Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-02 / 282. szám

1993. december 2., csütörtök Kelet-Magyarország 7 Hadirokkantak pártfogói Megnyugtató megoldást a három éve várt hadigondozási törvény jelenthetne Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Hadigondozási törvényt tár­gyalhatnak hamarosan a képviselők, s ezzel több év­tizedes anyagi és erkölcsi mulasztást pótol a kormány. Für Lajos honvédelmi mi­niszter a közelmúltban je­lentette be: elkészült a tör­vénytervezet és az ország sú­lyos anyagi gondjai ellenére segíteni szándékoznak a ha­dirokkantaknak, a hadiöz­vegyeknek, vagy a túlélő csa­ládtagok bizonyos körének. A törvénytervezetet azóta a szakmai, érdekképviseleti szervezetekben vitatják, hogy az a kiegészítésekkel együtt kerüljön a parlament elé. Magyarországon három szervezet, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Or­szágos Nemzeti Szövetsége (HONSZ), a Magyar Hadigon­dozottak Nemzeti Országos Szövetsége (MAHONSZ) és a Vak Hadigondozottak Orszá­gos Szövetsége képviseli az érintetteket. A HONSZ és a MAHONSZ országos szerve­zetei jogvitába keveredtek, a sokoldalas bírósági végzés sem hozott békességet. Mind­kettőjüknek van megyénkben tagszervezete, amelyek, sze­rencsére, békében, de egymás­tól függetlenül fáradoznak az egykori hadfiak és családjaik életének megkönnyítéséért. Egy a lényeg: a hadirokkantak bármelyik szervezethez for­dulhatnak, jogos igényeik el­bírálása és a majdani törvény­ben meghatározott juttatás et­től független. Sasvári Gyulát, a HONSZ megyei vezetőjét kértük: mu­tassa be az általa képviselt szervezetet. — Az első világháborúban megrokkant emberek, az ele­settek özvegyei, árvái 1927- ben megalakították a kormány segítségével a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Or­Sasvári Gyula Harasztosi Pál felvétele szágos Nemzeti Szövetségét, a HONSZ-t. E szövetség felada­ta a hadigondozás volt, amit a hadigondozó bizottságok vé­geztek a megyékben, városok­ban, járásokban. Ez a gondozás nem merült ki a hadijáradék folyósításá­ban. E bizottságok állapították meg a rokkantság mértékét, az özvegyek, árvák rászorultsá­gát, elhelyezkedésük lehetősé­gét, segítették az iparigazol­ványok megszerzését, vég­szükség esetén a koldulási en­gedély kiadását is. A szövet­ség 22 éven át látta el ezt a fel­adatot, 1949-ben megszüntet­ték, mert abban úgymond a bűnös nemzet még bűnösebb fiai tömörültek, azok, akik az igazságtalan háborúban vettek részt. A hosszú méltánytalanság után 1990-ban újraszervezték a HONSZ-t. 1992-ben elérték, hogy a 65 százalék feletti rok­kantak 3 ezer, a hadiözvegyek 1500 forintot kapjanak, majd a 105/1993-as kormányrende­lettel ezt az összeget október elsejétől 6, illetve 3 ezerre emelték. Ezeket a pénzeket azok a hadirokkantak és hadi­özvegyek kapják, akik jogos igényüket a helyi önkormány­zatnak bejelentették. Az elért eredmények még nem merítik ki a hadigondozás fogalmát, ezek csak hadijára­dékok, illetve pénzellátások, amelyek enyhítik az idős ha­dirokkantak, özvegyek hely­zetét. Megnyugtató megoldást a három éve várt hadigondo­zási törvény jelenthet. Egye­bek közt erről beszélgettek sokat a november 25-26-án Budapesten megrendezett első országos HONSZ-tanácskozá- son. Újrafogalmazták a nemzeti gondozás fogalmát, amely a rendszerváltozás idején a viták kereszttüzébe került. Az 1992 évi 52. törvény meghatározása szerint a nemzeti gondozás nem tévesztendő össze a hadi- gondozási pénzellátmánnyal. Nemzeti gondozásban az ré­szesülhet, aki az alapvető em­beri jogok sérelmével elköve­Dr. Nagy Miklós Szekeres Tibor felvétele tett jogtalanságok következté­ben maradandó fogyatékossá­got szenvedett, életvesztés esetén pedig a hozzátartozók részesülnek a juttatásból. A törvény meghatározza, ki jo­gosult nemzeti gondozásra, kik számítanak túlélő hozzá­tartozónak és kiket zárnak ki a kedvezményezettek köréből. A nemzetgondozási díjra vo­natkozó igényeket a Kárpót­lási és Kárrendezési Hivatal­hoz lehet benyújtani. A HONSZ megyei szerve­zete két és fél éve alakult, ak­kor több mint százan jegyez­tették be magukat. Ma már több százra tehető a tanácsot kérők száma. Anyagi segítsé­get sajnos, azért nem adhat­nak, mert még a hivatalos le­velezést is saját zsebből fe­dezik. Viszont minden hónap második szerdáján tartanak fo­gadóórát Nyíregyházán a Dózsa György utca 5. szám alatt, s szívesen várják a hoz­zájuk fordulókat. Dr Nagy Miklós jegyzi a MAHONSZ megyei szerve­zetét, amely a napokban vette górcső alá a törvénytervezet egyes passzusait és mondtak véleményt, tettek kiegészítő javaslatokat a hadirokkantak színvonalasabb anyagi ellátása érdekében. — Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében körülbelül ezeröt­száz ember sorsáért érzünk közvetlen felelősséget — hal­lottuk a jogi doktorátussal bíró Nagy Miklóstól, aki az orszá­gos szövetségnek az alelnöke. — Szeretnénk, hogy ezek a sokat szenvedett, de a külön­böző címen kárpótlást sem kapó emberek életük alkonyán legalább anyagilag nagyobb biztonságban töltsék napjai­kat. Mi például azt javasoljuk, hogy az elhunyt hadirokkant özvegye is számítson hadiöz­vegynek, ne csak az az asz- szony, akinek a társa a fronton esett el. Jól tudjuk, hogy az országban ma a fontos ügyek­re is alig-alig jut, ezért szeret­nénk elkerülni a párhuzamos­ságokat és mondjuk, aki a Kárpótlási Hivataltól vagy más szervezettől kapott vala­milyen címen anyagi rehabili­tációt, mi nem szorgalmazzuk az illető kettős ellátását. A MAHONSZ megyei szer­vezetének elnökségi ülésén az is megfogalmazódott: a hadi­rokkantak és hadiözvegyek — mivel a kárpótlás rájuk nem terjed ki — kapjanak vissza­menőleg hadijáradékot. A törvény hatálya, szerintünk, arra terjedjen ki, aki más cí­men nem részesül kárpótlás­ban. A MAHONSZ fogadóóráit minden második csütörtökön Nyíregyházán az MDF szék­házban tartja. Az elszegényedés mint kortünet Nyíregyháza (KM - K. É.) — Az idősek világnapját ün­nepeltük nemrég. Azokra emlékeztek ezen a napon, akik egy dolgos élet után ma megérdemelt pihenésüket töltik, vagy éppen a megél­hetéssel küszködnek. Tisztes módban élnek, vagy számol­ják kevéske forintjaikat, töprengve közben, kijönnek- e belőle a következő nyugdí­jig­Nem ünneprontás talán az ünnep után, ha elmondjuk: Magyarországon ma közel két millió nyolcszázezer nyugdí­jas él, s bizony, nem titok, kö­zöttük igen sok a szegény, az öregkori elszegényedés mára egyfajta kortünetté vált. Csökken a nyugdíj értéke A statisztika szerint az inflá­ció hatására a nyugdíjasok kö­zel nyolcvan százaléka megél­hetési gondokkal küzd, hat­vanhét százalékuk pedig a lét­minimum alatt él. A nyugdíjak értékvesztése mindmáig ta­pasztalható, s e tényt a folya­matos, napjainkban is aktuális emelések sem képesek teljes mértékben ellensúlyozni. Nyugdíjasok pártfogója Különösen nehéz helyzet­ben van az a hétszázezer me­zőgazdasági nyugdíjas, akinek alacsony keresete miatt havi