Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-23 / 300. szám
Í993. december 23.. csütörtök HÁTTÉR Igehirdetés helyett vita Mikor lesz új ÖTV? • A helyi népszavazás „intézménye” • Előkészületek A megyei önkormányzat munka közben Elek Emil felvétele Györke László Nyíregyháza (KM) — Vajon mikor lesz új, a mostaninál jobb, „működőképe- sebb” önkormányzati törvény? Mivel kétharmados törvényről van szó, a jelenlegi parlament elé nem is igen lehet azt terjeszteni. Úgy is fogalmazhatnánk, ennek a törvénynek a „kollektív” megalkotása lényegében most kezdődik az eltelt évek tapasztalatait (is) figyelembe véve. Se szeri, se száma azoknak a tisztázatlan kérdéseknek, amelyek az önkormányzati törvényt jellemzik. Hogy melyek ezek — legalábbis a legalapvetőbbek —erről beszélt nemrég egy szakmai tanácskozáson dr. Fogarasi József, főiskolai adjunktus, a Magyar Közigazgatási Kamara elnöke. Alább előadásából idézünk néhány fontosnak tartott gondolatot. Mint mindig, most is teljesség igénye nélkül. Mi az önkormányzat? — Először is azt kellene tisztázni, ki az önkormányzó és mi az, hogy önkormányzás. Mi az, hogy önkormányzat? Ebben a kérdésben az ÖTV és az alkotmány szövege eltér egymástól. Az ÖTV önkormányzati alapjogokról beszél, de sem az alkotmányban, sem magában az önkormányzati törvényben ezek az alapjogok nincsenek egzakt módon meghatározva, rögzítve. Ez az egyik oldal. A másik oldal pedig, hogy rögzítjük, ki az önkormányzatnak az alanya. Az ÖTV szerint a település választójoggal rendelkező lakosságát illetik meg az önkormányzati alapjogok. Tehát egyfajta kollektív jogról beszélhetünk. Ebből azonban ki van zárva a megye, tehát az ÖTV szerint nem lehetne megyei önkormányzatról beszélni. Az alkotmány szövegében viszont szerepel, hogy a község, a város, a főváros, a kerület és a megye lakosságát megilleti az önkormányzáshoz való jog, az alapjogok gyakorlása. Tehát tisztázni kellene ezeket a fogalmakat, meghatározni, hogy melyik oldalról közelítsük meg: az alapjogok oldaláról, és akkor ezt katalogizálni kell; vagy: ki az, aki önkormányoz, és akkor ezt egzakt módon kell megfogalmazni úgy, hogy ebben a megye ne sántítson. — Nekem az a véleményem, hogy az önkormányzó, az a civil szféra. Tehát a választójoggal rendelkező lakosság kollektív joga kell legyen. Emellett meg kell határozni azokat az alapjogokat, melyek nélkül nem tud önkormányozni. Ki a jogalany? — Azért nagyon lényeges az időszférára odafigyelni, mert az önkormányzásban — ez az eddigi tapasztalat, s úgy érezzük egyes önkormányzatoknál — mintha az alapjogok a pártokat illetné. Főleg, ha a testületekben kialakultak a pártfrakciók, és emiatt lehetetlenné válik a folyamatos és egyenletes testületi munka; akkor mindjárt világossá válik, hogy úgy kell megfogalmaznunk ezt a jogalanyt, hogy ez félreérthetetlen legyen. Szerintem ma is félreérthetetlen, hiszen sehol nem beszél a törvény pártokról, de valahol ez a testület, amikor létrejön, elidegenedik attól, aki létrehozta, s aztán eszi, nem eszi, nem kap mást — négy éven keresztül nem tud vele mit kezdeni. Még akkor se, ha szenved tőle, ha szenvednek egymástól, mert nem lehet mit csinálni a jelenlegi jogszabályi keretek között. Pedig én azt mondom, hogy az önkormányzat definíciójához az is hozzátartozik, hogy ez tevékenység, és ha gyakorlatilag nincs tevékenység, akkor nem alkalmas arra, hogy önkormányozzon. Ha ez a testület, akkor ezzel a testülettel tudni kell valamit csinálni. Nem mehetünk el odáig, hogy majd, ha a testület eljut a működőképtelenségig, az alkotmánysértésig, akkor majd az országgyűlés feloszlatja. — Tehát ide egészen más formákat is be kell építeni. Én a magam részéről a helyi népszavazásnak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint amit tulajdonít a jelenlegi ÖTV. Mert képtelenségnek tartom, hogy az önkormányzás legerősebb, közvetlen formájának a megnyilvánulását a testület szabályozza. Enélkül nincs önkormányzás. Erről a garanciális szabályokat a törvény szövegébe kell beépíteni. Szerintem nem engedhető meg, hogy az ilyen garanciális kérdéseket a testület rendelet formájában kényszerítse rá az önkormányzó jogalanyra. — Persze számos egyéb kérdés is tisztázásra vár. Ilyen például magának a polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyzőnek a — ha úgy teszik — szerepköre. Most itt röviden csak annyit: álláspontom szerint a polgármestert közvetlenül válasszák meg, illetményét ne a testület, hanem törvény rögzítse; az alpolgármester csak helyettesítse a polgármestert annak távolléte, akadályoztatása esetén, a jegyző pedig kinevezett szakember legyen lehetőleg államigazgatási főiskola végzettséggel, akinek törvényességi, állam- igazgatási és önkormányzati szerepköre van. Kamaraműfaj — Nekem az az elképzelésem, hogy a kamara felvállalja a szakmai konzultációt — a megyei tagozatok ebben partnerek és megszervezik —, akkor a jövőben nem ilyen „igehirdetés”, hanem vitatkozás, véleménycsere formájában rengeteg a gyakorlatból merített javaslat, észrevétel kerülhet felszínre, melyeket a kamara összegyűjt, és kamarai álláspontot tükrözve vagy továbbvisszük, vagy folyamatosan odatesszük a Belügyminisztérium illetékes asztalára. A javaslatokat gyakorlati szempontból kell vizsgálni: megnézni, hogyan működik egyik-másik mondjuk egy kisközségben, egy városban. — Az kevés, hogy az ötleteket, javaslatokat összegyűjtjük, érvelni kell, az érveléseket ütköztetni.------------------Tárca— T7gy mosoni irodalmi ereil/de tű népmonda szerint, amikor Krisztus urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Üldözői elől sűrű lombú fa alatt kívánt megbújni, de az odaszólt: állj tovább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el a többi fák is. Egyedül a fenyő, amelynek alig volt lombja, adott rejteket ágai sűrűjével. Ezért övé az áldás, hogy nem hullatja levelét, s akkor is zöld, amikor a többiek csupaszok. Karácsony tájra esik Adám és Éva napja. A középkorban népszerű misztériumjátékok ezért elevenítették fel ősszüle- ink ismeretes bibliai történetét, megidézve a tudás almájának megízlelésével való vétkezésüket, s kiűzetésüket. Ennek a misztériumjátéknak lehetett a kelléke a tudás fája, a mai karácsonyfa őse. Eredeti, szimbolikus jelentését már alig érezzük. Ki gondol ma arra, hogy az angyalhajak tekervényei kígyók, a feldíszített diók, almák, cukorkák, a jó és gonosz tudás almáit, az égő gyertyák pedig (melyeket ma többnyire villanykörtefüzér helyettesít) a világ világosságát, a kis Jézust jelképezik? Hogy mióta állítanak karácsonyfát, nem tudjuk pontosan. A szokás valószínűleg római eredetű, mert a rómaiak szerencsét hozó babér- és olajágakkal díszítették újévkor házaikat. Ezt vehették át a germánok, akik virágfűzéres fenyőgallyakkal ékesítették utcáikat, tereiket is. A maihoz hasonló, fenyőből készített karácsonyfát bizonyíthatóan 1605-ben állítottak először Strassburgban, de úgy tudják, hogy Luther Márton már 1536-ban karácsonyfát tett a lakásukba Jézus megszületésének emlékére s a hagyomány szerint gyertyát is gyújtott rajta. Az első karácsonyfa-leírás 1737-ből, egy wittenbergi könyvből maradt ránk. Ettől kezdve, mint protestáns családi szokás kezdett elterjedni, elsősorban német nyelvterületen, s vonult egyre keletebbre. Bécsben 1821-től tudunk a december 24-én felállított karácsonyfákról. Világhódító útjára a XIX. századtól indult, immáron a katolikusoknál is, a fa alá helyezett betlehemi jászollal, betlehemi jelenettel. Magyarországon, legjobb tudomásunk szerint a marton- ' vásári Brunswick Teréz grófnő állított 1825-ben először karácsonyfát. Ennek látszik ellentmondani báró Podma- niczky Frigyes, aki egyik cikkében így ír: „...Német divat szerint ünnepeltük meg azokat (a karácsonyaikat), s e divatot, úgy látszik, édesanyám honosította meg hazánkban...” Lehet, hogy e két főrangú család egymástól függetlenül, a másikról mit sem tudva kezdett karácsonyfát állítani, bár az „...első karácsony, melynek megünneplésére visszaemlékezem, az 1828-i volt...” —írja, s így az elsőség Brunswick Terézt illeti. A karácsonyfa kezdetben az arisztokrata, nemesi, majd polgári körökben terjedt, de a XIX. század második felében eljutott az iparossághoz és módosabb parasztsághoz is. A XX. századra pedig általánossá vált a karácsonyfa-állítás mindenütt. A karácsonyfát kezdetben a gyertyákon kívül gyümölcsökkel, süteményekkel, szentképekkel ékesítették, alá kerültek az ajándékok s így fejlődött lassacskán e nap az egész földgolyó békességet és szeretet hirdető ünnepévé. Egy tragédia árnyékában Tóth Kornélia A zuhogó eső ellenére nem mozdult a tömeg, amikor nyugalomra helyezték a múlt héten történt légikatasztrófa áldozatait a nyíregyházi temetőben. Valami megmagyarázhatatlan erő tartotta fogva a mintegy két ezer embert, jóval a részvétnyilvánítás után is. Élet és halál dolgain egyébként is eltöprengünk egy kihantolt sír előtt, temessenek akár közeli barátot vagy számunkra ismeretlen embert. A sors rendelésébe történő belenyugvás, a keresztény vallás vigasz- nyújtása ezúttal nem hozott békét a családtagoknak, a kollégáknak és az együttérző tömegnek. A szolgálatteljesítés közben tragikus balesetet szenvedett vezető mentőtiszt, mentőszakápoló és a helikopterpilóta, valamint a két kis csecsemő, akiknek az élete, az egészsége ügyében fáradoztak, örök mementó marad mindannyiunknak: a fizetésért végzett munka egy ponton túl szolgálat, amelyet akkor is vállal a hivatástudattal bíró ember, ha azzal saját épségét veszélyezteti. Bár még friss a gyász, a szakértői bizottság is most rakja egymás mellé a történéseket és bogozza ki a néhány másodperc alatt végbement események okait. Megelőző intézkedést hoznak, máskor ne következzen be hasonló katasztrófa. De az élet nem állhat meg. Attól, hogy közúti balesetben igen sokan meghalnak, mindennap tízezrek ülnek be a volán mögé. Légikatasztrófa híreit is halljuk, a repülés mégis az egyik leggyorsabb közlekedési forma. S látnunk kell azt is, az a MI-2-es helikopter igen sok felnőttnek és gyermeknek életet, a gyorsabb gyógyulás esélyét jelentette. Ezért semmi okunk arra, hogy repülésellenes hisztéria vegyen erőt rajtunk. Ha bérelünk újból helikoptert a mentés céljaira, a még körültekintőbb műszaki, repülési biztonságra, az időjárásjelentés még gondosabb értékelésére kell és szabad vállalkoznunk, s akkor csökken a kockázat. Nem a repülés, hanem a figyelmetlenség a legnagyobb veszély, ami valamennyi munkavállalóra leselkedik. Árva és féiárva gyerekek részére tartottak karó» csonyi ünnepséget a Keresztény Demokrata Nép* párt székhazában december 21 »én este Harasztosi PAl felvétele Kommentár Szarvashús a tányéron Balogh Géza O zgerinc áfonyával... — a világ egyik legfenségesebb étke. Csak éppen rettenetesen drága. S miután a többségnek se puskája, se pénze, maradnak a tyúknál, a marhánál. Elképzelhető azonban, hogy hamarosan változhat az étrend, hiszen nemrég olvashattuk a hírt, miszerint valahol lent, Somogybán szarvastenyésztésbe fogott egy élelmes vállalkozó. Igaz, a gím nem őz, de a szarvasgerinc sem lefitymálható. Nem véletlen, hogy pont a somogyi dombok között kezdődött a kísérlet. A világ legjobb szarvasállománya található ott, az onnan származó világrekord-trófeákat meg sem lehet számolni. Megmozgatta a fantáziámat e Közép-Európában eleddig szokatlan vállalkozás. Igaz, a mi megyénk nem éppen a szarvasairól híres, de mondjuk a beregi erdők bizonyítják, itt is megél, még ha nem is rak somogyi méretű agancsot. Az intenzív tartásnak azonban nem is ez az elsődleges célja, hanem a minél nagyobb húshozam. Valószínű, e roppant rideg megfogalmazás sokakat felbőszít, hiszen aki Fekete István, meg Nádler Herbert felejthetetlen vadászkönyvein nőtt fel, az a szarvast ma is a magyar erdők királyaként, igazi fejedelmi vadként tiszteli, amely nem tűr semmiféle üzleti szempontot. A pénz jelentőségét azonban nem lehet lebecsülni. S bármennyire is a Fekete István könyveiből megismert szarvas az ideálja e sorok írójának is, el kell döntenie, hogy a vad, vagy az ember pártján áll-e. Ha az utóbbién, akkor azt kell mondania, hogy talán nálunk is meg lehetne próbálkozni az intenzív tartással. Természetesen a szakemberek szigorú kontrolljával, a hivatásos vadgazdák közreműködésével. Az így nyert, olcsóbb vadhús sem lebecsülendő persze, de ennél is fontosabb, hogy tekintélyes nagyságú mezőgazdasági területeiket hasznosíthatnánk a Nyírben, Szatmár- ban, meg Be regben, s némileg csökkenthetnénk a nyomasztó munkanélküliségen. Szorítsunk hát a somogyi kísérlet sikeréréért. Nekünk is hasznunkra válhat. Kelet-Magyarország 3 ■ első karácsonyfák
