Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-30 / 305. szám

Móricz Zsigmond Színházban rendezték meg ncsevity Anna kiállítását — a képen: Őszi táj Szekeres Tibor reprodukciója Kis színháztörténet Moliére és a barokk színház Nagy Zsuzsanna A komikum kevésbé idő­álló, mint a tragikum — mondják. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a klasz- szikus francia vígjáték mindmáig valamennyi színpadon ugyanazt jelen­ti: szolgák és urak, szülők és gyermekek közötti ko- médiázást, csalfa szerel­mesek féltékenykedését és no persze a sikert. Ez a víg­játék pedig egy név: Mo­liére. De vajon tényleg ennyire önfeledt ez a nevetés, tény­leg igazán nevetni valók ezek a viszonylatok? Az élet persze egyáltalán nem ezt mutatja: szülő és gyermek ellentéte inkább sírásra in­gerel, mint nevetésre. A fájdalom ebben jóval erősebb, mint a megköny- nyebbülés. A féltékenység eltorzítja, megalázza a sze­relmeseket, lehet ezen fel­szabadultan kacagni? Nem hiszem, hogy Tartuffe dé­moni alakja annyira mulat­ságos; a fösvény egyenesen undorító, ahogy szörnyű ruházatában vonaglik pénzé­ért, beleőrülve rögeszméjé­be; a képzelt beteg halálfé­lelme ápolatlan és gyógy- szerszagú, inkább a hideg ráz tőlük, mint a nevetés. Dandin György szerencsét­lensége pedig tehetetlenné tesz, és csak egyet tehetünk, kívülről szemléljük a törté­netet. Megrendítő, komor, de tipikus életképek ezek, melyek semmiképp nem a komédiázás világába tartoz­nának. Magának Moliére-nek az élete is telve szenvedéssel: először harc a szegénység ellen, aztán harc a jezsuiták ellen, akik különösen a Tartuffe miatt támadják, harc a vérfertőzés vádja el­len, mivel élettársa lányát vette feleségül, és örök küz­delem a betegséggel, amit már rajta kívül senki nem vett komolyan. Ez így elég tragikus, mégse lett tragédiaköltő. Túl bohém volt ehhez, túlságo­san szerette az életet, nem könnyen vette, csak átírta. Halála is a színpadon zajlott, mert így akarta, és a közön­ség mit sem tudott róla, hogy öltözőjébe már nem tért vissza. Mert ő így ren­dezte, ahogy minden darab­ját. A konfliktus az élet és dráma egyik eleme, ezt tud­ta, bár nem tanulta. De nem az alapeleme, csak egy ré­sze. Mert az alap a szituáció, melyet bárhol el lehet kez­deni és bárhol abba lehet hagyni. A szituáció bontja ki a konfliktust mint általános életjelenséget, melyben po­tenciálisan bármilyen vég jöhet számára, számunkra, bárki számára. Moliére szá­mára a szituáció bármeny­nyire is konfliktussal terhelt, mégis mulatságos dolog: egy asztal alatti hallgatózás, naiv félmondatok, rácso­dálkozó nagy szemek, egy beöntés, egy lyukas haris­nya... Ezek összességükben borzasztó nevetségesek. Plá­ne, ha úgy fel vannak erősít­ve, mint Moliére darabjai­ban. Túlzó színészi játék, rizspor, paróka, jellem nél­küli jellemtípusok — egy megszemélyesített, stilizált világ a kifinomult, kényes- kedő udvarnak. Ez volt a 17. századi ba­rokkos arisztokrata udvari színház, ahol a látvány, a forma dominált, ahol kíno­san kötött a klasszikus hár­mas egység, mely mereven ragaszkodik az egy eset, egy helyen, egy napon elvéhez. Az egész nagyon is teátrális, mintsem drámai. Nagyon fontos eleme volt ezért en­nek a színháznak a balett, mely nemcsak barokkosán túlburjánzóvá tette a színpa­di képet, de első próbálko­zásként kizökkenteni kíván­ta a nézőt. Januári előzetes Nyíregyháza (KM) — Az új esztendő első hetében öt darab látható a Móricz Zsigmond Színházban: A nagyszínpadon A sanda bohócot hétfőn és kedden délután két órakor játsszák. Szerdán a Zrínyi-bérlet­ben este 7-től, csütörtökön a Kodály-bérletben délután 2- től kerül színre a Pippin című zenés játék. Pénteken este 7-kor a Hevesi-, majd szombaton este 6-kor a Kiss Mányi-bérlet keretében ad­ják elő a Nyitott ablak című zenés bohózatot. A kamaraszínpadon a Tangóval kezdik az évet hét­főn a Sarkadi-D., kedden a Kölcsey-C. bérletben. Csü­törtökön és pénteken az Itt a vége című, Milton életéről szóló színművet tűzik mű­sorra bérletszüneti előadáso­kon. A hónap folyamán a ka­maraszínházban ezt a két művet adják felváltva. A nagyszínpadon az említette­ken kívül műsoron van még az Othello, majd 15-én dél­után 2 órakor lesz a premier­je a gyermekeknek szánt újabb