Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-21 / 17. szám

1994. január 21, péntek Készülődés új beruházásokra A tapasztalatok szerint a magánvállalatok optimistábban tekintenek a jövő elé megállapították: a felmérésbe bevont cégek többsége a saját helyzetét jobbnak ítéli, mint a magyar gazdaságét. A fog­lalkoztatást illetően a vállala­tok általános véleménye, hogy ezen a területen nem történik lényeges változás. Ugyan­akkor határozott vélemény- különbség mutatkozik a nagy állami cégek illetve a belföldi és külföldi tulajdonban lévő kis- és közepes magáncégek között: az előbbiek további létszámleépítésre gondolnak, az utóbbiak pedig a foglalkoz­tatottak számának növelését tervezik. A gazdasági egy­ségek ’94-ben a tavalyi szint­nek megfelelő, 19-20 száza­lékos átlagkereset növekedést tartanak reálisnak, ugyanak­kor a várható inflációs rátát át­lagosan 24 százalékban hatá­rozták meg. A vállalatok várakozásait il- * letően megállapítható: a ma­gántulajdonban lévő cégek op­timistábbak, mint a nagy álla­mi vállalatok. Kedvezőbben ítélik meg a növekedési kilátá­sokat, s erőteljesebb fejlesz­téseket kívánnak megvalósít- nai. A gazdasági növekedés akadályai közül — ellentétben a nagy állami vállalatokra jellemző szemlélettel — nem a külső problémákat említik meg, hanem az általuk is be­folyásolható belső tényezők megváltoztatását vetítik előre. Mindez persze annak a kö­vetkezménye is, hogy a kis- és a közepes magánvállalkozá­sok sokkal eredményesebben alkalmazkodnak a változó gazdasági körülményekhez, mint az állami cégek. Aktívabb piaci munkájuk-' nak köszönhetően pénzügyi helyzetük az idén is stabilabb lesz, s a magánvállalkozások várhatóan a foglalkoztatás bővítésében is élen járnak majd. Benczúr Gyula, a tizenkilencedik század nagy magyar festője születésének 150. évfordulója alkalmából nyílt bélyegkiállítás a Jósa András Múzeumban január 20-án Harasztosi Pál felvétele Számítógépen a szerencse Ráthy Sándor Budapest (ISB) — Úgy tűnik, a Magyar Gazdasági Kamarához tartozó vállala­tok továbbra sem bíznak feltétel nélkül a kormány gazdasági növekedést előre­vetítő prognózisában. Egy tavaly év végén készült ál­talános felmérés szerint az idén például csak a cégek egynegyede vállalkozik be­ruházásokra. Mindez mutat­ja, hogy a ’93 második felé­ben felerősödött kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok — az export visszaesése, a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya — hatottak a vállala­tokra is, s várakozásaik egy­re visszafogottabbá váltak. A GKI Gazdaságkutató Rt.- vel közösen végzett kamarai felmérés több mint 1200 vál­lalatot érintett: a cégek vissza­Börtönök Peking (MTI) — Megnyíl­nak a kínai börtönök az amerikaiak előtt, mármint a börtönmunkát ellenőrző amerikai tisztségviselők előtt — jelentette az AP. Lloyd Bentsen amerikai pénzügyminiszter pekingi látogatásán csütörtökön közölte, hogy a kínai kor­mány beleegyezett öt bör­tön amerikai átvizsgálásá­ba. Az eset előzménye: az Egyesült Államok törvé­nyei tiltják a börtönök­ben készült árucikkek im­portját, s alapos gyanú me­rült fel, hogy Kína ra­bokkal gyártatott termé­keket is exportál az Egyesült Államokba. Kína 1992-ben meg is ígérte, hogy felhagy ezzel a gya­korlattal, ám ahhoz akkor nem járult hozzá, hogy amerikaiak megvizsgálják a rabmunka szempontjából leggyanúsabb öt kínai bör­tönt. jelzéseiből kiderült, hogy a válaszadók többsége ’94-ben a tavalyinál valamivel kedve­zőbb növekedési lehetőségek­re számít. Ellentmondásossá teszi viszont a képet, hogy a vállalati gazdálkodás kitörési pontjaként meghatározott ex­port alakulását rendkívül bi­zonytalannak ítélik a cégek. A termelőszférában például to­vábbra is súlyos problémát je­lent az, hogy a meghatározó kapacitások kihasználtsági szintje igen alacsony. Ráadá­sul az 50 százalékos szintet is alulmúló kihasználtság a nagy állóeszközigényű gazdálkodó­kat jellemzi. A felmérés alap­ján ugyan nem lehet pontos és megbízható információkat szerezni a cégek pénzügyi helyzetéről, annyi bizonyos­nak