Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
1994. február 16., szerda Vállalni a meggyőződésünket Válasz Fehér Zoltán porcsalmai Polgármester Úrnak a politikai tisztességről Tisztelt Polgármester Ur! A Magyar Demokrata Fórum Megyei Választmányának elnökeként szólítottam meg Ön által. „Tetszetős cikk”-nek „megkésett”-nek, „megalapozatlan, a tények nem ismeretén alapulónak minősíti Választmányunk Állásfoglalását a közalkalmazotti bérrendezéssel kapcsolatban. Azzal is vádol bennünket, hogy nem ismerjük az önkormányzati törvényt, mondván hogy „az állam által kötelező jelleggel az önkormányzatokhoz telepített feladatok finanszírozásáért a koimányzat felelős.” Úgy hiszem, a korrektség és az őszinte párbeszéd — még akkor is, ha Ön politikamentesnek hiszi magát — megkívánta volna, hogy odafigyeljen arra, amit mondunk. Mert mi azt is kifejtettük, hogy a társadalmi felelősséggel élő önkormányzatok megtalálják a módját annak, hogy ...a köz- alkalmazottak országos bérezéséhez igazítsák saját közal- kalmazottaiknak a bérszínvonalát.” Cikkéből egyértelmű, hogy Ön ezek közé a polgármesterek közé tartozik, de mindenáron az MDF ellen akart írni. Még tájékozatlansággal is vádolhat bennünket. Hadd ne soroljam fel Önnek azt a tucatnyi önkormányzatot, amelyek már 1993 nyarán, tavaszán rendezték közalkalmazottaik kategóriáit és bérét. Hadd ne említsem azokat sem, akik 1994. január 1-jétől tették ezt meg. De engedje meg, hogy ne szóljak név szerint azokról sem, akik 1992 júliusától azzal hárították el maguktól a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, egyéb közalkalmazottak bérének emelését, hogy 1994. január 1-jétől „úgyis megteszi a kormány”! Ne szóljak azokról az önkormányzati vezetőkről, akik milliós nyereségeket „könyveltek el” ilyen-olyan címen, hogy ne kelljen „leadózniuk” a nyereség meghatározott százalékát az államnak. A teljes igazsághoz talán az is hozzátartozik, hogy ebben a megyében az elmúlt 3 év során 30 milliárd forintnál többet invesztált a kormány olyan dolgokra, amelyek nem tartoztak az „állam által kötelező.... feladatok” körébe, (belső útburkolat, gáz, szennyvíz, telefon, iskola tornaterem, járda, kerékpárút), mert hát a képlet így kerek. És lehet, hogy a normatív rendszer szegényes, de Pest és Győr polgárai is ezt kapják. Mondjuk éppen ennek a kormánynak a politikája jóvoltából. Azt pedig engedje meg Polgármester Úr, hogy cikke alapján feltételezzem, hogy Ön éppúgy politizál mint mi és engedje meg, hogy MDF-ellenességét becsületessége és tisztessége mellett se vonjam kétségbe, amihez természetesen alkptmány biztosította joga van. És engedje meg azt is nekünk, „felelőtlen politikusoknak”, hogy ne mi döntsük el. melyik közalkalmazottnak melyik kategóriában van a helye. Ez ugyanis szakmai, munkáltatói és érdekvédelmi feladatkör a törvény keretei között. Kérdezze meg polgármester társaitól, hány pedagógus fordult a Munkaügyi Bírósághoz — hál’ Istennek ehhez is jogunk van bántatlanul és következmények nélkül —, mert az önkormányzatok kategorizálásával nem értett egyet... Tisztelt Polgármester Ur! Az nem baj, hogy Önnek nem rokonszenves az MDF megyei választmánya. Az sem baj, hogy Ön felemeli szavát állásfoglalásunk ellen. Az viszont már nem korrekt, hogy summás deklarációkkal, az általam idézett jelzőkkel minősít egy állásfoglalást, amit nem figyelmesen olvasott el. Persze politizáló embereknek ehhez is joguk van, csak akkor nem szükséges a politikamentesség, „a függetlenség” köntösében tetszelegni, mert nálunk hál’ Istennek ma már nem illik szégyenkezni senkinek sem azért, hogy az egyik vagy másik pártot kedveli, támogatja, vagy éppen „korrekt eszközökkel” meg akarja buktatni a választásokon. Van aki őszintén vállalja meggyőződését, van aki pedig meggyőződését titkolva jelzőkkel és deklarációkkal lövöldözik tudatosan ellenfeleire. Hál’ Istennek demokráciában ez sem számonkérhető vétek. Takács Péter, az MDF megyei választmányának elnöke KÉSZ-hír Nyíregyháza (KM) — A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) nyíregyházi szervezete február 16-án, ma délután 17 órakor az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban A világi keresztények társadalmi felelőssége címmel előadást szervez. Vendég előadó Harragh Péter, a Magyar Püspökkari Titkárság referense. Falvak a kisebbségért rony, Taligás János Beszterec, Rácz József Nyírmada, Horváth Elemér Baktalórántháza, Pataki Bertalan Petneháza, Horváth Sándor Pátroha és id. Horváth István Dombrád. A szervezet vezetői külön kiemelték Kemecse polgár- mesterét, aki 1993-ban több milliós beruházással beköttette ingyen a földgázvezetéket és elképzelhető, hogy mire a kisebbségi önkormányzat létrejön, akkorára elkészül a Szegfű utcában a kövesút. Ezenkívül anyagi támogatást és a rászorulóknak tüzelőt is biztosított. Hasonlóképp elismeréssel beszéltek Ramocsaháza polgármesteréről, ő is nagy segítséget nyújtott a hátrányban élőknek. Elkészíttette a vezetékes közvilágítást, és szép hosszú járdát is építtetett. Mindezen túl 30 000 forint támogatást nyújt a sport megsegítéséhez. Mindenhonnan találunk kiutat Nyíregyháza (KM) — A rohamosan közelgő kampányra várva talán kissé elsikkad a számvetés, az eltelt négy év értékelése. Pedig a politikai újrakezdést mindig meg kell előzni a visszatekintésnek. Most Vékony jVIiklós ország- gyűlési képviselőt kértük fel arra, hogy értékelje saját munkáját, a megye és szőkébb pátriája, a mátészalkai választókerület helyzetét. A beszélgetés aktualitását az adja, hogy Vékony Miklós a múlt héten létrehozta a megyei munkanélküliség felszámolását zászlajára író alapítványát. □ A még hivatalukban lévő megyei képviselők szinte egytől egyig újra ringbe szállnak a választáson. Ön is tervezget hasonló lépést? — Egyelőre nem, de hazudnék, ha azt állítanám, ráérő perceimben nem fordult meg a fejemben e gondolat. Szerencsére nincs sok ráérő percem. Itthon, Mátészalkán is sok mindent tehetek a régióért, s feladat is van bőven. □ Nem izgatja a fővárosi nyüzsgés, a jó fizetés? — Azok közé tartozom, akik anyagilag vesztettek a képviselőséggel, hiszen jól menő ügyvédi praxisomat adtam fel a mandátumért. De azért vigyáztam arra, hogy egzisztenciálisan ne függjek a politikától. Fővárosi nyüzsgés? Édesanyám kiszámolta, 1990 óta 130 ezer kilométert autóztam Szalka és Budapest között. Visszatérve az esetleges indulásomra vonatkozó latolgatásokra, nagyon jólesik, hogy sokan bátorítanak, ki levélben, ki szóban. Megyei pártszervezetek is felkértek jelöltjüknek, de számomra most elsődleges a függetlenség. Egy párt színeiben nem indulnék újra. A hazai kettős választások miatt fontos, hogy a választók a számukra legrokonszenvesebb párt programjára szavazzak, de az még inkább, hogy saját kerületükben azt az egyéni jelöltet támogassák, akiben megbíznak. □ Úgy tűnik, mint MDF-es képviselő, mintha saját maga ellen beszélne. — Sokan támadták az Országgyűlést, hogy abban csupán a szavazógép működik. Pedig hogy ne így legyen, csak a választókon múlik. A pártképviselők és a függetlenek helyes aránya jobb törvényeket eredményezhet. És inkább vagyok független, mint pártütő. A volt MDF-es Móré László például MIÉP-es színekben indul, Fási József MDF-es, de csupán tagkönyve alapján, valójában ő is a MIEP-hez tartozik. Mádi László (Fidesz), Baja Ferenc (MSZP), Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) bekerülése a Tisztelt Házba szinte biztos, hiszen a különböző pártlistákon előkelő helyen vannak. Ki képviseli akkor a helyi érdekeket a pártérdekekkel szemben? □ Miként értékeli a megye helyzetét? — Vak, aki nem látja, melyek e térség legnagyobb gondjai. Az első, a második és a harmadik helyen a munka- nélküliség áll. E tekintetben sajnos országos szinten is élen járunk. Magyarország „a Nyírség felé lejt”. Ezért ki kell egyenesítenünk az országot! Beruházásokat kell idehozni, az infrastrukturális beruházások is munkahelyeket teremtenek. Emellett az ide irányuló állami támogatás — akár nyugat-magyarországi megyék rovására való — növelésével fejleszteni kell a megyei egészségügyet. A számottevő nyugati beruházások, például az Opel, az Audi és a Suzuki — hogy csak a jelentősebbeket soroljam — mind a Dunántúlon kötött ki. És akkor még nem beszéltünk az almáról. Tarthatatlan állapot, hogy Európa egyik legismertebb alma- termő területének értékesítési gondjai legyenek. Amíg az almatermesztés a politika és ezen érdekek játékszere, senki sem tervezhet előre. Akik itt az almával játszanak, azok a lakosság sorsával játszanak, ezek az ügyek túlnőnek a párt- politikán. De mindenhonnan van kiút, és mi ki fogunk mászni a gödörből. Nem nézhetjük tétlenül, hogy még azoknak is megélhetési gondjai legyenek, akiknek van munkájuk. □ Inkább azt, hogy ön mit tett a gondok orvoslásáért? — Biztosan nem tudtam annyit tenni, mint amennyire a térségnek szüksége lett volna. De nincs szégyenkezni valóm. A parlamentben tagja voltam az alkotmányügyi-jogi és törvény-előkészítő bizottságnak, illetve alelnöke vagyok a számvevőszéki bizottságnak, tagja pedig a gazdasági bizottságnak. Számos kérdésben és szinten képviseltem a pártot a parlamenti vitában, többször szólaltam fel és interpelláltam megyei ügyekben. Egyik kezdeményezője voltam, hogy a kormány első kihelyezett kormányülését a Nyírségben tartotta, s ennek eredményeként határozatot hozott a Szabolcs- Szatmár-Bereg megye felzárkóztatását elősegítő intézkedésekről. Mellesleg ez 500 millió forint különtámogatást jelentett. Megkezdte működését a Regionális Fejlesztési Tanács — amelynek társelnöke vagyok —, illetve a Kelet- Magyarországi Befektetési és Fejlesztési Részvénytársaság, valamint létrehoztuk a Megyei Információs Központot. A múlt héten pedig bejegyeztem Alapítvány a Munkanélküliekért néven a megye legújabb közcélt szolgáló intézményét. Az alapítvány célja: a Mátészalkán és a mátészalkai foglalkoztatási körzetben a munkanélküliek megfelelő tájékoztatása jogaikra és lehetőségeikre vonatkozóan, illetve a regisztrációból kikerült munkanélküliek sorsának figyelemmel követése. A választásokról pedig egyelőre annyit: aki azt ígéri, hogy Magyar- országon rövid idő alatt óriási gazdasági eredményeket fog elérni, az meggondolatlanul beszél. Visszaállítani a halálbüntetést Nyírmihálydi — A parlamentben Varga Zoltán Orosháza környéki képviselő javaslatot tett a halál- büntetés visszaállítására. Javaslata máris nagy vitát váltott ki. Az egyik tábor arra hivatkozik: mindenkinek joga van az élethez. A másik pedig arra hivatkozik, hogy hazánkban elszaporodtak a kegyetlen brutális gyilkosságok, ezek a cselekmények elengedhetetlenül szükségessé teszik a halálbüntetés visszaállítását. A tisztelt képviselők olyan sok törvényt alkotnak, de Varga úr kezdeményezése a választók szájából hangzott el, olyan emberek kívánságát tolmácsolta, akik saját környezetükben érzik a brutális erőszak fuvallatát. Mert úgy érzik, nincs visszatartó erő a kegyetlen gyilkosságok visszaszorítására. Gyilkosok védekezhetnek szabadlábon. E levél megírására is két dolog késztetett. Az egyik a jelen és a jövő. Szabolcs megye kisközségéből, Nyír- mihálydiból, a Nemzeti Demokrata Szövetség helyi és környéki alapszervezeti irodájából kél útra e levél, melynek célja felkelteni minden becsületes hazánkfia önérzetét, legyen az párttag, vagy pártonkívüli, vallásos vagy vallás nélküli. Kérjük, csatlakozzon hozzánk, hallassa szavát a halálbüntetés visszaállítására. Mert ha mi nem támogatjuk a magunk módja szerint e javaslatot, elvész. És aki bekerül az új parlamentbe, ha addig nem sikerül törvénybe iktatni a halálbüntetést, érezzenek elkötelezettséget a törvény megalkotására. Tudjuk, hogy e levéllel nem változtatjuk meg a bűncselekményeket, az emberi élet ellen elkövetett kegyetlen gyilkosságokat, de megtettük a magunkét, és reméljük, hogy lesznek és vannak embertársaink, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Egy életünk van, mely egyszer adott, és egyszer vehető el törvényesen vagy törvénytelenül. Nem az ország közvéleményét megrázó gyilkosságot említek, hanem egy kis községben megtörtént esetet. Egy embert, aki az alvilág koronázatlan betörő királya volt, lakásától távol egy almafán felakasztva találták. Önakasztásnak mondták, de vajon hogy tudja saját magát felakasztani, akinek a keze hátra van csavarva? Vagy volt ott egy fiatalember, akit leütöttek, benzinnel lelocsoltak, felgyújtották, elevenen megégették, s az elkövetők szabadlábon védekeznek. Akkor talán lesz visszatartó ereje a törvénynek, ha halálbüntetéssel fenyegeti az emberéletet kioltókat. De addig ameddig az a felfogás uralkodik, hogy ha megölök valakit, kapok egy pár évet, utána kiszabadulok és élem a világom tovább, addig nincs ami az embereket visszatartsa. Szabó András File István, az NDSZ ügyvivői Bibliaiskolát... ...indított januárban a ramo- csaházi református egyház- község. A bibliaórákon elsősorban azok az egyháztagok vesznek részt, akik mélyebben szeretnének elmélyülni a szentírás tanulmányozásában. Az iskolának 34 — 18 és 70 év közötti korú — hallgatója van, az előadók lelkészek, a debreceni és sárospataki református akadémia professzorai, tanárai. (KM) Fórum... ...vendége lesz Katona Tamás ma, szerdán délután fél öttől a kisvárdai művelődési házban. A minisz- erelnöki államtitkár az MDF által szervezett fórumot megelőzően délután két órától Szabolcsbákán iskola-alapkőletételen vesz részt. (KM) A nyolcadik... ...emeleten és nem a hetediken nyitott irodát Nyíregyházán a Mártírok tere 9. száma alatti irodaházban a Magyar Igazság és Élet Pártja. A MIÉP-tagok és velük szimpatizálók mindennap — hétvégén is — délelőtt tíztől este hatig kereshetik fel az irodát, telefonon pedig 313-444 szám 69-es mellékén hívhatók. (KM) Összejövetelt... ...tart a Kereszténydemokrata Néppárt városi szervezete ma este 6 órai kezdettel Nyíregyházán, a párt Luther utcai székházban. Dr. Molnár Zoltán városi pártelnök a társadalom állapotáról, dr. Enderffy Ildikó alpolgármester a nyíregyházi társadalmi, gazdasági és politikai változásokról beszél. (KM) Nyolcvanezer... ...és nem nyolcszázezer a Magyarországon élő zsidóság létszáma — kaptuk a levelet az Izraelita Hitközségtől — cáfolván a Zöld Párt szórólapján megjelent, s lapunkban onnan idézett adatot. (KM) Választás Borbányán Nyíregyháza (KM) — Időközi önkormányzati képviselő-testületi választás lesz szombaton Borbányán. A február 19-i első fordulón öten mérkőznek meg a választók bizalmáért: Belus Tamásné, az MSZP, Dobos László független, Dorogi Sándorné független, Rausz József, a KDNP és dr. Szilvái Mária, az SZDSZ színeiben. Ha nem lesz eredményes a választás, az ismétlés időpontjáról beszámolunk. __KÖZÉLET_____ Nyíregyháza (KM) — Magyarországi Szocialista Romák Szervezetének vezetői több település alapszervezeti vezetőjét készítették fel a kisebbségi önkormányzat megalakítására, amelyhez a helyi önkormányzatok nagy segítséggel járulnak hozzá. A jelöltek neve: Nagy Béla Nagyhalász, Körösi László Székely, id. Rózsa Béla Kemecse, Jóni Kálmán Ramocsaháza, Káté Aladár Nyírib-