Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
1994. február 17., csütörtök .A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJÁBÓL Kelet-Magyarország 7 Csengerújfalu papfia Amíg mások tanultak Olvastam nemrég egy vitairatot, amelynek az első pontja mélységesen felháborít. A másodikkal mesz- szemenőkig egyetértek, amivel nem is foglalkozom tovább levelemben. Nem tudom, hogy a szerző hány éves, de úgy gondolom, hogy őt is az a mostanában sokat szidott régi rendszer taníttatta ki. Amire még szeretnék választ kapni az, hogy édesanyjának vajon milyen végzettsége van. A múltban nagyon sok parasztasszony vagy munkásasszony szült nyolc-tíz vagy ennél több gyereket, azáltal, hogy nem védekeztek ellene, de az országnak becsületes polgárt neveltek fel, mert sok lett belőle tanár, ügyvéd, orvos, író. Függetlenül attól, hogy az édesanyjának nem volt úgynevezett magas fokú végzettsége. Tudunk olyan magas beosztású és végzettségű családokról, hogy annak gyereke, gyerekei a társadalom szégyene. Mostanában nagyon divatos jelszó, hogy „én tanultam”. Igen ám, de amíg egyesek tanultak, az a munkás, földműves termelt az országnak és értéket állított elő azáltal is előbbre víve az országot. Meghajlok a tudás zászlaja előtt és nem vonom kétségbe, hogy nagy szükség van nagyon sok tanult emberre, hogy az ország ezáltal is nagy legyen, és felemelkedjen. Nem tudom, hogy a szerzőnek mi az érdeme Penészleken, mennyiben segíti a község felemelkedését, akár a szellemével, vagy a pénzével. Úgymond a mi nagy és tanult uraink nemigen nyúlnak a pénztárcájukba, hanem az ország vagyonát' tékozolják. Mert mikor fogjuk elérni azt, amit Széchenyi és más nagyuraink tettek, hogy birtokának tiszta éves jövedelmét ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta a köz javára. Kérdem én, a mi tanult magas végzettségű fiaink hol járnak ilyen és ehhez hasonló jó példával elől? Ahhoz, hogy nagy legyen ez a nemzet, igen a tanult és művelt embereknek kellene élen járni. Sajnos, ezt nem nagyon vesszük észre. Tisztelet egy pár kivételtől, ami elenyésző. A fiatalok és a középkorúak szinte fuldokolnak a megélhetésért folyó harcban és lehet, hogy azért nem tanulnak tovább, mert minél hamarabb pénzt akarnak keresni. Ugyan ha mindenki tanulna, akkor ki szerelné meg az elromlott zárat, ki építené meg a házakat, ki csinálná meg az olyan dolgokat, amihez nem kell érettségi és főiskola. Nem kell annyira elnyomni a kisembert, mert lehet, hogy jobb esztergályos vagy asztalos, földműves lesz, mint teszem azt kontár orvos, ügyvéd válna belőle. Szabályozzák a lumpenelemeket, igen is nézzenek arra, hogyan nevelik az anyák a gyereküket és ne az italboltba vándoroljon az ösz- szeg, amit a gyerekekre kellene fordítani. Sok mindent lehetne még erről írni, de úgy gondolom nagyon sokan vannak még olyanok, akik egy pár dologban egyetértenek velem, amit itt most leírtam. Tisztelettel: Ary Andrásné Őrzöm nyugalmam Válaszféle Boroska Miklósnak Erdők Tisztelt Szerkesztőség! Teljesen egyetértek a február 3-ai Dankó Mihály Erdőtől a fák című cikkével. Pontosan leírja, hogy mit tesz az emberiség és azt is, hogy mit kellene tenniük ahhoz, hogy az erdő megmaradjon. Minden bizonynyal a mostani gazdáknak csak a haszonélvezés a kitűzött céljuk és semmi érdekeltség nem fűzi őket ahhoz, hogy mit is műveltek a természettel. Ezek ellen kellene valami hatásos módszert alkalmazni, ami megállítaná őket, és a hasonlót cselekedni akarókat is. Szerintem a leghatásosabb módszer az lenne, ha az emberek összefognának és együtt óvnák, védenék a csodálatos természetet. Tisztelettel: Vajóczki Róbert Tiszatelek Üvegek Hivatkozással a Kelet- Magyarország február 9-i Kidobott pénz című írására észrevételem az alábbiakban teszem meg: „Az üvegvisszaváltás területén