Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

1994. január 13., csütörtök HATTER tilWÉl n Gondok és örömök a végeken A vállalkozáshoz tőke kellene, de a beregsurányiaknak élni való pénzük sincs Új szolgáltatóház Beregsurányban A szerző felvétele Halálgalamb, és borzalmak Györke László Beregsurány (KM) — Nap­jaink számos ellentmondásá­val, furcsaságával találkoz­hattam ebben a kis beregi faluban, amelynek — orszá­gosan is ritkaságszámba me­nően — közös képviselő-tes- tülete, polgármesteri hivata­la van Márokpapival. Ez is szolgál némi szokatlanság- gal. Ami feltűnik az ide látogató­nak, hogy új kövesutak hálóz­zák be az alig hatszázlelkes kisközséget. Járda is van több utcában. Bár akad néhány rozoga, öreg épület — hisz melyik településen nincs ilyen —, a középületek viszont megszépültek. Fejlődésrajz A falu dolgairól Oláh Dezső- né polgármesterrel és Huszti Katalin jegyzővel beszél­getünk. Mivel a ciklus utolsó évébe, ha úgy tetszik, a cél­egyenesbe fordultunk, amo­lyan gyorsmérleg is kikereke­dik a beszélgetésből. — Karácsony előtt adtuk át ünnepélyesen a szolgáltató­házat — mondja Oláh Dezső- né. — Itt kapott helyet a ta­nácsadó, a gyógyszertár, a ta­karékszövetkezet, a posta, egy KMB-s iroda, vegyeskereske­dés. Bármilyen nehéz is volt az önkormányzat számára ez a ciklus, úgy érzem, ami tőlünk telt, megtettük. A tények önmagukért be­szélnek. A középületekről már szóltunk. Befejeződött két nagy beruházás: itt már 1992- ben gázlángot gyújtottak, me­lyet követett a belterületi utak, a belvízelvezető csatornák rendbehozása, felépült a rava­talozó, játszóteret létesítettek, ami pedig ennél fontosabb: új iskolával, tornateremmel gaz­dagodott a település. Persze, mindez állami támogatással. De ismervén a pályázati rend­szert, nem hanyagolható el az önkormányzat részéről tapasz­Lassuló apadás Budapest (MTI) — Lassu­ló ütemben ugyan, de foly­tatódott tavaly az állatál­lomány csökkenése, tűnik ki a megyei földművelésü­gyi hivatalok összegzésé­ből. Ennek okai: az aszály okozta magas takarmány­költségek, az ingadozó és általában alacsony felvá­sárlási árak, valamint az el­szállított állatokért való ké­sedelmes fizetés. A felmérésből megálla­pítható az is, hogy várható a jövőben az állatállomány stabilizálódása. A szarvas­marha-tenyésztésre kedve­ző hatást gyakorolt a tej, a vágómarha és a vemhes üsző iránti kereslet, s így javultak a felvásárlási árak. Az állami vállalatokat és a szövetkezeteket csak mér­sékelten érintette a hízott sertés felvásárlási árának csökkenése. A juhtenyész- tőknek kedvező volt az ün­nepek előtti nagyobb bá­ránykereslet és az emelke­dő átvételi ár. Az állat- tenyésztési ágazatok kon­szolidációja csak abban az esetben valósítható meg, ha az állattenyésztési törvény gyorsan életbe lép. talható tettrekészség. Nemrég nyertek pályázaton a Népjóléti Minisztériumtól kétmillió forintot az idősek klubja rend­behozására. Valószínűleg ez lesz ennek az önkormányzat­nak az utolsó „nagy beruhá­zása”. — Nem szeretnénk az utá­nuk jövő testületre nagy adós­ságállományt hagyni örökül — mondja a polgármester. — Ezért ebben a ciklusban na­gyobb beruházásba már nem kezdünk. Maradt még a tele­fon- és a szennyvízhálózat kié­pítése. Üröm az örömben De jó lenne csak a sikerekről beszámolni! Sajnos, Bereg­surányban, az ukrán határ mentén, napjaink „rákfenéje”, a munkanélküliség, az elsze­gényedés még hatványozot­tabban jelentkezik, mint az ország belsejében. Harmincán már kiestek a munkanélküli­járadékból. Hetente két-három kérelem érkezik be a polgár- mesteri hivatalba jövedelem­pótló és más szociális támo­gatásra. — Sajnos, az a helyzet — mondja Huszti Katalin —, hogy a lakosság zöme valóban • annyira leépült anyagilag, hogy a jövedelem alapján szinte rtiindenki jogosult lenne támogatásra. Csakhogy a tör­vényben van két fogalom: amit kötelező adni, és ami ad­ható. Adható például fiatal há­zasoknak lakásszerzési támo­gatás, ha az önkormányzati pénztár erre lehetőséget ad. Sajnos, nálunk nem nagyon ad, hisz intézményeink mű­ködtetéséhez is kénytelenek voltunk hitelt fölvenni. Ha nem is nagy összegről van szó, de jelzi lehetőségeinket. Azt már említettük, hogy közös az önkormányzatuk a szomszédos Márokpapival. Az intézmények — az óvoda és az idősek klubja kivételével — is közösek. Az alsó tagoza­tos iskolások például Márok- papiba járnak, míg a felsősök Surányba. Ez már önmagában is „eredeti” megoldás, a fur­csaság viszont az, hogy míg a központ nem számít hátrányos helyzetű településnek, a „ki­csi” viszont igen. Ez aztán bo­nyodalmakat okoz, melyet nem egyszerű áthidalni. Ugrásra készen — A közalkalmazotti törvény végrehajtása — veszi át a szót Oláh Dezsőné — is fura helyzetet hozhat létre. Hogy csak azt ne mondjam: könnyen előfordulhat, hogy egy-egy pedagógusnak nem több, ha­nem kevesebb lesz a bére. Már pedig ez elviselhetetlen fe­szültséget okozna a tantestü­letben. — A vállalkozóké a jövő — mondja Huszti Katalin. — Csakhogy ahhoz tőke kellene, s itt az embereknek nincs be­fektetni való pénzük. Még megélni való is alig. — Viszont több budapesti kft. vásárolt már itt telekhe­lyet, régi portát. Ugrásra ké­szen állnak arra az esetre, ha megnyílik a nemzetközi határ­átkelő... Kovács Éva r) ég láthattunk olyan J\ érdekfeszítő, tanulsá­gos és szórakoztató műsort a Magyar Televízióban, mint épp a közelmúlt napok­ban. Az Állatok a háborúban címet viselő adásban arról volt szó, milyen szerepük lehet az állatvilág külön­böző rendű és rangú kép­viselőinek a hadviselés te­rén. Bevallom, valamikor már hallottam a témáról va­lamit, még talán olvastam is, hiszen a fókák tenger­alattjárókat felderítő sze­repére a filmkockák megte­kintésekor határozottan vissszaemlékeztem. Azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy az ártat­lan állatokat ennyiféle ha­difeladatra be lehet osztani, s azt sem, hogy a szimbo­likus békegalambból em­beri kéz nyomán lesz halál­galamb... Az még csak hagyján, hogy a farkaskutyák segí­tettek megtalálni a lebom­bázott házak romjai alatt maradt élőket és holtakat, s az sem túl meglepő, hogy háborúk idején a legtávo­labbi címzetthez is elviszi a levelet a postagalamb. Ha­sonló dolgokra a felsorolt állatok békeidőben is képe­sek. Az azonban már igencsak méltó a figyelemre, hogy a postagalambok szállítósze­repére a film tanúsága sze­rint nem csak a múltban számítottak, de a látottak szerint akkor is számítanak a komoly és korántsem szegény svájciak, ha ne adj isten egy atomtámadás ese­tén az ország egyes részei, esetleg egyes országok kö­zött megszűnne az össze­köttetés, csődöt mondana a hírközlés. , A galambok szerepének ezzel még korántsincs vége. Szegény túrbékolók aligha álmodhattak olyan feladat­ról, amilyet a háborúban szánnak, szánhatnak ne­kik. Vegyifegyeverek szállítá­sára képezték ki őket, még­pedig úgy, hogy a rájuk sze­relt kis tartályok megadott időben és megadott helyen nyílnak, így juttatva el a vélt, vagy annak tartott el­lenséghez a biztos, kínokkal teli halált. Láthattunk még katona­nadrág zsebében meglapu­ló alig pár hetes, ejtőernyős kutyakölyköket, derűs, tej- szagú ábrázatukból kide­rült, fogalmuk sincs arról, milyen szerepet szántak ne­kik a tőlük (állítólag) fejlet­tebb fajú, gondolkodni ké­pes emberek... A filmből a továbbiakban az is kiderült, a jól megter­mett, két-három mázsás disznó az egyik legjobb „fegyverhordozó”. Egész háborús arzenál fér el ben­ne, amit, ha az idomított disznó célba ér, távirányí­tással robbantani lehet. Tji mber embernek far- L-j kasa — tartja a latin mondás. Mára, sajnos odáig fejlődött a világ, hogy nem csak az emberé, már az ál­laté is... at ézem az ablakomból a 1V ház előtt a sorsuk betel­jesedésére váró karácsony­fákat. Elmennek lassan vala­mennyien. Már csak voltak karácsonyfák, ma már halott fák, amelyek végső nyughe­lyükre, a szeméttelepekre, vagy a kazánok gyomrába kerülnek. Különös sors. Még alig él­tek. Még különösebb talán, hogy már nem éltek, amikor asztalunkra kerültek, a ke­gyelmet nem ismerő fejsze­csapások elválasztották őket a megtartó anyaföldtől. Azért éltek, hogy néhány napig gyönyörködtessenek bennün­ket. S amikor betöltötték tisz­tüket, hiába minden gyermeki rimánkodás, eltűnnek, füstté, szemétté válnak... De akad­nak kivételek is. Nézem a házunk előtti pa­rányi zöldszigeten játszadozó gyerekeket. Csak a gyermeki leleményesség, fantázia ké­pes rá, hogy feltámassza az enyészetnek szánt fenyőfát. A halomba dobált fácskák közül kiválasztották a leg­szebbet, a legformásabbat, s hozzáláttak a feldíszítésé­hez. Gondosan a földbe ágyaz­ták, a több lekről leszedeget­ték a rajtahagyott szalon- cukros papírokat, megrok­kant díszeket, festett fenyő­tobozokat. A házbeli gyermekek meg­hosszabbították a karácsonyt, a szeretet, az ajándékozás ünnepét. A kidobált papír­dobozok, a gyermeki fantázia Páll Géza Raadas jóvoltából, megteltek ajándé­kokkal. Néhány csillagszóró is előkerül, de az egyik szülő intelmére elmarad a csillag­szórás, gyufát gyújtani nem szabad. A gyermekek foly­tatják a játékot. Nem is játék ez, több annál. Ez alatt a karácsonyfa alatt minden megtalálható. Vagy mégsem? Egy nyolc-kilenc év körüli kislány a legbeszédesebb. Azt játssza, hogy ő most az anyu­ka, aki a kistestvérének — azaz a gyermekének — vil- lanyvasutat vett karácsonyra. Mindenféle intelemmel ellát­ja, hogyan kell vigyázni rá, miként lehet ki-, és bekapcsol­ni. Az apróság érti is, meg nem is a szigorú intelmeket, aztán égtelen sírásra fakad. ■— Nem igaz. Nincs a do­bozban semmi, ne akarj be­csapni— toporzékol. Nehe­zen lehet megnyugtatni. — Jövőre biztosan megka­pod. Ha már apa nem lesz munkanélküli — magyarázza koravén komolysággal a kis­lány, de az apróság nem haj­landó megértést tanúsítani. Érthetően, neki most kellene az óhajtott villanyvasút. Az incidens mégis elsimul, mert újabb gyerekek érkeznek. Körbecsodálják a gyönyörű karácsonyfát, aztán az egyik fiúcskában felülkerekedik a rombolási ösztön. Se szó, se beszéd, mire a többiek fel­eszmélnek, alaposan meg­gy ötri, földre löki a fát, bele­tapos a dobozkákba... — Nem is igazi — süvölti. — Hazugság, már nincs is karácsony. Ez nem igazi ka­rácsonyfa, csak egy pucér madárijesztő... A gyermekek, akik gondos igyekezettel, fantáziával új életet leheltek a fába, der- medten nézték a rombolást. Aztán szó nélkül hozzáláttak, talpára állították a megviselt fácskát, felrakták a lehullott díszeket. j~\ e a játékos vidámságot, LS mintha letörölte volna arcukról egy láthatatlan kéz. A fantázia országából hirtelen visszazökkentek a valóságba. S ez olykor nem is fájdalom nélküli... Szörny az erdőben, félelem bennünk Balogh Géza A hét szomorú szenzáció­ja, hogy megtalálták Olasz Ritát. A nyíregyházi kislány tragikus eltűnése an­nak idején megrázta az egész országot, a legjobban természetesen a nyíregyhá­ziakat. A felkutatására tett eredménytelen lépések után nyomban különféle híresz­telések láttak napvilágot, ezek közöl legtovább az uk­rán maffiával kapcsolatos szóbeszéd tartotta magát. Valószínűleg avval ma­gyarázható ez, hogy műkö­désbe lépett a város önvé­delmi reflexe. Azzal próbál­ta megnyugtatni magát, hogy közöttünk nem létez­hetnek elvetemült gyilko­sok, felépítettünk hát ma­gunkban egy fantomot, mely még sincs olyan félel­metes, mint egy hús-vér, eleven ember, aki lehet akár a szomszédunk, a munkatársunk, az ismerő­sünk ismerőse is. A város azonban félt, még ha sokan napirendre is tértek a tragikus eset fölött. Előtte magányos sétálók­kal, kocogókkal, idősekkel, fiatalokkal volt tele az erdő, azt követően azonban csak elvétve lézengtek néhányon az erdei ösvényeken, csapá­sokon. Azok is általában csoportosan jártak, a szür­kület leszálltával pedig tel­jesen kiürült az erdő, a bokrok alatt csak pár csö­ves, otthontalan maradt. Mert ha tartotta továbbra is magát a maffiagyanú, a városlakók többségében élt a félsz, nem tudták kiverni a fejükből, hogy a gyilkos itt járhat a nyíregyházi utcá­kon, őrült óráiban pedig az erdei utakat lesi. Most, hogy elfogták a gyanúsítottat, aki beismerte már a tettét, talán a szülők rettenetes fájdalma is eny­hül, mert ha élve nem is, de legalább halva visszakap­hatták a szemük fényét. Ta­lán mi is kimerészkedünk majd újból az erdőbe, hogy rács mögött tudjuk a tettest, de azt hiszem, sosem lesz már olyan barátságos, meghitt a sóstói erdő, mint volt a gyilkosság előtt. Gya­nús lesz minden zörrenés, minden szembejövő em­ber..., hiszen nem tudhat­juk, mi lakozik benne. Egyszerű, békés járókelő, aki csupán a tüdejét jött kisszellőztetni ide, csupán a madarak hangjára, a fák zöldjére kíváncsi, vagy go­nosz szándékok bújkálnak benne? Nem tudhatjuk sajnos ezek után a választ.----------------------------------------------; msa [—'—— HL ................................................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents