem olvas például a Fordról. Miközben me galkották aT-modellt, arra is rájöttek, hogy a termeléssel csak futószalagon érdemes foglalkozni. Tömegesen pedig autót (most mondjam azt, hogy „is”) csak akkor lehet gyártani, ha azt a gyár munkásai is meg tudják venni. Nem is teketóriáztak túl sokat. Felemelték a munkások fizetését, hogy azok meg tudják venni az autót. Eredmények: mérhető mértékben megnőtt a lojalitás és a munkakedv folytán a teljesítmény. S ami a lényeg: valahogy így élénkült meg az amerikai gazdaság. S azért van itt még egy nem közvetlenül idetartozó, ám nagyon sok vezetőnk figyelmébe ajánlható mozzanat. Amikor lacocca a Chryslert ki akarta menteni a csődhelyzetből, saját évi fizetését 1, azaz egy dollárra szállította le. Jól megfontolt, hűvös, gyakorlati okból. Nem azért, hogy mártírkodjon, hanem mert csak így tudott szemébe nézni a dolgozóknak. Azt akarta ugyanis, hogy vállaljanak áldozatot. S azt a tekintetet nem bírta volna elviselni, melyek ha szavak lettek volna, azt sziszegik: és te, nyavalyás, te mit vállaltál...? Nálunk a piaci filozófusok meg csak magyaráznak. A fél ország beteg, koravén, letargikus. Velük nehéz lesz acélos sorokban felsorakoztatni a tőke hadseregét, s megkísérelni — na, nem felzárkózni —, csak utolérni a kelet-ázsiai kistigriseket. Meghódítani a világot? Oh, sokan még kis területen sem tudnak sikeresek lenni. Meg a mi vállalkozóink csak azt tudják, amit oly behatóan ismertek meg az elmúlt évtizedekben: a spekulációt, a kiválasztottak körében mozgást. A Nagy Rendező csak a szereplőket cserélte ki. Vannak, akik óvatos kísérletet tesznek az ügynökösködés- re, a kézenközön eladásra, megpróbálnak kicsiben sef- telni. Akadnak, akik merészebbek—ebből lesz a bol- hapiac-gazdaság. Am a lakosság nagy része messze nem vállalkozó szellemű. Most is összehúzza magát és hozzátapad egy fűcsomóhoz. Meddig ér a vége Balogh József / gazán jó hírt olvashattunk néhány napja a távirati iroda jóvoltából, amikor tudtunkra adta: két nemzetközi konzorcium nyújtotta be ajánlatát az M3-as és az M30-as díjfizetéses autópálya Gyöngyös—Barabás és Ernőd— Miskolc közötti szakaszának finanszírozására, építésére és koncessziós üzemeltetésére kiírt pályázatra. Igaz, az ajánlatok értékelését végző bizottság még nem választott, de számunkra tulajdonképpen majdnem mindegy, melyik végzi el a munkát — legfeljebb azért drukkolhatunk jobban az I.C.H.M.I.C konzorciumnak, mert ebben a Nyírbau is benne van —, csak épüljön meg végre a fő ütőér az ország közepe és keleti vége között. Noha a téma nem újkeletű, és a vita sem arról szólt a nyáron az útpártiak és a természetvédők között: legyen, vagy ne legyen, hanem, hogy merre vezessen ki az országból. így tehát nem is lehettünk benne biztosak, hogy egyáltalán elvezet-e a pálya az országhatárig. Emlékeztetőül: egy néhány hete megjelent interjúban Szalai Béla, a Közlekedési Minisztérium főosztályvezető főtanácsosa elmondta, csak a Tisza vonaláig tapasztalható érdeklődés. Márpedig ez annyit jelent, legfeljebb Polgárig épülhet ki az út, onnan gazdaságtalan lenne, ezért vállalkozó sincs rá, az állam pedig nem vállalhatja magára a használat során elmaradt jövedelem pótlását. Pedig a tárca is komolyan gondolta az autópályát. Ahhoz ugyanis, hogy egy koncessziós versenytárgyalási felhívás megjelenjen a nemzetközi pénzpiacon, nagyon komoly és drága előmunkálatokat kell elvégezni. Ez az ország pedig nem annyira gazdag, hogy egy látszatkiírás kedvéért százmilliókat kidobálhat az ablakon. Ilyen előköltség a területek megszerzése, ami vitathatatlanul állami feladat, de hiába vesz meg az állam óriási területeket, ha azokat régészetileg nem kutatja fel. Itt Szabolcs megyében pedig megindultak már a régészeti feltárások. És van még más kérdés is, amire magától értetődő a válasz: mit ér egy autópálya, ha nincs eleje, vagy hiányzik a vége? Igaz, fejtörést okozhat az ukrán, az orosz gazdaság helyzete, miként más, például az M5- ös, vagy a déli autópálya esetén is feltehető a kérdés: lehet-e ma tudni, hogy a horvátok, vagy most éppen a szerbek zárják-e el az utazás lehetőségét. Márpedig egy ekkora beruházás gazdaságossága nem elsősorban a pálya menti települések lakóinak utazásán, inkább — vagy azzal együtt — egy észák-nyugat-délke- let-európai gazdasági kapcsolat létén, vagy nem létén múlik. Pályázó van, az alakuló kapcsolatok, a keddtől életbe lépett társult tagság pedig a. gazdasági kapcsolatok fellendülését ígérik.
