Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-23 / 300. szám

Kelet-Magyarország 5 1993. december 23., csütörtök ni HAZAI HOL-MI Hogy javuljon a diákélet Az országos tanácskozás javaslatokat küldött a kormánynak, a parlamentnek Nyíregyháza (KM - MML) — A gazdasági-társadalmi élet változásai a közoktatás­ra, illetve a középiskolák működésére is rányomják bélyegüket. A közelmúltban Egerben éppen azért rendez­tek országos diákparlamen­tet, hogy az ifjúsági szerve­zetek választ kaphassanak többek között a következő kérdésekre: Hogyan reagál­nak a tanulók a változások­ra? Milyen sajátos problé­mák jelentkeznek? Mit lehet tenni diákélet javítása érde­kében? Az országos diákparlament előtt a Nyíregyházi Középis­kolások Köre megyei fórumot szervezett a középiskolások számára. Akadályozzák a munkát — A megyei találkozón leg­inkább a diákönkormányzatok munkájáról volt szó — ösz- szegzi a tapasztalatokat Bódi Mária, a NYEKK vezetője. — A fiatalok elmondták, hogyan működik iskolájukban a diák­önkormányzat, kapnak-e^ se­gítséget a felnőttektől. Álta­lában minden középiskolában megalakult a diákönkormány­zat, néhol azonban az igazgató vagy a tantestület akadályozza a munkát. Nagyon sok helyen a pénzügyi nehézségek is hát­ráltatják a működést. A diák­önkormányzatok támogatást nem kapnak az iskolától, ezért pályázatok segítségével pró­bálnak működőképessé válni. Az Egerben megrendezett diákparlamenten megyénket közel negyven középiskolás képviselte. A résztvevőknek először dr. Szilágyiné Szemkeő Judit, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium helyettes államtitkára tartott vitaindító előadást a közoktatási tör­vényről. Utalt többek között arra is, hogy az információk gyakran nem jutnak el a diá­kokhoz. Mint kiemelte, a cél az, hogy az önálló élethez szükséges ismereteket meg­szerezzék a fiatalok a 9. és a 10. osztályban. Az előadást követően rengeteg kérdés el­hangzott. Megkérdezték a fiatalok például azt, miért von­ták be a régi tankönyveket, holott jobbak voltak mint a mostaniak. Arra is választ sz­erettek volna kapni, mikorra lesz stabil az új iskolarend­szer. Másnap szekciókban folytatódott a tanácskozás. A résztvevők külön szekcióban vitatták meg a diákönkor­mányzatok működését, az iskolai diákéletet, a szabad idő eltöltését, a korosztály század­végi kilátásait, a környezet- és természetvédelmet, az ifjúsági devianciákat, az egészséges élet fontosságát. Volt egy olyan szekció is, amely azzal foglalkozott, hogy mi hiányzik a diákságnak ahhoz, hogy job­ban érezze magát. A tanácsko­zás végül határozatok megho­zatalával ért véget. Elmarasztalták a vezetőket A diákparlament elmarasz­talta az ifjúsági ügyekért fele­lős kormányzati vezetőket, mert nem vettek részt a diák­parlament munkájában, mert nem számoltak be az ifjúsági célú pénzek felhasználásáról, mert nem számoltak be az elmúlt diákparlament óta eltelt időszakban végzett tevékeny­ségükről. Ugyanakkor a diák­parlament határozatában fel­kérte az országgyűlést, hogy a költségvetési törvény tárgya­lása során önálló rovatként ha­tározza meg a diákönkor­mányzatok normatív támoga­tásának összegét, valamint az önkormányzati törvény módo­sításakor külön feladatként határozzák