nyugdíja is a minimumon, vagy annak közvetlen köze­lében van. Hazánkban három­száz ezerre tehető azoknak az idős embereknek száma, akik­nek semmiféle jövedelme nincs, ráadásul sokan közülük még a szociális támogatási rendszerekből is kimaradnak. Nem csoda hát, ha az öregek is megpróbálnak valami mó­don változtatni sanyarú hely­zetükön. Mint a Nyugdíjasok Országos Kamarájának egyik legutóbbi nyilatkozatából ki­derül, ma már tizenhat tag- szervezetben közel két millió nyugdíjas tömörül. Képvise­lőik épp az Idősek világnapjá­nak apropóján kifogásolták, hogy a nyugdíjak reálértéke ez évben is csökkent, miközben az Országgyűlés által jóváha­gyott 14 százalékos emelés messze nem ellensúlyozza a 22-24 százalékos inflációt, az ÁFA-kulcsok és egyéb terhek növekedését. Program az öregekért Sokan elégedetlenek amiatt is, hogy az illetékesek által megszabott 11 300 forintos nyugdíj már a magas nyugdí­jak sorába tartozik, így nem kaphat ellentételezést, kom­penzációt. A nyugdíjasok úgy érzik, a nyugdíjak várható tíz­tizenöt százalékos idei reálér­ték-csökkenését ez az emelés csak szerény mértékben ellen­súlyozza, s az az egyébként örvendetes tény, melynek so­rán egy összegben négyszáza­lékos kiegészítő emelést ve­hetnek, illetve vehettek kézbe az öregek, csak minimális se­gítséget jelent. A Nyugdíjasok Országos Kamarája továbbra sem ül a babérokon, az eddig kivívott eredmények mellé újabbakat szeretne felsorakoztatni. Ter­veik között szerepel a közre­működés egy olyan szociális védőháló kiépítésében, amely mind több ember számára védelmet biztosít, szeretnék elérni a Tb reformját, a meglé­vő törvények felülvizsgálatát, s egy olyan nyugdíjrendszer kidolgozását, amely a jelen­leginél kiszámíthatóbb és biz­tonságosabb. Óhajaik között szerepel a nyugdíjbiztosítás demokratikus irányításának megszervezése, az özvegyi nyugdíjak korszerűsítése, il­letve a Tb-alapnak hozamot teremtő vagyon átadása is. Az öregek világnapján már jócskán túl vagyunk, lassan az ünnep emlékei is fakulni kez­denek. Az lenne jó, s igazán méltó hozzánk, emberekhez, ha nemcsak egy napon, a ki­erőszakolt ünneplés okán, ha­nem napról napra megtennénk mindent, amivel becsülni tud­juk öregjeinket. Jegyzet Adventi gondolatok Kovács Éva / ó ideje kopog a tél, a ko­rán jött fagyos hidegben mindannyian kissé összébb húzódhatunk. Reggelre zúz­mara lepi a fákat, bokrokat, az utcára, udvarra kilépve az ember úgy érezheti magát, mintha mesebeli tájon járna: csillogó, fehér és tiszta min­den, a koszt, a piszkot, az el- takarítatlan szemetet jóté­kony lepel fedi... A lelkek gondjait azonban nehezen takarhatja be bármi is. Karácsony közeledvén, az advent napjain sokan van­nak azok, akik máris aggód­va gondolnak az előttünk álló nevezetes ünnepekre, a pirosbetűs napokra. Még távoli a gyertyagyújtás, de máris félnek tőle. A félelmek, fájdalmak különböznek, mint ahogyan különböznek egy­mástól a sorsok is. Van, aki azért szorong, mert öregko­rára párjával magára ma­radt, gyermekeik a távoli vá­rosokban élnek, s a mai árak mellett gondolni sem lehet arra, hogy hazajöjjenek. Ré­gebben az ünnep előtt tartot­ták a disznótort, hogy az unokák részesüljenek az ese­ményből, no meg a finomabb­nál finomabb falatokból, most se vendégség, se disz­nóölés. Jó, ha lesz annyi, hogy a városban élőknek el­jusson egy csomag, benne némi hazaival. Mások életük első magányos karácsonyát töltik, párjuk halála után egyedül várják a szentestén az angyalokat. Most csak a szépre emlékeznek majd, s az esetleges rosszat elfelejtve így lesz a társ hiánya a gyertyafénynél még szomo­rúbb, még pótolhatatla­nabb... Igaz, jönnek majd a gyermekek, elhozzák az ajándékokat, de ha újból be­csukódik mögöttük az ajtó, jól fog esni, ha végre csend­ben kisírják magukat. Lesznek, akik úgynevezett csonka családban ünneplik az estét, mert apu vagy anyu új családban látja helyesnek a jövőt. Legyen így, ha így akarták a szülők, de egyetlen pillanatra sem felejthetik, legyenek is bármilyen jók új társaik, az igazit nem pótol­ják, legfeljebb helyettesíthe­tik, gyermekeik nem kaphat­nak új apát és anyát. Advent, karácsony, ünne­pek. Előttünk állnak, s gyö­nyörűek. Különösen azzá válhatnak akkor, ha megpró­báljuk elviselhetővé tenni a gondokat, bajokat. Ha ma­gányosan annak örülünk, hogy egészségesek vagyunk, ha betegen az vígasztal ben­nünket, hogy magunk mellett társat tudhatunk, ha örülünk családunk, gyermekeink örö­mének, sikerének, ha meg­tanuljuk becsülni az életben azt, amit tőle megkapunk... Papírra veti eletet Nyíregyháza (KM - D. B. G.) — Novemberben volt Dankó István és Illés Erzsé­bet házasságkötésének negy­venötödik évfordulója. Na nem a híres Dankó Pista, nó­taénekes egyik hozzátartozó­járól van szó, hanem csak egy szolid, tisztességes név­rokonról, aki egész életében becsülettel tette a dolgát. Állandóan jegyzetel, pa­pírra veti élete történéseit. Az írás, a mesélés a legked­vesebb időtöltése. Az emlé­kezés! A hetvenéves, idős emberről — valahányszor kis botjával betér szerkesz­tőségünkbe — Vörösváry László gyűjteményének egy kedves gondolata jut eszem­be: „Az öregek emlékei a paradicsomkertjük. Fiatalok! Ne űzzétek ki őket belőle! Hallgassátok meg emlékeit. (Olykor többször is!)” Esztergomba 1944-ben vonult be. Másfél hónapig Horthy katonájaként szolgál­ta a hazát, majd Szálasba es­kették. Gyakorlat közben egy aknaszilánk megsértette a lábát, nagy fájdalmai vol­tak, de jött a parancs: menni kellett Németországba! Ka­rácsony este 10 órakor mondták meg neki, hogy sajnos, a lába menthetetlen, le kell vágni. Ő azonban nem engedte és szerencsére ké­sőbb meg is gyógyult. Majd 1945. május ötödikén angol fogságba esett. Keserves élet volt ez. Minden ötödik nap kaptak enni, így aztán az er­dőben szedegettek csalánt és csigát. 1946 márciusában jött haza. Illés Erzsébettel 1948. no­vember 12-én kötött házas­ságot. Három gyermekük született és már öt unokájuk van. Pista bácsi a tűzoltósá­gon talált magának munkát, 25 évi szolgálat után innen ment nyugdíjba. A lábával azonban több­ször volt probléma. A kevés nyugdíja miatt nem is bán­kódik, csak a lába ne fájna. A sajgó, tompa fájdalom mi­att éjszakánként alig alszik, így marad az emlékezés és az írás. Szeremé elérni a 92 évet, melyet apja élt. Mindig nagy tisztelettel gondol az öregre, aki egyszerű paraszt emberként sokat dolgozott és nagy családot felnevelt. István volt a tizenötödik gyermek. A megfáradt idős ember gyakran gondol arra is, mi lett volna, ha íróként tevé­kenykedhetett volna: a szép szavakat összefonva, meg­tölteni az élet szépségével, bánatával. Másoknak és ön­magának is kedves élményt' szerezni ezzel. A megsárgult jegyzetfüzet fölött, a múltba merengő Dankó István em-' lékei így lassacskán mind életre kelnek. Dankó István menyasszonyával 45 ewel ezelőtt bi­zakodóan állt a fényképész elé Amatőr felvétel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents