Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-04 / 284. szám
14 Ä ‘Kelet-‘Magyarorszag hétvégi melléklete 1993. decemberé. A KM vendége __________________________ Iránban született « Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A mezőgazdasági szakközép- iskola igazgatói irodájában magas, szikár, őszülő halán- tékú, fiatalos férfi fogad. Mértéktartó eleganciájával összhangban áll csöndes modora, de tán épp szerénysége miatt kicsit nehézkesen indul a beszélgetés. Azonban hamar izgalmassá válik, amikor az életrajzi adatokra terelődik a szó. — Teheránban születtem 1934-ben — meséli Gyön- gyössy Mátyás —, miután abban az időben édesapám Rheza Pahlavi iráni sahnak volt az orvosa. Kunszállásról származó szüleim két évvel azelőtt mentek ki Perzsiába, mivel édesapám állás- nélküli, kezdő orvos volt, aki valahol hasznosítani szerette volna átlagosnak nem nevezhető tudását. Teheránban két évig alkalmai munkákból élt, míg elismerték diplomáját. Ez végül is olyan jól sikerült — köszönhetően eredményesen alkalmazott saját eljárásainak —, hogy ő lett a leprások és tífu- szos betegek perzsia szerte elismert gyógyítója. A perzsiábán „csodadoktor” hírében állt idősebb Gyöngyössy Mátyást az uralkodó család is alkalmazta amellett, hogy két teherá- ni kórháznak és egy szanatóriumnak is igazgató főorvosa volt. A ma 59 éves fia, a matematika-kémia szakos tanár, kertészmérnök, környezetvédelmi szakmérnök, így emlékszik vissza rá: — Igazi orvos volt, minden egyebet a munkájának alárendelő hivatástudattal. Még minket, gyerekeit is elhanyagolta kicsit a betegek gyógyítása miatt. Óriási energiával, munkabírással és kimagasló tudással rendelkezett. Mellesleg hat nyelven beszélt. Vallásos ember lévén, a társadalmi ranglétrán való emelkedéssel nem igen törődött. Amikor 1940-ben hazatértünk Kunszállásra, s a háború meghiúsította a Kínába költözés tervét, ott maradt három község körorvosának. Apám, akit ma is legfőbb példaképemnek tartok, olyan hatással volt rám, s én is orvos akartam lenne. A Rákosi-rendszer azonban alaposan beleszólt a továbbtanulási elképzelésekbe. A Gyöngyössy testvéreket a proletárdiktatúra osztályidegennek kiáltotta ki, a külföldi keresetéből itthon földet vásárolt, s így kulák- nak kikiáltott orvos apjuk miatt. Ifjabb Gyöngyössy Mátyást is több középiskolából rúgták ki, amíg végül elvégezhette a mezőgazdasági technikumot Szegeden. Hogy egyáltalán továbbtanulhasson, alaposan megalkudva korábbi elképzeléseivel, végül segítséget igénybe véve beiratkozott a szegedi tudományegyetem matematika-kémia szakára. Friss diplomás tanárként a maradék álláslehetőségekből utolsóként választva döntött egy ismeretlen távoli település mellett. — Nyírmadára kerültem, ahol 10 évig, nagy kedvvel tanítottam. Szerettem ott lenni. Onnan 1964-ben Bak- talórántházára mentem az Gyöngyössy Mátyás A SZERZŐ FELVÉTELE akkor alakult új gimnázium igazgatójának. Ma is nosztalgiával emlékszem vissza a lelkes kollégákkal végigdolgozott 14 évre. 1978- ban, már mint kertészmérnök is, elvállaltam a mező- gazdasági szakközépiskola megüresedett igazgatói posztját. Meg kell mondjam, itt akkor egy szétzilált tantestületbe csöppentem, amely tele volt feszülő indulatokkal. Arról nem beszélve, hogy az oktatás tárgyi feltételei is igen nyomorúságosak voltak, ami miatt viszont a tanulóink sem érezték jól magukat. Miután a pedagógusoknál csak a diákokat kedvelem jobban, eldöntöttem, valahogy ezeket kellene rendbehozni. Feladatomul tűztem ki olyan feltételek kialakítását, amelyek között a diákok, azután a tanárok is jól érzik magukat. Hogy 15 év alatt mit sikerült megvalósítani a tervekből? Számos dologban születtek, kívülről nézvést talán kevésbé látható, de nagyon fontos eredmények. A leglényegesebb, hogy a mező- gazdasági szakközépbe ma szeretnek járni, jeles alkalmakat együtt ünnepelni diákok, tanárok egyaránt. A tantestület éppúgy tesz tanulmányi kirándulást minden évben, mint a tanulók. Az oktatás színvonalát a szakmai versenyeken elért kiváló eredmények fémjelzik. Épült egy országos viszonylatban is mintaszerű tanüzem és most bővült az intézmény 28 hektár gyümölcsössel, valamint a volt Apagyi ÁG. majorjával, ahol a környezetvédelem és a biotermesztés központját alakítják majd ki. — Sajnos eredménytelenség is kísérte ezt a másfél évtizedet. A leglényegesebb, hogy folyamatosan próbálkoztam saját épületbe költöztetni az iskolánkat, de a mai napig nem sikerült. Az évek során különféle variációk vetődtek föl, kezdve a bővítéssel, a mezőgazdasági főiskola megöröklésén át, egészen egy új bujtosi iskola építéséig. Ez utóbbi már olyan komoly volt, hogy Makovecz el is készítette a tervek. Aztán az „ország legszebb iskolája” álomnak vége szakadt: nem volt rá pénz. Jövőre viszont a mező- gazdasági főiskolának lesz szüksége az épületre, nekünk pedig mennünk kell innen. Személy szerint nekem is megnyugvást hozna, ha még a jövőre befejeződő igazgatói működésem ideje alatt sikerülne elérnem, amiért annyit küzdöttem: saját épületet kapjon a mezőgazdasági szakközépiskola. Melegen tálalt filozófia Hamar Péter Egyszer régen, olyan időkben, amelyről nem is illik beszélni, mert a megszólaló gyanússá válik, egy Eisenstein nevű rendező, aki persze nem volt akárki, mivelhogy olyan filmeket készített, mint a Potyomkin páncélos vagy a Rettegett Iván, előállt azzal az ötlettel, hogy filmet készít A tőkéből. Hogy tréfának szánta-e, vagy komolyan gondolta a fiimi kifejezésmód határainak ilyetén kiterjesztését, nem derülhetett ki, mert korai halála minden tervét keresztezte. Az viszont azóta is foglalkoztatja az elmélet és a gyakorlat embereit egyaránt, hogy a tömény elvontság, az elmélet, a filozófia megjeleníthető-e képileg, azaz filmre vihető-e. A kérdés kérdés marad Derek Jarman Wittgenstein című filmje után is, bár akik korábban harsány nem-mel válaszoltak, azok talán egy fokkal csendesebbre fogják a hangjukat ezentúl. Nem érdektelen az a vállalkozás, amit az angol rendező az osztrák filozófus életútjának és szellemiségének megjelenítése érdekében tett, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan kevesek érdeklődésére tarthat számot egy ilyen film. Ha valaki ismeretterjesztő filmet akar készíteni egy filozófusról, az teljesen természetes, ám hogy egy játékfilm keretei között oldjon meg egy ilyen feladatot, az majdnem istenkísértés. Mert más az életmű, amely kelthet szellemi izgalmat, mint ahogyan Wittgenstein filozófiája sem kerülhető meg azok számára, akik a XX. századi gondolkodás legfőbb irányait számba akarják venni, és más az életút, amely akkor tarthat számot érdeklődésre, ha tele van fordulatokkal, váratlan eseményekkel, látványos konfliktusokkal, szerelmekkel és szenvedéllyel. Wittgenstein életútja azonban már ami a magánéleti szférát illeti, szürke, polgárian unalmas, érdektelen. Amit eddig tudhattunk erről, az szinte semmi, bár — tegyük hozzá — Jarman filmje után sem tudunk sokkal többet, de az a kicsi, amely eddig nem volt köztudott, némi magyarázatot adhat a rendező témaválasztására. Ha valaki felüti a közelmúltban megjelent Filozófiai Kisenciklopédia A Nyugat filozófiája és filozófusai című kötetet, ilyesmit tudhat meg belőle Wittgensteinről: „Különös ember volt, még professzor korában is állandóan nyitott nyakú ingben járt.” Derek Jarman ennél meghökkentőbb információval szolgál: a filozófus homoszexuális volt. Itt van hát a kutya eltemetve. Jarmanről eddig is tudtuk, hogy ő is inkább a férfinemhez vonzódik, cipeli a HIV-vírust magában évek óta, s ahogy azt a nyár közepén a Newsweek riporterének nyilatkozta: „Csodálom, hogy még életben vagyok, és az orvosaim is ezt mondják. Valószínűleg az év végéig húzom.” Korábbi filmjei, így a Caravaggio vagy a II. Edward is azt bizonyítják, a rendező szívesen választotta hőseit abból a körből, amelybe biológiai meghatározottsága, hajlama folytán maga is tartozik. Derek Jarman különös, stilizált világot teremt filmjében. Szereplői hangsúlyozottan művi környezetben jelennek meg, ahol a tárgyak és a kosztümök valóságosak, de a háttér mindvégig sötét, s a fényjáték csak a személyeket és a tárgyakat, néha ezek különös kombinációját emeli ki a virtuális helyszínből. A családi körkép Viennában azaz Bécs- ben tablószerű, amelyhez kommentáló szöveg kapcsolódik, s aztán később a vászon megtelik képzelet szülte figurákkal, mint amilyen a zöld marslakó, aki Wittgenstein szellemében tanulságokkal szolgál a néző számára. A címszereplő alakját Jarman megkettőzi: látjuk gyerekként és felnőttként (természetesen kigombolt ingnyakkal), de a két alak furcsa időjáték szereplője: néha a kisgyerek szavaiból olyan összefüggésekre derül fény, amiket csak a felnőtt Wittgenstein tudhat. Aki kicsit is jártas Wittgenstein filozófiájában, rendelkezik a logikai atomizmusra vonatkozó ismeretekkel, s tudja, hogy a gondolkodó szerint a valóság lényegének filozófiai megértéséhez a nyelv és a logika vizsgálatán keresztül vezet az út, az élvezheti azt a humort sem nélkülöző furcsa játékot, amely ritkán használatos kifejezőeszközök révén ölt testet. Különösen figyelemre méltó a szovjetunióbeli epizód, ahol az elmélet és a gyakorlat viszonyára vonatkozóan nem épp filozofikus elvontsági de annál egyértelműbb és félreérthetetlenebb magyarázatot kap az osztrák filozófus egy komiszámőtől. Nem lesz az év filmje a Wittgenstein Magyarországon, de az a nézőréteg, amely felkészültsége révén értheti, biztosan szívesen fogadja. Könyvespolcunk Bibliai érdekességek Nagy Zsuzsanna Ez a könyv több, mint érdekességek gyűjteménye. Bár tény és való, Pais István vizsgálatainak eredményei és az azokból származó következtetések legtöbbször rendkívül érdekesek. Mert ki ne lepődne meg például azon, hogy az eddig szentírásnak vett és mindenkire érvényes és betartandó tízparancsolatról kiderül, hogy nem is azt jelenti, amit régtől fogva hiszünk róla, és egyáltalán nem is ránk vonatkozik, hanem egyes-egye- dül a zsidó népre és az ő számukra tartalmaz intéseket. így a Ne paráználkodj! tiltása már csak azért sem szólhat a túlzott testi kívánalmak ellen, mivel ugyanezt már egyszer megfogalmazta A felebarátod feleségét ne kívánd! passzusban. Miért ismételné magát az Isten, azaz Jahve, azaz Elohim? (Egyébként ezen elnevezésekre is magyarázatot kapunk a könyvből.) Nem is teszi, mert a paráználkodás itt más népek isteneivel való kacérkodást jelent, pontosabban a zsidóknál a bálványimádás veszélyétől óv. A tízparancsolat ellentmondásaira is felhívja a figyelmünket Pais István. Ne ölj! Ne lopj! Egyszerű tiltások ezek, de akkor miért parancsolja ugyanez az Isten a zsidóknak, hogy Kánaán elfoglalásakor irtsanak ki mindenkit, és fosszák ki az egyiptomiakat? A kiválasztott nép tehát eleve nem is teljesíthette ezeket a parancsokat. De akkor kinek szóltak? Vajon a mai értelmük nem szakadt-e el túlságosan eredeti szerepüktől? Pais István könyvéből válaszokat nem kapunk, de nem is ez a célja, úgy gondolom. Talán feltett kérdéseire nem is létezik válasz, vagy ha megpróbálkozna a válaszadással, az már istenkáromlással érne fel. Márpedig Pais István ebbe a bűnbe nem akar kerülni és egyáltalán ő végig az egyetlen létező Isten felé fordul, mintegy neki szánva gondolatait és valamiképpen végig abban reménykedik, hogy megkapja a jelet, az isteni jelet, mely elszakíthatná őt ezen mítoszok tudományos, történeti értelmezésétől. Nyilvánvaló tehát, hogy Pais számára az Ó- és Újszövetség megközelítése a hit felől lehetetlen, viszont e mítoszok emberi, hétköznapi hátterének keresésekor állandó miértekbe ütközik. Sem a hit, sem a tényfeltárás nem járható út, ez a végső konklúzió. Marad a szép, a jó, a reménység. Ennek megfelelően zárja a kötetet, több száz a Bibliából kiemelt idézettel, melyek esztétikai és etikai válogatás eredményeként kerültek a befejezésbe. Talán önkényesnek tűnhet ez az elrendezés, de mégis ez látszik az elfogadható igazságnak. A tények csak tények maradnak, a történelem leginkább számokban, folyamatokban mérhető, a tudomány beleőrül saját zsenijébe, az ember maga pedig sehol sem találja már a helyét. Van azonban egy biztos pont, mely áthidal tudományt, történelmet, a tények áradatát. Ez pedig a Biblia. Ebben bármikor megtalálhatjuk helyünket, és minden ember a maga helyét, a saját maga prefigurá- cióját. És ez a lényeg: bár a történetek a mítosz részei, viszont a felállított viszonyok a mi életünk állandó motívumai, ismerjük őket, rólunk szólnak, nekünk íródtak. Ezért van az, hogy a Biblia minden ellentmondásossága ellenére ennyire közel áll hozzánk. CÉLKERESZTBEN: Főszereplők: Clint Eastwood, John Malkovich, René Russo. Rendezte: John Bailey, A.S.C. Forgalmazza az Intercom Gyári felvétel Műkincspiac London (MTI) — Szakértők szerint az évek óta tartó recesszióban megtépázott műkincspiac magához térésére utal, hogy a Christie’s londoni árverő cég évente megrendezett impresszionista aukcióján, a felkínált képek több mint négyötöde elkelt. Most úgy vélik, hogy a néhány héttel ezelőtti New York-i impresszionista aukció, amelyeken sokmillió dolláros árakat fizettek Matisse- és Degas-festménye- kért, minden bizonnyal életet lehelt a londoni piacba is. A sztár Henri Rousseau festménye, a .Joseph Brummer arcképe” volt. Húsz éve ez volt a legjelentősebb Rousseau-kép, amely árverésen megjelent — mondták a szakértők. Az előzetes becslések 1 és 2 millió font közötti árat jósoltak. Végül is 2,97 millió fontért kelt el, 880 ezer fonttal megdöntve az eddigi Rousseau-rekordot. Dufy 1930-ban festett „Két modell” című, Ma- tisse-os hangulatú képe 463 500 fontért kelt el — ez is magasabb ár volt az előzetes becslésnél. Szakértők szerint a Christie’s jobb időkben nem vett volna föl az árverésbe vízfestményt, de most ez is megtörtént.
