Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
14 Keiet-Magyarország HHHHHHHHHMH csupa érdekes flHHHHHBHHHHHHHMHHHHHHBi Gyors fogyókúra kínai módra Szerencsét hoz a Buddha-szobor pocakjának simogatása Peking (MTI-Panoráma) — Csang Jen még a nyáron nyitotta meg pekingi vendéglőjét, ahol a hozzá hasonló kövér emberek békében ehetnek, távol az emberek rosszalló pillantásaitól. Kínában ugyanis — 5000 év óta először — megvetendő dolog lett a kövérség. Amint divatba jött a soványság, a hízásra hajlamos emberek tömegesen fogyókúrázni kezdtek. Ennek köszönhetően virágzásnak indult egy többmillió dolláros forgalmat bonyolító iparág, amely különleges élelmiszereket, fogyasztóteákat és gyógyászati cikkeket állít elő. „Húsz évvel ezelőtt még a gazdagság és a hatalom jelének tekintették a kövérséget — idézi a 96 kilós Csang Jent a Reuter pekingi tudósítója, Mark O’Neill. — Manapság azonban, amikor mindenki sokkal jobban táplálkozik, a soványságot tartják szépnek.” A több mint 94 kilós férfiak és a 83 kiló feletti nők asztaltársaikkal együtt 15 százalékos árkedvezményt kapnak Csang vendéglőjében, a „Fej Fej”- ben, ami magyarul kövérséget jelent. Peking legújabb áruházában, a Kuijóban egy 50 év körüli nő 528 jüanért (93 dollár) vásárolt hat csomag különleges tápértékű élelmiszert. Az ismertető szerint 10 nap alatt 5 kilótól szabadul meg az, aki naponta háromszor forró vízben feloldva fogyasztja a csomag tartalmát. Gyümölcsöt és zöldséget ehet hozzá, a rizsre, a húsra, az édességre azonban rá se nézhet. A csodaeledelt feltalálójáról, Kuo pekingi professzorról nevezték el. A soványnak éppen nem mondható hölgy szerint a Kuo nagyon jól beválik, nincs mellékhatása, és nem kerül többe, mint a hús vagy az édesség. Az áruházban fogyasztó rudacska is kapható, amely úgy néz ki, mint a csokoládé, és ha semmi mást nem eszünk, ettől is veszíthetünk pár kilót. Egy 180 darabos köteg 76 jüan (13,3 dollár), édes változata — hogy megfeleljen a nyugati ízlésnek — 110 jüan (19 dollár). A fogyasztótea sem olcsó. A Fejjen (Feiyan) márkát egy múlt századi szépségről nevezték el, aki olyan könnyű volt, hogy a császár tenyerén táncolt. Ara 23 jüan (4 dollár), íze pedig mint a rendes teáé. Készítői azt ígérik, hogy minden fájdalom nélkül eltávolítja a felesleges zsírpárnákat. A nagy kereslet miatt Kínában körülbelül 2000 jól reklámozott gyárban állítanak elő különleges élelmiszereket. Az élenjáró cég a hangcsoui Va-ha-ha, amely tejhez hasonló fogyasztó italáról híres. A pekingi orvostudományi egyetem fogyókúraszakértője, Jang Csing-huj szerint e termékek többségéről valótlanságot állítanak a forgalmazók, olyasmit, ami nem következik az összetevőkből. Csak tudományos ellenőrzés után és az egészségügyi minisztérium jóváhagyásával szabadna ezeket árusítani, mert jó részüknek kedvezőtlen mellékhatásai vannak — mondja a szakember, aki úgy véli, hogy a legjobb fogyókúra a következő módszerek együttes alkalmazása: alacsony kalóriatartalmú ételek, légzőgyakorlatokkal egybekötött kínai torna, a csikung és az akupunktúra. Mindez orvosi felügyelet mellett. A kövér gyermekek különleges osztályokba járhatnak, ahol lefogyasztják őket. A pekingiek úgy vélekednek, hogy politikai vezetőiknek is fogyókúrázniuk kellene. Csiang Cö-min elnök például jó néhány kilót magára szedett azóta, hogy 1989-ben a kommunista párt élére került. — A vezetők manapság túl jól élnek — mondta egy taxisofőr. — Csiang nem úgy néz ki, mint aki tomá- szik. Talán nincs is rá ideje. Mao elnök ugyan rengeteget dohányzott, de szeretett úszni. A Jangce folyót tizenháromszor úszta át 1956 és 1966 között. Az akkori vezetők egyszerűbben éltek és nem híztak el. Megbékélésre van szükség A kisebbségi helyzet univerzális állapot • Mindegyikőnk valamilyen kisebbséghez sorolható Budapest (MTI-Press) — A közelmúltban két könyv is megjelent térségünk nemzeti, nemzetiségi kérdéseiről (Közép-Európa — Nemzetek, kisebbségek és Magyar- ország itt marad). Mindkét könyv szerzője Kiss Gy. Csaba, a Közép-Európa Intézet igazgatója. Először arról kérdeztük a szerzőt: véletlen-e a két könyv egyidejű megjelenése? — Bizonyos értelemben véletlen, hogy idén két tanulmánykötetem is megjelent, de abban az értelemben semmiképpen nem, hogy 1990 végén, amikor kiléptem az aktív politikából, egyfajta betakarítást határoztam el: összegyűjtöm az elmúlt másfél évtized tudományos munkájának és publicisztikai tevékenységemnek azokat a produktumait, amelyek egymáshoz kapcsolódnak, értékállóak és középeurópai érdekűek. Három kötetben rendeződött az anyag. Ebből kettő jelent meg most. Az egyik egy pozsonyi magyar kiadónál, a Kaligramm- nál. E kötetnek fő hangsúlyát a magyar-szlovák kapcsolatok képezik a 19. századtól máig, továbbá az 1988-90-es átmeneti időszaknak az előadásai és publicisztikái. A budapesti kötetben pedig inkább tanulmányok szerepelnek ahhoz a három kérdéskörhöz kapcsolódva, amelyek a címben is szerepelnek. ♦ Miért fordult érdeklődése a Közép-Európa kutatások felé? — Eredetileg irodalomtörténész vagyok, szlavista, a lengyel és szlovák irodalom kutatója, kapcsolataink vizsgálója, az irodalmon keresztül jutottam egyre közelebb történelmi és kapcsolattörténeti kérdésekhez. Tehát az irodalom tükrében próbáltam vizsgálni a 80-as évek elején bizonyos társadalomtörténeti folyamatokat, nemzeti mítoszokat, magatartásformákat. Ez a kutatási terület tulajdonképpen több tudományágnak a módszereit igényli: az eszmetörténetét éppúgy, mint a szűk értelemben vett irodalomtörténetét, de ide kapcsolódnak nyilvánvalóan a nemzettel kapcsolatos szociológiai, politológiai és kultúrantropológiai kérdés- felvetések is. Határterületről van szó, és ha meg kellene jelölnöm, hogy mi a foglalkozásom, némi öniróniával azt mondanám: Közép-Európakutató vagyok. ♦ Közép-Európában a történelem során gyakran keresztezték egymást az itt élő népek érdekei. Könyveiből és publicisztikáiból úgy tűnik, hogy Ön nem a különbözőségekre, az ellentétekre helyezi a hangsúlyt, inkább a közös jellemzőkre, a megértést elősegítő mozzanatokra. — Az érdekek ütközése bizonyos mértékig természetes dolog. Amikor ebben a térségben élő népek kialakították képünket a nemzetről, megfogalmazták a saját nemzeti vízióikat, nem volt független országuk, saját államuk. A nemzeti törekvések részben egymás ellen irányultak. Mert például, ha valaki a múlt században független, önálló horvát nemzetállamot akart, akkor sértette a magyar királyság integrációjának az érdekeit, de sértette az egész Habsburg-monarchiának az érdek- viszonyait is. ♦ Ha ebbe a tervezett horvát államba a boszniai horvá- tokat is elképzelte, akkor ez nyilvánvalóan összeütközésbe került a korabeli török birodalom érdekeivel, de részben összeütközésbe került a történelmi horvát tartományokban lakó szerbek törekvéseivel is. — Ezt csak a példa kedvéért mondtam, elmondható bármelyik nemzeti mozgalomról, hogy a célok és elképzelések eleve ellentétesek voltak a szomszédok terveivel és elképzeléseivel. Ugyanakkor a logika, ahogyan felépültek ezek a nemzetépítő tervek, rendkívül hasonlítottak egymásra, nagyon sokat tanultak is egymástól. Nyilvánvaló, hogy az előbbre tartó magyar nemzeti mozgalom a múlt század elején sok konkrét példát, indítást, ösztönzést adott a kisebb szláv népeknek. Az is nyilvánvaló, hogy a szláv népek egymástól is sokat tanultak. S emellett azok az értelmiségiek, akik ezeket a nemzeteket tervezték, a nemzeti mítoszokat kialakították, megformálták a klasszikus irodalmi hősöket, sokszor egy országban, egymás mellett éltek. Sokan a reformkori Pest-Budán, ahogy Sziklay László tanár úr fölkutatta ezeknek a kapcsolatoknak a szálait. — Például Ján Kollár, aki a szláv kölcsönösség gondolatának nagy hatású megalapítója volt, Pest-Budán harminc évig lelkészként működött. És természetes volt, hogy elment Széchenyi Istvánhoz 1843 elején, hogy közvetítse azt a föliratot, amit az evangélikus egyházban a szlovák nyelvhasználat engedélyezéséről készített. És sokáig lehetne sorolni a személyes és kulturális, politikai kapcsolatokat, amelyeket az utókor azért felejtett el, mert mindenki megmaradt a saját maga nemzeti világában, a tankönyvektől kezdve az értelmiség közgondolkodásáig. Én azért hangsúlyozom a közös érdekeket, mert bár Európának — és ez már politikai kérdés — ebben a középső térségében eddig nem jutott egyensúlyba sohasem a nemzet és az állam fogalma, de valamiképpen ezeknek az egymásba ékelődött kisebb népeknek meg kell találniuk a modus vivendit. Lehet, hogy nagy szavakat használok, de meggyőződésem, hogy valahol itt dől el most Európa jövője. Ha ez a térség önmagában és egymás között nem rendezi a viszonyait, hallatlan mértékben megnehezíti az európai integrációt. Tehát ez alapvető közös érdek. Bár konszenzus megtalálása — látjuk az elmúlt egy-két év eseménye alapján — rendkívül nehéz. ♦ Mint Közép-Európa irodalmának, történetének kutatója és alapos ismerője, miként vélekedik a térség jövőjéről? — Kevésbé optimistán, mint mondjuk három évvel ezelőtt, bár én már 1990 legelején írtam egy cikket a Hitel című folyóiratba, és ez az írásom most megjelent a pozsonyi kötetemben, hogy vigyázzunk az eufóriával, a nagy összeölelkezéssel — ez a román forradalom után volt — , mert ez általában nagyon rövid ideig szokott tartani. 1848- at idéztem fel, amikor március 15-e után szintén volt egy ilyen kölcsönös kapcsolatkeresés, egy testvériség-retorika a politikai életben. A pest-budai március vívmányait üdvözölték Zágrábtól, Marosvásárhelyig és a felföldi városokig, románok, horvátok és szerbek, ám az egymásra találás nem volt hosszú életű. Én is egy kicsit lejjebb csavartam az optimizmus lángját, hiszen látjuk azóta, hogy milyen borzalmas háború alakult ki itt közvetlen a szomszédunkban. Amihez magyarázatul hozzá kell tenni, Jugoszlávia összetartásának mindig volt egy fontos külső eleme. Amikor ez a külső tényező megszűnt, hónapról hónapra nőtt a válság, a széttartó tényezők lettek meghatározóbbak. — Tehát ebben a délszláv tragédiában azt láthatjuk, hogy egyrészt a ki nem élt nacionalizmusok nem jutottak nyugvópontra, nem alakult ki egyensúlyi helyzet sem az I., sem a II. világháború után. Másrészt a nyugati országok, különösen az egyetlen megmaradt szuperhatalom, az Egyesült Államok, értetlenséggel foglalkoznak a délszláv térséggel. Ez az értetlenség valamiképpen a jaltai képből ered, ami nagyon mélyen rögződött a nyugat-európai és az amerikai gondolkodásban, nagyon nehezen tudnak megszabadulni tőle. A gondolatok legmélyén ma is ott van az az elképzelés, hogy ezt a térséget akkor lehet stabilizálni, ha vai£ ennek egy külső garantálója, adott esetben talán Oroszország, ha ezt nem is mondják ki ilyen élesen. Ez valóban ellentmondást hordoz, hiszen azok az országok is, amelyek valamennyire előrehaladtak a polgári fejlődés útján, a piacgazdaság megteremtésében, a jogállam kiépítésében — úgy tetszik — hiába kopogtatnak a nyugati országok ajtaján bebocsáttatást kérve. Ennek van egy olyan üzenete is, ami a feszültségeket növeli. — De lehetne olyan üzenete is — ezt már kívánság szintjén mondom —, hogy az új politikai elitek és kormányok — épp a jövőért érzett felelősségüket átérezve — próbálnának egymással jobban szót érteni. Az érdekellentéteket egy kicsit zárójelbe kéne tenni, és keresni kellene a közös fellépés módozatait. Látjuk, hogy milyen nehezen született meg a szabadkereskedelmi megállapodás országaink között. Úgy érzem, a jelenlegi körülmények között nehezebb Közép-Európa irányába, az együttműködés irányába lépéseket tenni, mint korábban, de több éven át, éppen a legizgalmasabb években, a rendszer- váltás idején tevékeny politikai munkát végzett. ♦ Most visszavonult a politikától a tudomány sáncai mögé. Végleges ez a döntése? — Némileg véletlenül kerültem bele a politikai élet fő sodrásába, de úgy gondoltam, ha odaállított a sors, tisztességesen végig kell csinálni, legalábbis amíg az első demokratikus választásokon túl nem vagyunk. Most elégedettséget érzek, hogy kiléptem a párt- politikából. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem politizálhat. Természetesen véleményt mondok a politikáról, leírhatom a véleményemet, és/ ez számomra nagyon fontos. Úgy érzem, kötelességem politikai tevékenységem időszakáról a számadást elvégezni. A Kortárs 10. számában elkezdtem a visszatekintést a Magyar Demokrata Fórum első idejére. Meg kell írnom ezt könyvformában is, és nemcsak a magammal szemben érzett kötelességből. De nem gondolom, hogy a direkt politikai szerep nekem való volna, és annál sokkal kételkedőbb vagyok, az az igazsdág, hogy nem nagyon tudok és-nem is szeretek igazodni. Mindig magasabbra. Szekeres Tibor felvételei