rendkívül ellentmondásos a helyzet. Még nemrégen a boripar és a nagykereskedelem keményen beszabályozta a betétdíjas palackok begyűjtését, az aránytalanul nagy készletek miatt. Ma már teljesen más a helyzet. Az elmúlt évben, főleg az utolsó negyedévben belendült a keleti piac, ezzel többmilliós nagyságrendben jutott ki palackosbor a FÁK országokba, mely árunak a göngyölege már soha nem jön vissza! (A belföldi piacon göngyölegvákuum keletkezett.) A boripar jelenleg göngyöleghiánnyal küzd és kénytelen jóval drágábban az üveggyáraktól új üveget vásárolni. A fentiek miatt tehát kívánatos lenne a használt borosüvegek begyűjtését fokozni. Csak javasolni tudom, hogy a háztartásokban lévő esetleg évek óta elfekvő betétdíjas palackokat senki ne dobja a szemétbe, hanem váltsa vissza a legközelebbi boltba, mert értéket mentünk meg! Ehhez természetesen a kereskedelmi egységek pozitív hozzáállása is szükséges. A KELET-BOR Kft. valamennyi partnerétől korlátlan mennyiségben átveszi a szabványos betétdíjas borosüvegeket. Az üvegvisszaváltást azzal is ösztönözni kívánjuk, hogy a boltok részére igény szerinti mennyiségben üres rekeszt biztosítunk, amit nem számlázunk ki, csak nyilvántartjuk. Úgy gondolom borosüveg témában most — vevőnek, boltnak, iparnak — az érdekei teljesen azonosak! Szinyei Bertalan ügyvezető igazgató KELET-BOR Kft., Sóstóhegy Nagyműveltség, több külhoni egyetemet megjárt egyházi férfiú volt Márk Ferenc tiszteletes úr, és még a tollat is ügyesen, nagy hozzáértéssel forgatta. Nevét ennek ellenére csak elvétve említik meg még a lexikonok is. Pedig, ha máshol nem is, legalább Csen- gerújfaluban, biztosan szívesen emlegetnék a neves szülöttet. Mert Márk Ferenc Csengerújfalu szülötte. Ott, a Szamos mellett látta meg a napvilágot a hasonló nevű helybéli pap és Mátyus Terézia gyermekeként, tíz nappal a nagy forradalmi események előtt, 1848. március 5-én. Az elemi iskola elvégzése után Debrecen híres kollégiumának a diákja lett, bölcseleti és teológiai tanulmányokat pedig külföldi egyetemeken folytatott. 1873-74 között a baseli, az 1875-76-os tanévben a hallei, 1876 májusától pedig az edinburgi egyetem hallgatója volt. Tisztelt Szerkesztőség! Egyszerű mezei magyarként minden lehetőséget megragadok, hogy szűk határok közzé szorított anyagi helyzetemen javítsak. S mivel krónikusan szeretem a játékot, az izgalommal teli várakozást, ezért belementem abba, hogy a mindennapi kenyeret, tejet és egyéb táplálékot egy hónapon keresztül csak és kizárólag abban a boltban vegyem, mely azzal kecsegtetett: „Ön, a mi vendégünk”. Na, persze ez nem ilyen egyszerű, mert kell hozzá szerencse, pénztár- blokk... Hát, ez az! Ami nincs, azt hogy őrizzem meg? Bemondásra nem hiszik el, hogy pont akkor (is) ott vásároltam. Ehhez még (már) kevés az egykorvolt úttörőbecsület. Márpedig blokk, az nincs. Illetve van, csak nem nálam. Történt ugyanis, hogy a pénztárban ülő kisasszony — ki szépségével, csinosságával magára vonta sóvár tekintetem A magyarországi cigányság mai helyzetének kulcskérdése a munkanélküliség vagy tá- gabb értelemben a tragikus munkaerőpiaci helyzet joggal prognosztizálható, hogy: 1. A magyarországi munkanélküliség mutatója a közeljövőben még tovább fog emelkedni, s ezzel arányosan, vagy ezt még meg is haladó mértékben emelkedni fog a cigány munkanélküliek aránya is. 2. Majd pedig a következő fázisban vélhetően 1994-től, amikor az országos munkanélküliség már csökkenő tendenciát mutat, ezen belül a cigányság munkanélküliségére még tovább is stagnálni fog ugyanazon okból, mint amiért a mai aránytalan helyzet létrejött. Képzetlenség, és diszkrimináció. így tehát a cigányok mostani munkanélkülisége nem értelmezhető úgy, hogy bizonyos számú munkavállaló foglalkoztatása „átmenetileg szünetel” a jelenlegi kirekesztődés több mint időleges, kivárható szünet bőségesen elegendő ahhoz, hogy a lehetőségektől megfosztott munkaerő demoralizálódjon a később visszakapcsolódásra alkalmatlanná váljon. Különösen súlyos a fiatalság helyzete, azoBölcsész doktori címét már a hallei egyetemen megszerezte Thomas Carlyle und seine Philosophie című, német nyelven írt disszertációjával. E munkája már 1876-ban megjelent nyomtatásban a német- országi Jenában. Külföldi útjai után előbb tanári állást vállalt Debrecenben, majd lelkész lett Fehér- gyarmaton. Innen került Harsányba, aztán 1893-ban véglegesen a Bihar megyei Okány község papja. Szinte valamennyi protestáns egyházi lapnak állandó cikkírója. írásaiban figyelmeztet a teológiai tanulmánykedv hanyatlására, próbál gyógyírt ajánlani a nazarenus „ragály” ellen; és nagy hozzáértéssel mutatja be, hogy a reformáció milyen hatással van az erdélyi román népre. A már említett disszertációja mellett tudunk több önálló kötetben megjelent munkájáról is. Zwingli Ulrich élete és reformátori működése (Bp. — felrúgva az addigi gyakorlatot. kedves volt hozzám. Már úgy éreztem, hogy a megszokott mosolytalanság, rideg kérdő tőmondatok helyett szinte csacsogott. A blokkomon ugyanis ez állt: „Végösszeg: 181.00”. „Tud adni egy forintot?” — kérdezte, és kétségbeejtőn szép szemeivel rámnézett. Hogyan? — tűnődtem. Nem azt kérdi, mint máskor, hogy: „egy forint?” Heves szívdobogással kutattam az icike-picike forintegység után, és érezhető boldogsággal leltem rá, majd adtam át a kisasszonynak. „Köszönöm.” — rebegte a tündér s én bódultán tántorogtam tovább. Amikor a vásárlás eredményét belegyömöszöltem a szatyromba úgymond „auto- matice” néztem a kosárba. „Hol a blokk?” Sehol. Biztos összefogtam valamelyik áruval. Biztattam magam és a pénztár felé fordultam, hogy a szőke madonnára egy búcsúké a korosztályoké, amelyek most válnának munkaképes korúakká, de semmi esélyük arra, hogy munkalehetőséghez jussanak, munkára szocializálódjanak. Összefoglalóan: ha a magyarországi cigányság az ’50-es és ’60-as években pro- letarizálódott, a ’90-es években nagy eséllyel zömében vagy szinte teljes tömegében lumpenproletarizálódni fog, ennek minden következményével együtt: a jelenlegi helyzet jelentősen növelheti a lemaradást, a szakadékot a magyar társadalom fő tömbje és a cigányság között. Alapvető követelmény kell legyen, hogy a munkabérből, vagy akár a munkanélküli-segélyből az érvényes társadalmi normáknak megfelelő lakást lehessen fenntartani. Határozottan fel kell lépni az egyre inkább szokássá váló ki- lakoltatási akciókkal szemben, teljességgel elfogadhatatlan, hogy bárkit bármilyen címen a hajléktalanság végső szakadékéba taszítsanak. Állandó folyamattá válik, hogy a cigányság de nem a cigányok is egyre számottevőbb tömegei kerülnek a lakhatási lehetőségek végső margójára, válnak hajléktalanná vagy mint jog1884.) című munkáját a nagy reformátor születésének negyedszázados évfordulójához időzítette. A műben tett megállapítások nagyobbik fele mai korunkban is helytállónak minősül. Az 1899-ben Debrecenben megjelent Keresztyénség és világműveltség című munkája viszont már olyan egyetemes vallási és műveltségi gondolatokat feszeget, mely gondolatok napjainkban is az érdeklődés középpontjában állanak. Ennyi tudás, ilyen örökbe hagyott életmű, márcsak a közelgő születési évforduló apropóján is megérdemel egy tisztelgő főhajtást, a Márk Ferenc név emlékbe vésése pedig nemcsak a szülőfalu lakosságának, hanem a megye valamennyi református vallású emberének talán kötelessége is. Balogh László Rohod pillantást vessek. Hiába volt. Éppen akkor szállt ki a gép mellől. Bal markában egy kö- teg blokk. Sietve a kosarakhoz lépett és gyakorlott, gyors mozdulatokkal kikapkodta az esetlegesen bennük lévő bizonylatokat. Arcán kaján mosoly jelent meg. Lám, még mosolyogni is látom! Sarkon fordultam és keserű szájízzel gondoltam a történtekre. Most már csak az érdekelne: — A saját zsebére dolgozik? Akkor igencsak jól jár, hisz a napi nyereség így ezres nagyságrendű lehet. A nyerő napon megveheti a fél boltot. — Csak nem utasításra? Mert már láttam ilyet; mert ehhez vagyok szokva, mármint, hogy engem mindig megetetnek. Egy biztos, kisasszony: „Ön, az én vendégem” (volt). cím nélküliek, lakásfoglalók, lakbért fizetni nem tudók, súlyos veszélyeztetett potenciális hajléktalanokká. Mint a tiszadobi PHRALIPE Függ. Cig. szervezet a fent leírtakon folyamatosan tudtunk volna segíteni, a Népjóléti Minisztériumtól 2 millió 400 ezer forintot kaptunk, és ehhez a jóléti alapítvány 15 millió forintot tett volna hozzá, ha a tiszadobi polgármesteri hivatal a 2 millió 400 ezer forintot politikai lobbizással a jóhiszemű jogot kijátszva nem csoportosította volna át más célra. A magyar közvélemény számára világossá kell tenni, hogy amennyiben a fentiekben hatékony beavatkozások nem történnek a helyzet beláthatatlan kimenetelű robbanáshoz vezet, s hogy ez nem a cigány politikusok zsaroló szándékú fenyegetése, hanem az objektív helyzetből adódó prognózis. Meg kell tehát érthetően magyarázni, hogy a cigányság létkérdése ezen a ponton már az egész magyar társadalom közös létkérdésévé válik. Budai Kálmán Phralipe Függ. Cigányszervezet elnöke, országos ügyvivő Kedves Miklós! Minthogy legjobb tudomásom szerint azonos vagy azzal a kiváló matematikus- módszertanos Boroska Miklóssal, akivel személyes ismeretségben is voltam, nem kezdelek el most vissza Önözni csak azért, hogy politikai felfogásbeli távolságunkat szabadabban fejezhessem ki. Pedagógusbér-ügyben írt felszólalásom minden sorával egyetértesz — írod —, ámde nem tetszik, hogy éppen én vállalkozom érdek- képviseletre (Kelet-Magyarország, február 3.), mert bár a múltban lett volna „jogosítványom”, akkor elmulasztottam szót emelni. Azt meg pláne nem tartod „gusztusosnak” — folytatod —, hogy az is a nevem alá került: „az MSZP megyei elnöke.” Utóbbi kifogásod egyszerűbben megválaszolható: minthogy bármely témában a „teljesen pártatlan” közvélekedés szerint én csak „pártelkötelezett elfogultsággal” írhatok, a szerkesztőség, elkerülendő a tiltakozásokat, óvatosan eljárva, szerdánként a pártok rovatában jelenteti meg írásaimat, s biztos ami biztos, még azonosító jeggyel is ellát: „az MSZP megyei elnöke”. Mi tagadás, az vagyok. Ami a „jogosítványaimat” illeti: 1990-ig eltelt 28 munkaévemből huszonnégy évig voltam közép- és főiskolai tanár (3 évig külföldön tartózkodtam). Csupán 10 kerek hónapig párttitkár. E 10 hónapnyi idő „bűnrészességének” összes felelősségét nyugodt szívvel vállalom. Namármost, hogy milyen bátorsággal szóltam közdolgokban? A megítélés sokféle lehet. Csak az osztó igazság kedvéért: szoktam én kapni a tiedtől elütő hangú leveleket is. Például ilyet: „... Nem hízelgésképpen írom a következőket... tiszteltem és a mai napig is tisztelem Önben azt, hogy már akkor kimondta azt, amit gondolt, amikor még nem volt megszokott, amikor a mai ellenzék még hallgatott. Ezért is bánt nagyon, hogy mások ezt nem becsülik Önben — én legalábbis így érzem —, de sajnos nálunk az a tendencia, hogy nagyszájú, magamutogató emberek vannak olyan helyen, ahol nem kéne lenniük...” (A levél eredetije megtekinthető.) Szóval, kedves Miklós, vannak olyanok is, akik Tőled eltérően ítélnek meg. így van ez rendjén. Csak sajnálhatom, hogy nem hívtalak meg annak idején némely előadásomra, vagy pártrendezvényekre. így aztán — mert sose hallottál —, azt írsz, amit akarsz. Lelked rajta. Én meg őrzöm a nyugalmamat. Kiss Gábor ■ ■ „On a mi vendégünk" Tóth Gyula Nyíregyháza A cigányság lemaradása
