Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-08 / 287. szám
Lelátó________________________ Mélyebb alapok Stabil középcsapat az Alkaloida Kiss Miklós csak egy őszi mérkőzésen tudta pályára küldeni az általa megálmodott csapatot A becsúszó Bohács (jobbról) a csapat egyik legjobbja volt ősszel Harasztosi Pál felvétele Mán László M eghívót kaptunk, a sajtó, pontosabban a média képviselőit beszélgetésre invitálta a nyíregyházi polgármesteri hivatal. A város jövő évi költségvetésével és sporttámogatás elképzeléseivel kapcsolatban voltak kíváncsiak a véleményünkre. A tervezett elosztással kapcsolatosan rendelkezésünkre állt egy velős kimutatás, amely alapján összesen 87 millió 743 ezer forintot szánnak a következő esztendő sportjára. A tételes kimutatás alapján megoszlottak a vélemények arról, hogy az egyéni, vagy a csapatsportokra kellene több. Ki erre, ki arra voksolt. Egyben azonban azonos volt a vélemény: kevés a pénz. Az pedig, hogy ezt megfelelő módon szét lehessen osztani, szinte lehetetlen. Megtudhattuk, hogy a város pénztárcájába 6,4 milliárd kerülhet, ennek mindössze mintegy másfél százaléka fordítható sportra. Es Lausanne (AfP) — Miután Peking alulmaradt a 2000-es nyári olimpia rendezési jogáért folyó küzdelemben Sydney-vel szemben, a kínai főváros a jövőben alaposan megfontolja majd, hogy megpályázza a 2004-es játékok házigazdái szerepkörét. New York (AP) — Az amerikai Forbes magazin közzétette a — rendszeres — évvégi adatait arról, hogy az 1993-as évben ki kereste a legtöbb pénzt a sportolók táborában. Nem számít meglepetésnek, még mindig a boksz, az autó- versenyzés és a tenisz a legjobban fizetett sportág. A nemrégiben visszavonult amerikai profi kosárlabdázó, Michael Jordan (Chicago Bulls) volt az idei év legjobban fizetett sportolója. Kerek 36 millió dollárral végzett az első helyen. Igaz, csak 4 milliót keresett a kosaraival, de a reklámszerződése 32 milliót hozott a konyhára! Jordan magasan megelőzi az újdonsült profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó Riddick Bowe-t, aki legutóbbi fellépése után már 25 millióval büszkélkedhet, a lista második helyén található. Az autóversenyzők közül idén is a brazil Forma-l-es pilóta, Ayrton Senna fizetése volt a legmagasabb. Az 1993-as év Forma-l-es világbajnoka, a francia Alain Prost 16 millióval jön a sorban. azt hiszem az ebben döntők itt hibáztak. Mert a sportra fordított pénz nem csak az ilyen meg olyan játékosok megélhetésére kell. Itt sportágak jövőjéről, önzetlen sportbarátok, szakemberek évtizedes munkájáról van szó. És még ettől is többet jelent az, hogy a sporton keresztül egészségünkről, munkabírásunkról, mindennapjainkról is döntenek. Mert szükség van a szabadidősportra, a tömegsportra, ám a versenysportra is. Mert e három egysége vezethet ahhoz a követendő úthoz, amely végén az egészséges, kiegyensúlyozott állampolgár áll. Mert az iskolai sport, az egészséges életmód megfelelő szintre hozásához, szükség van csapatokra, klubokra, szakosztályokra. Példaképekre, olyanokra akik miatt megszerethetik a sportot, a mindennapos mozgást, az életet. Legalább ilyen összetett, és mély alapokon nyugvó kérdés ez, nem csak annyi: ne adjunk sokat, mert csak kikapnak. — Kína várakozó állásponton van, pedig sokan szeretnék 2004-ben az olimpiát Pekingben látni. Addig aligha tehetünk valamit, amíg meg nem ismertük lehetséges ellenfeleinket — nyilatkozta Zhenliang He, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kínai tagja. A Forbes ranglistája természetesen millió dollárban (zárójelben a fizetésből, illetve a reklám díjakból és egyebekből származó jövedelem): 1. Michael Jordan 36, 2 (4, 32), 2. Riddick Bowe 25 (23, 2), 3. Ayrton Senna 18,5 (14,4,5), 4. Alain Prost 16,5 (12,4), 5. George Foreman, ökölvívó 15,8 (12,5, 3,3), 6. Shaquille O’Neal, kosárlabdázó 15,2 (3,3,11,9), 7. Lennox Lewis, ökölvívó 15 (14,1), 8. Cecil Fielder, baseball 12,7 (12.4, 0,3), 9. Jim Courier, teniszező 12,6 (3.6, 9), 10. Joe Montana, amerikai futballista 11,5(5,6.5), 11. Arnold Palmer, golfozó 11,1 (0.1, 11), 12. Evander Holyfield, ökölvívó 10,7 (9.5,1.2), 13. Jack Nicklaus, golfozó 10,2 (0.2, 10), 14. Emerson Fittipaldi, autóversenyző 10 (5.5, 4.5), 15. Steffi Graf, teniszező 9,8 (2.8,7), 16. Pete Sampras, teniszező 9,6 (3.6,6), 17. Reggie White, amerikai futballista 9,5 (9, 0.5), 18. David Robinson, kosárlabdázó 9,2 (5.7,3.5), 19. Nigel Mansell, autóversenyző 9 (7, 2). 20. Andre Agassi, teniszező 8,4 (0.4,8). Nyíregyháza (Bodnár Tibor) — Kis túlzással azt lehetne állítani, tavaly ilyenkor a fél ország a Tiszavasvári Alkaloida NB II -es labdarúgócsapatáról beszélt. Nem véletlenül, hiszen újoncként, két pont előnnyel álltak a Keleti csoport élén. Az idei ősz már nem hozott ekkora sikert, de Kiss Miklós vezetőedzőnek így sincs oka a kesergésre. Az egykori válogatott labdarúgóval Miklós-napján értékeltük közösen az elmúlt szezont. □ Mennyivel ünnepli másképpen a névnapját most, amikor nyolcadik helyen várja csapata a tavaszt, mint tavaly ilyenkor? — A tavalyi őszünk valóban szenzációs volt, újoncként vezettük a tabellát. Ám most sem vagyok elégedetlen, mert ha mindent figyelembe veszünk, akkor reális a nyolcadik helyünk. Mert nem szabad elfelejtkezni arról, hogy két gárda is a mi csoportunkba esett ki a legjobbak közül, továbbá a Kiskőrös, a III. Kér. és a Kaba is nagyon megerősödött. így arról nem is nagyon álmodhattunk, hogy a tavalyi dobogós helyezésünket felülmúljuk, viszont természetesen nem mondtunk le erről sem. A legutóbbi harmadik helyezésünkkel egyébként is igen magasra tettük magunk számára a lécet, hiszen a vezetés csak dobogós hely esetén fizet a bajnokság végén prémiumot. En azt mondom, hogy ez egy kicsit magas célkitűzés, azt szeretném, ha egy jó, stabil középcsapatunk lenne. □ Az idény előtti változások mennyire bontották meg a csapat szerkezetét, és ez hogyan mutatkozott a mérkőzéseken? — A nyáron jelentős változások történtek a játékoskeretben, hiszen abbahagyta a labdarúgást Vámos, Lakatos és • ASZTALITENISZ. NB II, férfi: NyírbátorOrosháza 8-10. A második helyezett ellen Gergely nagyszerű játéka is kevés volt a sikerhez. Győzelmek: Gergely 4, Csekő, Szőllősi, Hajnal, Csekő-Gergely 1-1. NB III, férfi: Bököny-Apagy 8-10. A megyei rangadón majdnem meglepetést okozott az újonc bökönyi csapat. Gy.: Horváth, Vajda L. 3-3, Vajda I., Riczu 1-1, illetve Csonka, Misák 3-3, Király 2, Király-Csonka, Mi- sák-Mráz 1-1. • RÖPLABDA. A Nyíregyházi Start-Sportula NB Il-es női együttese a hétvégén szlovákiai tornán vett részt. A nyíregyháziak 3-0-ra verték a vendéglátó eperjesieket, 3-2 győzték le a szlovák II. liga listavezetőjét, a RC Tesla csapatát. A lengyel Rzesow együttesétől ugyan 3-2-ra kikaptak, ám jobb Kosztyú, távozott Szűcs, Glodeanu, Horváth, Paulik és Magyar. Helyettük igazoltuk Krasznait és Rását, valamint több fiatal került a nagycsapathoz. Az idény előtt szerkezetileg szerettem volna változtatni, az volt a tervem, hogy Fecsku lesz a sepregető. Mégis Széki játszott többet ezen a poszton, hiszen sérülések miatt Fecskura nagyobb szükség volt a középpályán. Gyakorlatilag ebben az idényben egyszer, a ül. Kér. otthonában tudtam pályára küldeni azt a csapatot, amelyet a bajnokság előtt megálmodtam, és ott nem is okoztak csalódást a fiúk. Sajnos, Bohács, majd Have- lant súlyos sérülése többször keresztülhúzta számításaimat. Úgy érzem, az új emberek elmaradtak a várakozástól, bár Krasznai sokáig sérült volt. Rása azonban szinte végig éljátszmaaránnnyal így is megszerezték a tomagyőzelmet. A játékosok közül Jakubovics Krisztina különdíjat kapott. NB II, női: Nyh. Tanár- képző-Gyoma 3-2 (2, 6, -9, -12, 13). A főiskolások saját maguk tették nehézzé a kezdetben könnyűnek ígérkező találkozót. • TOLLASLABDA. A hét végén a fővárosban rendezték a Zrínyi Kupa elsőosztályú ranglistaversenyei. Az NYVSC indulói közül Harsági Andrea megnyerte az egyest, párosban Karácsonnyal (D. Kinizsi) szintén az első helyen végzett. A férfi párosbban a Nagy Atti- la-Pintér Csaba kettős a harmadik helyen végzett. Nagy siker, hogy Harsági Andrea vezeti az erurópai ranglistát. A legjobb magyar tollaslabdázó a hét végén gyarapíthatja pontszámát, hiszen részt vesz az európai körverseny következő találkozóján. Ez az ír nemzetközi bajnokság, amely csütörtökön kezdődik. vezte a bizalmamat, szerintem jóval több van benne, mint amit mutatott. Bebizonyosodott az is, hogy két olyan csatárom van, akikre igazán számíthatok, bár Szkunc és Pit ács mellett, Szurkost is figyelembe kell venni, de csak akkor, ha teljes mértékben a labdarúgásra koncentrál. □ Feltűnő volt, hogy az elfogadható idegenbeli teljesítmény mellett hazai pályán sok pontot veszítettek. Mi lehet ennek az oka? —Én is azt mondtam a fiúknak, hogy a tiszakécskei mérkőzéstől eltekintve idegenben dicséretesen helyt álltunk. Itthon azonban többször akadó-, zott a gépezet, amelynek okát elsősorban a helyzetkihasználásban látom. Összességében is a nagyobb gond a csatárok teljesítményével volt, hiszen •/ LABDARÚGÁS. Mint ismeretes, a kisvárda- iak megóvták az Edelény elleni bajnoki mérkőzésüket. Tudomásuk szerint a borsodiaknál Pékár harmadik sárga lap után jogosulatlanul szereplt. Az NB ül Tisza-cso- portjának illetékesei az óvást elutasították, mivel a játékos a Nyírcsaholy elleni kupamecs- csen letöltötte a büntetését. Az is megjegyezték, hogy az egész ügy vétkesei az edelé- nyiek, hiszen erről nem értesítették a bizottságot. A megyei labdarúgó-játékvezetők a napokban tartották évzáró értekezletüket. A testület szavazása alapján Hekman János lett az év játékvezetője. • KOSÁRLABDA. NB I, ifjúsági: Nyíregyházi Tanárképző-Sal- gótarján 74-68 (33-34). A jól hajrázó nyíregyháziak végre hazai pályán is nyertek. Ld.: Hutás 38/9, Lakatos 15. hét mérkőzésünkön nem tudtunk gólt lőni, ami nagyon sok. Ugyanakkor a védelemmel és a kapusokkal sem lehetek teljesen elégedett, hiszen csak négyszer úsztuk meg kapott gól nélkül. A kapusok teljesítményére az a jellemző, hogy több pont ment el rajtuk, mint amennyit hoztak. Az igazán jó cerberusok egy idényben 5-6 pontot is szállíthatnak csapatuknak. A tiszakécskei mérkőzés alól pedig igazán nem szeretném felmenteni a fiúkat, de úgy érzem arra a találkozóra idegileg valamint fizikailag is elfáradt a társaság, hiszen a korábbi négy meccsünkön egyaránt hátrányból tudtunk fordítani vagy legalábbis egyenlíteni. □ A játékosok között milyen rangsort tudna felállítani? — Minden találkozón osztályozom a fiúk teljesítményét. Tizenkét embert tudtam a vég- elszámolásnál figyelembe venni, közülük Fecsku és Bohács érte el a legjobb átlagot. Utánuk Zubanics, Szkunc, Széki, Balázsi, Pitács, Sinka, Riskó, Kahiányi, Rása és Ko- rilco következik. Azt azonban szeretném hozzáfűzni, hogy nem volt olyan játékosom, akiben csalódtam volna, viszont volt olyan, akitől többet vártam. □ Meddig pihennek a játékosok? — December 6-ig amolyan levezetésként készültünk az országos teremlabdarúgó-bajnokságra. Ezen 14 embert veszek majd figyelembe, velük 20. és 22. között újra találkozunk. A „szabadtéri idényre” január 11-én kezdjük meg a munkát, okulva a tavalyi hibánkból, amikor úgy érzem túl hamar indítottunk. Január 15- 16-án még egy teremtorna vár ránk, a liga szervezte bajnoki selejtezőn veszünk részt Debrecenben. Utána teljes erővel a bajnoki folytatásra koncentrálunk. Lázadó oroszok Moszkva (AFP, APA) — Fellázadt 14 orosz válogatott labdarúgó, s levélben fordult Borisz Jelcin államfő sporttanácsadójához, Somit Tarpisevhez. A beadványban azt kérik a „zendü- lők”: váltsák le Pavel Sza- dirin szövetségi kapitányt, s hívják vissza Anatolij Biso- vecet. Letiltva Barcelona (AP) — Továbbra sem megy a spanyol labdarúgó-bajnokságban a Barcelona csapatának. Cruyff edző a labdarúgók visszafogott teljesítményében látja az okot. Vasszigorral próbál rendet tartani, legújabb rendelkezése: egyszerűen letiltotta a képernyőről a játékosokat, akik rendszeresen fellépnek, és nyilatkoznak a sportműsorokban. Várakozó kínaiak A sport milliomosai Jordan kötötte a legjobb reklámszerződést Hírek *** Hírek *** Hírek Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető Igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Rendszergazda: Ferenczi István. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti: az áruspéldányokat a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon (06-52)313-101. Ügyvezető igazgató Czeglédy György. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 15,40 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 16 Kelet-Magyarorszag SPORT 1993. december 8., szerda