meg a helyi és a megyei önkormányzatoknak a diákönkormányzatok támoga­tását, illetve egy ifjúsági alap képzését. A tanácskozás részt­vevői kérték, hogy a privatizá­ció során magánkézbe került erdők és tavak esetében is biz­tosítsa az Országgyűlés a ter­mészetjárást, a turizmust, a szabadidősportot. Nem elküldeni, hanem segíteni Felkérték a Népjóléti Mi­nisztériumot, hogy készítsen a szülők és az iskolák részére olyan közérthető kiadványo­kat, amelyek segítségével visz- szaszorítható az egyre fe­nyegetőbben terjedő kábító­szer- és alkoholfogyasztás. Mit tegyünk, hogy jobb legyen a diákélet? Szekeres Tibor felvétele Örömteli ünnepi várakozás Békét a békétleneknek, szeretetet a gyűlölködőknek, vigasztalást a szomorú szívűeknek Szitha Mária Nyíregyháza — Szerb An­tal szerint: „A dickensi han­gulat a karácsony jelképé­ben csúcsosodik ki.” Rend­kívül jelentősnek tartja, hogy az író karácsonyi törté­netei a napfényes Olaszor­szágban fogantak, a ködös téli London után érzett nosz­talgia ihlette őket. Számomra — s gondolom, a keresztény emberek nagy többsége így van ezzel — ad­vent első vasárnapjával kez­dődik az örömteli, vagy ép­penséggel fájó emlékektől ter­hes ünnepi várakozás. Nekem a decemberi vigilia kettős szü­letésnapi ajándék: Legzsen­gébb gyermekkoromtól kezd­ve a karácsonyi családi szer­tartást nyomon követte saját születésnapom ünneplése. Ho­lott igazában 23-án este sírtam fel először. Egy román meg­szállás alól éppen csak felsza­badult városban hozott világra édesanyám háromnapi vajúdás után. Az egész család azért imádkozott, hogy 20 óra előtt érkezzem meg, mielőbb ki­kapcsolják a központban a vil­lanyvilágítást. Tudtam a köte­lességem. Egész életemben örültem, hogy a kis Jézus szü­letésének előhírnökeként ér­kezhettem meg a családba, s egyetlen ajándékként felehet­tem a pici műanyag kará­csonyfa alatt. Ez volt mind­össze, amit szüleim nagy ne­hezen megszerezhettek. Őriztük is a fácskát akkor is, amikor a négy méter magas ezüstfenyő alatt halomban áll­tak az ajándékok. Nem is se­jtettük, hogy rendeltetése van első karácsonyfámnak, hogy eljön 1945 ünnepe, amikor a család életben maradt tagjai mellette zokogják végig a Mennyből az angyalt. Szinte semmi más, de a kis műanyag fácska megmaradt az ottho­nunkból. Az élet, a szeretet, a reménység és hit örök szim­bóluma. Édesanyám nagyon találé­kony volt, kérőm — nem hiá­ba volt mérnök — nagyon ügyes. Kis fadarabokat szalon­cukor alakúra faragott, aztán nem tudom már honnan sze­reztük, sztaniolpapírba becsa­vartuk, úgy akasztottuk a kicsi fára. Felerősítettünk néhány — egyébként világításra szol­gáló gyertyát is, s amikor meggyújtottuk őket, kará­csony fénye nemcsak sötét szobánkat, hanem friss gyá­szoktól éjfekete szívünket is elárasztotta melegével. Zsolt születésnapomra most nem rendelhette meg tüzérbarátjá­tól az ágyúlövéseket, mint tette azt, ahogyan tábori lapon írta 1942-ben a Donnál. De hozott az amerikai fogságból egy kis doboz pörkölt kávét. Micsoda luxus volt az akkor a melaszból készített sütemény után. A régi, már-már elfele­dett ízt élvezte a nyelvünk, mélyen beszívtuk a gőzölgő kávé illatát. És emlékeztünk. Régi kará­csonyokat idéztünk, amikor hideg, havas, csúszós