Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-15 / 293. szám
1993. december 15., szerda rnrnnnmi HATTER T7- % T 'nV '' ’'' r\ Kelet-Magyarorszag 3 Törvényesített törvénytelenség Szabálytalanul darabolta fel a víz- és csatornamű vállalatot a megyei vagyonátadó bizottság Balogh József Nyíregyháza (KM) — Tiltakozás volt, eredmény nem, amikor a Megyei Vagyonátadó Bizottság — amelyet az önkormányzati törvény a közművagyon önkormányzati tulajdonba adására hozott létre — egy övön aluli ütéssel kiütötte a Szabolcs Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot. Nem is a vállalat volt itt a fontos, hanem az a vagyon, amelyet úgy osztott meg a VÁB a 228 település között, hogy Nyíregyháza — huszonötöd magával — negyven százalékot, míg a többi 202 település 60 százalékot kapott a műküdtetői vagyonból. Hatáskör nélkül Hogy a többségében jogászokból álló VÁB döntése törvénytelen volt, az nem most derült ki. Már ez év elején szakértői megállapítások alapján jelezte a SZAVICSAV felügyelő bizottsága, hogy a vagyonátadó bizottság a közművek átadásakor nem adta az önkormányzatok tulajdonába azt a működtető vagyont, amely az egyes vízművek működtetésének feltétele, olyan földterületeket adott önkormányzati tulajdonba a vízművekkel együtt, amelyek nem állami tulajdont képeztek. A vagyonátadó bizottságnak nem volt hatásköre arra, hogy a működtető és vállalkozói vagyont 40-60 százalékos arányában döntsön a két alapító közütt. Ugyancsak nem volt joga elrendelni az eszközök tételes vagyonátadását sem, nem volt joga dönteni a pénz és pénz jellegű követelések megbontásában ezen belül az áthúzódó vízdíj százalékos megosztásában és szabálytalan volt az azonnali végrehajthatóság is. Túllépte a VÁB a hatáskörét, amikor kötelezte az önkormányzatokat, hogy a megkapott közművagyonukat működtetésre kötelesek a SZA- VICSAV-ra visszabízni, miként a megyei közgyűlés elnökét is csak a közgyűlés vagyona tekintetében bízhatta volna meg, hogy Nyíregyháza polgármesterével egyezkedjenek, hisz a többi település műküdtető és vállalkozói vagyonáról csak a települések megbízása alapján lehetett volna eljárni. Szabálytalan volt ezért a VÁB határozatnak az a része is, amely a vitás kérdésekben egyezségre adott lehetőséget a megyei jogú város A szennyvíztelep láttán automatikusan adódik a kérdés: vajon meddig bűzlik még a víz a Szavicsav körül? Elek Emil felvétele polgármesterének és a megyei közgyűlés elnökének, később pedig erre az egyezségre hivatkozva szentesítette a törvénytelenséget. Sanda szándékkal Mindezek után a szakértői javaslat az volt, hogy a VÁB- határozatot a Belügyminisztérium semmisítse meg és a megyei VÁB-ot kötelezze új eljárás lefolytatására. Ha hosszú idő után is, de mindez most megtörtént és igazolódott benne, sőt, utána is a sanda szándék. Mivel a VÁB határozata jogellenes, a fellebbezésre való tekintet nélkül a jogorvoslat lehetőségét kizárta, így Nyíregyháza és térsége birtokba is vette a vízművek, a csatornaművek közmű és nem közmű vagyonát. Ez a SZAVICSAV kezelésében lévő teljes vagyon 40 százaléka volt. 199 település fellebbezett a döntés ellen a Belügyminisztériumhoz. 1993. november 12-én megszületett a másodfokú határozat, amit a VÁB három hét múlva, december másodikán kézbesített az illetékesekhez. A határozat lényege: a belügyminiszteri határozat jóhiszeműen megszerzett jogokat nem ismer el, egy igazságosabb vagyonmegosztást alkalmaz, a korábbi vezetői megállapodást — mivel arra a vezetők nem voltak felhatalmazva — megsemmisíti. A sóstógyógyfürdői üdülő Nyíregyháza város tulajdonba adásáról megállapítja, hogy az törvénysértő volt, de a fellebbezések az elévülés után érkeztek, így azt a települések bírósági úton kérhetik tulajdonukba. Addig természetesen ingyenes használati jogot ír elő a többi település javára. A belügyminiszteri határozat megfogalmazza, hogy jogutód vállalat kijelölése nem tartozik sem a VÁB, sem a Belügyminisztérium hatáskörébe, de leszögezi, hogy jóhiszeműen csak a Szavicsav működik és ezért a Nyíregyháza és térsége vízmű részére a határozatból még példányt sem küld. A rendelettől függetlenül Nyíregyháza és a 25 település kiválása a megyei vállalatból megtörtént, s most két dolog lehetséges. Vagy újból át kell tekinteni a részükre adott nem közművagyon mennyiségét és újból elosztani azokat, a 202 településből pedig — mivel 189 önkormányzat így szavazott — zárt körű részvénytársasággá alakítani a jelenlegi állami vállalatként működő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot, vagy visszatérni az eredeti állapothoz: újra egyesíteni a vállaltot. Ha már a léte is törvénytelen. Mert ugyan hol lehet törvényesnek tekinteni egy állami tulajdonra léte- sítetett önkormányzati tulajdonú kft.-t? És akkor még meg sem említettük: a cégbíróság is olyan sürgősen jegyezte be a nyíregyházi vízmüvet, hogy nem volt jogerős az alapító VÁB-határozat, nincs végleges vízjogi engedélye, magyarul, teljesen törvénytelenül teszi a dolgát. A helyzet most az, hogy a 202 település közül 6-7 ön- kormányzat meggondolta magát és különböző indokokkal nem kívánnak a részvény- társaság tagjai lenni. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy bonyolult lesz kilépni, mert a működtetéssel gondjaik adódhatnak, mivel egy vezetékrendszeren több település kap vizet és a települések többsége a részvénytársasági forma mellett döltött. Az önkormányzati törvény szerint pedig az érintett települések 50 százaléka, plusz 1 szavazat döntő, így az egyedül kiválni szándékozó városok — Kis- várda, Mátészalka — lehetőségei erősen behatároltak. A helyzet tehát most ez: a törvénytelen VÁB-határozatot a Belügyminisztérium megsemmisítette, ám lényeges változtatásokra már nemigen lehet számítani. Vajon nem tudták a VÁB jogászai, hogy törvénytelen döntést hoztak? Dehogynem. De azt is bekalkulálták, hogy akár szabálytalan a döntés, akár nem, az azonnali végrehajtással két vállalat jön létre, s azt a két vállalatot, sajnos, jogkövetkezmények nélkül megszüntetni nemigen lehet. Az pedig, hogy e megyeszékhely-centrikus döntésnek 202 település lakói fizetik meg az árát, az a döntéshozók közül úgy látszik senkit nem érdekelt. A vidékkel együtt élni Nyíregyháza — bölcsen — egy dolgot cselekedhet. Belátja, hogy nem a vidékkel szemben, hanem a vidékkel együtt kell élnie, s egy normálisan megoszthatatlan vállalatot ne akarja megerőszakolni. Pláne ha az még törvénytelen is. A városok polgármesterei találhatnának egy nagy kerékasztalt, amely mögött — környezetük lakóinak érdekeit is nézve — megtalálhatják a mindenki számára egyformán kedvező megoldást. Aforizmák Azt mondják egy évnek 365 napja van. Ahelyett, hogy azt mondanák, egy évnek 365 éjszakája van. (Jeanna Moreau francia színésznő) A sztriptíztáncosnő olyan nő, akinek a* levetkőzéshez háromszor annyi időre van szüksége, mint a többieknek a felöltözéshez. (Dana Delany színésznő) Elvégre egyik férfi olyan, mint a másik, csak némelyik gazdagabb. (Gábor Zsazsa) Minden nagy színésznői pályaív olyan, mint a világra jövetel. Mindenki meztelen testtel kezdi, azután esetleg eljut valahová. (Tachel Ward sznő) A nő jobban szereti az erős férfi gyengéjét, mint az erejét, és jobban szereti a bölcs férfi ostobaságait, mint bölcsességét. (Mac Lain amerikai sznő) Ha a csók ártalmas lenne az egészségre, ahogyan az egészségvédelem néhány apostola újra és újra állítja, már régen halott lennék. (Brigitte Bardot) Csak a bolondok ünnepük, hogy öregednek. (Greta Garbo) Azelőtt a nők elpirultak, ha szégyellték magukat, ma szégyellik magukat ha elpirulnak. (Marlene Dietrich) A nők könnyebben elismerik, hogy hibát követnek el, mint a férfiak. Ezért a látszat, hogy a nők többet hibáznak. (Gina Lolobrigida) Utazni az embernek huszonöt éves koráig kellene sokat. (Rutkai Éva) A házasság a világ legszebb intézménye lehetne, ha több szabadon választott és kevesebb kötelező gyakorlat volna benne. (Jeanna Moreau) A parfümöt nemcsak spriccelni kell tudni, hanem viselni is. (Marylin Monroé) Okos nő is csukott szemmel csókolózik, de megnézi, hogy kivel. (Marlene Dietrich) Én soha nem unatkozom, ha senki sem untat. (Turay Ida) A férfiak fantáziája a nők legjobb fegyvere. (Sophia Loren) Dr. Borsy Zoltán gyűjtéséből ' . , 7' í ;Tf> Színésznők Keselyűk nélkül Nyéki Zsolt M inden autós találkozott már úttesten heverő, elgázolt állattal vagy annak maradványaival. Amíg nem lapították a kerekek alaktalan masszává a néhai kutyát, macskát vagy bármilyen más emlőst, rágcsálót, a járművezetők legfeljebb némi sajnálkozással, egy-egy motorizációra vonatkozó megjegyzéssel kikerülik az élettelen testeket. Mivel a mérsékelt égövben