Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-08 / 287. szám

1993. december 8., szerda Jégveremben szegezték a ládát A vállalkozó rendezett körülményeket ígér a matolcsi asszonyoknak, akik dolgozni akarnak Munkában az asszonyok A szerző felvétele Fehérgyarmat (M. K.) — Az újságolvasó emberek ha Tunyogmatolcs nevét hall­ják, képzeletükben megjele­nik a MaCoWe Kft. kon­zervüzeme körüli áldatlan állapot, amelyet másfél éve bezártak. Éppen ezért vál­tott ki osztatlanul nagy örö­möt, amikor Nagy Miklós vállalkozó illetve a Prom- Fruct Kft. ládaszegező üze­met nyitott a mintegy két és fél ezer lakosú településen. Tucatnyi hölgy jutott itt munkalehetőséghez. Egy láda szegezéséért nyolc forintot fi­zetett a vállalkozó és átlagban napi 100-at minden nehézség nélkül el is tudtak készíteni. A hirtelen hidegre fordult idő­járás azonban beleszólt a ter­vekbe, amelyről az érintettek a következőket mondták. — November 18-án jártam a tunyogmatolcsi polgármesteri hivatalban — kezdi dr. Szántó István, a fehérgyarmati ÁNTSZ főorvosa. — Ott kissé félszegen fordultak hozzám a matolcsi asszonyok, félve at­tól, hogy ezt követően elvesz­tik munkahelyüket, és kérték menjek ki az üzembe, ahol az egészségügyi körülmények nem megfelelőek. Másnap ki­mentünk a helyszínre, jegyző­könyvet vettünk, s azonnali hatályai bezárattuk az üze­met. November 19-én a vállal­kozónak kiküldtük a határoza­tot, s berendeltük a tisztiorvosi hivatalba. Azt kértük, a mini­mális közegészségügyi feltéte­leket biztosítsa a dolgozóknak. Egyébként az üzem megnyitá­sához nem kérte a mi engedé­lyünket, így a büntetési tarifát vele szemben is alkalmaz­zuk. Ezután a vállalkozó dönti el, akar-e tovább dolgoztatni. A Globus a tőzsdén Bécs (MTI) — Magyar- ország legnagyobb kon­zervgyártó vállalata, a Glo­bus ez év december 27-én megjelenik a tőzsdén. A részvényeket hivatalosan e héten hétfőtől lehet jegyez­ni — jelentette a hírt az APA hírügynökség. A kibocsátási ár részvé­nyenként 1150 forint. Az összesen 766 527 részvény 46 százaléka, vagyis mint­egy 350 000 kerül külföldre — közölte Walter Schuster, a GiroCredit illetékese. Az alaptőkét 566,5 millió fo­rintra emelik. A GiroCredit tanácsadóként támogatja a Glóbust abban a törekvésé­ben, hogy külföldi befekte­tőket találjon. Az összes ér­deklődő Schuster szerint svájci, német, angol és osztrák befektető. A magyar érdekeltek bíz­nak abban is, hogy a rész­vénykibocsátás által nő a Globus ismertsége külföl­dön. Kárpótlási jegy Budapest (MTI) — Kárpótlási jegyekért kínálja fel részvényeit az Első Vi­déki Élelmiszeripari Kár­pótlási Jegy Befektető Rt. A társaság nyilvános kibo­csátással alakul, s a részvé­nyeiért szerzett kárpótlási jegyekkel az élelmiszeri­par privatizációja során kí­ván tulajdont szerezni. Magam egy órácskát tartóz­kodtam itt, de teljesen átfagy­tam. Nem lehet dolgozni azon a helyen napról-napra. Nem vagyunk vállalkozó ellenesek, de a dolgozók egészsége is na­gyon fontos a számunkra. Felkerestük a közvetlenül érdekelteket is munkahe­lyükön. A benti hőmérséklet szinte ugyanannyi, mint kint, legfeljebb a légáram még növelte a hatást. V. Cs.-né: — Főnökünk megígérte, hogy kályha lesz az épületben és világítás. így kezdtük meg szeptember elsején a munkát. Amikor erre figyelmeztettük, ő úgy vélte, annak ellenére nem akarunk dolgozni, hogy van anyag a munkához, ami igaz. A fizetéssel sincs gond. Ez a közel 12 ezer forintos pénz ezen a környéken nőknek nagyon jó fizetés. Egy hete, amikor újból szóltunk, nem volt eredménye. P. P.-né: — Főnökünk szerint ettől rosszabb körülmények között is dolgoznak emberek. Ezzel nem zsarolhatjuk őt. Azt mondta, aki dolgozni akar, holnap reggel tegye le a beteg­kártyáját. Ezt még a Munkaü­gyi Központtól kapták. Ő azó­ta nem találkozott velünk. Úgy tudjuk, egyik délután, amikor mi már nem voltunk itt, kijött, de intézkedés nem történt. Mindannyian munkanélküliek voltunk, onnan hozott ki ben­nünket a főnök. Az egészsé­günk viszont károsodik, ezt nem tudja nekünk senki meg­fizetni. Igaz korábban itt köz­ponti fűtés volt, de ez már nem üzemel. Víz sehol nincs az épületben. Szociális helyiség semmi, csak ez a nagy csar­nok. G. J.-né: — Otthonról hozunk vizet. Ebből iszunk, ezzel mosak- szunk, tizenketten egy lavór­ban. Kívül van egy árnyék- gödrös WC, amit mi tartunk rendben. A főnök azt üzente, ha mi elmegyünk, hoz helyet­tünk százat. Mi nem akarunk elmenni. Dolgozni akarunk. Két kályha befűtené a munka­helyet a mínuszos időkben is, ha a csarnoknak ezt a részét le­választanák. S mivel reggel még szinte sötét van, amikor kezdünk, s nagyon apró sze­gekkel dolgozunk, az öt asztal mindegyike fölé kellene egy- egy villanyt szerelni. Voltunk a polgármesteri hivatalban, de nem jöttek felénk sem. A beszélgetést Nagy Miklós vállalkozóval a helyszínen folytattuk. — Amikor az asszonyokkal elkezdtük a munkát, kézzel írt szerződést kötöttünk. A társa­dalombiztosításhoz mindenki be van jelentve, a díjat a mun­kaadói és a munkavállalói adóval együtt minden hónap­ban rendszeresen fizetem. Át­menetileg végeztettem a láda- szegezést. Cégem profiljában az alma nagy szerepet kap, s ehhez göngyöleg kell. Vállal­kozásban ebben az évben mintegy 230 vagon almát ter­meltem. Az export almához a göngyöleget magunk állítottuk elő. Az üzemre, az asszonyokra szükség van. Itt nagyon ala­csony profit termelhető. Ezen a két és fél hektáros területen másra is van lehetőség. Meg­értem az asszonyok gondját. Ezen az sem változtat, hogy vállalkozóként nekem is meg kell vívnom szinte naponta a magam csatáját. November végére megoldom a gondot, s remélem helyreáll a béke az asszonyokkal. Rádi Miklós, Tunyogma­tolcs polgármestere is ismerte az asszonyok gondját, örömmel fogadta a vállalkozó bejelentését. Nagyon reméljük semmi nem jön közbe, s ha a tíz nap elteltével visszalátoga­tunk a fűtött műhelycsarnok­ba, elégedett munkásokkal, vezetőkkel találkozunk. Adókedvezmény a befektetőknek Budapest (MTI) — Céle­gyenesbe érkeztek a befekte­tési alapok. A tizenkét, még jegyezhető befektetési jegy jegyzési időszaka — két ki­vétellel — két héten belül le­zárul. A legnagyobb mennyi­ségű jegyzés az utolsó két- három héten érkezik, ami­kor a befektetők már sejtik, hogy mekkora lesz az évi jö­vedelmük, s mekkora érték­papír-vásárlás biztosítja szá­mukra a legkedvezőbb sze- mélyijövedelmadó-kedvez- ményt. A befektetési jegyet — és a részvényt — készpénzen vá­sárlók ugyanis a vételre fordí­tott összeget levonhatják az adóalapjukból, legfeljebb an­nak 30 százalékáig. A legtöbb alap hitelt is kínál a jegyzett összeg — és így az adóked­vezmény — emeléséhez. Az eddigi összesítések alap­ján az ősztől jegyezhető tizen­három alap többsége már ösz- szegyűjtötte az induláshoz szükséges minimális összeget. Az MTI-t összesen 5,5 milli­árd forint névértékű befekteté­si jegy jegyzéséről tájékoztat­ták. Az előzetes adatok szerint túljegyzéssel lezárult a Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap jegyzése, melynek során több műit 1,355 milliárd forint érté­kű befektetési jegy talált gaz­dára kárpótlási jegyért. Az Alpok-jegyek október 18-ától december 17-éig je­gyezhetők, az alap 600 millió forintos jegyzés felett jár, ami meghaladja a minimálisként megjelölt alaptőke összegét. Az utóbbi két-három hétben felgyorsult az Alpok-jegyzé- sek üteme. A jegyzések mint­egy 20 százalékánál hitelt vet­tek fel. Az Arany Tallér-jegyek jegyzése november 22-én in­dult, és december 10-én zárul. Az első hét folyamán 160 mil­lió forint értékű jegy fogyott, s a jegyzés mára lényegesen meghaladja a 200 millió forin­tos minimális szintet. A Bonus befektetési jegyek­ből mintegy 950 millió forint értékben jegyeztek, ennek 25 százalékát hitelért. Az alap pa- píijai június 30-ától december 15-éig igényelhetők, de jegy­zési hitelt csak 14-éig nyújta­nak. A Buda Értékpapír Alap nem közölt jegyzési adatot. Az alapkezelőnél annyit azonban elmondtak, hogy hétfőtől kár­pótlási jegyet is elfogadnak Buda-jegyért az Agrobank fi­ókjai. A Budapest ü.-jegyek jegyzése 800 millió forint körül áll. Ez több, mint a meg­jelölt minimális tőke. A jegyzés során a befektetők mintegy 60 millió forint érték­ben vettek igénybe hitelt. A befektetési jegyek június 30- ától december 15-éig jegyez­hetők, a Budapest Bank fiókjai a hátralévő időben hétfőn és csütörtökön meghosszabbítják nyitvatartási idejüket. A City-alap eleve nem ter­vezett nagy vagyont. A jegy­zési összeg eddig 35-36 millió forint, de a jegyzés az alapke­zelő szerint az utóbbi időben jelentősen felgyorsult. A City- jegyeket december 22-éig igé­nyelhetik a befektetők. A Horizont-jegyekből mint­egy 300 millió forint értékű jegyzésről van összesítés — 300 millió a minimális vagyon összege —, a jegyzési időszak december 17-éig tart. A Hun­nia II. Alap meghaladta a mi­nimumot, a jegyzett összeg 600 millió forint, amiből elég kis összegnél vettek fel hitelt. E papírok december 18-áig je­gyezhetők. A Millennium-papírok jegy­zése 200 millió forint felett van, a jegyzési időszak de­cember 19-éig tart, de egyes helyeken december 27-éig le­het jegyezni. A Magyarország 2000 in­gatlanalap jegyeiből 40 millió forintnyi fogyott, az alapkeze­lő azonban megállapodott a tő­keerős német Tengelmann vállalattal 360 millió forintnyi befektetési jegy jegyzéséről. Más intézményi befektetőkkel is előzetes megállapodásuk van több százmillió forintnyi összegre. Ha ezeket teljesítik, az alap jelentősen meghaladja a minimális alaptőke összegét. A szeptember 14-én indult jegyzés december 17-én zárul. Az OTP I. alap jegyzése az összesítések szerint az 500 millió forintos minimális ösz- szeg körül jár, melynek nagy részét az elmúlt két hétben je­gyezték. E jegyeket december 10-éig lehet megvenni. A Profit-alap kezelői nem közöltek információt a jegyzés állásáról. Az alapnak mini­mum 800 millió forintos saját tőkét kell elérnie, papírjainak jegyzése szeptember 6-án kez­dődött, és december 19-én zá­rul le. Karácsonyi tolakodók Nyíregyháza (KM ­MCS) — A nyíregyházi Ka­rácsonyi Forgatagban kiállí­tó kereskedők között elter­jedtek azok a hírek, hogy nem muszáj licitálni, régi nagyon jó kapcsolatokra hi­vatkozva is lehet helyekhez jutni. Ez lenne a vállalkozói versenyszellem? — kérdez­ték közülük 25-en. Ennek jártunk utána. Információnk szerint a polgármesteri hivatal licitá­lásra hirdette meg a helye­ket. Az üzleti tisztaság érde­kében közjegyző előtt lici­tálhattak a vállalkozók, akik igen magasra emelték a tari­fát. Az érdeklődésre jellem­ző, hogy mind a 40 hely el­kelt, amelyről szerződést kö­töttek és ezzel egy időben valamennyien befizették a bérleti díjat. Az első nap elhelyezkedé­se és izgalmai után általános meglepetésre idegen és olyan vállalkozók állították fel sátraikat, akik egyáltalán nem is jelentkeztek a licitá­lásra. Hogy kerülhettek ide idegenek? — háborogtak a hivatalosan résztvevő keres­kedők. Megtudtuk, a hivatal felülbírálta a licitálás ered­ményét oly módon, hogy azokat a kereskedőket is be­engedte a Karácsonyi Forga­tagba, akik egy centiméter helyre sem jelentkeztek. Az indok eléggé labilis: ezek a kereskedők a város más ré­szén bérelnek helyet és ott éppen esetleges átalakítás és pont a forgatagban jelöltek ki nekik helyet. A sérelem éppen az, hogy ezért a plusz helyért nem fi­zetnek, a kiskapun kerültek be és rontják azoknak a ke­reskedőknek az üzletét, akik letették a bérleti díjat — he­lyenként több 100 000 forin­tot — az asztalra és bíztak a tisztességes versenyszellem­ben. Magyarázkodni, indo­kokat találni valóban köny- nyű, de kérdés, hogy ugyan­ezeket miért nem a licitálás előtt mondták el a résztve­vőknek. Kínai vállalatok reformjai Peking (MTI) — A kínai piacgazdasági reformok kö­zéppontjában az állami vál­lalatok átalakítása áll a jövő év folyamán — hangzott el vasárnap a reform 1994-es feladatairól tartott pekingi konferencián. Ho Kuang- huj, a Gazdasági Átalakítás Állami Bizottságának he­lyettes vezetője közölte: el­ső lépésben száz állami nagyvállalatot jelölnek ki a reformkísérletekre. Néhány jövedelmező nagyvállalatnak megenge­dik, hogy részvénytársaság­gá alakuljon, néhány más ál­lami vállalatot pedig kft.-vé alakítanak. Második lépés­ben az állami kisüzemek egy részét bérbe adják vagy eladják magánszemélyek­nek, a tartósan veszteséges állami vállalatok ellen pe­dig csődeljárást indítanak. A bizottság miniszt^rhelyet- tesi rangú vezetőhelyettese bejelentette, hogy a jövő évi reformintézkedésekkel kí­sérletet tesznek a munkaerő, a tőke, a technológia és az információ piacának kialakí­tására is. Szavai szerint a reform társadalmi vonatkozásai kö­zül kiemelten kezelik jövőre a társadalombiztosítási rend­szer és a lakásgazdálkodás reformját. Az előbbinek az lesz a lényege, hogy az ed­dig munkahelyekre épülő társadalombiztosítást ön­állósítják, függetlenítik a munkahelyektől. Az utóbbinak az, hogy az állami lakások bérlőit köte­lezik az általuk bérelt laká­sok piaci áron történő meg­vételére. (A lakásvásárlást a tervek szerint az állam hite­lekkel segíti.) Árfolyamok ______________ Tőzsde Index december 3.: 1156,88 (-6,32) Hivatalos árfolyamok s Érvényben: 1993. december 3. Valuta Deviza Kanadai doUár 74,77 76,17 75,31 75,65 Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Kováin dinár 333,40 338,90 335,00 336« Német márka 57,56 58,72 58,11 58,35 Angolfont 147,54 150,34 148,79 149,49 Norvégtorona 13,31 13,55 13,40 13,46 Ausztrál dollár 66,49 67,73 6696 . 67,26 Olasz líraflOOO) 57,15 58,43 58,08 58.40 Belga frank(lOO) 273,97 278,63 275,92 277,08 0sztrtsc.(100) 82124 834,84 82624 829,64 Dán korona 14,62 14,88 14,75 ' 14,81 Port. esc.(lOO) 56.40 57,50 56,79 57,07 Finnmarka 17,03 17,43 1722 17,32 Spanyolpes.(t00) 69,70 71,22 70,45 70,83 Francia frank 1676 17,04 1691 1699 Svájci frank 66,47 6755 66,86 67,14 HoUandforint 5153 5259 51,83 52,05 Svédkorona 11,71 11,97 11,91 1197 írfont 13986 142,46 141,13 141,77 USAdoUár 9956 101,12 100,17 10057 Japánjen(lOO) 91,60 92,80 92,01 92,31 ECU 110,99 112,95 111,87 11257 GAZDASÁG . Kelet-Magyarország 13

Next

/
Thumbnails
Contents