darabnak, melyet Mu­mus címmel mutatnak be. Töprengés a hatalomról Krúdy Kamaraszínpad: Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult # Jókai: Milton Jelenet az előadásból. Középen Hetey László (Mitton) Csutkái Csaba felvétele Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — John Milton angol költő a ti­zenhetedik század egyik leg­nagyobb alkotója volt. A re­neszánsz és az Erzsébet-kori hagyományokon nevelke­dett. Itáliai utazását köve­tően részt vett a politikai és vallási csatározásokban, csatlakozott a puritánokhoz, és hivatalos pamfletírójuk­ká lépett elő. A Stuartok trónra jutása után tönkre­ment, és megvakulva tért vissza a költészethez: tollba mondta nagyszabású költői művét, az Elveszett paradi­csomot. Nem tudni, mi motiválta Jókaii — akitől egyébként is távol állt a drámai műfaj, mert burjánzó fantáziája nem volt képes jelenetekbe préselni a világot —, hogy Miltonról négyfelvonásos drámát írjon. (Megjelent a Nemzeti Színház Könyvtárában, 1878-ban.) Analógiát vélt felfedezni a polgárháborúba sodródott Anglia és Magyarország ki­egyezés utáni helyzete között? Félt, hogy a hatalmi harc fel- lobbantja a mélyben szunnya­dó indulatot, s akkor ismét a pusztulás következik? Vagy Milton sorsában a művész sors izgatta? Ezért nyúlt éppen ah­hoz az időszakhoz, amikor a költő visszavonulásra kény­szerül, azzal a tanulsággal, hogy igazi terepe a költészet, s nem a politika? Meglehet. Mindenesetre Mohácsi Já­nos drámaértelmezése és ren­dezése a fenti lehetőségeket is kínálja. Az is biztos, hogy Jó­kai Mór aligha ismerne rá Mil- ton-drámájára, mert Mohácsi minden ízében koszerűsítette, új jelentésrétegeket írt az ere­detibe. Akárhogyan is: félel­metesen aktuális lett. Nem­csak azért, mert mai parlamen­ti viszonyainkra utal több he­lyen, hanem azért is, mert azt a fájdalmas tanulságot közvetíti, miszerint a nép csak végre­hajtja a forradalmat, de a „hasznát” mások fölözik le. Nevezhető ez értelmiségi széplelkűségnek, a tény attól még az marad: a világ az erő­szakosaké, a törtetőké. A for­radalomban nincs helye a mo­rálnak. Talán ezért is került a mű­sorfüzet vezető helyére Fer­nando Pessoa (1888-1935) jellemző gondolata: „A világ ma az ostobáké, érzéketleneké és nyüzsgőké. Az élethez és a diadalhoz való jogot manap­ság csaknem ugyanazokkal az eszközökkel lehet megszerez­ni, amelyekkel az ember beke­rülhet a bolondokházába: a gondolkodásra való képtelen­séggel, amorális viselkedéssel, kóros élénkséggel.” Megszokhattuk, hogy a Krúdy Kamaraszínpad gyak­ran ad helyet a kísérleteknek, a másság színházi bemutatásá­nak. S ez teljesen érthető, mert az intimebb tér alkalmasabb az együttes gondolkodásra, mint az ünnepélyes nagyszínház. Ott inkább megrendülni lehet a ruhatárban, vagy hazafelé menet, ha marad időnk egy kis magányra. A kamaraszínház az együttélést kínálja a maga kényelmetlenségeivel együtt: nem lehet elrejtőzni a tekinte­tek elől, a testtel való játék közvetlensége úgyszólván a történések részesévé avatja a nézőt is. Szerencsére azzal a játék­modorral, amelyet Mohácsi János kialakított, nem először találkoztunk a Móricz Zsig­mond Színházban. Ilyen volt már az Őfensége pincére vol­tam, az Ébren álmunk erdejé­ben, vagy legutóbb a Tangó is. Most legfeljebb arra gondol­hattunk, hogy a szereplők nagy száma a nagyszínpadot kívánja, mert a kevesebb több lett volna. Az Itt a vége cselekményé­nek előterében romantikus szerelmi történet áll. Kit vá­laszt Deborah — Milton leánya — jegyeséül: Mortont vagy Lambertet. A két fiatalember különböző táborokban vívja a maga küzdelmét: az egyik a ki­rályhoz, a másik a köztársa­sághoz hű. Deroah — mesei fordulattal — annak adja majd a kezét, aki minden körülmé­nyek között tisztességes tud lenni. Ez eléggé lehetetlennek tűnik, hiszen, aki a hatalom közelébe kerül, így vagy úgy besározódik. Másrészt: min­den gondolkodó ember egy­szerre kormánypárti és ellen­zéki is. Amit jónak tart, attól nem vonhatja meg a támogatá­sát, bármelyik oldalon cselek­szik is. S fordítva. Valószínű­leg ez a magyarázata Deborah magatartásának is, amikor gyöngéd fájdalommal a vesz­tes Mortont siratja, mert a két férfi együttesen adják a teljes embert. A háttérben véres és erősza­kos küzdelem zajlik. De hát milyen legyen a polgárhábo­rú? Horváth Éva díszletében mindent el lehetett játszani: Milton lakását, tárgyalótermet és börtönt, kastélyt és külváro­si tereket. Szűcs Edit jelmezei felidézték a tizenhetedik szá­zadi Angliát, de napjainkat is. De nemcsak a díszletben és a ruhákban lehetett érezni a mához szóló üzenetet, hanem számos kellékben is. A játék­modorban, amely egyszerre volt hiteles és groteszk, illúzi­ókeltő és romboló. Igazi és an­nak a torzképe. Mégsem volt zavaró ez a kettősség, hiszen a történelmi munkáktól egyéb­ként is megszoktuk, hogy a kor csupán foglalata a mához szóló üzenetnek. Miltont Hetey László alakí­totta. Az élet már partra sodor­ta, de szeretné még megka­paszkodni, arra törekszik, hogy felépüljön benne az élet végéig tartó erkölcsi tartás. Hetey azt az embert alakította, aki már nem tud beleszólni a világ dolgaiba, a maga módján mégis részt kér belőle. Németh Zsuzsanna (Debo­rah) tiszta szépsége az/ ideák világát teszi vonzóvá. Úgy éli meg az eseményeket, hogy tiszta marad. Erkölcsi tisztasá­ga az a páncél, amelyen sem­milyen rossz nem képes átha­tolni. Németh Zsuzsanna en­nek tökéletesen megfelelt. Flye, az orvos, a család ba­rátja Bárány Frigyes volt. Kí­vül, fölül volt mindenen, ér­tette a múltat és a jelent, s tisz­tában volt a jövendővel is. Já­tékában nem a groteszk, ha­nem a meleg bölcsesség volt a legfőbb érték. Oliver Cromvell negyven­egy fős államtanács élén kor­mányozta az országot. Nép­szerű, sikeres ember. Gados Béla játékában a hatalom meg­szállottja, aki uralkodni akar. Számító, és mminden tette ki­számított. Hiányzik belőle a naggyá levés lehetősége. Morton (Kerekes László) és Lambert (Megyeri Zoltán) két ellentétes oldalon: Morton ne­mes, Lambert paraszti sorból küzdötte fel magát. Szemben­állásuk mégis csak látszóla­gos: a hit kényszere. A lélek páncélja mindkettejük eseté­ben megnyílik olykor-olykor, s jól látni, hogy emberek sze­retnének lenni. Ezt mindkét színész jól érzékelteti, talán a szerep természete miatt erre Kerekes Lászlónak több a le­hetősége. Csorna Judit (Lady Milton) minden mozdulata tökéletes. Szerelemvágyó és zsarnok, alattomos és számító. Gyáva és közönséges. Bárhogyan for­dul a történelem kereke min­dig megél, mert az embereket is jól ismeri. Jó volt látni újra színpadon látni Berki Antalt, aki olyan sok sikert aratott már Nyíregy­házán. S a többieket, akik nél­kül nem született volna meg az előadás. Bajomi Nagy György (II. Károly) bölcs uralkodója, Venyige Sándor (York herceg) simasága, Felhőfi Kiss László (Monmouth) izgágasága, és a most nem említettek mind­nyáján hozzájárultak ahhoz, hogy ne eressze el a nézőket az előadás. Mert a hatalom ter­mészetéről minden időben szükséges egy kis töprengés. Ismét tartanak színházi előadásokat Beregben Bodnár István Vásárosnamény (KM) — Hosszú, több mint egyéves szünet után ismét színházi előadást tartottak a vásárosna- ményi művelődési házban. Fi­gyelemre méltó, hogy a pro­dukciókat telt ház előtt játszot­ták. Nagy sikere volt a Móricz Zsigmond Színház Nyitott ab­lak című vígjátékának, a gyer­mekek körében pedig a Sanda bohóc című gyermekdarab szerzett örömet. Vásárosna- ményban igen meg kell gon­dolni, hogy meghívják-e ven­dégszereplésre valamelyik tár­sulatot. Jelenet a Nyitott ablakból: Zubor Ágnes, Gosztola Adél, Horváth László Attila Balázs Attila felvétele előadásoknak. Az idén viszont a megyei önkormányzat 80 ezer forint támogatást adott erre a célra: s nem is maradt el a szervezés, már három si­keres előadást is tartottak. Mint Sántha Miklós, a mű­velődési központ igazgatója elmondta, a továbbiakban is számíthat a közönség bemu­tatókra. Természetesen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy a közeli, határontúli, magyarlakta váro­sokban is működnek színtár­sulatok. Legközelebb valószí­nűleg a beregszászi színház lá­togat majd el Mátészalkára a Szentivánéji álom című pro­dukcióval. 12 Kelet-Magyarország / SZINLAP 1993. december 30., csütörtök támogatás nemigen jött. Ezért aztán tavaly nem örvendhetett a naményi közönség színházi A produkció költségei olyan magasak, hogy azt nem fedezi a bevétel. Máshonnan pedig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents