Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-12 / 9. szám
1994. január 12., szerda . HÁTTÉR Sűrített almagondok kozott Beszélgetés Botos Károllyal, az almahelyzetről Csodára várva a léüzem előtt Budapest (KM - GB) — Lezárult egy időszak az 1993- as almahelyzet kezelésére hozott állami intézkedéseknél. Nincs viszont vége a szezonnak sok szabolcsi almatermelő számára, akik mindeddig nem, vagy csak részben jutottak hozzá az eladott termés ellenértékéhez. Jelentős részüknek még ma is talány, vajon megkapják-e léalmájukért az ősz folyamán annyit hangoztatott 8 forintos árat. Botos Károlyt, a Földművelésügyi Minisztérium Agrár- rendtartási Hivatalának — tarpai születésű — elnökhelyettesét az év elején az almaproblémáról kérdeztük. — Mint ahogy az agrárpiaci rendtartás sok egyéb intézkedéséről, az almával kapcsolatosakról sem hiszem azt, hogy maradéktalanul sikeresek voltak, pedig tettük amit legjobb tudásunk és lehetőségeink szerint tenni lehetett. Ennek egyik oka, hogy az agrárpiaci rendtartásnak törvényben szabályozott eszközrendszere több esetben nem alkalmas a mezőgazdasági termelés sajátosságához alkalmazkodó gyors piaci beavatkozások meghozatalára. A másik, hogy az agrárpiaci rendtartáson keresztül termelési jellegű támogatást nem lehet adni! □ Pedig a termelők véleménye szerint jobb lett volna, ha a közvetlenül ők kapják azt a bizonyos 3 forintos többlet exporttámogatást. — Teljesen megoldhatatlan, hogy a Szabolcs-Szatmár-Be- regben termett közel 600 ezer tonna alma termelőinek adjunk minden kiló után 3 forintot. Az alma intervenciós felvásárlása állami készletre elképzelhetetlen. Az ipari feldolgoztatását sem vállalhatja magára az állam, mert egyszerűen nem létezik annyi pénz, amennyi egy ilyen fokú termelési biztonsághoz — amit még az alapvető élelmiszereknél sem tudunk biztosítani — kellene. Egyedüli lehetőség volt: többlet exporttámogatással a termék piacra jutását elősegíteni. Vagyis, hogy az alacsony árak ellenére fokozzuk az exportőrök érdekeltségét abban, hogy étkezési, ipari almaként, vagy sűrítményként vigyék ki az országból. Ó így viszont az történt, hogy van aki 8, van aki csak 4 forintot kap a léalmájáért. — A kiírt, majd a romló külpiaci árakat követő többször módosított pályázat végül is arról szólt, hogy aki a termelőnek legalább 8 forintot ad az ipari almáért és igazoltan kiszállította azt, vagy a belőle gyártott sűrítményt, s ha már az ellenértéke is beérkezett az országba, minden kiló alma után 3 forint támogatást kap. A pályázati feltételeket azonban innen az FM-ből képtelenség betartatni, illetőleg arra sem lehet rávenni egyik exportőrt sem, hogy akarata ellenére pályázzon erre a támogatásra és fizesse a 8 forintot. Aki akart, az élt ezzel a lehetőséggel. Természetesen nem kizárt, hogy valaki felvásárolt 3,50-ért 2000 tonna almát valahol, s áltermelőként bevitte mint sajátját, mondjuk Mátészalkára, 8 forintért. Vagy egy üzem úgy vett fel támogatást, hogy nem fizeti ki a feltételként előírt 8 forintot A tisztességtelenekkel azonban csak utólag lehet mit kezdeni, majd ha az adóhatóság ellenőrzése során fény derül, ki tartotta jogtalanul a markát az állam pénzéért. □ Az elmúlt őszön nagyon sokan nosztalgiával emlegették a korábbi évek jóval simábban lezajló almaszüreti, értékesítési szezonjait. — Miután az alma esetében egy rendkívül „puha” cikkről van szó — olyanról, aminek az Európában tavaly is megtermett 10 millió tonnás terméséből bizony sokfelé, sok rothadt meg a fán — csak akkor volt biztonsággal eladható, amikor „háttérországként” ott volt a kertészeti egyezmény a hajdani KGST-vel és egy államilag garantált, azonnali fizetéssel. — Ám emlékezzünk csak, hogy a szocializmus utolsó éveiben már ez a rendszer sem biztosította a zökkenőmentes őszi értékesítést. Részben amiatt izgulhattunk, hogy a külföldi átvevő beengedi-e azt a szállítmányt, ami közé mind gyakrabban került minőségileg kifogásolható áru, részben pedig azért, hogy ki ne fussunk az időből, sikerüljön átpréselni Záhonynál azt az óriási mennyiséget. □ Most nem volt akkora termés, mégis gondok voltak. Az embereknek ezt nehéz megmagyarázni. — Tényleg ott álltunk őszszel az utóbbi évek legalacsonyabb almatermésével, miközben nem dörömböltek nálunk a vevők, mint 1991-ben, amikor elfagyott a termés Nyugat-Európában, hanem éppenhogy csupán 1 schilling volt az ipari alma induló ára Ausztriában, odaszállítva. Ezt még tovább rontotta az a kedvezőtlen folyamat, ami az integráció hiányára, a pénztelenségre és a tulajdonosi bizonytalanságra vezethető vissza. Ebből következően a feldolgozók egy része nem tudott alkatrészt, energiát sem venni az üzem beindításához. A tulajdoni rendezetlenség miatt a fajtaszerkezetében rég elavult ültetvények jelentős részén még szintentartó művelésről sem lehet beszélni, így eleve csakis léalma minőség keletkezhet. Ráadásként jött a Szovjetunió, vele együtt a szovjet piac összeomlása, a KGST megszűnése, vagy a szlovákok „rolólehúzása” az almánk előtt. A ma piacosnak számító almafajták Szabolcs összes termésének csak igen kis hányadát adják. A jonatánra, amelyik egy hónap után húsbamulást szenved, nem igazán mutatkozik igény. Területe selejtezésre vár, aminek nagyságát viszont nem lehet központilag a termelő helyett eldönteni. Neki kell észlelni, hogy az almája már nem eladható, és a léalmaként eladva kifizetődik-e a termelés. □ A legutóbbi termés tehát kevés, avagy sok? — Sok is, meg kevés is. A Harasztosi Pál felvétele betakarítás két hónapjában jelentkező dömping idején, amikor mindenki almát akar eladni, sok. — Kevés viszont, ha megnézzük például a fővárosban az árakat, a mind gyengébb minőségű, szegényesebb választékot. Itt tavaszra nem lesz megfelelő színvonalú kínálat, csak az árak lesznek óriásiak. Ez abból következik, hogy nem tárolható az időben le nem szedett alma. Lényeg, hogy nem vagyunk felkészülve göngyöleggel a termés időbeni széthúzására, sem fajta- szerkezeti-érési oldalról, sem pedig a tárolók, s az azokat üzemeltető, megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező integrátorok oldaláról, miközben az exportpiacok felvevő- képessége rendkívüli módon beszűkült. Ez az almasűrít- mény-piacra is vonatkozik, mert a sűrítményt nem ősszel a kampányban kéne eladni, hanem tavasszal. Csakhogy ennek pénzügyi gátja van. A gyártást, készletezést rövid lejáratú drága hitelekből megfinanszírozni az öngyilkossággal egyenlő, arról nem beszélve, hogy egy ilyen volumenű almafeldolgozáshoz egyszerűen nincs elegendő sűrítmény tárolására alkalmas edényzet sem. — Tulajdonképpen ezt a fentebb vázolt, nehéz helyzetünket használták ki a nyugati importőrök és használhatják ki mindaddig, amíg gyökeres változások nem történnek, elsősorban az almaágazat résztvevőinek saját elhatározásából. Mert az állam segíthet — segíteni is akar — ugyan egy-egy piaci zavar leküzdésében, vagy megelőzésében, de az áruértékesítés joga és felelőssége a tulajdonosáé. Aforizmák Milyen legyen a modem nagymama? „A lábán görkorcsolyára, a kezében betétkönyvre és a száján lakatra van szüksége.” (Egy gyakorló nagymama) A baj az, hogy mire az ember a húsosfazékhoz jut, már kénytelen diétán élni. (Vető József) Sohasem gondoltam volna, hogy jót lehet nevetni, ha az ember önmagát nézi a tükörben. (Heine) A legokosabb, ha az ember öt perc alatt elmondja, amihez rendes körülmények között harminc percre volna szüksége. (Norman Mailer) ...ha sokan utálnak is, akkor már csináltál valamit. (Rózsahegyi Kálmán) Szikrázó gondolatok Ló alig van már, de lókötő annál több. (Bogdánfi) Az élővilágban egyedüli az ember, aki a hátán aluszik. (Arisztotelész) Az udvariasság a legjobb portéka, nem kerül semmibe, és nagy eredményt lehet vele elérni. (Heltai J.) Az iskolában a gyerek előbb tanulja meg, hogy mi a másodfokú egyenlet, mint az elsőrendű teendő. (Juhász Gyula) U jobban azok élnek többne- jüségben, akiknek egy feleségük van. (Bogdánfi Sándor) Hallgatni mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna. (Széchenyi István) Az egyetlen férfi, aki valóban nem élhet nők nélkül, a nőgyógyász. (Shopenhauer) Az öregség: „Befellegzett, jóember: többé nem lehet talpra állítani, legfeljebb tataroznak és alátámasztanak egy kicsit”. (Montaigne) A nőnek az illatszere a második bőre. (Marilyn Monroe) Dr. Borsy Zoltán gyűjtéséből Újabb Nábrádi Lajos A hétvégén tartotta alakuló közgyűlését Nyíregyházán a Magyar Munkanélküliek Pártjának helyi, illetve megyei szervezete. Ennek a pártnak lehet a legtöbb tagja, vagy legalább is szimpatizánsa. A kezdet azonban nem mondható sikeresnek, vagy ígéretesnek. Megyénkben több mint 52 ezer munkanélküli szerepel a hivatalos nyilvántartásban. A plakátok, a megyei sajtóban megjelent (és elhangzott) felhívás ellenére igen gyér volt az érdeklődés a közgyűlés iránt. Mindössze nyolc munkanélküli jelent meg a kijelölt tanácskozóteremben. A hivatalos meghívottak és az újságírók nagyobb létszámot tettek ki... A közömbösség oka részben érthető. Az emberek jelentős része elfordult a politikától, nehezen tud eligazodni a pártok létező és nem létező programján. A széthúzást, az egymásra mutogatást különösen unják az emberek. A munkanélküliek pláne hogy érzékenyek és bizalmatlanok. Nem bíznak abban, hogy a róluk elnevezett új párt igazán eredmény \ ködni. Aligha ■_ \ ban, hogy egyha \ ges nemzeti szeli, \ ki hazánkban, felv. \ gazdaság, és töt,\ hoznak létre új műi lyeket. Bizalmatlanság részben igazolta a országos elnökének n, egyházi beszéde is. Az ein, sajnos sokat foglalkozott, történelemmel és keveset a jelennel, még kevesebbet a jövővel. Szinte valamennyi pártot bírálta, még a szak- szervezeteket is. Nem derült ki beszédéből, hogy pártja a tapasztalt pártok közül melyikre akar támaszkodni. Azt viszont talán helyeselni lehet, hogy az új párt be akar jutni az Érdekegyeztető Tanácsba és a megyei munkaügyi tanácsokba is. A párt hivatalos programjában is fellelhetők ígéretes, megvalósítható részek. / lyen például, hogy a munkavállalók és a munkaadók érdekeit közelebb akarja hozni egymáshoz, a rendelkezésre álló pénzeszközök jobb felhasználását is sürgeti. Reméljük, ez a párt is bizonyítja majd társadalmi hasznosságát. Az idő megenged egy kis fagyizást Harasztosi Pál felvétele Vélemény és beosztás Cseíényi György A z utóbbi időben a nyilatkozók stílusáról is el tudnám dönteni, állami vagy privát cégnél járok-e? Tapasztalataim szerint az állami vállalatoknál a vezetőkés a dolgozók sokkal félénkeb- bek. A véleménnyilvánításu- kon a legtöbbször érzik amit fog szólni a főnök, vagy a felettes szerv(?) — óvatossága. Ebben nincs semmi különös. Aki nem önmaga gazdája, annak a kenyere, s a jól felfogott érdeke miatt, meggondolandó, mit, s hogyan mondjon. A magánvállalkozások vezetői gondolataik kifejtésénél egyre kevésbé kön- törfalaznak. Megfogalmazásaikban mind ritkább a „Csak magának mondom, de ne írja meg...”—kitétel, avagy a „Nem lesz ebből valami bajom...?” —kétkedés. A privát cégek irányítói tudatában vannak: a beosztásukból egy fölöttes szerv magát kiskirálynak érző vezetői nem válthatják le. Persze így, vagy úgy betarthatnak neki, de az korántsem olyan egyszerű, mint a kézivezérlés időszakában volt. Remélem, a magántulajdon dominanciája mellett az emberek többségének valódi érdekei jobban felszínre kerülhetnek. Abban is bízom, a dolgozói felett teljhatalommal bíró főnök nemcsak az önmaga hatósugarán kívül álló dolgokban fogja követelni és élvezni az érdekérvényesítés demokratikus kereteit, hanem ahhoz a munkatársait is hozzásegíti. A zt hiszem, mindannyian örülnénk neki, ha a magánvállalatok élén és vezetésében a tőkéje, a munkája és a normális piaci viszonyok eredményezte — akár az átlagot jóval meghaladó — jövedelmét zsebre tevő, de a beosztottaikkal nem diktátorként, hanem minden tekintetben tisztességesen bánó emberek kerülnének.
