Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-06 / 260. szám
1993. novemßer 6. Elbitangolt remények Györke László Nyírtét (KM) — Jóformán az orrunkig sem látunk a ködben. A nyirkos, kellemetlen idő mintha csak a nyírtéti emberek hangulatát akarná kifejezni. Bárkit kérdezek, az emberek rosszkedvűek, kétségbeesettek. Huszti István nyugdíjas szerint például a nyírtétieket tiszta erkölcsű, józan gondolkodású népnek tartja. De valami — a mai gazdasági-politikai viszonyok, a bizonytalanság, a rendezetlenség miatt — befészkelte magát az emberek leikébe. Hajdan fél kilométerről is megsüvegelték a másikat, ma elfordulnak egymástól. — Nem ezt vártuk, uram — mondja csüggedten. — Az emberek azért zárkóznak be, azért fordulnak el egymástól, mert a várt reményeket nem találták meg. Úgy indultunk, azzal a reménnyel, hogy a téti lakosság emberhez méltó módon fog majd élni. De mi lett belőle? Azok az asszonyok, akik 30-40 évig szinte éhbérért dolgoztak a téeszben, nullára mentek ki. Döbbenetes dolgok. Akik annak idején megteremtették a mezőgazda- sági nagyüzemet, ma nem szólhatnak bele a dolgokba. Az orrunk előtt jut ebek har- mincadjára a közös vagyon. Olyan emberek vették birtokba, akiknek semmi közük nem volt hozzá. Huszti István egyre dühösebb. Felesége csitítgatja. Hiába. — Tűrhetetlen! Kértem az apám földjét, de nem adták. Odaadták másoknak. Kalauzom, Kántor Emilné, a polgármesteri hivatal dolgozója is értetlenségét fejezi ki később. — Nem értem Pista bácsit, hiszen a polgármesterünk igazán mindent megtesz a faluért. Még Szegedre is elment, hogy egy kis előleget hozzon az almásoknak. * * * Révész Dezső polgármestert éppen „ajmaintézés” közben találom. Úgy néz ki, hogy sikerül vevőt találni. A mai világban pedig ez nagy szó. □ Miért a polgármester foglalkozik ezzel? — kérdezem. — Ez a kérdést már mások, a környékbeli polgármesterek is feltették nekem — válaszol. — Hiszen nem volna feladatom. Csakhogy a mi helyzetünk kicsit más. Ugyanis az önkormányzatnak van egy ká- eftéje, a Novor, amely a szanált téesz gépeinek egy részével azokon a földeken gazdálkodik, amelyeket birtokosaik bérbe adták. Természetesen a tulajdonosi jogaikkal bármikor élhetnek, ha úgy gondolják, hogy egyedül akarnak gazdálkodni rajta. Hiszen a határ ki van parcellázva. Hát ezért is vagyunk mi jobban benne a földügyekben. Felhozom Huszti István panaszát. — Félreértések sorozatáról van szó. Pista bácsit mi nagyon szeretjük, bármit is mondott rólunk. A helyzet ugyanis az, hogy neki kárpótlási jegye van, az apjáé pedig a részarány-tulajdonosok földalapjába került. Méghozzá az ő javaslatára. Akkor kérte, hogy ennek ellenére kaphassa meg. Megígértük, de olyan kikötéssel, ha részarány-tulajdonos jelentkezik rá, a törvény értelmében oda kell adni. Hát persze, hogy jelentkezett, méghozzá két legjobb barátja. Hát így mérgesednek el az emberi kapcsolatok... Gondolom, nemcsak Nyírtéten. — Pista bácsi a legjobb, kárpótlásra kijelölt földre licitálhat még az ősszel. Jobb, mint az apjáé volt, nincs is mesz- szebb. Csak hát, az mégsem az ősi juss... Bár tisztáztuk a félreértéseket, nem biztos, hogy Pista bácsi is megnyugszik. Legjobban az bő- szíti, hogy már beszerezte a vetőmagot, a műtrágyát, s úgy néz ki, hogy idén mégsem tud verni. Az új tornaterem és iskolarész Nyírtéten A három évvel ezelőtti állapotokhoz képest ez a ma 1172 lelket számláló település sokat fejlődött. Felépült az új tornaterem a szociális helyiségekkel együtt 28 A SZERZŐ FELVÉTELE millióért, az utak 65-70 százaléka szilárd burkolatú. A többire a gázvezeték-fektetés után kerül aszfalt. Rendbe hozták a temetőt. Jövőre indul a gázprogram a belterületen. El akarják kerülni, hogy hó napokig legyenek feltúrva az utcák. A gázzal együtt szeretnék a telefonkábelt is lefektetni, csak hát sok „papír” kell hoz zá. Van a falunak egészségháza. A helybeliek nagyon szeretik orvosukat, dr. Nagy Imrét, akit el akartak csábítani Apagyra, de a falu nem engedte. akik már nem kapnak járadékot. Az önkormányzat a nagycsaládosok gyermekeire nem keveset költ, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a háromnál több gyereket nevelő szülőnek ingyenes az óvoda, a menza. Ám mint általában a volt társköz- ségeknek, Nyírtétnek is az a gondja, hogy nincs kialakult helybeli értelmisége, hiszen a pedagógusok javarészt ingázók, az agrárértelmiség pedig 1981 - ben, a téeszösszevonás évében elkerült innen. A régi téeszépületeket is hasznosítani akarják: égetően szükség van egy fiókgyógyszertárra, egy háztartásigépszerelőre. A munkahelyteremtést szinte elsőrendű feladatnak tekinti az önkormányzat. Igazolni látszik ezt az is, hogy benne voltak a háziipari szövetkezet létrehozásában, amelyben Be- rencsi Gyula szerzett elévülhetetlen érdemeket. Lakatosüzem, varroda létrehozása van kilátásban. A vállalkozókat segítik azzal, hogy nem kémek tőlük bérleti díjat. Az emberek mégis elégedetlenek, elkeseredettek. Mert saját helyzetük látszik kilátástalannak. Sok a segélyre szoruló, év végére 60-80-ra emelkedik azon munkanélküliek száma, * * * Özv. Mizsura Mihályné már 74 éves, de példásan rendben tartja a portáját. Pedig egyedül él is. Sőt, 5,5 hold földje is van. Igaz, mind a négy gyermeke itt maradt Téten. — Tetszik tudni, az a nagy baj, hogy a mai világ elfordította az embereket egymástól. Valamikor összetartó közösség volt a falu: együtt dolgoztunk, kalákában építkeztünk. Ma? Mindenki magának. Mindenki a másik ellen. Most meg akarják enni egymást az emberek. A fiatalok nem szeretnek dolgozni. A határ meg? Siralom. Nem jól van ez így, tessék elhinni. Valahogy nagyon elbitangolt a mi reményünk... Árok is van, gödör is van Angyal Sándor ©Lánggyújtás Ilyenkor ősztájt, amikor aranysárga levélesőben halad az idegen az utakon, gyorsít egy kicsit, nehogy a tejfehér köd megnehezítse célhoz érését. Hányán vagyunk, akik jobbára a halottak napja környékén szembesülünk ezzel a jelenséggel, miközben szívünk szerint nem is bánnánk, ha a korai sötétedés lenne vendégmarasztalónk: „Legalább most állj meg egy-két órára, te, aki csak rohansz, csak rohansz, nem is mindig értelmes célokért, de megszoktad, már elméletet is gyártasz arról, hogy nincs megállás, nincs kiszállás.”. Ezen az őszön mintha később sötétedne, az ember tovább gyönyörködhet a tájban, amit valaha elhagyott s ahová ritkán visszatér. Igaz, úgy tűnik e szemlélődés közben, mintha kissé összementek volna a fák, a házak, gyermekkorban minden magasabb volt, de felnőtt fejjel már tudjuk, hogy ez csupán látszat, a szülői ház udvara ugyanolyan nagy, legfeljebb eltűntek a nád- és szalmatetők, külsőleg öltött új arcot az utca. Valójában nem erről akarok én most szólni, hanem egy másik „vendégmarasztalóról”; arról, hogy bármerre indulok a megyében, szinte majd minden faluban árok is van, gödör is van. Vezetik a gázt, viszik a telefont, jönnek a meghívók sorra a falvakból, a gázlánggyújtás ünnepi pillanatára invitálnak és nagy a megsértő- dés, ha mégsincs jelen a sajtó. Az ember járja az ismerősöket a majdcsak határszéli településen, s az egyik helyen diktálják a telefonszámokat „majd hívjatok!”, a másik helyen elnézést kémek, hogy a konvektorokhoz vezető gázcső még nincs lefestve a nagyszobában, de erre csak akkor kerül sor, ha már „beüzemel” a rendszer. Másutt széttárják a kezüket: csak a csonk van bent a ház sarkánál, többre most nem futotta, nyakukon maradt a káposzta, talán jövőre több lesz a bevétel, akkor „urizálunk a fűtéssel is”. Van aztán aki nagyot legyint a telefonra: mi a fenének kellene az neki, talán azért, hogy hazaszóljon déltájt a negyedik dűlőből? Hát ez a gödör és ez a telefon, tengernyi bajunk ellenére is valami megnyugtató bizsergést ad: mégiscsak javunkra, kedvünkre változik ez a világ. © Ledöntött sírkövek Ha már a halottak napja szó- bajött, a krónikás nem hallgathatja el, hogy ritkán látható virágrengeteg pompázott az idén, bizonyára a jó idő miatt, meg azért is, mert egyre több a vállalkozó, vagy csak az éppen munkanélküli-segélyen lévő, aki virágárusítással szeretné kiegészíteni megcsappant jövedelmét. Keltek a művirág koszorúk is, mert azok tovább tartanak, voltak ujjnyivékony gyertyák és színes mécsesek, volt ahol csak három szál krizantém pihent a hanton s ahol álló koszorúk sorakoztak hivalkodóan... Hallottam valakitől, hogy a halottak napja valójában az élőké, hiszen önmagukkal történő szembenézés a tiszteletadás, a megemlékezés az egykorvoltakról, a szülőkről, a szerelmekről és a gyermekekről, a tragédiában elhunytakról. A temetők nyugalmát, csendjét ezúttal nem zavarták méltatlan események (mint történt a korábbi években, hogy a sírokról lelopott virágokat újra eladták), ismerősök köszöntötték egymást, csendben tovább mentek. Csak az okozott fájdalmat, hogy szinte minden temetőben ott hagyta kézjegyét a durvaság, a barbár cselekedet: ledöntött sírkövek döbbentették meg a szeretteikhez elzarándokolókat. Csak álltunk, szívünkben nagy szomorúsággal, a cselekedetek fölötti értetlenséggel: ugyan, kinek ártanak ezek a síremlékek, hogy ilyen méltatlanság történik velük? Nem kaptunk választ. © A ráöntős ember Mondják, hogy a Lajost, őt ne keresd, mert mint minden nap, ma is csak ráöntött, aztán elkóborol a faluba, a határba, lehet, hogy elszegődik valami alkalmi munkára, vagy éppen hajtónak a vadászok mellé, de ő már csak ilyen: töménnyel kezdi a napot, hogy helyreálljon a külső, a belső egyensúly a szervezetében. A Lajos egyébként ott van minden lakodalomban, mint a falu bolondja, holott van annak annyi esze, mint egy utcának, dehát neki az ital az istene és ezért rá se ránt, hogy mit mondanak a háta mögött. Már teljesen tönkre tette a családját, az asz- szony szégyell kimenni az utcára, nem tudja, hogy a háznál lévő kis pénzt hova dugja el, mindenütt rálel az ura, mint valami csodalátó, s már megy is a kocsmába és ráönt. Amúgy Lajosnak volna szakmája is, meg szeretetre méltó fickó lenne, de senki se veszi komolyan, csak a tróger- munkát bízzák rá, már az is csodának tűnik, ha tíz métert nyílegyenesen tesz meg hazafelé menet... Otthon aztán jön a kötekedés, a féltékenységi jelenet, meg az üldözési mánia, hogy a Lajos előtt nincs megállása senkinek, a nagylány már el is ment Miskolcra, ott lett takarítónő, pedig gyors-gépírót végzett, a faluban nincs hely, még a tsz- irodát is kiseperték. így aztán Erika egy kopott sportszatyorba dobált néhány darab ruhát, csak annyit írt, hogy Miskolcon van, majd jelentkezik, ne aggódjon érte az édesanyja, de azt a szégyent ő már nem tudta elviselni, amit az apja italozása okozott. Beszélik, hogy Lajos a kocsmában azzal dicsekedett, meglátják, kikúrálja ő magát, befekszik a kórházba. De csak kinevették, s amikor az út szélén találták összerogyva, akkor is csupán legyintettek rá. © Boldog család Találkoztam egy boldog családdal. Véletlenül toppantam hozzájuk, éppen rokonságot fogadtak a messzi távolból, mint faluhelyen rendes háznál, engem, a váratlan vendéget is a terített asztalhoz invitáltak, ahol gőzölgött a csi- gatésztás húsleves, a vaslábasban rántott csirke illata, íze vetekedett a királyokéval. Egyébként a házaspár keveset keres, pontosabban csupán a férj van még állásban, a feleség munkanélküli, de hát, — ahogy ők mondják — egyszer hopp, másszor kopp. „Az ember azért nem hagyhatja el magát, jól is néznénk ki, próbálkozunk ezzel, meg azzal, beosztjuk a keveset, aztán rátudjuk, hogy most csak ennyire telik.” Ez a család minden fillért a fogához ver, a legkülönfélébb ötletekkel próbálkozik, hogy fenntarthassa magát. A férj fizetése és a feleség segélye éppen, hogy fedezi a legszükségesebb kiadásokat, így el is vegetálhatnának, de hát ott vannak az unokák, hál’ istennek van belőlük négy, miként venné az ki magát, hogy üres kézzel látogassák őket, vagy, ha eljönnek, ne kínálnák valamivel a csöppségeket... Pirítanak napraforgót, ezt a városba szállítják; a zöldséget, a sárgarépát elföldelték, majd tavasszal, ha jó ára lesz, akkor adják el nagyobb tételben. Fólia alatt gondozzák a virágokat, és ha nem is ezer szál számra, de „beszállítói” a közeli város virágárusának. A feleség még lánykorában kényszerült rá, hogy magának varr- jon, most — igaz engedély nélkül —, a környékbeli utcákból ide hordják a varmi valót, egyszerűbb ruhákat, gloknis szoknyákat, egy-két kosztümöt is megcsinál, de megfordítja a kopott férfiing nyakát, meg a kézelőt, divatosra átfoltozza a fiatalok farmernadrágját. Ezután nem adózik, ez tiszta pénz, van aki 3 hónapig tartozik, de majd megadja... Aztán ott az udvar: szép kendermagos tyúkok, hófehér jércék kapírgálnak a frissen felásott zöldségeskert helyén, elkerítve balra kacsák híznak, a háztetőn galambdúc, az ólban két hízónak való, mert bár drága a táp, de az aprójószágnak, meg a házkörülinek mindig kikerül, aztán jó az, hogy van mihez nyúlni. Ők nem álmodnak nagy utazásokról, kocsijuk csak Trabant, a lugasból szűrtek 100 liter mustot, merthogy most- már a sör is drága, az egyszerű vacsora után sokkal egészségesebb egy savanykás fröccs. „így vagyunk, egyszerűen.” A Xetet-Magyarmzág hétvégi müéf&te 15
