Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-05 / 259. szám

Keiet-Magyarország 3 1993. november 5., péntek HÁTTÉR Üres gyomorral nem lehet tanulni A Soros-alapítvány segítsége a nyíregyházi iskolás gyermekek kedvezőbb élelmezéséhez Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Nem ritkaság, hogy kiszédülnek a gyerekek az iskolapadból, a sorból. Egyebek között an­nak tulajdonítják ezt a pe­dagógusok, hogy a gyerme­kek jó része megfelelő táp­lálkozás nélkül kezd napi is­kolai feladatához. A legutób­bi, 1989-ben készült nyíregy­házi felmérés szerint a gye­rekek 66 százaléka megy úgy iskolába, hogy reggel nem eszik. Mindezek ismeretében a csodához hasonlatosnak te­kinthetjük azt a váratlan aján­dékozást, melynek tizennégy­ezer nyíregyházi gyermek, és minden általános iskolás ta­nuló családja a kedvezménye­zettje. A Soros-alapítvány ku­ratóriuma tagjainak szociális érzékenysége és segítő szán­déka révén vált lehetővé az, hogy lényeges változás követ­kezzék be a nyíregyházi ál­talános iskolák gyermekélel­mezési gyakorlatában. Készül a gyermekek ebédje Balázs Attila felvétele Négyszázezer dollár Néhány napja jelentette be a jó hírt Mádi Zoltán, Nyíregy­háza polgármestere azon a sajtótájékoztatón, amely a szemléltetés kedvéért a Bem József Általános Iskola ebéd­lőjében kezdődött. Ott hangzott el, hogy jött egy nem várt telefonhívás a polgármesteri hivatalba: a Soros-alapítvány kuratóriuma két hátrányos helyzetű város­nak kíván segítséget nyújtani az intézmények gyermek- élelmezéséhez. Az egyik te­lepülés Miskolc, ahová a na­gyobb gyermeklétszám miatt 600 ezer, míg Nyíregyházára 400 ezer USA dollárnak meg­felelő összeget adományoztak. A polgármester jó ered­ménynek értékelte, hogy az egész akciót három héten belül lebonyolították. Az iskolák — az egyházi iskolák is — megkapták a szükséges tájé­koztatást, és három lehetőség közül választhattak: vagy megkapják a gyerekek minden nap az ingyen tejet, (kakaót, péksüteményt) vagy az iskola vezetősége a nyersanyagnor­ma növelése mellett dönt (ez plusz 19,30 forintot jelent) vagy úgy foglal állást, hogy az étkezési díj térítésének össze­gét csökkenti. Az alapítvány kérése az volt, hogy az összeg­ből a rászoruló családok kap­janak, de egy ilyen szempontú elosztás már megtörtént Nyír­egyházán, a fedezetet az ön- kormányzat adja. Ezért az önkormányzat azt javasolta, hogy ebből a támogatásból minden gyermek egyformán kapjon. A létminimum szintjén Csupa ragyogó szemű ta­nulót láttunk aznap ebédidő­ben a Bem József iskolában, szemmel láthatóan örültek a ritka csemegének: harmadik fogásként banán volt a tálcá­kon. — A korábbi nyersanyag- norma nem tette lehetővé, hogy minden gyerek (serdülő­korú, nagy étvágyú) mindany- nyiszor elegendő köretet kap­jon — hallottuk Bálint Pál- nétól, az iskolaigazgató he­lyettesétől. — így a felszaba­duló összeget a köret mennyi­ségének és minőségének ja­vítására fordítjuk. Több család él a létminimum szintjén, de nem kértek rászorultsági tá­mogatást. Ezzel a támogatás­sal elértük, hogy ők is hozzá­jussanak ehhez a kedvez­ményhez. Az evangélikus Kossuth gimnáziumban az általános iskolás korú tanulók élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az isko­laszék és a szülők döntéséről Palotai Erzsébet igazgatóhe­lyettestől kaptunk tájékozta­tást. — Rászorultsági alapon a gyerekek és természetesen a családok 50-75 százalékos kedvezményt kapnak, ezáltal lényegesen olcsóbb az étke­zés. Ezen felül a Soros-ala­pítvány összegéből még azt is szeretnénk megoldani, hogy az iskola minden alsós tanuló­ja részesüljön a támogatásból, ami egy tízórait jelent. Áldozatvállaló pedagógusok Speciális helyzetben van a hivatalosan Állomás, vagy másként Huszár téri, a köz­nyelvben guszevinek mondott iskola, ahol nagy gondja a pedagógusoknak az odajáró cigánygyermekek közismer­ten sanyarú sorsa. Az iskola száznegyven tanulója közül hetvenötnek mind a két szülő­je munkanélküli, s egyéb problémák is adódtak, ame­lyek miatt a gyerekeknek már eddig sem kellett fizetniük az étkezésekért. A Soros-alapít­vány összegének felhasz­nálásával tovább tudják javí­tani a gyermekétkeztetés fel­tételeit. Az iskola igazgatóját, Koz­ma Istvánnét az eddigi tapasz­talatokról kérdeztük. — Gördülékenyen megy minden — hangzott a válasz — a tantestület tagjainak több­sége önként vállalta, hogy be­jön háromnegyed nyolcra a gyerekek reggelijét elkészíteni és kiadni. Azon kívül a nap­közis ellátásban tízórait, ebé­det és uzsonnát is kapnak a gyerekek. Egy héten kétszer süteményt, vagy gyümölcsöt is tudunk adni. Ebből a közlésből az is meg­ragadja a figyelmünket, hogy áldozatkész pedagógusok dol­goznak abban az iskolában, hiszen vállalják a korábbi munkakezdést és a plusz­munkát, amiért illesse őket köszönet és elismerés! Ha nem is minden iskolában egyforma könnyedséggel in­dult ez a kezdeményezés, ki­alakul majd a helyi adottsá­goknak legmegfelelőbb forma és gyakorlat. A nagyon nép­szerű banán mellett bizonyára a nálunk nagy mennyiségben található alma is felkerül az asztalokra. Ha iskolánként más és más is a szokás, a lényeget a Soros-alapítvány jelmondata tömöríti: „Á gyer­mekek gyomrába kerüljön” étel formájában a támogatá­sukra szánt összeg.-------------Tárca— rz ülönös, hogy képzele- A tünk a múltat varázsla­tosabban rendezi be, mint a jövőt, pedig ehhez több érde­künk fűződik. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy a múlttal ritkábban szoktunk szembe­sülni, mint a jövővel. Tehát a múlt—különösen a régmúlt, a „volt egyszer, hol nem volt” — más mérték alá tartozik. Benne az idő min­dent megfényesít, mint a tár­gyakat az eléjük vont üveg­lap. A szürkeség színes mo­zaikká válik általa. Képze­letünk is serény festő, segít a színezésben. Emiatt szépülhet kedves emlékké olyan ese­mény is, ami megtörténtekor kellemetlen vagy kegyetlen volt. Ezen okulva nem hiába mondják: az embernek akko­ra hatalma van a múltján, mint az istennek a jövőn. (És ezért jövünk zavarba, amikor hatalmuk nagysága szerint próbáljuk besorolni az em­bereket: nehéz meghatározni, hogy a történészek hová tar­toznak, a királyok vagy az is­tenek közé.) Mindezek ellenére azért át- átcsillan a színesítő mese­szöveten is a valóság. Manapság, amikor a nők a férfiakkal egyenjogúan isznak —tisztelet a kivételnek—, ar­ról hallunk, hogy régen más­hogy volt: a nők nem ittak, és ezért méltóbbak voltak az ugyancsak hibátlanabbul élő férfiakhoz. Elhittem, de könyvpakolás közben a kezembe került Aulus Gellius könyve és ki­nyitottam. Hol? Éppen ott, ahol a két nem életmódjáról tudósít. írja, hogy Róma és Latium asszonyai józan életűek voltak, tartózkodtak a részegítő italoktól. Ezt el­lenőrizték is: a rokonokat meg kellett csó­kolniuk, hogy azok a lehele­tükből megál­lapíthassák, it­tak-e. Az őszinte Gellius aztán bevallja, hogy a kötelező ro­koni csók ellenére mégiscsak ittak kora asszonyai is: aszút, puncsot és fűszeres bort. Ittak annak ellenére, hogy a korhe- lyeskedő asszonyokat nem­csak megszólták, hanem bírói ítélettel is sújtották éppenúgy, mint a házasságtörőket. A férjek hatalmával kap­csolatban idézi a régi szoká­sokhoz, törvényekhez ragasz­kodó Cato-t, aki A hozomány­ról című beszédében ekként fejtegette: „A férj... bírája fe­leségének, akár a censor, és nyilvánvalóan korlátlan ha­talma van fölötte, ha az asz- szony illetlen és gyalázatos cselekedetet követ el; meg­büntetheti, ha ivott. S ítéletet mond fölötte, ha más férfival kerül gyalázatos viszonyba.” Mit kell értenünk a férjnek felesége fölötti „korlátlan” hatalmán? Eltilthatta kel­lemes szórakozásaitól? Csök­kenthétté felesége ellátását? Megverhette? Sokkal többről volt szó! Cato szerint: „Ha felesé­gedet házasságtörésen ka­pod, ítélet nélkül, büntetlenül megölheted; neki azonban, ha te követtél el házasságtörést, egy újjal sem szabad hozzád nyúlnia, a törvény nem ad rá jogot. 7 / me ilyen volt az egykori Róma és Latium assszo- nyainak élete: sem szép, sem szabad, sem visszasírni való, ha lefejtik róla az eltelt ti­zenkilenc évszázad fátyola. Tóth M. Ildikó Fátyol nélkül Búcsúzni csak... Balogh József M egtörtént az első cso­da: Fodor Gábor, a Fidesz egyik vezéregyéni­sége bemutatta, mennyire igaz a sláger első sora: Bú­csúzni csak nagyon szépen szabad. Aki tegnap újságot vett kezébe, biztosan meg­akadt a szeme lemondásá­nak okain, s főleg a búcsú­zás hangnemén. Sajnos, szokatlan dolog manapság bárhonnan úgy elköszönni, hogy a búcsú szavai ne sértenének má­sokat, ne okoznának bosszú­ságot, ne hagynának tüskét az ottmaradók lelkében. Az első reagálásokból úgy tűnik, Fodor Gábornak si­került, s most elemezhetjük: mi lehet ennek a titka. Mindenekelőtt — amint mondta —, mert úgy látja, az általa képviselt elvekre nincs szükség, s könnyebbé kívánja tenni annak az útnak a követését, amelyet a fiatal demokraták az ő ellenkezése ellenére választottak. Es mindezek után még ellen­feleinek is megköszönte a kritikát, mert azokból is volt mit tanulni. De van ebben a búcsúzás­ban más szimpatikus és megszívlelendő is: higgadt­ság és bölcsesség kell ah­hoz, hogy valaki tisztesség­gel felismerje, nem tarthatja meg magának azt a bizal­mat, amit Fidesz-tagként, a párt egyik vezetőjeként kapott, ha azóta bármilyen okból is elváltak útjaik, s nem tekintheti örök érvényű­nek azt a támogatást, amit három éve a fővárosiaktól mint listavezető kapott. Ha a tisztességes válás ürügyén végigondoljuk: hány meg hány képviselő vette a kalapját, de nem adta vissza a helyét annak a párt­nak, amelynek programját képviselve a parlament pad­soraiba jutott, hanem ar­rébb somfordálva más el­vek, más programok szószó­lója lett, cselekedetük meg­ítélésén túl arra a következ­tetésre juthatunk: mennyivel tisztább lenne a politikai közélet, ha egyeseket nem különböző taktikai megfon­tolások, túlélési szándékok motiválnának. Fodor Gábor elment a Fidesz-ből, s egyelőre a politikából. Nem tudni — ő sem tudja — folytatja-e majd, vagy távol a világ za­jától keresi a hosszú zajos élet után a nyugalmasabbat. Kár érte. Különös színfoltja volt rendszerváltozás utáni közéletünknek. De lehet, hogy ennyi tisztességgel nem is politikusnak való. Tiszakóródi porta Harasztosi Pál felvétele Kommentár Hírünk a világban Kováts Dénes at em kis nehézséget okoz iV manapság hazánk te­lepüléseinek, az önkormány­zatoknak: miképp lépjenek ki az ismeretlenség homá­lyából, hogyan próbáljanak meg befektetőkre lelni, mun­kahelyteremtő és más, a vá­ros vagy község számára hasznos beruházásokra üz­letembereket találni. Ha­zánkból és külföldről egy­aránt. Ahhoz, hogy az elképze­lés, remény valóra váljon, tenni is kell, sőt, áldozni ér­te. Hiszen az adott telepü­lést, az ott lévő, kiaknázható lehetőségeket propagálni kell ahhoz, hogy jelentke­zőkre találjanak. Nem vé­letlen tehát—bár ellentétes nézetek ütköztek a nyíregy­házi városházán is — hogy az Angliába utazott kül­döttség tagjai felkeresték a Business Strategy Interna­tional című üzleti lap ki­adóját. Ez az Európa-szerte is­mert magazin ugyanis le­hetőséget ajánlott arra: hirdesse, ismertesse meg önmagát Nyíregyháza. Két­ségtelen: nem kétforintos nagyságrendű összegről van szó, komoly pénzbe kerül mindez, de az sem mellékes, hogy ez a kiadvány Európa minden komoly cégének ve­zetőjéhez eljut. Saját szemünkkel győződ­hettünk meg arról: a csehek mennyire előttünk járnak, erről az országról ugyanis önálló lapot jelentetnek meg, annyi témát adnak, annyira igénylik a cseh vál­lalatok, vállalkozások és települések azt, hogy ismert­té váljanak. Ennek nyilván többféle útja van, s csupán egyik ezek közül egy ilyen üzleti lapban hirdetni. De a kezdeti lépé­sek között nem látszik ha­szontalannak. S ha azok, akiknek lehetőségük és köte­lességük egy-egy település, vállalat menedzselése, ész­szerű lépéseket tesznek, megértetve a döntéshozók­kal az áldozatvállalás, a — fogalmazzunk így — előze­tes beruházás szükségessé­gét, terjedhet hírünk a világ­ban. De, ha csupán ölbe tett kézzel ülünk, a sültgalamb nem repül a szánkba. Leg­feljebb elszáll előttünk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents