Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-29 / 24. szám
Aktuális kérdések____________________________ Az értelmiség küldetéséről Baraksó Erzsébet Miközben a társadalmi-poli- tikai-gazdasági élet alapjait megrengető átalakulás zajlik hazánkban, nem mellékes kérdés; hogyan éli meg ezt a kort a magyar értelmiség, miként vesz részt a rendszerváltozás történelmi folyamatában, milyen a közérzete? — erről kérdeztük dr. Szabó Géza c. docens, főiskolai főtitkárt, a nyíregyházi tanárképző főiskola főigazgatói hivatalának vezetőjét. □ Tanár úr, úgy is, mint történész, hogyan látja a mai értelmiségiek megítélését? — A magyar értelmiség megítélése nagyon differenciált. Az utóbbi 4—5 évben a túlpolitizálás a jellemző, s azokból a felelősségekből, amelyeket politikai pártok, közéleti személyek kiosztanak, egy kicsit sok jut az értelmiségnek. A mai magyar értelmiség nem találja a helyét, nem tudott a kábulatból felébredni. Holott ha visszapillantunk a történelembe, 200-250 éve a magyar értelmiségnek mindig is osztályrésze volt minden gazdasági, politikai, társadalmi változásban, sőt az értelmiségnek mindig eltúlzott szerep jutott. Az átmenet nálunk mindig túlpolitizált volt, s az értelmiséget mindig különösen érintette. — Most azt lehet tapasztalni, hogy ami itt történt, az egy kicsit — az én érzésem szerint — az értelmiség forradalma volt — ha forradalom —, amiben nem feltétlenül értelmiségiként, hanem értelmiségiből politikussá válva vettek részt, és ez valamiféle szerepzavarhoz vezetett. Az értelmiségnek természetesen részt kell vállalni egy ilyen átalakulásban, de számonkémi rajta elsősorban a szakmai feladatait lehet, a szakmaiságát. dr. Szabó Géza Harasztosi Pál felvétele □ És milyen Ön szerint az értelmiségiek közérzete? — Nemrég hallottam, hogy igazán az az értelmiségi, aki orvosilag ki nem mutatható okok miatt nem túl jól alszik. Ha ez túlzás is, az mindenképpen biztos: az értelmiségnek nem kis szerepe van abban, hogy a magyar társadalom sok mindennel adós, de ennek megvilágításához megint csak vissza kellene menni a történelmi múltba. A magyar liberális nemességtől kezdve — ahogyan az értelmiségi funkcióit betöltötte, szemben a nyugat-európai értelmiség abszolút szaktudásra, szakmaiságra alapozott kívánalmaival — az értelmiségnek itt mindig küldetést kellett vállalnia. Ez olyan történelmi sor, ami alól ma sem húzhatja ki magát a magyar értelmiség. Nem teheti meg, hogy nem vállalja. Ez a felvilágosodás nagy nemzedékénél is így volt. Amikor még antifeudális harcot vívott a polgárság, igazából nagyon jól integrálódott a társadalomban. — Érdemes a legutóbbi időszakot is megnézni: az az értelmiség, amelyik itt 15-20 éve nagyon pontosan tudta a helyét, és ha legbelül nem is érezte jól magát, megkötötte a kompromisszumot a hatalommal, megtanulta a szükséges frazeológiát, de igazából senki nem kérte számon a lelkét. Most pedig, amikor a demokrácia megteremtette azt a lehetőségét, hogy az legyen, ami, ezt nagyon nehezen éli át. Bizonytalanságban érzi magát, nem mer megszólalni, vagy azért mert fél, vagy mert nem lát tisztán és nem tud választani a lehetőségek közül. □ Tapasztalható egyfajta értékvesztés is az értelmiség presztízsében... — Hosszú távon én optimista vagyok. A magyar értelmiségnek a szubjektív érzése ellenére ekkora lehetősége, hogy megtalálja a maga helyét, az igazi értelmiségi funkcióját, a magyar történelemben még nem volt. Úgy merem ezt állítani, hogy a reformkor az, amikor valami hasonló érződött, de akkor is egy idegen államban, egy viszonylagos nemzeti háttérbe szorí- tottságban. Most, egy abszolút szabad országban, szabad értelmiségiként élve úgy látszik, túl sokáig volt levegőtlen szobában, és amikor kikerült a szabad levegőre, megijed az oxigéntől. Hosszú távon úgy érzem, mindenképpen nagy a lehetőség, annak ellenére, hogy bizonyos jelenségek rontják ezt a folyamatot — gondolok itt az „agyelszívásra”, kivándorlásra, a művészvagy tudósvilág korábbi lefejezésének a folytatására. □ És a magába süllyedésről, az apátiáról mit gondoljunk? — Ez azért van, mert az értelmiség úgy érezte, hogy a rendszerváltás gyorsan megoldja az egzisztenciális problémákat, aztán kiderült, hogy ez rossz helyzetmegítélésből adódott, és újra jelentkeznek bizonyos komplexusok. □ Miért hárul egy társadalomban kiemelt szerep az értelmiségre? — Azért, mert rendelkezik egy olyan plusszal, aminek kamatoznia kell. Itt most az értelmiségnek kellene azt a társadalmi húzó szerepet betöltenie, amely reá hárul, hiszen egy polgári középosztály kialakulására van szüksége az országnak, ami létkérdés, mivel a polgárosodásnak nincs alternatívája. □ Hogyan vehetné ki jobban a részét ebből a folyamatból az értelmiség? — Úgy, hogy a szakmai feladatain túl, de főként a szakmai ismeretei alapján segíti a politikát a közjó és az egyéni boldogulás közötti harmónia megteremtésére. Mert a polgárosodás folyamatában — bármennyire is a gazdasági polgárság tölti be a húzó szerepet a legközelebbi jövőben —, hosszú távon ez a szerep a szellemi-kulturális polgárságé. Európában a szellemi polgárság tartotta meg mindig a magyarságot az átmenetekben, vagy megalázó szerepekben is, a reformációtól kezdve. Bizonyos helyzetekben és bizonyos feladati különbségekkel most is ez a teendő. Ennek a magyar értelmiségnek a feladata, és nem kimondottan csak a politikáé, hogy a helyünket pontosabban lássuk, s nekem az nem kielégítő, ha ezt egy pártprogramban olvasom. Szerintem a következő nemzedék nagyon praktikusan fogja ezt megoldani. — Az a politika, amelyik a magyarság helyét meg tudja határozni és tudja a magyarság érdekeit képviselni, az lehet csak sikeres. A mi helyünket meg kell keresni annak ellenére, hogy több az ismeretlen, mint az egyenlet. A több ismeretlenben benne van például az is, hogy a fejlett Nyugatnak nincs velünk stratégiája, nem konkurenciát szeretne, hanem piacot. Ezeknek az érdekeknek a felismerését és megfogalmazását a széles tömegek számára nem csupán a politikának kell megtenni, hanem az értelmiségnek is. A TARTALOMBÓL: • Tankönyvválasztás • Remény és derű • Benczúr és a szülőváros • Kalandvágyókról KM galéria V. századi csat Gáváról Elek Emil felvételei /OJ iga(apításánafil25. évfordulóját ünnepli / yl a nyíregyházi fása András Múzeum:jogelődjét, a Szaholcs-vármegyei Régészeti ‘Egyletet 1868. december 1-jén hoztállétre üfagykállóban az akjyori vármegyeházán a tudós orvos és régész fosa András kezdeményezésére. A tudatos szervezőmunka révén gazdag múzeumi hálózat alakult ki megyénkben számos híres szakgyűjteménnyel. A fása András Múzeumban a páratlan kincsek, között megtalálhatók, értékes aranyleleteki és egyéb olyan tárgyalj melyek, őseink, életéről, szokásairól, viseletéről, szépérzékéről adnak, hírt a muzeológusok.kpzvetítésével Balogh József O lvasom az újságot, s nem győzök csodálkozni, hogy dr. Bihari Károly úr milyen vagány ember. Azt nyilatkozza, mint Encsencs önkormányzatának jegyzője, hogy „gazdaságpolitikát — és semmilyen politikát — nem lehet érzelmi alapon, forrongó indulatokkal csinálni. Félreértés ne essék: nem a régi rendszert sírom vissza, egyszerűen úgy tartom: nem szabad a lakosságot ennyire kizsigerelni. A médiapolitikát még rosszabbnak tartom, hiszen hírzárlatokkal csak félrevezetik az embereket. En hiszek a sajtónak, tehát el is várom, hogy hiteles legyen. De ez a hitem most kissé megingott. Aggódok. Ezzel együtt jó, hogy a rádió és a tévé körül kialakult vita nyilvános, hiszen ez már rég nem a két nagy intézmény belső ügye.” Es ezután jön mondandójának rezüméje arra a kérdésre: lát-e olyan politikai erőt ma Magyarországon, amely kihúzhatja az ország szekerét a kátyúból? A válasz: „nem akarom egyik pártot sem megsérteni, véleményem szerint egy szélsőségektől mentes koalíció képes lenne erre. Egy higgadt baloldali, a Király Zoltán féle szociáldemokrata, a PozsgayP aló tás féle vonal együtt szerintem végre tudná hajtani ezt a bravúrt.” Míg szavait értelmezem, eszembe jut, hogy az elmúlt napokban tartotta a Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete országos tisztújító közgyűlését, ahol többek között az is megfogalmazódott, hogy a köztisztviselők és a köz- alkalmazottak — mint állami alkalmazottak — próbáljanak meg semlegesek maradni, ne szegődjenek semmilyen párt mellé. Aztán az is eszembe jut — szintén a törvényből—, hogy a köztisztviselőknek mindig, minden körülmények között az esküjüknek megfelelően kell viselkedniük. Azaz az eskü szövege szerint lojálisnak kell lenni a kormányzathoz, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy a törvényeket, jogszabályokat végrehajtja, végrehajtatja, és nem azzal foglalkozik, ami a politikusok dolga. Mert mihelyt a köztisztviselő konkrét politikai megnyilvánulásokat tesz, felmerül a pártatlanság kérdése. Ezek szerint a jegyzőnek nem lehet véleménye? Dehogynem. Magánemberként lehet, de egy vezető tisztségviselő magánemberként is köteles a köztisztviselőhöz méltó magatartást tanúsítani. Ebben pedig benne van az is, hogy a munkahelyén kívül sem folytathat aktív politizálást, sem személyek, sem pártok érdekében. Mert aki ezt teszi, elveszíti pártatlanságát. És ez nem munkajogi kérdés, ezt nem munkajog szabályozza, hanem a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, és szabályozza az az etikai rendszer, amiben a magyar közigazgatás kifejlődött és működik. A napokban volt már egy eset — egy választási törvénytelenséget elnéző bírósági ítélet —•, amiről azt írtam: a legnagyobb veszélye, hogy precedenst teremthet és a választások előtt ez nagy károkat okozhat. Ez az encsencsi jegyzőnyilatkozat hasonló precedenst teremthet, mert—ha szó nélkül hagyják—> akkor bárki megengedhet magának hasonlóan pártos nyilatkozatokat, a nyílt lobbizás lehetőségét. És ezt sajnos, nem lehet kizárni, mert nincs szankciója az ilyesminek, ez inkább etika. Am az mégiscsak lehetséges, hogy a környezete kifejezésre juttatja saját rosszallását, mert ha minden úgy marad ahogy van, a törvény csak írott malaszt lesz. Márpedig elvárható, hogy a köztisztviselőnek nemcsak jogszerűen, hanem etikusan kell viselkedni. Az a köztisztviselő, aki csak a normatív jogszabályoknak megfelelően jár el, aki csak a leírt jogszabályokat hajtja végre betű szerint, az nem hajtotta végre saját feladatát. Neki a munkájával kell politizálni, és nem a szavaival. Amit Bihari úr nyilatkozott, ellenkezik a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályaival is. És ellentkezik az eskü szövegével is, amelyben többek között azt fogadta: „hivatali kötelezettségeimet részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a jogszabálynak megfelelően, pontosan, a legjobb tudásom szerint a nemzet, az encsencsi önkormányzat érdekeinek szolgálatával teljesítem.” T fagy is részrehajlás nélkül! V Ez lenne a köztisztviselő pártatlanságának a garanciája. fMagáwéíkmhty A pártatlanság garanciája