tekinthető, hogy tovább folytatódik a vállalati vagyon felélése. A kérdésekre adott válaszok elemzésekor a szak­értők érdekes paradoxonként Debrecen (KM - R. J.) — Kedden, azaz január 25-én megyénkbe is elérkezik a gé­pesített, a számítógépes lottó­zás és totózás rendszere. Nyír­egyházán két helyen is, az Arany János utcai és Rákóczi úti kirendeltségeken közvetlen adatátvitel segítségével játsz­hatnak a fogadók a jövőben. A Szerencsejáték Rt. 20-án, csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a változás leglénye­Stockholm (MTI) — A me­nekültek kiutasítása tekinte­tében Svédország a világ- ranglista első helyére került, derül ki a Dagens Nyheter cikkéből. Míg más országokban a me­nekültek 15 százalékát sikerül a rendőrhatóságoknak tényle­gesen kitoloncolniuk, addig ez az arány a skandináv államban 85-95 százalék. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa Genf­gesebb elemeit. Ezek szerint az új szelvényekkel, és több változatban megjátszható tip­pek fogadása, illetve feldolgo­zása az AustriaLottó rendsze­réhez lesz hasonlatos, ugyan­akkor nem kevés előnnyel jár az eddigi, a hagyományos mó­don való játékhoz képest. Mindenekelőtt megnyúlik a feladási határidő, ami a gya­korlatban azt jelenti, hogy még szombaton délelőtt is lé­ből közvetlenül karácsony előtt levélben fordult ez ügy­ben az érintett országokhoz. A svéd bevándorlási-, illetve a külföldieket ellenőrző hivatal a kérés ellenére még mindig havonta ezerhatszáz, a ko­rábbi Jugoszlávia területéről Svédországba menekült sze­mélyt utasít ki az ország­ból. A svéd rendőrség az elmúlt öt hónap alatt 4500 menekültet kutatott fel és toloncolt ki. En­het fogadást kötni, az új szel­vények, illetve változatok ki­töltése kényelmesebb, mint elődeié, hiszen például lottó­variációk esetén — bizonyos értékhatárig — elegendő lesz egyetlen játékmező kitöltése. A menetközben nyilván egyre jobban ismertté váló szisztéma egyben teljes biztonságot je­lent a fogadónak és további játékváltozatok bevezetését is lehetővé teszi. nek ellenére még mindig mint­egy 14 ezer olyan személy tar­tózkodik az országban, akinek letelepedési kérelmét elutasí­tották. Most a kormány újabb in­tézkedéssel nehezítette a me­nekültek helyzetét. Amennyi­ben ügyvédjük az elutasító ha­tározat megfellebbezésére adott háromhetes időtartamot túllé­pi, nincs több hatóság, amely a kérvényezők segítségére siet­hetne. Kiutasítják a menekülteket Alig van, aki bevonuljon katonának Moszkva (MTI) — A sorozás alóli tömeges kibúvás és az újoncok gyenge egészségi ál­lapota szinte lehetetlenné te­szi, hogy feltöltsék az orosz hadsereg sorállományát — közölte csütörtökön Moszk­vában négy orosz tábornok. Az AP jelentése szerint Mihail Kolesnyikov vezérezredes, az hadsereg vezérkari főnöke el­mondta: több mint 20 ezer lógóst elkaptak a hatóságok, ám további 50 ezer sikeresen „elkerülte” az őket előállítani kívánó katonai és rendőri egységeket. Oroszországban a sorköte­lesség teljesítése alól kibúvó­kat békeidőben nagy pénzbün­tetéssel sújtják, sőt a bevonul­ni nem akarókat három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. Kolesnyikov úgy véleke­dett: egyre nő a lakosság hajla­ma arra, hogy egyetlen tör­vény megtartását se vegye ko­molyan. A bevonulási kötele­zettség semmibe vételéhez az is hozzájárul, hogy zuhan a hadsereg hímeve, alacsony a katonák fizetése, az elszálláso­lás színvonaltalan és az újon­nan bevonultakat gyakran fizi­kailag bántalmazzák. A főtisztek sajtókonferenci­ájukon azt is közölték, hogy a sorkötelesek 78 százaléka fel­mentést kap a katonai szolgá­lat alól: felük továbbtanulás miatt, közel egynegyedük egészségi okokból, sokan csa­ládi indítékok miatt. A tábor­nokok egyetlen kedvező irány­zatról számoltak be: az önkén­tesek — a zsoldosok — szá­mának emelkedéséről. Borisz Jelcin tavalyi rendelete óta ugyanis a hadsereg 120 000 fővel kötött hosszú távú szer­ződést, s a tervek szerint 1994- ben 150 ezerrel növekszik majd a hivatásos katonák szá­ma. Jó termés lehet Tiszavasvári (KM - GB) — Óriási érdeklődés mel­lett rendezte meg tegnap a szerencsi Cukorgyár Rt. idénnyitó cukorrépater­mesztési ankétjét a tisza­vasvári Munka Mezőgaz­dasági Szövetkezetben. Több mint 200 érdeklődő előtt számoltak be a gyár vezetői az elmúlt év ked­vezőtlen viszonyai között elért alacsony, de még elfo­gadhatónak mondható ered­ményeiről, köztük a 9540 hektár területen betekarított 27,5 tonnás termésátlagról. Ezután ismertették az idei, vonzó termesztési feltétele­ket. Ezek szerint 1994-ben 3000 forintot fizetnek egy tonna répáért, és térítik a szállítási költségeket. Az ősszel nyújtott 5 ezer forin­tos termelési hitelen túl az arra érdemesnek ítélt tábla öntözéséhez hektáronként 8000 forintos támogatást adnak. Speciális termesz­tési-, és öntözőgépek be­szerzéséhez, az állami fej­lesztési támogatásokon túl, a gyár 20 százalékos támo­gatást nyújt saját keretéből. Betakarításig kedvező ka­matra meghitelezik a vető­mag és a növényvédőszerek költségeit. A szabolcsi répatermesz­tés színvonalát javító, helyi specialitásnak szánják, hogy úgynevezett integrációs bá­zisokat hoznak létre me­gyénkben, ahová szakmai tanácsokért bejárhatnak majd a termesztők. Egy- egy nagyobb szakmai fel­készültségű integrátor ter­melőhöz ezenkívül gépeket helyez ki a cukorgyár. Az izraeli... ...kormányfő szerint azért nem haladnak az autonómia végrehajtásáról folytatott tárgyalások, mert a PFSZ vezetője már most az állami szuverenitás jelképeihez ra­gaszkodik. (MTI) Teljesen kiégett... ...az Air France francia lé­gitársaság egyik Airbus A340-es repülőgépe csütör­tök hajnalban, a Párizs kö­zelében lévő Roissy repü­lőtér szerelőcsarnokában. (AFP) A Rabbani... ...afgán államfőhöz hű erők csütörtökön az elnökkel szembenálló Hekmatjar kormányfő és Dosztum tá­bornok csapatainak Kabul­ban lévő állásait bombáz­ták. (MTI) Az SZDSZ... ...2-3 héten belül hozza nyilvánosságra a párt orszá­gos és területi listáit — kö­zölte Kuncze Gábor frak­cióvezető azon a sajtótájé­koztatón, ahol bemutatták a párt XI. kerületi jelöltjeit. Az idén... ...majdnem háromszor any- nyi Suzukit gyártanak Esz­tergomban, mint az elmúlt évben. A Magyar Suzuki Rt. januári hírleveléből ki­derül, hogy 1994-ben 30-35 ezer autót készítenek. (MTI) Vallási sokszínűség Nyíregyháza (KM) — Az SZDSZ tiszteletben tartja a magyar társadalom világ­nézeti és vallási sokszínű-: ségét. Minden polgárnak joga legyen nyíltan vállalni hitét — többek között erről is szó van az SZDSZ egy­házpolitikai programjában, melyet a párt vezetői a hét­végén vitattak meg. hőnyi Tamás, az SZDSZ Orszá­gos Tanácsának tagja, vala­mint Laborczi Géza ország- gyűlési képviselő a prog­ram részleteiről tartott sajtó- tájékoztatót csütörtök dél­után az SZDSZ megyei székházában. Szükségesnek tartják az állam és az egyház szétvá­lasztását, amely nem a tár­sadalomtól való elszakítást jelenti, hanem strukturá­lis változtatásokat, melyek részben már megtörténtek. Az egyházi ingatlan, az is- kolalapítás, hitoktatás, tá­bori szolgálat területén is van néhány tisztázandó kér­dés. — Egy felmérés sze­rint egyébként, az SZDSZ jelentős részét hívők alkot­ják, ellentétben más véle­ményekkel. S a parlament­be ennek a pártnak a támo­gatásával került be a leg­több lelkész — hangzott el a sajtótájékoztatón. HIRDETÉS ,MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL— /----------------------------------------------------------------------\ TESS omiLY - TEXTIL AföGSUE)® OLASZ LAKÁSTEXTIL-ÜZLET Árukínálatunk: Szolgáltatásaink: TEXTIL ARREDO: — helyszíni felmérés, — speciális karnisrend- — karnisfelszerelés, szerek, — függönyvarrás, — hajlított, boltíves karni- — ingyenes lakberende­sok. zési tanácsadás. TESS ITALY: ____________ .. ... /^HaíveltablakáhozT^X sotetito függönyök, /félkör alakú ablakmélyedéséhez\ „ °Iszovetek’ ,., ( eddig nem sikerült függönyt és ) — fürdőszoba-textíliák. V karnist találni, keressen fel J bennünket! 4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 38 Tel.:06-60-357-715. TESS mm - TEXTSL •70149/1H-21.05*

Next

/
Thumbnails
Contents