Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

Felelősségérzet a jövőért Beszámoló a Szatmári Református Egyházmegye 1993. december 16-ai közgyűléséről Fehérgyarmat — Reformá­tus, hitvalló ősök útját járva hivatott egybe a szatmári egy­házmegye közgyűlése decem­ber 16-ra a fehérgyarmati vá­rosi polgármesteri hivatal dísztermébe. A szatmári 71 gyülekezetéből jelenlévő kül­döttek ajkán megrendültén fa­kadt fel az ősi zsoltár „...Az embereket te meghagyod hal­ni...” mellyel Antall József mi­niszterelnökre emlékezett, aki az új köztársaság első demok­ratikusan választott kormány­fője volt. Dr. Arday András egyház- megyei gondnok megnyitotta a közgyűlést. Buzdított az igei alapon álló közéleti felelősség felvállalására, olyan sorsfor­máló események alkalmával mint az elközelgő választások lesznek. Az evangélium in­tésének megfelelően azt kell választani közéletünk vezetői közé, „aki igaz, tisztességes, igazságos és tiszta.” A törvényesség megállapí­tása után az esperesi előter­jesztésre került sor. Az előter­jesztés foglalkozott azzal a tü­relmetlenséggel, szeretetlen- séggel, ami egyre jellemzőbb a magyar népre is. Felelősség­re szólított fel, a nemzeti iden­titás megőrzésére, a kölcsönös toleranciának és az élet tiszte­letének gyakorlására. A ke­resztény hívő ember minden­ben és mindenkor kérheti és bízhat az Úr segítségében. Az emberi indulat, harag és gyűlölet közé beékelődik ma­ga aZ Isten, hogy minden baj és veszedelem Krisztus szere- tetében megtörve jusson hoz­zánk. Az apostol szerint szól­va tükör által látunk... és majd eljön az idő, amikor szemtől szembe, de most legalább néz­zünk bele a tükörbe, kerüljünk szembe és lássuk meg önma­gunkat. Szólt a tanítás a továb­biakban arról, hogy szeretet- ből kritizáljunk, ami nem je­lenti a hibák elhallgatását, a kritika kizárását. Az egyház szeretete az egymás szereteté- ben válik valósággá és önma­gunk megjobbítása teszi az egyházat krisztusibbá. A to­vábbiakban az eltelt két év főbb eseményeivel és szemé­lyi változásaival foglalkozott a jelentés. Dr. Kocsis Elemér püspök hozzászólásában méltatta An­tall József történelmi szerepét, nagyságát és karizmatikus egyéniségét. Idézett szemé­lyes találkozásuk alkalmával folytatott beszélgetéseikről, kiemelten megemlítve azt, hogy a Tiszántúl református- sága tudja kötelességét a vá­lasztások alkalmával a jövőjé­ért hordozott felelőssége sze­rint. Intette a lelkipásztorokat, kurátorokat és presbitereket a szeretet gyakorlására, különös figyelemmel azok felé, akik keresik az egyházba vezető utat és szeretnének betagolód­ni a gyülekezet közösségébe, figyelmezve természetesen az apostoli intésre. Ezt követően beszélt a gyer­mek és ifjúsági munka mai eredményeiről és gondjairól. Örömmel hallották a szatmári presbiterek, hogy 70 iskolát kapott vissza a református egyház, és ebből 20 a Tiszán­túlon van. A lelkészi hiány is fokozatosan és rövid időn be­lül megoldódik, hangzott a biztató szó a még mindig nagy lelkészi hiánnyal küszködő szatmári gyülekezetek képvi­selőinek. 200 teológus tanul jelenleg a debreceni teológián. Szólt a misszió lelkűiét fon­tosságáról a fokozódó szekta­veszély miatt. Nélkülözhetet­len a börtön, a kórházi misszió és a honvédségnél végzendő szolgálat is. A határainkon túl élő magyarság segítéséért in­tézményesen és egyénileg is sokat tehetünk az anyaország­ban élők. A debreceni teológi­án tíz kárpátaljai teológus, Csengerben az Ady Endre Gimnáziumban pedig 32-en tanulnak a református osztály­ban. Papp Géza Csaba egyház­kerületi főjegyző megköszön­te ez alkalomból is a szatmári egyházmegye választóinak bi­zalmát, mellyel őt egyházke­rületi főjegyzővé választották. Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy az egyház­hoz hű képviselők jelenléte mennyire fontos a helyi önkor­mányzatokban mint az or­szágos képviselőjelöltek kö­zött. Sohajda Mihály egyházme­gyei főjegyző a kis gyülekez­tek életfeltételeinek segítésé­ről szólt. Felhívta nagyon ko­molyan a figyelmet anyagi gondjaikra, s arra, hogy hatha­tós segítségnyújtás nélkül ezek a kis gyülekezetek telje­sen elsorvadnak. A közgyűlés résztvevőivel találkozott a megyében körú­ton lévő Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke. Fel­szólalásában kifejezésre juttat­ta, hogy milyen nagy megtisz­teltetés, öröm és erőforrás szá­mára éppen ezekben a nehéz gyászterhes napokban egy ke­resztény közösséggel találkoz­ni. Elmondta, hogy személyé­nek nem idegen ez a táj, mert gyökerei nyúlnak vissza e vi­dékre. Tájékoztatott az ország nyu­galmát biztosító és szolgáló döntéseiről, benne Boross Pé­ter elnöki jelöléséről. Elismer­te az ellenzék mértéktartó és tiszteletet kifejező orgánumát. Elmondta, hogy pártja felvál­lalta a népszerűtlen döntések meghozatalát és a hosszabb tá­vú országos érdekeket jelentő célok elérését. Legnagyobb erőnk továbbra is a nyugalom, amely nemzetet éltető erő ha­tárainkon belül és túl élő ma­gyarság számára, amit fel kell mutatni. Szünettel egybekötött szere- tetvendégség után az egyház­megye szakelőadói nagy hoz­záértéssel taglalták kicsiny gyülekezetek és három kis vá­rosunk (Csenger, Fehérgyar­mat, Mátészalka) hétköznapi gondjait és örömeit. A gondok között említést kapott a vissza­igényelt épületeink romos ál­lapota, örömeink között pedig az az 1500 ifjú, hittanra járó serege, akik hisszük — a ma még romos és elhanyagolt in­tézményeinknek, iskoláink­nak és imaházainknak hűséges gazdái lesznek. Az újonnan megválasztott és tisztségükben megerősített előadók a szatmári egyház­megyében a következők: Bor­bély József missziói, Krak­kó József diakóniai, Muzsnai László tanulmányi, Lucski Ist­ván sajtóökumenikus, Barta Gyula műemléki-építési-le­véltári, Molnár Imre kateche­/ tikai, Muzsnainé Balázs Éva ének-zenei. Asztalos László pénztáros és közalapi előadó, Bányai Zoltán egyházmegyei főszámvevő. Balogh Tihamér esperes Adalékok a centenáriumi kopott ruhához A penyigei református templom és környezetének ké­pe 1990-ben Amatőr felvétel Én Barkaszi Sándor, győrte- leki ref. lelkész, aki 1960— 1990-ig penyigei ref. lelkész voltam, Centenárium kopott ruhában című közlésükhöz ezennel és tiltakozólag a kö­vetkezőket fűzöm. Kormány Margit tanítónő, aki harminc évig soha nem járt a penyigei templomba, azt ál­lítja, hogy harminc évig nem kapott igazi külső felújítást. Csodálkozom ezen, hiszen a templomhoz tíz méterre lakott egy szolgálati lakásban és any- nyira elhagyta emlékezőtehet­sége. 1962-ben a templomot teljesen körülcsatomáztuk, a hátsó fordulórészt bádogle­mezzel fedtük be, így a beázás megszűnt. 1965-ben teljesen újonnan fedettem a tornyot, új gömb és csillag került a to­ronytetőre. Ünnepélyes átadása 1965. november 12-én volt egy csú­nya őszi napon, az ünnepi szolgálatot Tóth Ferenc na- gyari lelkipásztor végezte. A kivitelező szakmunkát Farkas Sándor kisvárdai toronybádo­gos készítette, aki 60. életévét a penyigei torony tetején töl­tötte be. 1971-ben villamosí­tottuk a két penyigei harangot, elsőnek a szatmári egyházme­gyében. Egyidejűleg a temp­lom és torony alsó részét kö- rülvakoltattuk és meszeltettük, amit Gaál Miklós szatmári es­peres áldott meg. A tornyot nem kellett, mert nemesvako­lattal van ellátva és ma sem szükséges azt leverni. 1979- ben az egész templombelsőt kifestettük, ízléses puritán mo­tívumokkal díszítve. A hálaadó ünnepség 1979. szeptember 14-én volt, amit dr. Bartha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke végzett. így teljesen kívül-belül eredeti szépségé­ben ragyoghatott a penyigei templom. 1989-ben, tehát el­jövetelem előtti évben a to­ronytetőt mégegyszer lefestet­tük, a villamosvezetéket pedig földalatti kábelen vezettük be a templomba, toronyba és lel­készi lakásba. így a legmoder­nebb megoldás ez is a Szatmá­ri Egyházmegyében. A nagyharangon pedig ez ä felirat. Leövey József úr (fele­sége) Orosz Julián és nem az, amit Kormány Margit közöl Orosz Zsigmond és Leövey Zsuzsánna. 1990-ben úgy hagytam ott, hogy a penyigei egyházban mindenek ékesen és jó rend­ben voltak. Sajnos, ezután kö­vetkezett a teljes leépülés. Az összes szép fenyőfákat kivag­dalták, a díszbokrokat eltün­tették. Most úgy néz ki a temp­lom és parókia, mintha a Sza­hara sivatagból nőttek volna ki, árván és kopottan. Mel­lékelek egy 1990-es felvételt, milyen volt a templom és kör­nyéke. így a kettőt a jámbor olvasó hasonlítsa össze és ítél­kezzen. Ezen megjegyzésemet csu­pán azért közlöm, mert Kor­mány Margit tanítónő engem marasztal el, hogy harminc év alatt nem volt felújítás. Adja Isten, hogy a 101. (százegye­dik) évet úgy élje meg a volt kedves templomom, hogy igazi szépségében tündököljön mindenek szeme látására. Bár a szép fák — ha már újat ültet­tek — harminc év kell ahhoz, hogy újból megnőjenek. Na­gyon sok elmarasztalást kap­tam belföldről és külföldről, mit csináltam a szép külsővel, ahol minden turista megállt és elcsodálkozott. Évekbe telt, amíg igazolhattam magam, hogy ez nem az én munkám volt. Vagyok köszöntéssel, Győrtelek 1993. december 12. Advent harmadik vasár­napján Barkaszi Sándor ref. lelkész Győrtelek Egyházmegyei körlevél Bosák Nándor, a Debre- cen-Nyíregyházi Egyház­megye püspöke újévi körle­velet adott ki, amelyben lel­kipásztoroknak és híveknek boldog, Istentől megáldott új esztendőt kívánt. A körlevél­ben arra felhívja a hívek fi­gyelmét, hogy Isten kegyel­mével jól sáfárkodjanak, s teljesítsék Isten akaratát, amelyet a főparancsolatba és a tízparancsolatba foglalt be­le. Ezután néhány fontos ki­hívásra és feladatra hívta fel a figyelmet. „A magyar püspöki kar körleveléből már értesültek a kedves hívek, hogy az 1994. évet a Családok évének nyil­vánították. Ennek az a célja, hogy egy éven át különös figyelmet fordítsunk a csa­ládokra, dolgozzunk a csa­ládok érdekében. Tudjuk mennyi baj van ezen a téren, mennyi szenvedés fakad a meg nem értésből, hány gyermek tengődik otthonta­lanul, mert a szülők önző módon csak a maguk érde­keit keresték. Ez az év le­gyen minden katolikus csa­lád számára a megújulás éve. A házastársak idézzék fel azt a jószándékot és elhatáro­zást, amivel házasságköté­sükkor egymásnak szeretetet és hűséget ígértek, amit Isten előtt egymásnak esküdtek. Ez erőt fog adni a mindenna­pi helytálláshoz. Ugyancsak legyen gondjuk a vallásos élet elmélyítésére. A közös imádság, a szent­írás olvasása teremtheti meg azt a légkört, amelyben a család tagjai Isten szolgála­tában, és egymás szereteté- ben összeforrnak. A másik fontos kihívás a magyar tár­sadalom sok-sok problémá­ja. Súlyos örökséget hordoz az ország az erkölcsiség te­rületén és a gazdasági élet­ben is. Ez alkalmat szolgáltat szélsőségekre, elégedetlen­ség, széthúzás, békétlenség szítására. Ebben a helyzetben is a krisztusi lelkűiét igazit el bennünket. Jézus mondta: „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved.” (Mt. 16, 26) Ez azt jelenti, hogy az anyagi javak birtoklása nem az egyedüli forrása a boldog­ságnak. Az erkölcsi értékek nélkül sivár lesz az életünk. Ezért példát kell adnunk becsületességből, megbízha­tóságból, igazmondásból, és sorolhatnám tovább azokat az erényeket, amelyek any- nyira hiányoznak a minden­napi életből. Tudjuk megbecsülni ami­vel rendelkezünk, kerüljük el a pazarlást, gondoljunk mindig azokra az embertár­sainkra is, akik tőlünk sokkal rosszabb körülmények kö­zött élnek. A szűkösség nem szabad, hogy bezárja a szí­vünket mások szüksége előtt. A keresztény szeretet abban is megmutatkozott mindig, hogy segítettek a rászorulókon. Ezért ezúton is kérem, hogy az egyházköz­ségek szervezett formában is gondoskodjanak a szegé­nyekről, betegekről, öregek­ről — hangzik a püspöki körlevél. Téves szimbólumok A Kelet-Magyarország 1993. november 22-ei szá­mában A magyarság és a ke­resztény szimbólumok című cikkben több olyan megál­lapítás is van, melyek a nép­rajztudomány mai állása sze­rint tévesnek mondhatók. Az alcím szerint: népünket a szerzetesek és az „új val­lás” papjai tanították betűve­tésre, földművelésre is. Ez­zel szemben a Magyar Nép­rajzi Lexikonban az eke cím­szó alatt a következőket ol­vashatjuk: A magyarok elő­dei valószínűleg már az ugor kor végén a bolgártörök kap­csolatok kezdetén dolgoztak a túróekével. Az ekés föld­művelést tanúsítják ebből a korból származó szavaink is: az eke, tarló, szánt. Levé- diában megismerkedhettek aszimmetrikus vasú ekével is. A Kárpát-medencébe ér­kezve az eke ismerete bővült más típusok, elsősorban a fejlettebb ágyeke rendszeres használatával, amint ezt a szláv nyelvekből eredő és a belső keletkezésű szavak, az eke részeinek nevei is bizo­nyítják: kormány, gerendely, csoroszlya, patying stb. A cikk szerzője szerint „a protestánsokat sohasem za­varta a kereszt, az evangéli­kus templomok tetején is ez látható.” A Magyar Néprajz VII. 466. oldalán pedig a követ­kezőket olvashatjuk: azt a magyarázatot is a folklór kö­rébe kell utalnunk, hogy a katolikusok templomfogla­láskor a körmeneti kereszttel verekedtek, azért vetik el a protestánsok az egyetemes keresztény szimbólum hasz­nálatát. Följegyezték, hogy 1768-ban az egri püspök a kunmadarasi Györffy-ha- lomra kőkeresztet akart állí­tani. A hírre a helység refor­mátus lakossága egyetlen éj­szaka alatt széthordta a dom­bot. Szükségesnek tartom még tisztázni a fejfa és a sir- kereszt fogalmát. A cikk szerzője szerint „temetőink­ben sok százezer fejfa for­mázza a latin keresztet.” Ez a megállapítás nem fogadható el és itt megint a Magyar Néprajzi Lexikonra hivatko­zom: fejfa, fütül való fa, gombfa, kopjafa: a reformá­tus és unitárius temetők kizá­rólagos sírjele. Az evangéli­kusok részben fejfát használ­tak, de sok helyen keresztet alkalmaztak. A római kato­likusoknál egyöntetű a sírke­reszt használata. A lexikon a fejfa formáját vizsgálva két csoportot kü­lönböztet meg, de kereszt alakúról nem tesz említést. Ennek okát megérthetjük, ha elolvassuk a sírjelek címszót is, mely szerint a sírjelek: a halott sírjának helyét jelző objektumok, amelyek átalá- ban a halott vallását, gyak­ran nemét, korcsportját is je­lölik. A fejfa mellett — amelyet a reformátusok és unitáriu­sok (részben evangélikusok is) használtak, előfordultak minden felekezetnél sírkö­vek, továbbá a római kato­likusoknál és az evangéliku­soknál fából, ritkán fémből készült sírkeresztek. Bak Sándorné Nyíregyháza, Újház sor 34.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents