Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-07 / 286. szám
Szövés és játszóház Nyíregyháza (KM) — A Váci Mihály művelődési központhoz tartozó Nyíregyházi Népművészeti Stúdióban az eredeti tevékenység, a népművészeti alkotómunka mellett más jellegű oktatással is foglalkoznak. Most ismét újabb tanfolyamokat szerveznek, melyekre főként a pedagógusok, óvónők és általános iskolai tanárok figyelmét szeretnék felhívni. Ügyes kezű hölgyeknek hat hónapos szövőtanfolyamot ajánlanak heti 2-2 órás elfoglaltsággal délután 5 és este 7 óra között. A vizsga után a hallgatók oklevelet kapnak. Amennyiben kedvet kapnak a résztvevők, és a második évet is szeretnék elvégezni, akkor a végzés időpontja 1995 májusában lesz, s a kétéves kurzus résztvevői szövőművészeti-oktatói bizonyítványt kapnak. A másik tanfolyamra azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését várják, akiket érdekel a gyermekek körében kedvelt játszóházi klub módszertana. A játszóházi klubvezetők képzési ideje két év, kétszer hat hónapos elfoglaltsággal, szintén heti 2-2 órában, ugyancsak öttől hétig. A pedagógusokat ez a tanfolyam másoddiploma megszerzésére jogosítja. A tanfolyamok önköltségesek. Jelentkezni a stúdió Zrínyi Ilona utca 8-10. szám alatti központjában, vagy a 310-005 telefonon lehet. Kodály hitvallása Tárcái Zoltán Nyíregyháza — Hetven évvel ezelőtt, 1923 novemberében ünnepelte fővárosunk Pest-Buda egyesítésének 50. évfordulóját. Az ünnep fényét emelendő Bartók, Dohnányi és Kodály új művek írására kapott felkérést. Ennek nyomán a három zeneszerző alkatának megfelelően, más-más kompozícióval szerepelt a november 19-én tartott díszhangversenyen. Dohnányi Ünnepi nyitányt írt, melybe beleszőtte a Himnusz, a Szózat és az akkor újsütetű magyar Hiszekegy eléggé triviális dallamát. Bartók jelentős zenekari szvitjében nemcsak a Duna- menti népek összetartozását fogalmazta meg, hanem tá- gabb kört nyitva, megelőlegezte későbbi hitvallását a népek testvérré válásának eszméjéről. Kodály 1963- ban emlékezett vissza a felkérés mikéntjére. Ezt teljes egészében érdemes idézni, mert azoknak is választ ad, akik már akkor szerették volna kettejüket kicsinyes rivalizálással egymás ellen kijátszani. „Ami Bartókkal való kapcsolatomat illeti, nem mondhatok mást: attól kezdve, amint zsenijét felismertem, kötelességemnek éreztem, hogy tőlem telhetőén egyengessem útját... Éppen ezért mindig kerültem a vele való versengést. Mikor megkaptuk a felkérést Pest és Buda egyesítésének évfordulójára, megkérdeztem tőle, hogy mire készül: azt mondta, táncszvitet csinál és meg is írta a Táncszvitet. Én is táncokra: a Marosszéki és a Ga- lántai táncokra gondoltam; de mert ő ezt írta, más témát választottam: a Psalmust. A Psalmus versét a filológusokon kívül senki nem ismerte. így derül ki, hogy azok a szálak, melyeket az ember az életében, akár ön- tudatlanul is követ, a végén valahol mégis összefutnak. Ha nem tanulmányozom a régi magyar irodalmat, sose írom meg a Psalmust, mert nem találtam volna rá a szövegére.” A tanulmányozás mélységét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Kodály évtizedek múltán is emlékezett erre a kivételesen szép szövegre. Amint Kölcsey a Himnuszban a magyar nép zivataros századait vetíti elénk, Kodály is valósággal onnan, a 16. sz. vérzivataros idejéből meríti a Psalmus Hun- garicus ihletét. — írta Molnár Antal. A zsoltárfordító Kecskeméti Vég Mihályról semmit sem tudni. Nevét is csak a versfők összeolvasásából fejtették meg. De könyörgésének drámai ereje, fohászának őszintesége és verselésének zenei fogantatása jeles költői vénáról tanúskodik. Kodály fantáziáját oly elemi erővel ragadta meg, hogy a felkérés után alig három hónap alatt elkészült élete talán legsikeresebb művével. Világszerte műsoron tartják, igazolva, hogy az eltelt 70 év alatt semmit sem vesztett hatásából. Nyírbátorban a Zenei Napok meghatározó és visszatérő kompozíciója volt már kezdettől fogva. Nyíregyházán eddig csak egyszer mutatták be. Ezért lesz jelentős esemény december 12-én, a római katolikus templomban tartandó Kodály-hangver- seny, melyen női kari művek mellett a Psalmus is előadásra kerül. Aki még nem hallotta, az is meg fogja érteni Kodály üzenetét, legszemélyesebb hitvallását. Zenéjének minden hangja egybecseng azzal, amit szavakban így fogalmazott meg: „A művésznek éreznie kell, hogy része a tömegnek, de azt is át kell élnie, hogy tehetsége a tömeg érzéseinek kifejezésére kötelezi. Érzi, hogy népéből kiemelkedve annak egyben teremtő része; a mai idők muzsikusa, prófétája és szószólója népe törekvéseinek, kifejezője ábrándjainak és kétségeinek.” Karmester — három pálcával Töpreng a muzsikus, maradjon-e, ha veszélybe kerülnek a zenekar anyagi és lelki kondíciói Baraksó Erzsébet Szatmárnémeti - Nyíregyháza (KM) — Karácsony közeledtével megszaporodik a komolyzenei koncertek száma, így több hangversenyen találkozhatunk Murgu Dóréi karmesterrel, akiről szimbolikusan azt is mondhatnánk: három karmesteri pálcája van, hiszen immár három zenekart vezényel. □ A napokban két olasz zongorista közreműködésével Nyíregyházán láthattuk-hall- hattuk a Szatmári Szimfonikusokat, ko/icertjükön abszolút profizmusukat tapasztalhattuk. Hallhatnánk részletesebben is az együttesről? — A Szatmári Szimfonikusokat negyven esztendővel ezelőtt alakították meg, tagjai főhivatású zenészek. Jelenleg hatvan muzsikus játszik a zenekarban, általában mind zeneakadémiai végzettségűek. A nyíregyházi koncertre csak harmincötén jöhettek el. Két állandó karmestere van a zenekarnak, felváltva jutnak ránk a szolgálatok, és gyakran fogadunk vendégdirigenseket is. A zenekarnak mindennap van próbája, és hetente egy koncertje. A repertoár a barokk zeneirodalomtól Mahlerig és Brucknerig terjed, s hogy mit játszunk, az gyakran a vendégszólista kívánságától függ. Kamaraformációkat is alkot a zenekar: működik két vonósnégyes és egy fúvósötös. □ Vajon Szatmárnémeti zenei élete mennyiben hasonlít, vagy különbözik Nyíregyházáétól? — Szatmárnémetiben ez a profi zenekar adja a zenei élet gerincét, és a szakiskola megszűnése óta más együttes nincs is a városban, tehát nem működnek olyan úgynevezett amatőr együttesek, mint amilyenek Nyíregyházán vannak. Most kezdik újra a szakiskolai képzést. □ A másik együttes, amelynek Ön a vezetője a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar. Hogyan került kapcsolatba velük, s milyen tapasztalatokat szerzett az együtt töltött időben? — Három évvel ezelőtt, amikor a két város között a kapcsolatok kezdtek megélénkülni, egy delegáció járt ott Nyíregyházáról, s elhangzott, Murgu Dorel hogy a szabolcsi együttes éppen karmester nélkül maradt. Valaki a szatmárnémeti vezetőség részéről megemlítette, hogy van nekünk egy tehetséges, fiatal karmesterünk, miért nem kérdezik meg őt? Eljöttem, megfeleltünk egymásnak, maradtam. A zenekar hangzása akkor eléggé szétszórt volt, jelenleg pedig a teljes létszám előteremtése okoz gondot. Miskolcról, Debrecenből hívunk zenészeket, vagy helyből alkalmi kisegítő muzsikusok ülnek be játszani, ami nem ugyanaz, mintha egy együttes összeszokott tagjai folyamatosan próbálnak. Bár sok itt a jól képzett zenész, nem igazán vonzó a zenekari munka, s akik vállalják, nem a jelképesnek mondható tiszteletdíjért, hanem sokkal inkább szeretetből teszik. □ Milyen most a zenekar szakmai szintje? — Eleinte sokat kellett segíteni, de szerencsés vagyok, mivel hegedű szakot végeztem, s a legproblémásabb esetekben magam tudtam előjátszani azt, amit a hegedűsöktől kértem. Most ott tartunk, hogy Musszorgszkij-Ravel művet, vagy Webber: Requi- em-jét játsszuk, ami igen igényes feladat, s a zenekarnak ez nem okoz gondot. □ Egy nehezebb kérdés: hogyan érinti a zenekart az, hogy ki a kény éradó gazda? — Ez most a legkényesebb kérdés, hiszen választás és új kinevezés lesz a zenekar működtetője, a városi művelődési központ élén. Nagyon aggódom, sőt félek, mi lesz, ha Kenyeres Imrét elveszítjük, sőt, a zenekar titkára és mindenese Boronkai Ferenc is távozni készül. Mi a zenekarral jól kijövünk, és nem tudom, hogyan fogadnának el egy új karmestert. Mégis komolyan el kell gondolkodnom, maradok-e Nyíregyházán azután is, ha a jelenlegi anyagi és lelki kondíciók veszélybe kerülnének, hiszen nagy a kísértés, hogy feleségemhez csatlakozzam, aki évek óta Spanyolországban dolgozik zenei pályán, s ottani fogadásomnak sem nyelvi, sem más akadálya nincs. □ Egyelőre azonban erősen itt dolgozik: éppen most mutatkozik harmadik zenekarával... — A nyíregyházi művészeti szakközépiskolában, ahol hegedűt, kamara- és szimfonikus zenekari munkát tanítok, megalakult egy zenekar, melynek első koncertjét december 8-án tartjuk meg. A közel negyven tagú zenekar Schubert: Befejezetlen szimfóniáját adja elő. Marco Podesta és Alberto Pedri Harasztosi Pál felvételei Jubilál a 125 éves múzeum (2.) Németh Péter Amikor az alapító, Jósa doktor örökre lehunyta szemét, örökségét dr. Dohnál József, vármegyei tiszti főorvos vette át a múzeumban is. Dr. Dohnál legnagyobb érdeme, hogy az anyagot meg tudta védeni a román megszállás alatt. Munkatársát, Kiss Lajost, aki a múzeum tényleges irányítója volt, a vármegye közgyűlése 1926. december 29-én választotta meg múzeumigazgatóvá. Igazgatása alatt következett be a nagy változás: 1928-ban az új vármegyei szárnyban, az Egyház utcán a földszinten a múzeum egy nagytermet, öt kiállításra alkalmas szobát és egy önálló irodahelyiséget kapott, melyek megnyitására öt évvel később, 1933-ban került sor. Kiss Lajos legfeljebb csak kért, nem követelt, beletörődött az államsegélybe, de abba is, hogy már működése alatt megkezdődött a múzeum tan- góharmonika-szerű összébb- szorítása, amely az 50-es évek végén fejeződött be. Kiss Lajos származása alapján a szegényparasztságot képviselte. 1945 előtt politikai szerepet nem vállalt, néprajzi kutatómunkája pedig egyedülálló volt abban is, hogy könyvei témájául a hódmezővásárhelyi szegényparaszti világot választotta. Az új rendszerben méltán tartozott az első Kos- suth-díjasok sorába. Kiss Lajos távozása után 1949. február 16-tól dr. Nyá- rády Mihály kapott tiszteletdíjas múzeumőri kinevezést, majd az államosítástól, 1951. január 1-től lett tiszteletdíjas múzeumvezető, egészen 1954. július 31-ig. Dr. Nyárády kéki földbirtokos volt, örökségként 215 holdat mondhatott magáénak, majd az 1945-ös rendezéstől 12-t. A néprajztudományba a nagynevű profesz- szor, Györffy István bíztatására kóstolt bele, s komoly dolgozatokkal ajándékozta meg a szakmát, annak ellenére, hogy jogi doktor volt. Az ő múzeumvezetése alatt az intézmény a vármegyeház árnyékában húzódott meg, azt tette csak, amit a múzeumi főosztály előírt, erre precíz jelentések mentek. A 65 éves Nyárády Mihályt dr. Csallány Dezső váltotta fel az intézmény vezetésében 1954 augusztusában. A következő évben új, fiatal munkatársakra is szert tett. Csallány Dezső igazgatóságának első évtizede tulajdonképpen a rendszeres múzeumi munka beindítását jelentette. Megtörténik a tárgyak gyűjteményá- gankénti szétválasztása, azonosítása, szakosított leltározása, helyszíni és debreceni brigádrestaurálása, korszerűbb raktározása, a munkafeltételek biztosítása. Megindítja a Jósa András Múzeum Évkönyvét, a Kiadványainak is nevezett sorozatot, később a Szabolcs- Szatmári Múzeumi füzeteket. Komoly érdemének tudhatjuk be, hogy felismerte: az ötletszerű gyűjtő- és leletmentő munkát tervszerűséggel kell felváltani, a megye nagy területe miatt járási gyűjtemények felállítását szorgalmazza. A minisztériumot beadványokkal ostromolja, ezek azonban elfekszenek a közigazgatás íróasztal- fiókjaiban. A helyzet 1963-ban változott meg, amikor az állami közvetlen felügyelet a múzeumok tanácsi kézbe adásával megszűnt. Valóban a megye az első években nem tudott mit kezdeni az új múzeumi szervezettel. Maga a múzeumi személyi összetétel is gyanúra ^adhatott okot: Csallány 46-$s bélistázott volt, Balogh István és Erdész Sándor 56 miatt kompromittálódott személy, az előbbi ráadásul főispán is volt, Nyárády kéki kulák, Makay László tanár úr Kisvárdán mint volt hitoktató osztályidegen, Csiszár Árpád gyakorló lelkész, Szalontai Barnabás volt főispáni titkár, Gombás András egykori leventeoktató 56-os múlttal. A megyei tanács igen kevéssé honorálta igazgatónknak a vandálokról, gepidákról tartott beszámolóit. Legfeljebb azt értette meg, hogy szükség van egy régész státusra, de leginkább azt forszírozta, hogy miért nincs a megye munkás- mozgalmi múltját bemutató politikai kiállítás. Időben előre ugorva ez (a munkásmozgalmi kiállítás) lett a veszte Dienes Istvánnak, a Jósa András Múzeum hatodik vezetőjének. Állandó munkásmozgalmi kiállítást szerettek volna látni. Dienes hiába védekezett, joggal, azzal, hogy ahol nincs munkásság, ott nem volt mozgalom sem, makacs ellenállása menesztését jelentette. Magam is csak úgy tudtam kivédeni eme állandóan visszatérő „ukázt”, hogy más síkra tereltem a megoldást, Szabolcs-Szatmár megye katonai-forradalmi hagyományai címmel rendeztük meg azt a tárlatot, amely az országban elsőként mutatta be a katonai egyenruhák között a nyíregyházi huszárt, a darutollas tisztet, a Horthy hadsereg katonáit, a szovjet páncélos major mellett az SS-Waffen páncélosát. A babérokon hosszú ideig pihenhettünk volna, ha nem jön közbe a múzeum költöztetése. A megyei pártbizottság új épületet emelvén, a régi megüresedése számos variációt eredményezett. Volt, aki ide akarta helyezni a Nyírség Ruházati KTSZ új üzemét, volt, aki középiskolás diákotthonnak képzelte el a volt pénzügyi palotát, volt, aki irodaházat akart benne kialakítani, mert éppen akkor arra volt beruházási stop. Hosszan lobbiztunk érte immár számos nyíregyházi barátommal Orosz Ferenc megyei tanácselnöknél, hogy a múzeum kapja meg. Az épület átalakításával, az átköltöztetés után 1974. március 4-én újra megnyithatta kapuit a látogatók előtt új helyén, á Benczúr tér 21-ben. A125 éves Jósa András Múzeum története is arra figyelmeztet, hogy a kultúra nem függetlenítheti magát a mindenkori hatalomtól, ugyanakkor lehetővé teszi a politikai, s ezzel együtt a gazdasági hatalom képviselőinek, hogy nevüket, a nevükkel fémjelzett periódusokat az utókor pozitívan vagy negatívan értékelje. S bizonyára 25 év múlva, amikor a 150. évfordulóról emlékeznek meg, ugyanígy a múzeumtörténet részesei lesznek mindazok, akik intézményük fennmaradásán, gyarapodásán munkálkodva a közelmúltban és napjainkban mindent megtettek, megtesznek Szabolcs-Szat- már-Bereg megye tudományos, kulturális hírnevéért. 12 kultúra
