Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
Aktuális kérdések____________________________ Közlekedés: nagy léptekkel Balogh József Ha egyszer majd értékeljük: mivel gyarapodott Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye a rendszerváltozás óta, nagy valószínűség szerint a közlekedési, hírközlési és vízügyi ágazat lesz az, ahol a legnagyobb mértékben csökkentek hátrányaink. Milyennek értékelhető ez a minisztériumból nézve? Erről beszélgettünk Szalai Béla okleveles mérnökkel, a minisztérium főosztályvezetőfőtanácsosával, aki az óév utolsó munkanapján Nyíregyházán járt. □ Milyen éve volt a minisztériumnak 1993? — Azt hiszem, közüti kérdések tekintetében sikeres volt 1993. Legfontosabbnak azt emelném ki, hogy a volt szocialista táboron belül elsőnek hoztuk tető alá és írtuk alá az M-l, M-15-ös koncessziós szerződést. Ez számokban azt jelenti, hogy 400 millió dollár jön be két, két és fél év alatt az országba, és ez úgy épül be, hogy magyar vállalatok használják fel, magyar embereket foglalkoztatnak, s mellesleg meglesz az a hiányzó 50 kilométeres kapcsolat, amelyik hiányzik Budapest és Bécs között. Ha sikerül az 500 millió márkás német hitelből megépíteni a Budapest és Bécs között az Európa Intercity rendszernek megfelelő vasúti szolgáltatást a személyközlekedésben, és ha hozzávesszük, hogy Ferihegy a maga léptékével egy korszerű repülőtér, akkor érthető az osztrákok aggodalma, hogy Európa szélső bástyája Bécsből áthelyeződik Budapestre. □ Nyilván nagy dolog az országnak mindez, de mi a szélső bástyán kívül élünk, s jobban érdekel: mi lesz az M3-as autópályával? — Az M3-as koncessziót kiírta a tárca, tehát a kormány meglépte amit vállalt, ezzel megadja a lehetőséget arra, hogy a tőke bejöjjön. Az M3- as megépítését azonban a piac fogja megmérni. Nem lennék őszinte, ha nem mondanám el, hogy jelen pillanatban körülbelül a Tisza vonaláig erősebb az érdeklődés. A rendszerváltozás után világos szalai Béla volt, hogy az óriási felvevőpiac, a Szovjetunió és a délnyugat-európai kínálati termelésre beállt olasz-fran- cia-svájci piac között lenni kell egy olyan gazdasági ter- méktovábbitó kapcsolatnak, amelyik a mai Európának megfelel. Most pedig azt vesszük észre, hogy a szállítási igény messsze alatta marad annak, amit mi tervezünk. Nyugat-Európában sincs meg az a gazdasági stabilitás amit pár évvel ezelőtt mindenki várt, kiszámíthatatlan lett Oroszország, és ráadásul ott a balkáni háború. □ Az M3-ássál nem vigasztalt bennünket főtanácsos úr, készítsünk akkor egy kis leltárt a megyében történtekről! — Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben az M3-ason kívül van még egy olyan fejlesztés, ami a maga nemében párját ritkitja az országban: a Cigánd-Tiszaka- nyár közötti Tisza-híd építése. Ez másfél milliárd forintba kerül. Sajnos most, hogy a Tisza elöntötte az árteret, talán hónapokig nem lehet folytatni az építkezést, így veszélybe kerülhet az 1994 őszi átadás a hozzá vezető útszakaszokkal együtt. Ez a híd kiszámítható és tervezhető gazdasági kapcsolatokat tesz lehetővé a Bodrog-köz, és az észak-szaHarasztosi Pál felvétele bolcsi térség számára és egy órányi távolságra hozza közel a Szlovákiában élő jelentős magyar kisebbség egy részét. □ Automatikusan következik ezután: milyen fejlesztésekre számíthatunk a közúti határátkelők ügyében? — Úgy érzem, azzal a tudatos fejlesztési elképzelésünkkel szemben, amely sokféle célt szolgál, de lényegében új és új kapuk állandó nyitását jelentené Kárpátalja és részben Románia felé, mintha a megye fogadókészsége megosztott lenne. Ezért időnként furcsán érzi magát a közlekedési tárca, amikor kritikát kap azért, hogy Záhony gondján úgy kíván segíteni, hogy nyit egy másik kaput Beregsuránynál. Vásá- rosnaménynál nagyon nagy pénzért a hidat azért tettük alkalmassá a nemzetközi teherforgalom elviselésére, azért korszerűsítettük a naményi átkelési szakaszt 50-60 milliós összegért, mert tudatosan készülünk arra, hogy az M3-as elkészültéig a 4-es út forgalmát megosszuk és Záhonyt tehermentesítve Beregsurány felé tereljük át a nemzetközi teherforgalom egy részét. A személyforgalom számára is minél több lehetőséget akarunk teremteni nemcsak Kárpátalja, hanem Románia felé is. Nem mondunk le a Vál- laj-Csanálos közötti határátkelőhely végleges megnyitásának gondolatáról sem. Valószínű, hogy ha a román féllel meg tudunk egyezni, akkor Csengersimán is bővítésre kerülhet sor. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nyitottság, a határok átjárhatósága ne csak elv legyen, hanem az ehhez szükséges közúti feltételek is meglegyenek. □ Sokszor emlegetik a záhonyi határsorompó előtti hosz- szú várakozások okán, hogy annak a híd az oka. Lehet, hogy új híd épülhet itt a Tiszán? — A záhonyi híd kapacitásával a világon semmi baj nincs. A hosszúságkorlátozás, meg a sebességkortálozás ellenére azon a hídon egy óra alatt 300 kamion át tud menni biztonságosan. Közismert, hogy most arról tárgyalnak a magyar és ukrán határőrizeti és vámőrizeti szervek, hogy óránként 12 kamiont átengedjenek, mert most úgy tudom, hogy 6 jut át óránként. Aki azt mondja, hogy a híd nem bírja a forgalmat, az valami mást akar elleplezni. Viszont tény, hogy magyar-ukrán tulajdonban lévő híd alaposan rászorul egy jelentős felújításra. Ennek előkészítését elkezdtük, de a felújítás a híd teljes lezárása nélkül nem végezhető el. Ezért volt nagyon fontos a vásáros- naményi térség fejlesztésének végrehajtása. □ Nyíregyházának is számottevő közúti gondjai vannak. Nincs-e valami jó híre főtanácsos úrnak egy esetleges közeli megoldásról? — Nyíregyháza a maga körútrendszerével a nagyvárosok, a megyeszékhelyek között nagyon jól áll, de ismerjük két súlyos gondját. Az egyik a 38-as úton a vasúti felüljáró hiánya. Bízom abban, hogy 1995 után ez megépülhet. Es van egy közelebbi gond, a vasútállomás előtti tér rendezése, a vasútállomás rekonstrukciója, és gyalogos aluljáró rendszerek kiépítésére. A város terveit reálisnak, magalapozott igénynek tartjuk. A megvalósításhoz komolyabb bíztatást tudok kilátásba helyezni. Persze kell a város, a vasút és a közút harmonikus együttműködése. KM galéria NfemzetRpzi aíkptóHúz AranyosapátiBan Réti János (Ungvár): A vásárosnaményi főtér Elek Emil reprodukciói /TI yf egyénig számos településén találunk Jyt olyan képzőművészeti alkotótáborokat, amelyekben az ország Határain túlról érkező vendégművészek, együtt dolgoznak, a Hazai alkotókkal- ‘Lzek.sórában már Hagyományossá vált, Hogy évente megnyitja kapuit ftranyosapátiban a nemzetközi alkotóHáz. Nagy jelentősége van az itteni alkotómunkának, azért is, mert a Hazai művészek. mellett a környező országokból: “Erdélyből, '.'Kárpátaljából, Szlovákiából is több alkotó vesz részt. Ä múlt évben készült alkotásokból a vásárosnaményi művelődési központban rendeztek, rangos kiállítást a művészetkedvelők.számára. A TARTALOMBÓL: • Be nem vallott értékeink • Merénylet az alispán ellen • Emlékezés egy legendára • A KM vendége: Zorán Tartósan békében önmagunkkal Angyal Sándor rt zilveszter éjszakáján, az új ij év első percei nem éppen alkalmasak a komoly szóváltásra; nekem ezért is volt szokatlan kissé, hogy köztársasági elnökünk öt perccel az újesztendő kezdete után mondta el köszöntőjét a rádióban és a televízióban. Ez idő tájt a legtöbb helyen pezsgős poharak koccannak (másfajta poharakkal már bemelegítés után), a hangulat a tetőfokon, a figyelem a derűé, a jókedvé. Kissé aggódtam, vajon eljutnak-e az elnök bölcs gondolatai legalább tudatunk felszínéig, mert ez a rövid köszöntő jócskán tartalmazott megszívlelendő szavakat. Vajon mindenki úgy értette- e, ahogy a bennünket köszöntő elnök mondta, például: „... Ma éjjel egy, vagy több(?) nehéz év küszöbén mindannyiunknak azt javaslom: béküljünk ki önmagunkkal, fogadjuk él, hogy magunk is, mint bárki más, esendő emberek vagyunk. Sem jobbak, sem rosszabbak, sem többek, sem kevesebbek. Kis hazánkban magunkért, egymásért, egymás sebeiért és azok gyógyultáért egyetemlegesen felelősek." Valójában kiknek szólhatott ez az intelem? Miközben hallgattam, úgy éreztem, az elnök ezt nem csupán másoknak szánja, a saját hitvallása is e szavakba szorul: ő így látja a világot, ilyen lemeztelenítetten egyszerűnek, jóllehet a látszat mindig mást mutat. Mert bizonyára jócskán akadtak a hallgatóságban akik — bár úgy gondolták: akinek inge, vegye magára—tudat alatt is mások fölé képzelik magukat, és személyes sértésnek veszik a puszta gondolatot, hogy ők talán esendő emberek lennének. Nem azokról van itt csupán szó, akik holmi küldetés tudatzavarban szenvednek és váteszi hajlamokat éreznek, éreztetnek a jövendőlátásra, hanem azokról az úton-útfélen felismerhető, az önkontrollt nem ismerő embertársainkról, akik talán nem is fogják fel, hogy kivagyiságuk mennyire irritáló. Közönségesen szólvaI róluk szokták azt mondani, hogy bizony nem álltak sorba, amikor az önmérsékletet és a szerénységet osztogatták, éppen ezért nincsenek is e tulajdonságok birtokában. Meggyőződésük, hogy ők mindig a legtökéletesebben cselekszenek, ők tévedhetetlenek, s indulatuk szinte nem ismert határt, ha gyengéjükre tapintanak; ha kiderül róluk is, hogy ők sem jobbak, sem többek, mint más embertársaik... Az intelemnek különös aktualitást ad ezekben a napokban, hogy egy eljövendő választásra válogatják ki az új hatalmat megtestesítő jelölteket, hogy majd megmérettessenek. Ilyenkor mindenki a legszebbet, a legjobbat igyekszik láttatni magáról, s a helyzetnek megfelelően formálni az önarcképet. Így válhat aztán vasas múltúvá a munkásrétegek körében az, akinek csupán vaspor kereskedése volt egykoron, s kiáltja ki magát a föld fiának a falusi nagygyűlésen, aki a földművelést legfeljebb a virágföldig vitte. Természetesen igaz mindennek az ellentétje is: élnek köztünk olyan, a kelleténél is esendőbb emberek, akik bár semmivel sem rosszabbak, semmivel sem kevesebbek, mint az őket körülvevő embertársaink, mégis visszahúzódnak, teszik csendesen dolgukat. Legfeljebb ők azok, akik „tartósan békében élnek önmagukkal." Aligha értelmezhetők a fenti szavak holmi akarat leszerelésként, hiszen a felismerés—, hogy ti. valamennyien csak emberek vagyunk — már magában hordozza a cselekvés csíráját is. Mert igaz, hogy vannak tisztességesen is hangosabb, és csendesebb emberek, tehetséges és kevésbé tehetséges nők és férfiak, miként az is igaz — elnökünk szavaival szólván — hogy „minden társadalomban állandó a jó és a rossz egyensúlya. Ha megbillen a kettő mérlege, az idő helyre billenti. Törvényszerűen. Bosszúval, mit bosszú szül, kár az idő dolgát késleltetni.” Ezek a szavak nem csupán történelmi tanulságot sűrítenek, hanem előremutatnak, az egyedül helyes útra. Ki tagadná, hogy egyesek miként akarnak minden áron a jó és a rossz tekintetében döntőbíró szerepre vállalkozni, s hányán vannak, akik vélt vagy valós sérelmeiket akarják megbosz- szulni. Erre mondja az újévi jókívánó, hogy a bosszú bosz- szút szül, s, hogy kár az idő dolgát késleltetni. A mögöttes gondolat pedig: az elhamarkodott döntés egyre távolabb tolja tőlünk az igazi megbékélést szolgáló helyes döntéseket. ^agán&éíemény
