Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-20 / 16. szám
1994. január 20., csütörtök HÁTTÉR Nyíregyházán a hajdani szovjet laktanyát átalakítva és felújítva 200 négyzetméteres kiállítócsarnokot és 100 személyt befogadó konferenciatermet építtett a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány az inkubátorházban. Az épületet március végén adják át Balázs Attila felvétele A kontin(g)ensek földárnyéka Tudatosan alakították piacpolitikájukat, de a fő profil a műtrágya maradt Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Sokat beszélnek mostanában Magyarország keleti piacai visszaszerzésének fontosságáról. A nyíregyházi VMK Computing Kft nem most próbálkozik a Záhonyon túli kereskedelemmel. 1989-ben történt megalakulása óta, egyre terebélyesedő üzleti kapcsolatokat alakított ki a FÁK országaival, de jelen vannak a szlovák és román piacokon is. Idehaza, ha elhangzik a VMK név, Gyulától Körmendig tudják: az egyik legnagyobb műtrágyaforgalmazó magáncégről van szó. Fa után műtrágya — 1990-ben nehezen indultunk — emlékszik vissza Varga György ügyvezető igazgató —, hiszen a semmiből kellett működőképes céget létrehozni. Az átalakuló gazdaságban a privát szféra növekvő szerepét érzékeltem, bár azt nem sejtettem, hogy ekkora káosz alakul ki. Próbáltunk olyan profilt keresni, amiből meg lehet élni, és erre ráépítem egy magánvállalkozást. Hamar eldőlt, hogy export-importtal fogunk foglalkozni. A VMK kereskedői először a román piaccal kezdték, azután az ukránokkal, oroszokkal folytatták. Huszt mellett épített a VMK egy szeszgyárat, ami ott akkora jelentőségű volt, hogy még a moszkvai televízió is beszámolt róla. A kárpátaljai megrendelő az üzemért áruval fizetett. Sikerült párhuzamosan egy moszkvai központi céggel is üzleti kapcsolatba kerülni, ami később döntő momentum lett. Felajánlottak ugyanis, az akkor divatos fa mellett műtrágyát is, amivel a VMK végül meghatározó lett a piacon. Igyekeztek a megyei termékeknek is piacot szerezni. Ez is bejött, s a 100 ezer pár nyírbátori cipő, a 140 ezer tonna szintén nyírbátori napraforgóolaj mellett az itt megtermelt mező- gazdasági termékeket szállították ki. — Nagyképűség nélkül mondhatom, mára profi céggé nőttük ki magunkat minden tekintetben — vélekedik az ügyvezető — olyanná, amelyik hatalmas mennyiségű árut mozgat meg évente, a lehető legalacsonyabb haszonkulcsot alkalmazva. Ugyanakkor kellőképpen lokálpatrióta is tud lenni. Az elmúlt évek alatt a VMK tudatosan alakította ki piacpolitikáját, s eközben végig a műtrágyaimport és forgalmazás maradt a fő profilja. A recessziós időszakban, így tavaly is 10 ezer tonna fölötti mennyiséget hoztak be és értékesítettek a magyar piacon. Készleteket nem halmoznak fel, ugyanis az zavart okozna a hitelt eddig csak minimálisát igénybe vett több százmilliós forgalmú cég gazdálkodásában. Fájó pont Amikor a műtrágyabehozatal tavaly ilyenkor bevezetett korlátozására terelődik a beszélgetés, azonnal kiderül, a sikerek mellett fájdalmas pontok is léteznek. — A nitrogén műtrágya behozatalának korlátozása igen rosszul érintett bennünket, de a kényszer nagy úr, s fokozatosan megkerestük az egyéb lehetőségeket. Olyan új áruféleségeket derítettünk fel és kezdtünk el importálni—mint például a nitrogént is tartalmazó komplex műtrágya —, ami nem esett a kontingentált termékkörbe. A korlátozásért lobbizó hazai iparról csak any- nyit: a Borsodi Vegyi Művektől most sem tudunk nitrogén műtrágyát venni. A Péti Nitrogénművek viszont, mivel eleve magasak az áraik és a szállítási távolság is nagy idáig, 30 százalékkal drágábban tudja Szabolcsban adni azt a karba- midot, aminek az orosz megfelelőjét mi hozzuk be ide. Az idén is érvényes orosz műtrágya import korlátozás egy akkora tömegű árut mozgató, raktározó, elosztó cégen keresztül, mint a mienk, sajnos kihat az egész megyére. A beérkező mennyiség csökkenése nemcsak munkahelyeket érint a záhonyi átrakásnál, a szállításnál, hanem az előbb említett árkülönbözet miatt, igen rosszul hat az itteni mezőgazdaságra is. A gazdálkodók képtelenek megfizetni, mert nem tudják tovább hárítani, a jóval magasabb hazai nitrogénárat. Hogy mit vitt ki a VMK mégis az elmúlt évben? — Sok-sok pár cipőt és valamennyi mezőgazdasági terméket — mondja Varga György. — Ez utóbbiból viszont nem sikerült annyit, amennyit szerettünk volna. Jó jel? Egy műtrágya-forgalmazó cég bizonyos értelemben mérni képes a mezőgazdaság szívdobbanását is. A VMK-nál, mivel a Bogyó utcai telepükön értékesítéssel is foglalkoznak, mostanában a kereslet növekedését érzékelik. Jó jel? Lehet az is, ha nem csupán egy várt áremelkedés kivédésére irányul. Mindenesetre, ahogy mondják, megélénkült a műtrágyavásárlási kedv. A déli megyékből főként a nagy tételben, környékünkről inkább a kis- és közepes tételben vásárlók száma növekedett meg. Elgondolkodtató. Talán már érzi a tél végét, s a természettel együtt ismét megújulni, élni akar a föld népe.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A z egyik legdemokratikusabb fórum a fodrászüzlet. Itt mindenki elmondhatja véleményét a politikáról, a nőkről és a fut- báliról. Másról is (például mostanában a vidám farsangról), de szinte mindig ez a három fő téma forog közszájon. Ezt tapasztalhatjuk hónapról hónapra az egyik nyíregyházi figarónál is. Fürtös-szőrös társaink amíg a sorukra várnak, beszélgetnek, néha hevesen vitatkoznak. Hevesen, de békésen, sohasem kapnak hajba. A fodrásznál nem számít, hogy a sorban ülők közül ki melyik pártnak a tagja. Itt valamiféle országos, vagy városi lista alapján senki nem ülhet be soron kívül a tükör előtti székbe. Szóval várunk a sorunkra, és hogy jobban teljen az idő, nyomjuk a sódert. Vadidegen emberek párbeszédébe is bekapcsolódunk. S ha már lehalkul a beszélgetés, az egyik fodrász (a három közül) bedob egy új témát. Furcsa, hogy ez a fodrász a 8 órás műszakja alatt 9 órát egyfolytában beszél. Állva. Közben persze dolgozik. Nem is rosszul. Csak drágán. A hallgatag, búskomor kollégája nem szed le több fejet mint ő. Ezek után aligha lehet rá haragudni, hogy szóval tartja a vendégeket. A vendégek se egyformák, mint ahogy az ujjunk sem. (Egyéb testrészünk se egyforma, most jut eszembe a farsang jegyében.) Vannak olyan zárkózott és intellektuális vendégek, akik várakozás közben olvasni szeretnének. Mindig van a dohányzóasztalon a megyei lap mellett 3- 4 újság, mindegyiket át lehet futni, ha négyen-öten ülnek előttünk. Néha bábeli hangzavar alakul ki a helyiségben. Legutóbb például egy másnaposnak látszó férfi arról faggatta az örökbeszédű fodrászt, hogy vajon a nyíri Spartakus hogyan készül a tavaszi fordulóra. Közben egy csizmát viselő, suksükölve beszélő öreg — nyilván valamilyen méretű gazdák pártjának a tagja — azt hangoztatta, hogy tavasszal nem a foci, hanem a választás lesz a fontos. Szerinte ők győznek, mert számítása szerint ők vannak legtöbben, ők hangoskodnak legjobban. Egy öregedő úr, pontosabban egy vén kujon megkérdezte a mellette ülőt, nyilván ismerősét: „Láttad-e a szombat esti pprnófilmet?” Sajnos, látta. így félhangosan csámcsogtak az egyes jeleneteken. Közben szólt a rádió, berregett a hajvágó, zúgott a hajszárító, pénz csörrent a fehér köpeny zsebében, egy fiúcska elsírta magát, amiért apukája nem vett neki téli fagyit. A fodrászüzlet az élet egyik színpada. S ne higgyük, hogy csupa vígjáték, vagy színmű van műsoron. Ülnek a sorban Tiborcok is, akik röviden elpanaszolják sorstragédiájukat. A sorára váró nyugdíjas pedagógus például csak eny- nyit mondott: „Ezentúl ritkábban fogok jönni. Kenyérre, tejre még jut, de a dárga fodrászra már nem. Majd megnyír otthon a nagy ollóval a jó öreg párom”. jr^ gy csokornyakkendős fiatalember nyiratko- A—J zott, hajat mosatott, majd borotváltam magát. Borotválás közben komoly aggodalommal mondta a bőbeszédűfodrásznak: „Nehogy megvágj!” De megvágta. Ket- tőszázkilencven forinttal. Nábrádi Lajos A fodrásznál S ' -V: . ::: ' ■ .......... Pompazo ígéretek Szőke Judit M árpedig olyan nincs, hogy függés ne lenne. Ha a tornaszeren megfogódzkodva függőleges helyzetben lógunk, abban a pillanatban, ahogy az ujjaink szétnyílnak, minden kétséget kizáróan belekezdtünk a nemfüggésbe. Ez a szabadesés. Illetve, dehogy szabad, hiszen függ a fizikai törvényektől. A politikában—e gondolatsort folytatva — azokat tisztelem, akik azok maradtak, akik voltak, látszatra és ott is, ahová a kíváncsiskodók egyetlen pillantást sem vethetnek, akik erkölcsileg nem korrumpálódtak, akik nem változtak át szép csendesen, mosolygó ábrázattal, akik holnap is arra kacsintgatnak, amerre ma. Fortyogni kezd a politikai élet, megindul az átrendeződés, ki számításai, ki ösztönei szerint pártol át— a papírlapon, ha a mágnest elmozdítjuk, mennek utána a vasreszelékek... Pompázni fognak az ígéretek, versenyre kel az áhított kiszámíthatóság az izzadó tenyerű populisták részegítő rögeszméivel. Rázzák majd a jelszavakat, mint a kikeményített alsószoknyát, mint választások előtt mindig. Mert választásra készülünk. Folyton választunk, vagy választás közben vagyunk. Valakiknek úgyis mindig csalódás lesz, mert van, ami nem elég, van, amiből meg túl sok sikeredik. Történjen bárhogyan is, mindig voltak és lesznek gazdagok és még gazdagabbak, akik persze sohasem elég gazdagok, hatalmasok és sohasem eléggé azok. Minden győzelemre érvényes: szeretné megerősíteni magát. Holott már maga a győzelem magában hordozza jövőbeni csene- vészségét. Mert minden hatalom ideiglenes. Ennek ellenére vagy épp ezért (?) mégis — hm — mindegyik mindenkor meg akarja koszorúzni magát. Hibaelhárításon dolgoztak Nyíregyházán a napokban a Titász Rt. szakemberei. Képünk a Bethlen Gábor utcán készült Harasztosi Pál felvétele Kossuth emlékére Balogh Géza ■y—f gy ötvennégy éves nagypaládi ember JLJ úgy döntött, Kossuth halálának századik évfordulója alkalmából körbe- gyalogolja az országot. E furcsa korban, amikor gőzerővel folyik a deheroizálás, nagyon sokan talán még azt sem igen tudják, hogy most száz éve hunyt el a turini remete, nem pedig azt, hogy merre is van ez aNagypalád. Természetesen a Palágy- ságban, Bot- és Kispalád mellett, azaz Szatmárban, csak éppen már az országhatár túlsó oldalán, Ukrajnában. Történt pedig, hogy e kis szatmári faluban nemrég felavatták Kossuth Lajosnak a szobrát, s az ötvennégy éves Juhász Béla megfogadta, ha addig él is, nekivág a majd kétezezr kilométeres útnak. Hétfőn, január 17-én lépte át a határt, s kopogott be a tiszabecsi polgármesteri hivatalba. Elővett egy kis, vékony iskolásfüzetet, s arra kérte a polgármestert, hogy a községi bélyegzővel szíveskedjen beleütni egy pecsétet. Hogy később majd igazolni tudja, nem a szája járt, ő bizony megtette azt az utat. A pecsétet megkapta, aztán megemelte a kalapját, s elindult. Úgy tervezi, hogy betér minden olyan határszéli faluba, ahonnan út vezet a következő településre. Azt még nemigen tudja, hogy mit fog enni, hol fog aludni, de erősen bizakodik, nem veszett még ki a magyar emberekből a segítőkészség, majd csak kap egy-egy tál ételt, majd csak lesz hol lehajtania a fejét. Juhász Bélát nem ismerem, szégyenszemre Nagypaládon sem jártam soha. Csupán annyit tudok, hogy a volt Szovjetunióban ő nem sokat tanulhatott népének történetéről, évtizedekig még az országhatárt sem igen léphette át. Honnan tudhat hát vajon Kossuth Lajosról, a szabadság- harcról, mi az a késztető erő, mely e hosszú útra hajtja? S vajon mond-e valamit eme elhatározás azoknak, akik legszívesebben elfelejtenék az olyan szavakat, mint a nép, a haza..., a magyar? _ ' ■ — J gl . . _