éjszaká­kon nagybátyáinkba karolva igyekeztünk az Angolkisasz- szonyok/ kápolnájába, éjféli misére. Édesanyánk evangéli­kus öccsei semmiért el nem mulasztották volna ezeket a csodálatos karácsonyéji szer­tartásokat. A Máterek, Soro- rok remek énekkart alkottak M. Wemer Mária hivatott ve­zetésével. Énektanámőnk nagyszerű muzsikus családból származott. Fivére, Wemer Alajos (Lojzinak emlegette mindig) a kiváló komponista és papkamagy alapította a Schola Cantorum Sabariensis nevű gyermekkórust, amely 1938-ban, a budapesti Eu­charisztikus Kongresszus ide­jén vált világhíressé. Húga hangja a legmagasabb és leg­mélyebb fekvésben is kristály- tisztán, ragyogó szépséggel, érzelemtelten szólalt meg az éjféli miséken. Feledhetetlen élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket, mindig elbűvöl- ten hallgattuk. Belopta szí­vünkbe a karácsonyi áhítatot. 1945 éjszakáján nem mehet­tünk éjféli misére, kijárási ti­lalom volt. De lelkünk mélyén megkondultak a karácsonyi örömhírt hirdető harangok, zengett az angyalok és pászto­rok éneke. A háború, az ost­rom, a földig rombolt és ki­fosztott otthonok iszonyú ké­peit képzeletünkben elfedte az egyszerű jászol körül békésen kérődző állatok látványa. Ők, akárcsak a tudatlan pásztorok és tudós háromkirályok, egy piciny, anyja kaiján mosolygó kisdedből áradó isteni békes­ség, boldogság érzését keltet­ték ezen az éjen is millió és millió szívben. Közeleg a ka­rácsony. Tíz és tízezrek, tő­lünk nem messze, vajon meg­hallják-e majd a karácsonyi éneket? Megértik-e karácsony üzenetét? Elnyomhatja-e az ágyúdörgés, csatazaj, a gyil­kolás üvöltése, szenvedély si­kolya, a halálhörgés? Tudom mit jelent bombák robbanása, aknák becsapódá­sa, ágyúgolyók süvítése köze­pette ünnepelni. 1944 karácso­nyán részünk volt benne a kö­rülzárt Budapesten. December 25-én azért elmentünk a far­kasréti katolikus templomba, hogy hódoljunk az isteni gyer­meknek. Öreg papbácsi prédi­kált a nagymisén. Jézus szüle­tésének titkáról, jelentőségéről beszélt. Ahányszor kimondta a Megváltó nevét, leemelte fejé­ről sapkáját. Éppen ezt csele­kedte, amikor megindult ve­lünk az épület. Ablakok csö­römpöltek a kövezeten, falak repedtek, inogtak a csillárok, hullott a vakolat, fülsiketítő robaj töltötte be a zsúfolásig megtelt székesegyházat. A pap szoborrá meredve állt, magas­ra tartva a papi föveget. A hívők ezreinek ajkáról egyet­len hang sem jajdult. Pár perc, pár pillanat volt? Számunkra egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán ismét szilárd lett lábunk alatt a mozaikpadozat. Amikor kimentünk az utcára, iszo­nyodva, s ugyanakkor hálatelt szívvel bámultunk a templom­tól alig két-három lépésre tá­tongó, sok méter mély bom­batölcsér fenekére. A kis Jézus nem engedte, hogy bárkinek is meggörbüljön a haja szála. Jegyzet A jóságos anyóka D. Bojté Gizella 77> gy öreg fára ráhajolva Hí támaszkodott, a lábát összekulcsolva nehezen tar­totta magát. A buszmegál­lóban jó néhányon várakoz­tunk. Mindenkit elfoglaltak a saját gondolatai. A fa mellett roskadozó fiúval senki sem foglalkozott. Biztosan vala­mi részeg, nap mint nap ta­lálkozik ilyesmivel az ember. A busz megérkezett. Az utol­só pillanatban a húsz év kö­rüli fiú is felugrott a jármű­re. Buszjegyet sem lyukasz­tott. A hátsó ülésre dobta le magát, a fejét az ülés tám­lájára fektette. Elaludt. Még a szája is nyitva maradt. Ar­cáról azonban nem a békes­ség, nyugalom sugárzott, ha­nem valami fájdalom, kese­rűség. Nagyon rosszul nézett ki, mint mikor a filmekben látjuk a kábítóval befecsken­dezett, öntudatlan állapot­ban lévő fiatalokat. Zavaros tekintetükben pedig a szá­nalmas könyörgést, hogy segíts! A buszon mindenki elhúzódott tőle. Egy idősebb hölgy arcán szinte látni le­hetett a megvetést, a mély felháborodás pökhendi gőg­jét, amivel oly gyakran szo­kás illetni a mai fiatalokat. Vajon, mi, nagy bölcsek, mit csinálnánk a mostani hu­szonévesek helyében — tű­nődtem el magamban. Egy százéves bácsival beszélget­tem a napokban, aki bűnös­nek tartja az egész világot, mert tönkreteszi a fiatalokat. Egyedül őket sajnálja és érez irántuk mély szánalmat. A város központjában so­kan leszálltak. Az utasok kö­zül egy nénike odalépett a fiúhoz, a zsebébe dugott egy meggyűrt ötvenest és egy ki­lyukasztott buszjegyet. A pénz talán elég lesz egy sze­let kenyérre és tejre. A ztán a jóságos anyóka — szinte mint a mesé­ben — leszállt a buszról és eltűnt az emberek sűrűjében. Közben a fiú szája kicsit mo­solyra húzódott, talán vala­mi szépet álmodhatott... Munkaalkalom otthon Budapest(KM) — Várjuk mindazok jelentkezését, akik a megyeszékhelyen élnek, telefonnal és AT PC-vel, valamint számítástechnikai alapismerettel rendelkeznek, és adatrögzítést szeretnének saját lakásukban végezni egy budapesti alapítvány alkal­mazottjaként. Szükség ese­tén számítógépet kölcsön- zünk. Lehetőleg mozgássé­rültek jelentkezését várjuk! A válaszokat írásban kérjük, mely tartalmazza a szakmai felkészültség mértékét, a számítógép típusát, a nevet és a telefonszámot. Cím: Egalitás Alapítvány, Budapest, 1028 Len u. 15/a. Anya és lánya a sóstói csecsemőotthonban VS An ' .A -ELVÉTI Kitüntetések egykori önkénteseknek Nyíregyháza (KM) — A honvédelmi miniszter a Füg­getlen Demokratikus Ma­gyarországért Emlékérmet posztomusz adományozta Bodai István, Bordás József, Bögre Lajos, Diószegi Ber­talan, Imre József, L. Kiss János, N. Kovács Ferenc, Márkus László, Möllek Jenő, Papp József, Tompa Lajos, Vach Ervin, Zámbori Gyula egykori önkénterseknek. A Független Demokrati­kus Magyarországért Emlék­érmet december 21-én a megyei hadkiegészítési pa­rancsnokságon vette át Ari Endre, Badak Ferenc, Bal- kányi Sándor, Balogh Sán­dor, Baráth Zoltán, Bánki Károly, Czomba Zoltán, Csáki György, Danku József, Deme József, Farkas Lászó, Fábián Gáspár, Fábián István, Gerda András, Gére- si Miklós, Gulyás János, Győrfi István, Hajdú Sán­dor, Hell Ferenc, Horváth Imre, Károly Sándor, Ko- csány József, Korpái Albert, Id. Kása Bertalan, id. Kása Sándor, Kovács Béla, Kőpá- jer Gábor, Laskay Andor, Láda József, Lidák János, Makai István, Mencsik An­tal, Mező Sándor, Molnár Ferenc, Molnár Pál, Nagy Sándor, Pájer Péter, Petró Albert, Pilling Péter, Dr. Puskás Lajos, Rektor Tibor, Rinyu Miklós, Sárvási Sán­dor, Schervenka Nándor Géza, Szarka János, Szűcs Zoltán, Tóth Béla, Tóth Mi­hály, Varga István, Vass János, Vezse Béla, Vida Fe­renc, Zajzon István.

Next

/
Thumbnails
Contents