Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
1994. december 4., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 Pócspetri új arca Elek Emil FELVÉTELE Főiskolai kapcsolatok kelettől nyugatig Nyíregyházán is megkezdődhetett a diplomáciai kapcsolatok iránt érdeklődők képzése Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Nehéz manapság elképzelni felsőfokú intézményt külföldi kapcsolatok nélkül. A kitekintés, a tapasztalatcserék, a kölcsönös segítségadás sokszínű formái egyben a felsőfokú képzés korszerűsítésnek, megújulásának az eszköze is lehet. A nyíregyházi főiskolák is mind több külföldi intézménnyel teremtenek kapcsolatot kelettől nyugatig. Mihalovics Árpáddal, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola külügyi és tudományos főigazgató-helyettesével az intézmény kapcsolatait tekintettük át. Vegetáló keleti kapcsolatok — A keleti, a közép-európai kapcsolatok egy része kicsit megsínylette a rendszer- váltást. Egyesek vegetálnak, mások viszont új formákat találtak. Szlovákiával, a kassa- eperjesi egyetemmel közösen szerettünk volna a Tempus- programban részt venni, de eddig még nem fizették ki az ehhez szükséges összeget. Remélhetőleg ez hamar megtörténik, hiszen január végéig kell Bruxellesbe eljutattni a pályázatot. A német zwickaui egyetemen pedig olyan óriási változások voltak, hogy csak nyolcán maradtak a régi gárdából. Változatlanul jó a kapcsolat viszont a cseh Usti nad Labemi egyetemmel, Ungvá- ron az ukrán tanszékkel, (de a kijevi és a temopoli egyetemmel is van kapcsolat). Ügy néz ki, hogy a nagybányai egyetemmel is sikerül kapcsolatot teremteni. Diplomataképzés nappalin is Mihalovics Árpád a továbbiakban a nyugati kapcsolatokat sorolta. Ezek közül a franciáknál és az olaszoknál történt az utóbbi években komoly előrelépés. Versailles- hoz három egyetem és öt főiskola tartozik; velük hallgatói és oktatói cserékre kerülhet sor. A főiskola francia tanszékének oktatói közül néhányan például egyhetes fordítói és tolmácsképzés tanulmányozásán vehet részt, húsz hallgató pedig húsz napon át mélyítheti francia nyelvtudását a gallok földjén. De a két nancy-i egyetemmel is hasznos megállapodások születtek. Néhány éves együttműködésre tekinthet vissza az olasz- országi triesti egyetemmel az együttműködés. Ennek eredményeként már Nyíregyházán is megkezdődhetett a diplomáciai kapcsolatok iránt érdeklődők képzése, a levelező szakos hallgatók másodévesek. Ha minden sikerül, jövőre nappalin is lenne ilyen oktatás, mégpedig két csoportban, az egyikben történelem-angol, a másikban pedig történelemfrancia lenne a felvételi vizsga tárgya. (A két nyelv tudása a diplomácia területén nélkülözhetetlen). A főiskola szeretne fordítói és szakfordítói képzést is indítani a négy világnyelvből. A triesztiek ezzel kapcsolatban is támogatást ígértek. A főigazgató-helyettes egyébként épp a napokban járt Olaszországban, ahol a trieszti egyetemmel együttműködési szerződést írtak alá. Az olaszok is szeretnének magyar tanszéket indítani, de ez még a jövő kérdése. Nem csak tanárokat képeznek majd Feltétlenül szükséges lenne a német vonalat is tovább építeni. A bruxelles-i Tempus irodához a versailles-i, a triesti és az angliai wohlverhalmton- i egyetemmel adja be a főiskola a pályázatát, s talán már ez is egy lépés lehet az egyetemi szintű képzés felé. Meg kell említeni természetesen az erősödő dán, az amerikai és a finn kapcsolatokat is Mihalovics Árpád a beszélgetés végén annak a véleményének adott hangot, hogy a nyíregyházi főiskolán a tanárok mellett egyre több olyan szakembert képeznek majd, akikre a régiónak szüksége van. így fordítók, tolmácsok, környezetvédők és gazdászok is tanulnak majd az intézményben, s ezért előbb-utóbb a „tanárképző” el is hagyható az intézmény nevéből. Es ez már talán nem is oly távoli jövő. Vámügynökség Záhony (KM) — A legújabb spedíciós irodát, a tizenharmadikát Záhonyban nyitotta meg az elmúlt év végén a zalaegerszegi Royal Sped Kft. A társaság az irodák mellett 5 vámudvart üzemeltét, amelyek közül a legnagyobb a budapesti. A határspedícióra és a teljeskörű vámudvari szolgáltatásokra a kft. a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától kapott engedélyt. Ezenkívül készfizető kezességet vállalnak a határon az áru továbbításához, belterületen a vámraktáron kívüli raktározáshoz illetve előjegyzéshez. A keleti térségben először nyitott irodát a kft., amelynek záhonyi irodavezetője Borsi Béla. A dinamikusan fejlődő cég jelenleg 200 főt foglalkoztat, az irodák között a kommunikációt számítógépes kapcsolat teszi könnyebbé.-------------Tárca— I7> rdő szélén nem jó lakni, Hí mert sok fát kell hasogatni... — hallom a régmúltból újra és újra a rövid kis dalocskát, s betegágyam körül a levegő megtelik lombzúgással, szekérzörgéssel. Talán a láz hozza elő mindezt, talán csak a szomorkás, szürke hajnal. Szobám ablakát eső karmolássza, s ha felkönyökölve kinézek a még alvó lakótelepre, plakátfoszlányok elmosódott lobogóira, s az aszfalt tükrén nyíló reklámvirágokra esik a pillantásom. Egyébként hidegen hallgatnak körben a feketésszür- ke paneltömbök, s messzebb a párába vesző társasházak is megereszkedett lélekkel, zárkózotton gubbasztanak parcelláikon. Bezzeg otthonosabb, kedvesebb volt a hegyek közti tanya világa, mely — süvöl- vény legénykét — körülvett úgy harminc egynéhány évvel ezelőtt. Nekünk, gyerekeknek, szemben a dalban foglaltakkal, nagyon is jó életünk volt ott az erdő szélén. Nyarga- lászásra is alkalmas palotának tűnt az erdészház, amelyben laktunk, a hozzá tartozó fás-bokros telek pedig az Ar- gyélus királyfiék gyümölcsösénél is varázslatosabb kertnek. De „birodalmunk” része volt a tanya minden egyéb Antal Attila Lázba esve nevezetes helye is. A kis fűszerbolt, mely még valóban fűszeres illatokat lehelt, az örökké csengő-bongó kovácsműhely a patakparton, hová öcsémmel le-leszalad- tunk végignézni a lópatkolá- sok szertartását, s a szekerek bakja is, melyre kéredzkedé- sünkre mindig felvettek a borostás arcú, ám csöppet sem szőrös szívű fuvarosok. Miért is van az, jut eszembe, hogy annyi városban töltött év, falusi nyaralás után lelkem mélyén tanyasinak tudom magam még ma is. És mi lehet a magyarázata, fűzöm tovább a gondolatot, hogy az isten háta mögött élő, kemény sorsú kovácsok, favágók és kocsisok természetesebb hangon szóltak hozzánk, türelmesebben viselkedtek velünk, mint később bárki más. A sorsközösség tudata tette, vagy az egyszerű emberek élettisztelete, természetes jósága volt az oka? Félébren fekszem a homályban, testem hajlataiban hűlt verejték, zsibbadt végtagjaim szerteszét az ágyon. Szédülés émelyegtet. A lassan világosodó ablak részvétlenül mered küszködésemre. Aztán felderengnek az asztali vázában árválkodó gerbera küllős szirmai sárgán. Gye- rekrajz-Nap, biccentek rá gondolatban, s eldédelgetem magamban az ötletet. rp s mire bekukkant hoz- £h zám újszülött-vörösen az égi fény gömb, s a tárgyak lampionjai kigyúlnak sorban, felsüt bennem is egy sárga ceruzával satírozott aprócska Nap, s megcsiklandoz, mint valami hirtelen jött reménység... Nézőpont „Pestvidéki” Cselényi György A z OTP-nél a sorunkra vártunk. Az ügyintézők kedvesek, igyekvőek, a „nép” pedig mondhatni, jól érzi magát. Csupán a mellettem ülő, meglehetősen pacuha, ötven év körüli asz- szony legyezi magát feltűnően papír zsebkendőjével. Kérdezés nélkül is elmondta nekem: három éve megyénkből költözött Pestre. Most onnan jött, s a kórpótlási jegyét akarja átvenni. Valamelyik okmányon elírták a nevét, ezért el kellett mennie a kárpótlási hivatalba. Ott éppen nem volt ügyfélfogadás, de a problémáját mégis gyorsan megoldották. Az iránta érzett már-már rokonszenvem „A brant egye meg Szabolcsot" — kijelentése miatt hagyott alább. Mert úgy látszik, három év is elegendő volt ahhoz, hogy immár pestiként mélységesen lenézzen, s nála alacsonyabb rendű élőlénynek tekintsen bennünket. Ez valahol tragikus. Eszembe jutott egyik neves politikusunk rádiónyilatkozata, amelyben kifejtette: 1947 óta él Budapesten, de úgy érzi, igazából mégsem vált pestivé. Ki nem állhatja a kávéházi okoskodást. ' Örömmel hallom a politikusok egy részének a „vidék” iránt megnyilvánuló figyelmét, ígért támogatását, a pestiek és vidékiek „ egyenrangúsításának" szándékát, amely remélem, nem a szavazatgyűjtést szolgáló, puszta deklaráció lesz. Vitathatatlan, sok tekintetben Budapest az ország központja, s jó ideig az is marad, de talán egyszer eljut mindenki tudatáig, hogy pusztán a fővárosban lakásért joga ugyan van, de oka nincs a vidékieket lenézni. Aki ezt teszi, javaslom, előtte szálljon magába. Ha tárgyilagos, kifog ábrándulni. Újra működik Balsán a komp Harasztosi Pál felvétele Kommentár Kérdőjelek Kállai János A pedagógusképzés időszerű kérdései szerepeltek témaként egy közelmúltbeli —a nyíregyházi tanárképzőn lezajlott — konferencián. Ott hangzott el, hogy a szakmai alapozás folyamatában a képességbeli hiányok pótlására nincs lehetőség. De hát akkor ez kire tartozik? Vállalja magára az iskola a nem könnyű teendőket mint betanító hely? Vagy oldja meg a problémát a pedagógiai szolgáltató hálózat a maga továbbképzési rendszerével? Es egyáltalán: milyen felelősség terheli e tekintetben magukat a pedagógusképző főiskolákat és egyetemeket? A nem könnyen megválaszolható felvetésekre a közoktatási törvény sem ad megnyugtató feleletet. Egyelőre, úgy tűnik, mégiscsak a továbbképzések létező és ilyen-olyan eredményességgel működő gyakorlatára kell hagyatkoznunk. Visszatekintve az elmúlt évre, mondhatjuk: a posztgraduális tanfolyamokból jócskán kivehették a részüket megyénk pedagógusai. A hatvanegyféle, a megyei pedagógiai intézet szervezte továbbképzésre 1500 óvónő, tanító és tanár iratkozott be, és emellett még számtalan, „házi” fejtágító gazdagította a választékot. A kurzusok előadói gárdájára aligha lehetett panasz: mintegy 70%- uk a felsőoktatásból került ki. Eszerint a szolgáltatás és a felsőoktatás hőn áhított közeledése és együttműködése élő gyakorlatként valósulhatott meg szűkebb pátriánkban. De mindez nem terelheti el a figyelmet a lényegről. Nevezetesen arról, hogy a továbbképzés „mint olyan” enyhén szólva szabályozatlan területe oktatásügyünknek. Csak példaként említek néhányat a szükségszerűen kimondandók, jogszabályban mielőbb rögzítendők közül. Ilyenek: a továbbképzés cél- és feladatrendszere, formái, szintjei; az is, hogy kik vegyenek benne részt. Ki állja a cehet? Az okításban részesülő, a munkáltató, a szolgáltató? Milyen elismerést kapjon, aki „ továbbképződön” ? Pénzt, paripát, fegyvert? Még fontosabb lenne meghatározni azokat a garanciális elemeket, ^melyeket teljesítve valószínűsíthető a továbbképzés eredményessége. Egyszuszra, ennyi bőven elég! A többi pedig a mindenkori törvényhozók dolga. Lelkűk rajta, miként cselekszenek! A trieszti egyetem diplomáciai karának épülete Gorizi- ában Amatőr felvétel
