Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-18 / 296. szám
4 ’ 1993. december 18., szombat WBStiUBEUMHHHH HÁHÉR flHHHHBHHHHHHB' Kelet-Magyarország 3 Gyorsabb ügyintézés a határon Az átkelők korszerűsítésére nincs pénz, a forgalom szervezésében rejlik a tartalék Tóth Kornélia Nyírbátor (KM) — Reményeink szerint megszűnik a sokórás várakozás a záhonyi határon és a kishatárátkelő- kön is ütemesebben engedik át a járműveket. Az utazók és a fuvarozók közérzetét alapvetően meghatározó változtatások is szerepelnek a december 13-án az ukrán határőr- és vámszervezetek vezetőivel megkötött megállapodásban. A magyar fél részéről a megállapodást Nováky Balázs vezérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka írta alá Nyírbátorban. Ebből az alkalomból kértük beszélgetésre. Negatív várakozási rekord □ Időnként napokban és nem csupán órákban közlik a várakozás idejét Záhonyban. Biztosan nem túlzás, de ez is negatív rekord lehet Európában. Mit lehet tenni a megszüntetése érdekében? — Kezdhetném azzal, hogy a 10-30 éve épült határátkelőket az akkori forgalomhoz méretezték, s az évek során megháromszorozódott az utasok száma: 30 millióról az idén várhatóan 110 millióra növekszik az utaslétszám. Az is közismert, hogy tíz éve nem volt komoly bővítés. Én most elsősorban az Önök megyéjét érintő változtatásokról szólnék, hiszen mint két szomszéd ország határán élőket, bizonyára más szemszögből ítélik meg a környezetszennyezés, a lerobbant műszaki állapotú járművekkel való kényszerű találkozást, hogy a jogszabályokba ütköző csempészetről ne is beszéljek. A keleti bevásárlóturizmus, a Nováky Balázs Szekeres Tibor felvétele könnyebb utazgatás — bármennyire is hallgatólagosan elfogadott megélhetési kérdés — számos gondot okoz az azt elszenvedőknek. □ Mi szükséges mégis az elviselhető határátkeléshez? — Az átkelők bővítésére, korszerűsítésére — bármenynyire is szeretnénk és fontosnak tartja mindenki — anyagiak híján egyelőre nem jut. Szerencsére, nem minden pénzkérdés. A román kollegákkal ez év tavaszán kötöttünk szerződést az átkelőkön történő együttműködésre, hétfőn pedig az ukrán határ- és vámőrség parancsnokaival állapodtunk meg a forgalomhoz igazodó, egymás munkáját kölcsönösen segítő intézkezé- sekben. Középpontban az utas □ Mit vesznek majd észre az utasok a jegyzőkönyv aláírásából? — Záhonyban például a határon egy óra alatt mindkét irányban 12-12 tehergépjármű kezelését és átbocsátását kell lehetővé tenni. A forgalomszabályozást jelzőlámpa és a záhonyi-csapi átkelőket hírlánc köti össze. Ha pedig tehergépkocsikat engednek át a szomszéd fél területére, kölcsönösen tudatják a kollégákkal. Ennek érdekében a magyar és az ukrán határőrök és vámosok vezetői jövő hétfőig kaptak határidőt, hogy dolgozzák ki és a gyakorlatban foganatosítsák a határőr- és vámellenőrzés közös technológiáját. Nemcsak a záhonyira, hanem valamennyi határátkelőre vonatkozik: amennyiben az infrastruktúra lehetővé teszi, az egyes átkelési sávok funkcióit úgy változtathatják meg, hogy mielőbb megszűnjön a várakoztatás. Az viszont elengedhetetlenül fontos, hogy a várható torlódásról és az ennek elhárítására tervezett intézkedésekről kölcsönösen tájékoztatják egymást. Amennyiben az átléptetés szüneteltetése eléri a 30 percet, a határforgalmi kirendeltségek és a vámhivatalok vezetői együttesen felkeresik a másik felet, tisztázzák az okokat, a szükséges intézkedéseket és haladéktalanul újraindítják a forgalmat. □ Bizonytalanságra adott okot a testület életében a honvédelmi törvény elfogadásáig a fegyveres erő és a rendészeti jelleg közti látszólagos ellentmondás. Mit változtatott a törvény megszületése? — Éloszlatta a bizonytalanságot, hiszen eddig módosított minisztertanácsi rendeletek szabályozták az életünket, amelyet azóta alapvetően megváltoztattak az Európában végbemenő politikai folyamatok. A civil társadalmak megteremtése, a demokratizálódás igénye természetszerűleg hozta magával a nagyobb utazási szabadságot, s nemcsak a magyar, hanem bármely nemzet állampolgára joggal várja el, hogy a határátkelőn szakszerűen, de gyorsan léptessék át. — A honvédelmi törvény kimondja: a fegyveres erők része a Határőrség, ám speciális rendészeti feladatokat is meg kell oldania a határátkeléssel, a menekültek ügyeinek intézésével kapcsolatban. Ugyanakkor elsőként találkozunk az országba belépni szándékozó, ám bűncselekményt már elkövetett emberekkel, s a velük szemben szükséges eljárást is kezdeményezhetjük, meghatározott esetekben pedig lefolytathatjuk. Ebben különösen nagy segítségünkre van az 1994 május elsején hatályba lépő idegenrendészeti törvény, amely az idei év másik fontos jogszabálya. □ Készül még a rendőrségi törvény, amelyre a BM Határőrség is vár. Miért? — A határ mentén élők nyugalmát, biztonságérzetét növelhetjük majd azzal, ha — akár pótolva a rendőrt, vagy velük együtt közösen — segítünk a bűnelkövető kézre- kerítésében, a bűncselekmény megakadályozásában. Közös érdeket szolgálnak □ Régen várt törvények születnek, de mennyire illeszkednek ezek az európai normákhoz? — A Magyar Köztársaság államhatárairól szóló törvény egészíti még ki hamarosan ezt a törvénykezési folyamatot, amelyről már most bizton állítható: európai mércével mérve is színvonalasak, időtállóak lesznek, s jól szolgálják az állampolgárok és a Határőrség érdekeit is. Karácsony előtt kirakatnézőben: melyiket vegyem a lányomnak? i Bálázó Attila felvétele —----------Tárca— T T gy gondolom, haszno- LJ sabb ajándékot egy olyannak, akinek nincsen telefonja, el sem lehet képzelni, mint azt, ha egy készülékkel lepik meg. Hát, nem pont így jártam?! Helyre kis szerkezet, tele gombokkal, pittyekkel és puttyokkal, tán még zenél is, ha várnia kell (na, ebben azért nem vagyok biztos) csupán egy dolog nincs benne: vonal. Márpedig anélkül pont annyit ér, mint négy keményre pumpált kerék, ha nincs hozzá autó. A szobában a fő helyre került, a szebbik dohányzóasztalra. Alá kis horgolt terítő, mert azért a dekorativitás is fontos. Igyekeztem úgy elhelyezni, hogy minden irányból jól láthassam. A legfontosabb szempont a megközelíthetőség volt. Ne adj’ Isten, ha hívnak, rohanás közben ne essek át a szekrényen, s legkésőbb a negyedik csöngetésre felvegyem. Valamelyik szak- irodalomban ugyanis azt olvastam, ezt így illik. Ha vendégek, barátok jöttek, rácsodálkoztak: „Jé, telefonotok is van?”. Büszkén mondtuk: igen, de a hívhatót odalent tartjuk, két házzal odébb, egy piros fülkében, és régi ötösökkel működik. De ez a szebb. Pokolian idegesített eleinte. Ha elmentem mellette, ha véletlenül rápillantottam. rendre felkapkodtam, bele- hallóztam. Portörlés közben még a csörgését is hallani véltem, aztán savanyú képpel tettem vissza a helyére a süket kagylót. Megesett, hogy éjszaka riadtam fel álmomból, mert úgy emlékeztem, elfelejtettem átkapcsolni az üzenet- rögzítőre. Aztán az álom és ébrenlét határán arra is rájöttem: üzenetrögzítőm még annyira sincs, mint vonalam. Mert vonalat — ha már any- nyira kell — legalább húzhatok magamnak: kockás papíron ceruzával. Jobb, ha vonalzó is van, akkor még egyenesebb lesz. De üzenetrögzítőt rajzolni egy kicsit bonyolultabb. Sok benne a csip (meg a Sziporka). No, de hogy szavamat ne felejtsem: van papírom. Azt is odatettem a telefon mellé. Arról szól, hogy 1993 után lesz hozzá vonalam. És lassan év vége van. Vagyis már alig kell aludni párat, hogy után legyen. Aztán elkezdhetünk várni. Én és a telefon. Már odakészítettem mellé a zsámolyt, hogy ne január elsején kelljen kapkodni. O tt ülünk majd szépen egymás mellett, egyik kezem a hallgatón, másikban a portörlő (az állagmegóvás érdekében), és várunk. Míg ránk nem virrad az 1993 után... Cservenyák Katalin Utánadika Az utolsó út után Sipos Béla M a van a temetés napja. A halál utáni gyász- szertartás szomorú, végső mozzanata. Gondolom ezrek és tízezrek róják le kegyeletüket a Parlamentben a ravatal előtt, kísérik utolsó útjára elhunyt miniszterelnökünket, nyilvánítják személyes részvétüket Antall József hozzátartozóinak, a kormány tagjainak. A határon belül és kívül élő magyarok és nem magyarok, a diplomáciai testület tagjai és azok az állam- és kormányfők, akik jelenlétükkel megtisztelik a szertartást. Ma van a temetés napja. Nekem mégis valami más jár a fejemben: az élet. Hiszen még tízmillióan vagyunk ebben az országban, s az élet nem áll meg, megy tovább. Éppen ezért az ember a szépre, a jóra, az élőre emlékezik. Mint oly sok nyíregyházi, én is őrzök emlékezetemben egy piciny képet Antall Józsefről azután a napfényes májusi vasárnap után. Amikor a maga természetességében végigsétált a Zrínyi Ilona utcán, amikor felavatta a második világháborús emlékművet, s amikor az az idős hölgy csak úgy spontán odalépett mellé és virágcsokorral köszöntötte. Biztos vagyok benne, az a néni —akkor úgy a nyolcvanadik táján járhatott — egyetlen pártnak sem volt tagja. Mégis, érezte, érzett valamit, belső indíttatásból vezérelve, hogy neki köszöntenie kell a miniszterelnököt. Abban is biztos vagyok, élete folyamán sok miniszterelnökkel találkozhatott (volna), s ő most, nyolcvan- évesen adott virágot az első szabadon választott kormányfőnek. Pedig tudnia kellett, az emberi élet véges, ő már csak töredékét élvezheti az akkor kibontakozó demokráciának. Sőt éppen emiatt, az akkori és a mostani gazdasági helyzetben még nehezebb napok vártak, várnak rá és a hozzá hasonló nyugdíjasokra, aztán a nagycsaládosokra, a munkanélküliekre. Ki tudja mikor fordul, fordulhat jobbra a sorsuk, sorsunk, mennyit kell megélni még a gondtalanabb világig. Mégis, abban a virágcsokor átadásában benne volt: bízik az új hatalomban és a kormányfőben. Azóta két és fél esztendő telt el. Sok törvény született, még több kormányrendelet. Mindegyiknek lehet örülni, mindegyiket lehet bírálni, miként az elhunyt kormányfő sem volt tévedhetetlen. De ez mit sem változtat azon, hogy gondjainkkal együtt kell élni. Igen élni, mert a halál után is tovább folyik az élet, az örök körforgás szerint születnek és halnak meg emberek. Meghalt a miniszterelnök, de másfél nap után már megvolt a lehetséges utódja, karácsonyig pedig talán az is eldől, ki lesz a tényleges kormányfő. Ez a természetes, ez így van rendjén. Fejet hajtunk az elhunyt előtt és erőt, bölcsességet kívánunk a leendő újnak. Mert hisz- szük, hinni akarjuk, ő is közülünk került ki, a legjobbat akarja azoknak a millióknak, akik nevében a legfontosabb bársonyszékbe kerül. Értünk, a kisemberekért kell tennie, az országot pedig éppen a sokaság emelheti a magasba. Az élet megy tovább. Kommentár ____________________ Közös — áron alul Nábrádi Lajos A friss hírt tegnapi számunkban közöltük: az egykori megyei nagyvállalat, a SZAEV munkásszállója elkelt, s átalakítás után diákok második otthona lesz belőle. Sokan kérdezték: „hogyért adták, mennyiért kelt el"? Nos, az ár hadd maradjon üzleti titok, annyit elárulhatunk, pár tucat millióért. Néhányon viszont azt állítják, valamivel többet ér. Nem egyedi esetről van szó. Nemrég arról szólt a fáma, hogy a húsipari vállalatnál autóbuszt adtak el pár százezer forintért. Tavaly többek között közre adtuk, hogy a fehérgyarmati tsz gépkocsikat, erőgépeket árusított ki „potom” pénzért. Jó tudni: más a „rendes” ár és más az úgy nevezett fel- számolási ár. A kettő között egész nagy lehet a különbség, és ez törvényes. Egész nagy lehet a különbség, de mekkora, van-e határ? — kérdeztem szakértő jogász ismerősömtől. Elmondta, a napi forgalmi érték akár hetven százalékáért is oda lehet adni a felkínált árut, ingatlant. A reális, elfogulatlan, szakszerű értékbecslésre természetesen minden esetben szükség van. Mondhatjuk, hogy a harmincszázalékos veszteség elfogadható. A valós veszteség igen sok helyen ötven százalék is lehet. Vagyis, féláron cserél gazdát erőgép, épület, jószág, vagy amit akarunk. Mit lehet tenni azért, hogy az áru a piacon az értékén (vagy közel az értékén) keljen el? Keveset. Hiszen túlkínálat van szinte mindenből, s a csődbe jutott vállalatok, szövetkezetek örülnek, ha némi készpénzhez jutnak. Az a kevés pénz is létfontosságú a cégek „írmagjának” átmentéséhez, de nagyon kell a pénz a hitelezők kielégítéséhez, végül, de nem utolsósorban a volt saját dolgozók végkielégítéséhez. Talán mégsem ártana, ha a felszámolók itt-ott szigorúbbak lennének. Hiszen a közös vagyon nem Csáki szalmája.
