Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-30 / 305. szám
Fura pillanatok Kováts Dénes fa Az élet gyakran produkál fura pillanatokat, nem ritkán csupán másodpercek kérdése, sikerül-e lencsevégre kapni egy-egy meghökkentő mozzanatot. Szerencsére lehet, így néhány felvételt be tudunk mutatni olvasóinknak is. 1993. december 30., csütörtök CSUPA ERDEKES Rács mögött a vezérkar. Középen dr. Endreffy Ildikó Nyíregyháza alpolgármestere, Mádi Zoltán Nyíregyháza polgármestere és dr. Illés Kálmán Nyíregyháza rendőrkapitánya Ha dressz nincs, akkor ruhában. Dr. Endreffy Ildikó, Nyíregyháza alpolgármestere egy angliai fitt- ness-szalonban Jobb, mint Kossuth? Sebestyén Sándor szobrászművész, mint helyfoglaló Hát én szomjazhatok? A FELVÉTELEKET TÖBBEN KÉSZÍTETTÉK K. Matyi Nábrádi Lajos fa „Te Lajos! írd már meg a Kelet-Matyiba, hogy a Távhő napok óta nem fűt rendesen a lakótömbünkben!” December elején így folyamodott hozzám egyik ismerősöm a nyíregyházi Zrínyi utcán. Már korábban is hallottam, hogy így becézik lapunkat. Azt becézik, kit szeretik — gondoltam magamban. Ősszel meg az egyik olvasói ankétünkön a kissé tudálékosnak tűnő olvasónk megjegyezte: „Több nyelművelő cikk jelenhetne meg a Kelet- Matyiban. Mi az például, hogy árfekvés? A „ha” helyett miért mondják hogy „amennyiben”? A falu- és városnevek eredetéről is írhatnának”. „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet” helyett: „Amennyiben a bőség...” Szavaltam olvasónkkal egyetértve. Ami a településneveket illeti. Ha van megyénkben Ófehértó és Újfehértó, miért nincs Vámosatya mellett Vámosanya, Napkor mellett Holdkor, Nyírbátor mellett Nyírgyáva? Druszánk, a Ludas Matyi kis híján 50 éve jelenik meg. Mint suhancot becézik, mert mindig friss humorával felmelegíti a didergő lelkeket, kacagtat, mozgatja a rekeszizmokat, aki hetente Ludast olvas, az nem náthás. Januártól a Ludas Matyi megjelelenését pár hónapig szüneteltetik, így több lesz körünkben a náthás ember... A két Matyiről jut eszembe, hogy állítólag Döbrögi uram is benyújtotta kárpótlási igényét. Három nadrág árát követeli, mindhármat Matyi verte le a hátsó feléről. Üsse kő! Kapja meg a nadrágok árát, de Matyinak ne esők bántódása! Szeressük Matyit! Magára ismert valaki Páll Géza fa Egykori, néhai szerkesztőm. Ha egy bíráló cikket nem mert leadni megjelenésre, mindig azzal igyekezett megnyugtatni bennünket, abból nem lehet baj, ami nem jelenik meg. Bár jól tudtuk, ebben sok az igazság, mégis nehéz volt beletörődni, s rendszerint nem is törődtünk bele. Ha nem lehet konkrétan, helyszínnel, névvel megírni valamit, még mindig marad egy utolsó menedéke a toliforgatónak. ír róla egy tárcát, amibe nehéz belekötni. Ez ugyanis játszódhat bárhol, történhet bárkivel, akár az újságíró fantáziájának szüleménye is lehet. De még ez a műfaj is tartogathat meglepetéseket... Egy szokatlan esetet hallottam az egyik cég főnökéről, aki — az elmondások szerint — félévenként váltogatja a titkárnőit. A olvasó talán unottan megvonja a vállát, ugyan ez ősrégi fogás, a főnök és a titkárnő viszonya világszerte kedvenc témája az íróknak, filmeseknek. Mi ebben az új? Az olvasónak valóban igaza van. Csakhogy nekem a tárca témaként kínálkozó esetben az volt a meglepő, a sztori, hogy az illető főnök nem férfi, hanem nő. S természetesen a kiválasztott „titkárnők” férfiak voltak. Talán mondani sem kell, hogy a főnöknő intim szolgáltatásokat is kért a ki- választottaktól. Közülük az egyik frissen lapátra tett férfi panaszolta el a tűrhetetlen helyzetet. Költött neveket, helyszíneket találtam ki, és a tárca megjelent. Azt gondoltam, az olvasók jót nevetnek rajta. De nem mindenki nevetett. Többen tudni vélték kiről szól a történet. Csak az volt az érdekes, hogy legalább egy fél tucat levélben az állt, az eset náluk történt. Sőt, még történik is. De kaptam néhány haragos, panaszos, fenyegető levelet is. Még sajtóperrel is megfenyegettek, mert úgymond lejárattam a női vezetőket. Olyan tettre ugyanis csak férfi főnök képes, írták. Ennek az eldöntését a tisztelt olvasóra bízom. Én pedig egykori, néha szerkesztőm szavaira gondolok, abból nem lehet baj, ami nem jelenik meg. El is játszom, így szilveszter táján a gondolattal, mi lenne, ha egyszer a toliforgatók megfogadnák az intelmet, és az olvasó tizenhat oldalon üres újságlapokat kapna kézhez. Félő, lenne olyan, aki még ebbe is belekötne... Cipő a csomagnak Nagy István Attila fa L assan oldódik a reggeli szendergés. December végi sűrű pára. Még reménykedni se lehet a napsütésben. Lassan ballagok a járdán, munkába igyekszem. Ilyenkor sorra veszem aznapi teendőimet, lapozgatok a kobakom határidő naplójában. Velem szemben egy szakadt öregember. A kabátja elől nyitva, nem mintha melege lenne, inkább valamelyik kukából turkálta, s a volt tulajdonos a legértékesebbet, a gombokat leszedte róla. Elhaladunk egymás mellett, de valami azt súgja, hogy ennyivel nem úszom meg. Utánam is szól: — Ugye, nem ismer meg? Közismert memóriámra gondolok, megpróbálom a múltból előhalászni azt, aki valaki lehetett az öreg, de nem találok senkit. — Minek tagadjam, nem nagyon rémlik semmi — szabadkozom. — Húsz forintért megmondom, honnan ismerjük egymást. Tudja, elhagytam mindenemet, a jogosítványomat, mindent. Most megyek éppen a rendőrségre bejelenteni az esetet. Az az igazság, hogy eszembe se jutott: éppen ebben a pillanatban csapnak be engem; s vágnak meg húsz forinttal. At- suhant rajtam 1968. Néztem Prágában a városháza tornyát, figyeltem a harangjátékot, s közben kiemelték a zsebemből a pénztárcámat. Koldulnom kellett néhány koronát, hogy a messze lévő szálláshelyemre éljek. — Az előző rendszerben a mezőgazdasági osztálynak voltam a vezetője — mondja —, de most már... Tudtam, hogy hazudik, hiszen ismertem az illetőt, de nem volt erőm tiltakozni. Az öreg forgatta a kezében az új húszforintost, s mint akinek már egyáltalán nem vagyok fontos, ment tovább. Hátha ismét szerencséje lesz, hiszen alig múlt el kilenc óra. Ha trükk, akkor is jó Marik Sándor fa A legjobb, ha az újságíró a helyszínről, úgymond, az első vonalból tudósít. Nos, ha ezt a képet figyelmesen meg tetszenek nézni, látszik, hogy én a második helyen, mindössze pár centivel az éppen Pekingben világrekordot futó (6-os számot viselő) Van Junxi után loholok. Nem lehet kétséges: a Kelet-Ma- gyarország tudósítása hiteles, első kézből (lábból) származó. Futni kellett rendesen, mert a hölgy 8 perc 06,11 másodperc alatt tette meg a távot, én meg 18 éves koromban futottam utoljára 3 percen belül az 1000 métert. Szóval nem volt egyszerű a dolog Bár azt is meg kell vallani, minél jobban nézem ezt a képet, annál inkább az az érzésem, hogy álmodom, netán egy új eljárással (komputerrel?) az álmot fényképezték le. Régen készülök ugyanis Kínába, pontosabban álmodozom róla. De az is lehet, hogy trükk az egész! Nem is tudom... Elek Emil és AP koprodukció Cselényi György fa Hároméves kislányunk izgatottan várta a Télapót. Mivel a házhoz érkezésének még nem jött el az ideje, előzetesen a városban akart vele találkozni. Eggyel összefutottunk, de az korábban vagy túl adakozó volt, vagy üres puttonnyal indult útnak; ugyanis a gyerekek akár szólóban, akár együttesen énekeltek neki, egy árva szaloncukrot sem tudott nekik adni, A hosszú produkciója után egy hat év körüli kisfiú a Mikulástól csalódottan megkérdezte: — Ha még egy dalt elénekelek, kapok valamit? — Majd otthon lesz csomag — válaszolta a Télapó zavartan, majd a kisfiúk és kislányok gyűrűjéből elballagott. Végre eljött a nagy este. A kislányunk szíve izgatottan dobogott. Mondtuk neki, tegye ki a csizmácskáját, amibe a Télapó beleteheti a csomagot. A feleségemmel furcsán néztünk egymásra, mert úgy tűnt, a gyerek ódzkodik a dologtól. Mondtuk neki: — Boglárka, annyira vártad, a Mikulást... Ha a csizmát nem akarod a Télapó által könnyen megtalálhatóan elhelyezni, akkor rakjunk oda egy cipőt. Ebben már jobban benne volt, de sehogyan sem fért a fejünkbe, miért egy olyan régi lábbelibe akarja tétetni az ajándékot, amely eddig véletlenül nem került a kukába. Nehezen, de megfejtettük a rejtélyt: a gyerek abba a cipőjébe várta a csomagot, amit ha ellopnak, nem sajnál. A nejemmel az esetet értetlenül szemléltük, mert eddig nem csenték el semmijét, a lépcsőházunkban becsületes emberek laknak, s a Kelet-Ma- gyarország „Forró nyomos eseteiről” nem szoktunk neki beszélni. Vajon a holmijai féltése a gyerekek zsigereiben van? Ha igen, akkor amire felnőnek, bácsiként, néniként a természetes óvatosságuk miért tűnik el? b. u. e. K. Kelet-Magyarbrszág 15 Húsz forintért...
