Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-13 / 291. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. december 13., hétfő Múzeumjubileum a Szemlében Nyíregyháza (KM — K. J.) — Egy teljes rovatot szentel a Szabolcs-Szatmár- Beregi Szemle ez évi negyedik száma a 125. évfordulóját ünneplő Jósa András Múzeum múltját és jelenlegi tevékenységét áttekintő írásoknak. A bevezető tanulmány szerzője Németh Péter az alapító Jósa Andrásra emlékezve fogalmazza meg a következőket: Amivel a magyar muzeológia történetébe örökre beírta a nevét, az az a tény, hogy 1868. december 1-jén a vármegye akkori székhelyén, Nagykál- lóban... megalapította a Szabolcs vármegyei Régészeti Társulatot... Ezt a 125 évvel ezelőtti dátumot tekintették — ő is, utódai is — a mai... múzeum születésnapjának. A jelenlegi feltáró- és kutatómunka néhány érdekességére hívja fel az olvasó figyelmét a rovat több dolgozata. Kurucz Katalin a múzeum újkőkori gyűjteményének néhány különlegesen szép tárgyáról ír, Al- mássy Katalin a Tiszalökről származó, késő vaskori maszkos gyöngyről, Istvá- novits Eszter megyénk újabb hun kori leleteiről, Szinyéri Péterné pedig az Ibrány- Esbó-halmi honfoglalás kori hajfonatkorong restaurálási munkálatairól. Koroknay Gyula forráskutató tanulmánya egy háromszáz évvel ezelőtti razzia, a „fejértai csata” eseményeit eleveníti fel. A Továbbélő történelem fejezetcímmel jegyzett rovatból most csupán egyetlen szerző munkáját ajánljuk az olvasók figyelmébe, nevezetesen Horváth Sándor ungvári újságíró Kárpátalja — 1956 című visszatekintését. A tanulmány bevezetőjében olvashatjuk: A magyarországi esemémenyekről egyre több tény, adat, dokumentum lát napvilágot, viszont a Kárpátalján történtekről alig van hiteles információnk. A tényfeltárásnak még ugyancsak az elején tartunk. Pedig Nagyszőlősön kívül Gálo- cson, Ungváron és Nagybé- gányban is voltak megmozdulások. Érdemes belelapozni a folyóirat Szemle rovatába. Az új megyei monográfiát három jeles tudós — Benda Kálmán, Szabó Ferenc, Vitányi Iván — recenzálja, Magyar József legfrissebb verseskötetét Baranyi Ferenc, Balia D.' Károly Kisebbségi) magyar skizofrénia című könyvét pedig Miklós Elemér mutatja be. Megyénk társadalomtudományi és művészeti folyóiratának a negyedik száma is — a hagyományokhoz híven — Szabolcs-Szatmár-Bereg aktuális bibliográfiájával, illetve az eseménynaptár krónikájával zárul. A Móra-verseny győztesei Nyíregyháza (KM — K. J.) — November végén rendezték meg a nyíregyházi 22. Számú Általános Iskolában a Móra Ferencről elnevezett anyanyelvi verseny megyei döntőjét. Az egyéniben és csapatban vetélkedő diákok szép eredményeket értek el, bizonyítván felkészültségükkel a magyar nyelv ápolása, értő használata és megóvása iránti elkötelezettségüket. Az alsó tagozatosok kategóriájában egyéni első helyezést ért el Adám József a. versengésnek helyet adó iskola tanulója (felkészítő tanára Borók Istvánná), de a felsősök csoportjában is hazai győztesnek gratulálhattak, nevezetesen Farkas Jánosnak, akit Molnár Lászlóné készített fel. Az alsós és felsős csapat- versenyt szintén a rendező iskola nebulói nyerték meg. Mindkét korcsoportban a mátészalkai 7. Számú Általános Iskola tanulói vihették haza az ezüstérmet. A jelképes dobogó harmadik fokára az alsósok közül a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthon, a felsősök közül pedig a nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon versenyzői állhatták fel. A felső tagozatos kategória győztes csapata a nyíregyházi „huszonkettesből”. Felkészítő tanáraik: Molnár Lászlóné és Tóth Ernőné Amatőr felvétel Tiszavasvári (KM — K. J.) — Fennállásának harmincéves évfordulóját ünnepli a napokban megyénk egyik legeredményesebb középiskolája, a Váci Mihály nevét viselő tiszavasvári gimnázium. A számvetés és emlékezés hetére az iskola változatos programmal készült. A jubileumi rendezvény ünnepélyes megnyitóját — melyen a város polgármestere, Sulyok József mond köszöntő gondolatokat — december 13-án, 15 órától tartják. E napon nyitják meg az iskolatörténeti kiállítást, majd 17 órától Vig József nyugalmazott igazgató idézi fel az elmúlt három évtized emlékezetes eseményeit. A Váci Mihály Szavalóversenyre december 14- én, 14 órától kerül sor, s hogy a szellemiek mellett a testiek se szenvedjenek hátrányt: 17 órától bonyolítják le a „vácis” öregdiákok röplabdamérkőzését. Tetőzik a legzsúfoltabb iskola A Sipkayban mindenhol tanítanak: a folyosórészekben, szertárakban, szükségtermekben Az egyik „csőtanterem”, ahol a szorult helyzetben hamarabb elfogy a levegő Harasztosi Pál felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Gary Hill úr, az egyik középangliai magániskola igazgatója megyénkbeli látogatásakor elsőként a nyíregyházi kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolába ment el szétnézni. Sok hasonlóságot fedezett fel az ottani és az angliai szakképzés között. Kissé meglepte viszont, hogy az oktatás erőforrásai, feltételei itt korántsem olyan jók, mint náluk. És akkor a dolgok sűrűjét, azt például, hogy az igen népszerű intézmény falai csaknem szétrobbannak a túlzsúfoltságtól, még nem is látta! — Az iskolánk 1975-ben épült, 12 tantermesnek, 8 úgynevezett szakköri foglalkoztató helyiséggel — kezdi a történelmi visszatekintést Mező Gyula igazgató. Ez már az akkori, közel 1200-as tanulólét- számohoz képest is csak úgy lehetett elegendő, hogy a zömükben szakmunkásosztályok mellett mindössze hat szakközepes tanulócsoportunk volt. Most pedig 18! És ők mindig bent vannak az iskolában, nem hetes váltásban, mint a szakmunkás gyerekek. Igaz, 1985-ben bővültünk hat tanteremmel, de mára ezen is túlnőttünk. □ Miért volt szükséges a szakközepes vonal ilyen mértékű megerősítésére, ha nem voltak meg hozzá a feltételek? — Az ágazat igényei a szakközepes végzettségűek iránt igencsak megnőttek. A megyénkben nem volt középfokú szinten vendéglátós képzés, mi elkezdtük. Vállalták az új profilokat A külkereskedelem liberalizációjával nagyon keresettek lettek az érettségizett külkeres ügyintézők. Erre a területre is rámozdultunk. Az pedig, hogy mi indíthattuk az idegenforgalmi szakközepes osztályt, elismerése az intézményünknek és a városnak, hiszen olyan riválisaink voltak, mint Miskolc és Debrecen. Szóval, mertünk vállalkozni, csak hát közben a feltételek dolgában — elsősorban a tanulói helyekre gondolok — lépéshátrányba kerültünk. Mostanra a „befogadóképesség” tűréshatáráig jutottunk. így nem mehet tovább! □ A szorultság kialakulásának nyilvánvalóan nem csak a létszámnövekedés az oka. Milyen tartalmi változások játszottak közre abban, hogy ennyire súlyosan ítéli meg a helyzetüket? — Az egy-két napos vállalati gyakorlatok teljesen megszűntek, s így, mint említettem, a szakközepeseinknek mindennap tanterem kell. További helyiségeket foglalt el az író- és számítógépes oktatás. Tavasszal érkezik — a világbanki hitel terhére — egy informatikai és egy számító-- gépes szaktanterem felszerelése. Ezeket egyszerűen nem fogjuk tudni elhelyezni. A dobozban maradnak az eszközök, mert még raktározási lehetőségünk sincs. A végére hagytam a legsúlyosabb gondot. De mi lesz majd két év múlva? Minden szakközépiskolai szakunk négyről ötéves képzésre áll át. Ebben a formációban már vannak másodikosaink. Nem nehéz kiszámítani: ha nem gyarapodhatunk újabb tantermekkel, két év múlva egyetlen gyereket sem fogunk tudni felvenni. És akkor még nem említettem: teljesen kilátástalan, hogy a szakmunkás tagozatunkon fel tudjuk vállalni a 9-10. osztályok szervezését, pedig ennek elmaradását a szakma sínyli meg. □ Amit elmondott, már bőségesen elegendő ahhoz, hogy bárki beláthassa: nem öncélú dramatizálásról, siránkozásról van szó, hanem nagyon kritikus állapotokról. — A 37,6 tanuló/osztály átlagunkkal kivívtuk a legzsúfoltabb iskola egyáltalán nem hízelgő címét. Az idén már több osztályban be kellett vezetnünk a délutáni tanítást. Nem kell bizonygatnom: ez senkinek sem jó. A délutáni tanítás-tanulás eredményessége pedig...? □ Bár még nem hangzott el, de a súlyos gondokat csak újabb építkezéssel, bővítéssel lehetne „kezelni”. Ugye, valójában erről beszélgettünk eddig is? — Igen. Erről van szó. Mi egy nyeregtetős ráépítést gondoltunk ki mint megoldást. Mert az épület állaga állandóan és jelentősen romlik a beázások miatt. Tetőtér = 708 négyzetméter plusz Ennek a megszüntetése sok millióba kerülne, de a tetőráépítés ezt a problémánkat megszüntetné. így ki tudnánk alakítani újabb tantermeket, szertárakat, foglalkoztatókat, ez lenne a harmadik emeletünk. Igaz, a tetőtéri folyosó nem hat, hanem csak öt méter széles lenne, de az oktatási célokra hasznosítható területünk 708 négyzetméterrel növekedne a bővítés eredményeként. Persze, ehhez pénz kell. Körülbelül 50-60 millió forint, áfával együtt. Ezt mi magunk nem tudjuk előteremteni. □ Ez érthető. Viszont akkor a fenntartónak, a városi ön- kormányzatnak kell a zsebébe nyúlni? Hol tart most az ügy? Mikor kezdődhetne az építkezés, ha minden kedvezően alakulna? — Az építkezéshez az összeget — ezt jól tudjuk — a város közgyűlésének kell megszavaznia, vagyis a költségvetésben garantálni a kivitelezéshez szükséges anyagiakat. Számunkra kedvező döntésük esetén a tetőráépítés 1994 májusában elkezdődhetne. — A reményünket az élteti, hogy a testület 1991-ben kimunkált koncepciójában a város arculatának kialakításakor a pénzügyi központ, iskolaváros, kereskedelmi központ, idegenforgalmi, turisztikai és kulturális központ jelleg fejlesztését tűzte ki célul. Azt hiszem, a jellegmeghatározók közül mi csaknem mindegyiknek megfelelünk. Hát, ebben bízunk! Kultúránk Amerikába ívelő hidjai* N. Szabó József Izgalmas feladat arra keresni a választ, hogy történelmünk sorsfordító időszakában, a II. világháborút követő években a magyarság milyen kulturális és tudományos kapcsolatokat épített ki az USÄ- val. Magyarország szellemi és politikai elitje a vesztes háború után is lehetőséget látott a demokrácia és a politikai pluralizmus megvalósítására és a korábban nem vagy alig létező külkapcsolatok kiépítésére. Más szóval: kívánatosnak látszik bemutatni, hogy a magyar kultúrdiplomácia milyen együttműködési formákat próbált kialakítani az Amerikai Egyesült Államokkal, s hogy a korabeli magyar szellemi elit miként kötődött az új tudományos világközponthoz, továbbá, hogy miként próbált hidat verni az amerikai emigrációban élő magyar tudósok és az óhaza között. Vizsgálódásunk tárgya az is, hogy a világhatalommá vált USÁ miként reagált a felé irányuló kezdeményezésekre, s hogy a korabeli elszigetelődéssel szakító szuperhatalom felkészült-e kultúr- és tudománypolitikailag az új világhatalmi státus kezelésére. Ismeretes, hogy az új magyar kultúrdiplomácia irányítói, a magyar szellemi élet meghatározó személyiségei már 1945 derekán fontosnak tartották az amerikai kapcsolatok kiépítését. A kapcsolat- teremtést azonban hátráltatták a pénzügyi nehézségek, a politikai feltételek hiánya és a nagy földrajzi távolság. Példaként említhetjük, hogy 1945 őszéig még távirati összeköttetés sem volt az USA és Magyarország között. Az új Magyarország elismerésére csak az 1945 novemberi választásokon került sor, ami lehetővé tette a diplomáciai kapcsolatok felvételét a két ország között. A kultúrkapcsolatok újrakezdésében fontos állomás volt, hogy Magyarországon egyre-másra tűzték műsorukra a színházak azokat az amerikai műveket, amelyek a háború alatt tilalmi listára kerültek. Kiadták Dos Passos, Hemingway, Steinbeck regényeit és a kortárs amerikai írókét. E kezdeményezések szellemében Keresztury Dezső kultuszminiszter a kapcsolatok kiterjesztését abban látta, hogy mihamarabb létrejöjjön egy amerikai egyetemre telepített Magyar Intézet. A magyar kormány 1945-től két éven keresztül támogatott minden olyan kezdeményezést, amely művészek, tudósok, írók elismerést szolgálta, és arra törekedett, hogy a létrehozott alapítványi díjakat elsősorban külföldön élő magyar szellemi kiválóságoknak ítéljék oda. Az Amerikában élő magyar származású szellemi elit köréből elismerésben a következők részesültek: Kármán Tódor fizikus, Ferenczi Imre szociológus, Pogány Nelli festőművész, Ormándy Jenő karmester, Vasváry Ödön történész és Mendlik Oszkár festőművész. A magyar kormány rendíthetetlenül fáradozott külföldre kényszerült honfitársaink repatriálása ügyében. Már 1945 júliusában kezdeményezték Károlyi Mihály, Vámbéiy Rusztem és Bartók Béla haza- telepedését. Az 1947-től kialakuló totalitárius rendszer miatt azonban ezek a kezdeményezések nem realizálódtak. Az amerikai szervezetek is támogatni kívánták a magyar- országi tudományosság újjászületését. A Rockefeller Ála- pítvány több mint 2000 szak- folyóirati példányt juttatott el Budapestre. Az USA-beli nagy egyetemek pompás szakkönyvgyűjteményekkel segítették a magyarországi tudományos képzés megújhodását. Mindezzel egyidőben jelentős lépések történtek magyar kutatók USA-beli utaztatására vonatkozóan is. Mindezek a kezdeményezések és eredmények csak korai lépések voltak, s az új lehetőségek akkor nyíltak volna meg igazán, amikor a diplomáciai kapcsolatok felvételét követően 1946 nyarán megkezdődtek az amerikai-magyar kulturális tárgyalások. A kialakuló hidegháborús hisztéria miatt azonban ezek hamarosan megszakadtak. A világ 1947-től ketté szakadt, az államközi kulturális kapcsolatok szinte lehetetlenné váltak Magyarországon. A politikai pluralizmus helyére fokozatosan a diktatúra lépett. (*Részletek a szerző a Világtörténet 1992.3. számában megjelent tanulmányából) Ünnepel a gimi