nincs meg az a dögeltakarító élelmiszerlánc, amely például Afrikában órák alatt eltakarítja az elhullott, oszlásnak induló tetemet, az enyhe lel- kiismeret-furdalásos kormánymozdulat kevés a probléma kezeléséhez. Persze az egyszerű autós nem is igen tud többet tenni. Legfeljebb telefonál az illetékes helyre, s úgy érzi ezzel megette, amit tőle elvárhatnak. A komoly gondot nem az úttesteken elpusztult állati maradványok okozzák, hiszen — mint az a Felső-Ti- sza-Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Környezet- védelmi Koordinációs Bizottságának közelmúltban lezajlott ülésén kiderült—a megyében évente 15002000 tonna állati hulladék és mintegy 8000 tonna vágóhídi melléktermék kezeléséről, sorsáról kell gondoskodni. Ennek hiánya súlyos fertőzésekhez vezethet, ezért is sorolják a veszélyes hulladékok kategóriájába az állati eredetű hulladékokat. Ezek ártalmatlanítása napjainkig megnyugtató módon történt, értékes, fehérjedús takarmányt, hasznos terméket állítottak elő belőle. Viszont amióta a feldolgozás állami támogatása megszűnt, a tetemek, maradványok átvételi árai megemelkedtek, egyre több az illegális hulladékelhelyezés. Az állati hulladék kezelésével kapcsolatos problémák miatt szorosabb együttműködés szükséges az állategészségügyi, környezetvédelmi hatóságok valamint az önkormányzatok között. Az egy település — egy hullatemető változat ugyanis nehezen ellenőrizhető, felaprózódó, több veszélyes pont kialakulásához vezető megoldás lenne. L egyen igazi, valós gazdája ennek a égetően fontos gondnak, akár közösen is. Mert az összehangolt intézkedés itt valóban létkérdés. Kommentár Balkáni állapotok Balogh Géza M eg kell követnem Nyíregyháza régi vezetését. Pár éve, amikor szóba került, hogy a Csillag utcából, meg a Hatzel térről kiköltöztetik a KGST-piacot a város szélére, dühösen támadtam rájuk e hasábokon. Miféle várospolitikusok azok, tettem fel a kérdést, akik arra kényszerítik az elesett öregeket, a sok gyermekes anyákat, hogy kilométereket buszozzanak, gyalogoljanak egy-egy olcsóbb cipőért, nadrágért, miegyébért. A döntéshozóknak minden bizonnyal van elég pénzük, hogy megvegyék a méregdrága belvárosi butikokban a gyermeknek szóló portékát, de a nagy többségnek nem futja erre, zárult valahogy eképp az eszmefuttatás. Mára bebizonyosodott, a döntés helyes volt. A piac ma már el sem férne a régi helyén, ráadásul így megszabadultunk az efféle vásárterek szokványos kísérő- jelenségeitől. A szeméttel, a giccstől, a bóvlitól, a zajtól. A KGST-piac azonban, még ha kicsiben is, de mára szépen visszalopózott. Méghozzá nem is akárhová, hanem a város legelegánsabb részébe, a sétálóutcába. Ha figyelmesen szemügyre vesszük a választékot, semmivel sem különb, mint kint a marhavásártér mellett, csak drágább. Ez azonban legyen a vevő dolga, ha neki megéri így is, nekünk semmi közünk hozzá. A kazettaárusok csapta zene- - bonához, meg a borzasztó sátortáborhoz azonban igenis köze van minden városlakónak. Tudom, az embereknek a könyökükön jön már ki, hogy állandóan a nyugati példákkal traktálják őket, de most sem tekinthetünk el tőle. Salzburgtól Münchenen át egészen Hamburgig, vagy éppen lent, délen, a legtöbb Lajtán túli településen is van belvárosi piac, de azok, talán mondanom sem kellene, összhasonlíthatatlanul kulturáltabbak a miénknél. Mert Nyíregyházán mit látunk? Ütött kopott, rozsdás rudakból, nejlonlepedőkből, kiselejtezett ponyvából összeeszkábált sátrakat. Igaz, van két-három valóban ízléses, bizalomgerjesztő elárusító hely is, de a többség még a KGST-piacon is kirína a sorból. Arról nem is beszélve, hogy az említett nyugati városokban — ahol valóban a történelmi belvárost is birtokukba veszik — estére szépen összecsomagolnak, az árusok összepakolják sátraikat, s nyomát sem látni a nappali árusításnak. Aztán másnap reggel minden kezdődik elölről. Tudjuk, pénzhiánnyal küszködik a mi városunk is, meg kell hát fogni minden forintot. A karácsonyi bódésok pedig tisztes summát fizetnek az árusító helyért. Nem lehet kitiltani őket a centrumból, csak azért, mert nekik nem adatott meg a drága belvárosi butik lehetősége. Nem is mondom ezt. Azt azonban elvárhatja a polgár, hogy csak azok kapjanak engedélyt, akik tiszteletben tartják a város nyugalmát, akik a történelmi városmaghoz illő sátrakban vernek tanyát.
