Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-20 / 16. szám

1994. január 20., csütörtök 16 Kelet-Magyarország SPORT Kard-bojkott G. Dézsi Mária M indeddig abban a hitben éltem, hogy az élsportolók szá­mára az európa- és világ- bajnoki, valamint olimpiai érmek, elsőségek jelentik a mércét. Úgy gondoltam, ezt tartják csak mérvadónak, az effajta megmérettetéseken elért sikerek jelentik szá­mukra az igazi minősítést. Aztán kiderül, hogy egy — ezekhez a címekhez mérten —jóval kisebb kaliberű elis­merés is presztízst jelent. És ez leginkább akkor kerül fel­színre, ha az, aki számított a díjra, nem kapja meg. így van ez most az „Év legjobb sportolója”, „Az év legjobb csapata" szavazás alkalmával is. Ugyanis a csapatok rangsorában a férfi vízilabda-válogatott végzett az élen, amely a bé­ka alsó fertálya alól küz­dötte fel magát az Eb-ezüst­éremig. Ez minden jel sze­rint nagyobb jelentőséggel bírt a voksolásra jogosult sportújságírók emlékezeté­ben, mint a már évek óta szinte minden világverse­nyen első férfi kardvívó vá­logatott újabb vb-aranya. A baj csak akkor kezdődik, ha a „leszavazott” sportoló — jelen esetünkben a kardc­sapat — megsértődik min­den vezetőjével, szövetségi kapitányával együtt, és úgymond bojkottálja az ün­nepséget. Félreértések el­kerülése végett—ők mond­ták —, nem a vízilabdázók ellen tüntetnek, hanem a tollforgatókkal nincsenek kibékülve, akik nem kellő komolysággal és körülte­kintéssel adták le jelölésü­ket. Igenám, de távollétük­kel, meg nem jelenésükkel mindenképpen elhomályo­sítják az ünnep fényét. A vízipólósok is keserű száj­ízzel vonulnak ki majd az egyébként megérdemelt el­ismerésük átvételére. Pedig más sportágak képviselői is duzzoghatnának, hisz a női kosarasoknál az a Balogh Judit lett az első, aki a múlt év végén szült, és a torná­szoknál Ónodi Henrietta is szavazatot kapott, pedig az olimpia után már befejezte a pályafutását. umma summarum, va- X ló igaz, hogy a jövő- L/ ben nagyobb komoly­sággal kell majd mérlegel­ni a jelöltek teljesítményét, hogy valóban mindig a leg­méltóbb kezekbe kerüljenek a díjak. De a kardo-zók en­gedjék meg, hogy mégis a sportújságírók döntsék el, kik a legjobbak. Őket ugya­nis — mármint a vívókat— erre nem kérték fel. Leconte összeesett # Melbourne (Re- Q]C’ uter, AP) — Sű- ^ ’A rűsödnek az ese- --------- mények az év el­ső tenisz Grand Slam-ver- senyén, az ausztrál nyílt bajnokságon. Szerdán vi­szonylag simán, három játszmában jutott tovább a mesterhármasra készülő címvédő, Jim Courier a dél-afrikai Marcus Ondrus- ka ellen. Továbbra is versenyben van az egykori világelső, kétszeres ausztrál bajnok Ivan Lendl, aki visszafordí­tani látszik az idő kerekét. A 33 éves, négygyermekes családapa a szintén ameri­kai Richey Reneberget ver­te meggyőzően. Nem sike­rült hozzá hasonló bravúrt véghezvinnie egy másik ve­teránnak. A 31 éves Henri Leconte-ot nem annyira a cseh Martin Damm, mint inkább a hőség győzte le, hiszen két és fél órányi játék után összeesett. Wmtäm twhuÉr hu —m H—H— Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Éslk Sándor, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), vezető tördelő: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u 5. Tel.: (60) 356-814, Mátészalka, Kölcsey u. 2.Tel./Fax: (44) 310-651 Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u.7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Éslk Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Reklám és hirdetés: Petró István Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztés: Czeglédy György ügyvezető igazgató Terjeszti: az áruspéldányokat a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 15,40 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A korcsolya élén suhannak Ligyija, a legaranyosabb cseljabinszki tanárnő • Egy hónap múlva nyitány Nyíregyháza (Ladányi Tóth Lajos) — Itt van a tél, itt van újra. A havas, jeges sportágak csalhatatlan örömére. A csúcstalálkozó sem marad el: nemsokára nézhetjük a lillehammeri olimpiai játékokat. Ötkari­kás szemekkel. A finn Clas Thunberg, a nor­vég Ivar Ballangrud és Hjal- mar Andersen, a holland Adri- anus Schenk, a szovjet Jev- genyij Grisin, az egyesült ál­lamokbeli Eric Heiden a férfi­ak között, a szovjet Ligyija Szkoblikova, az NDK-beli Ka­rin Enke, a holland Yvonne van Gennip és az amerikai Bonnie Blair a nőknél... Mi­csoda névsor! A téli olimpiák történetében a gyorskorcsolya-versenyek extraklasszisai. Közülük is Heiden és Szkoblikova a csúcs. Eric, az amerikai ha­zájában lett király. Tizennégy esztendeje Lake Placidben mind az öt versenyszám ered­ményhirdetésénél az ő tiszte­letére játszották el a himnuszt. Ligyija, a cseljabinszki bioló- giatanámő még „aranyosabb”, hat ízben leckéztette meg a mezőnyt. 1960-ban, Squaw Valley-ben szupersuhanásával két, négy évre rá Innsbruckban négy olimpiai bajnoki címet érdemelt ki. Már-már felül­OB I/B: Videoton- Nyíregyházi VMK SC 6,5-5,5. A ven­dég nyíregyháziak igen szoros küzdelemben ma­radtak alul, és jelenleg a tabel­la kilencedik helyét foglalják el. Pontszerzők: Mihalkó, Prokopisin, Trembácz 1-1, Korsós, Katona, dr. Radics, Vislóczki, Tündik 0,5-0,5. TOLLASLABDA. Amint azt már hírül adtuk, Harsági And­rea, az NYVSC versenyzője egyéniben az elődöntőig jutott nemrégiben a portugál nem­zetközi bajnokságon. Ugyan­csak Lisszabonban párosban is indult európai ranglistaveze­tőnk, itt Dakó Andreával (Zrínyi SE) a döntőben a má­sodik helyen végeztek. A pá­rosok ranglistáján a második helyet foglalják el. NB II, női: Nyh. Kereskedelmi- Nyh. Tanárképző 63-76 (25-41). Idényeleji forma és szoros küzdelem jellemezte a városi rangadót. Ld.: Juhász 20, Nyíregyháza (KM) — A napokban ért véget az utánpótlás­korú asztalitenisze­zők megyei bajnoksága. Az öt egyéni versenyszámból hármat a nyírbátoriak nyer­tek, párosban a máriapócsi- ak kétszer is aranyhoz jutot­tak. A mezőnyből kiemelkedett a máriapócsi Kádár Krisztián, aki egyéniben egy ezüstöt, párosban pedig két bajnoki címet szerzett. A bajnokság talán legizgalmasabb mérkő­múlhatatlan erények, nincs a láthatáron olyan korcsolyázó, aki akár Lillehammerben túl­szárnyalhatná ezen bűvös ha­tárokat. Legutóbb, az albertvillei já­tékokon a versenyszámok rendszerében forradalmasított a NOB, az addigi hosszú­pályás kategóriák mellett im­már rövid pályán is jégre száll­nak az érmekéit. Persze, ma már a jég természetes, el­maradhatatlan „kellék”. 1928- ban a 10 000 méteres futamot öt pár után félbe kellett sza­kítani, mivel az olvadás mi­att tócsák éktelenkedtek a pályán. A „vízikori” meg nem az igazi. Thunberg tuti ara­Csók 12, Király 11, Németh 10 illetve Csoó 23, Simon 15, Szondi 14. LABDARÚGÁS. A nemré­giben elhunyt tiszalöki labda­rúgó, Balogh Tibor emlékére jótékonysági mérkőzést ren­deznek szombaton délelőtt a tiszavasvári sportcsarnokban. A tiszalökiek ellenfele a ma­gyar kispályás válogatott lesz, a bevételt a Balogh gyerekek kapják. Az NYVSC NB I-es férfi röplabdázói már túl vannak az idei el­ső bajnokin. A hét­végén a Magyar Kupában sze­repel a csapat, szombaton ide­genben, vasárnap hazai pályán mérkőznek a pomáziakkal. Utóbbira már bérlettel is be- mehetnek a szurkolók. Erre több helyszínen is lehetőség van: az NYVSC Tiszavasvári úti pénztárában, a bujtosi csar­nokban a szakosztály irodáján illetve a büfében. TÁJFUTÁS. Jól sikerült a tavalyi esztendő a nyíregyházi zése az ifjúsági fiúk fináléja volt, a nagy küzdelmet végül a nyírbátori Hajnal Zsolt bírta jobban idegekekel. Az eredmények, egyéni, fiúk, újonc: 1.Szarka György (Nyírbátor), 2. Mráz Gábor (Nyírtét), 3. Pálóczi Márk és Kurucz Zoltán (Nyírbátor). Serdülő: 1. Trifuj Krisztián (Nyírbátor), 2. Kádár Krisz­tián (Máriapócs), 3. Kosztyu László (Apagy) és Szarka György (Nyírbátor). Ifjúsági: 1. Hajnal Zsolt (Nyírbátor), 2. Mráz László (Ápagy), 3. Maczkó Róbert és Tóth Róbert Mezőgazdasági Főiskola táj­futó szakosztályának. Mo- ravszki János edző, valamint versenyzői közül Tamás Ti­bor, Mohácsi Tamás, és Kiss József felnőtt I. osztályú mi­nősítést szereztek. A fiatalok­nál Mráz János, Nagy Viktor, Jécsák Attila, Orosz Attila és Rakonczai Béla aranyjel­vényes minősítést értek el. Az NYVSC tenisze­zői legutóbbi köz­gyűlésükön úgy dön­töttek, hogy ismét egységessé válik a szakosztály. Az utánpótlásszakág visszake­rült, az elnök Pázmándy Jó­zsef, az elnökség tagjai: Nagy Tibor és Szabó Zoltán. ASZTALITENISZ. A hírek szerint az NB I felé kacsingató Nagykállói Trió DSE asztali­tenisz-szakosztálya szeretne tagja lenni a borsodi szö­vetségnek is. Információik szerint erre van lehetőség, és így szakmailag erősebb, ran­gosabb versenyeken is indul­hatnának, amely segítené játé­kosaik fejlődését. • (Nyírbátor). Leányok, serdü­lő: 1. Szőke Mariann, 2. Oro- szi Gabriella (Nyírtét), 3. Sza­bados Gabriella (Apagy) és Forgony Erzsébet (Nyírtét). Ifjúsági: 1. Kodácsi Gabriel­la, 2. Vékony Anikó (Apagy), 3. Szőke Mariann és Oroszi Gabriella. Párosok, serdülő fiú: 1. Tijfun-Kádár, 2. Szegfű (Apagy)-Molnár (Nyírtét), 3. Kosztyu-Kodácsi (Ápagy) és Szarka-Kurucz. Ifjúsági fiú: 1. Mráz-Kádár, 2. Hajnal-Tóth M. (Nyírbátor), 3. Tóth R.-Ku- rucz és Maczkó-Trifuj. comment. Mellesleg Thun­berg többszörös öttusa-világ­bajnok, az amerikai Sheila Young és az NDK-beli Christa Rothenburger pedig kőris ara­nya mellé kerékpározásban ért el világraszóló eredményeket, sőt, Rothenburger Szöulban a repülőversenyen is ezüstérmet szerzett. Hogy repül az idő! Már egy hónap sincs az olimpia nyi­tányáig. A gyorskorcsolyázók éremtáblázatán a férfiaknál a norvégok vezetnek 21 arany­nyal, a nők között a szovjetek az elsők, tizenkettőt gyűjtöttek a legcsillogóbb medálból. Most már muszáj beérniük ennyivel. Ismeretlen... ...tettesek betörtek az észak­angliai West Auckland munkásklubjába és ellop­ták az ott őrzött első, ere­deti labdarúgó-világkupát. A Lowly West Auckland Football Club 1910-ben nyerte el örökre a Sir Tho­mas Liptonról elnevezett trófeát. (AP) Két emigrált... ...kubai sportoló, Conrado Cabrera és Noel de la Crúz szerződött a közelmúltban az amerikai profi kerékpá­ros ligához. A két kubai még novemberben, a Puer­to Ricóban megtartott kari­bi játékokról nem tért visz- sza a szigetországba. (AP) Kihallgatták... ...Tonya Hardingot. A leg­jobb amerikai műkorcso­lyázónő, Nancy Kerrigan elleni támadás kapcsán Portland-ben az FBI helyi irodájában az ügyvéd je­lenlétében megtartott „kér­dés-felelet” célja az volt, hogy tisztázódjon az ame­rikai bajnoknő, Harding szerepe a világszerte nagy hullámokat kavart ügyben. (AP) Két hónap... ...felfüggesztett börtönbün­tetést és 280 dolláros bírsá­got szabott ki az antwerpe­ni bíróság a labdarúgó Dirk Devriese-re. A játé­kos még 1991-ben, a Mo- lenbeek színeiben könyö­kével eltörte egyik ellen­fele szemöldökcsontját. (Reuter) A női rúdugrás... ...és kalapácsvetés is pol­gárjogot nyert és bekerült a Nemzetközi Amatőr Atlé­tikai Szövetség (IAAF) ez évi programjába. (APA) Több sportágról röviden Az utánpótlás bajnoksága A legtöbb érmet a nyírbátori sportolók szerezték nya elúszott... A következő olimpián lemondta a szerep­lést a finn sztár. A kiírás fonáksága folytán páros rajtok helyett a versenyzők csopor­tosan vágtak neki a távoknak, így az abszolút tudás a hát­térbe szorult, a kíméletlen kö- nyökölés és helyezkedés do­minált. Kuriózumok: az ötvenkettes oslói játékokon hazai csillag tűnt fel a gyorskorcsolyázás egén, Andersennek 32 ezer néző (!) tapsolt a Bislett sta­dionban. 1956-ban, a Misuri- na-tó jegén 500 m-en huszon­egy, I500-on harminchárom alkalommal javították meg a régi olimpiai rekordot. No Erő és harmónia AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents