Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-30 / 280. szám
HAUER Kelet-Magyarország 3 1993. november 30., kedd Majdnem happy enddel végződött Beszélgetés Vass János bankárral Gávavencsellő ürügyén a betétesek védelméről Nyíregyháza (KM) — Majdnem megoldódott a gávaven- csellői takarékszövetkezetnél elhelyezett kisbetétek tulajdonosainak gondja: összesen 262 személyt érintett az értékjegy-, pénztárjegy- és célrészjegykifizetés, 28 millió forintot fizettek ki nekik. Mindenki megkapta a tőkét, a kamatot sajnos nem. A kártalanítottak nem tudják, mennyi energiába került a megoldást jelentő kiskapu megtalálása. Ezúttal erről beszélgettünk Vass Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának helyettes vezetőjével, aki a kiskapu kulcsát megtalálta. Közbeeső mérleg — A felszámolás egyik lépéseként egy úgynevezett közbeeső elszámolási mérleget kellett készíteni, amely tartalmazta, hogy egy év alatt mennyi pénz folyt be, egyáltalán milyen a szövetkezet felszámolás alatti vagyoni helyzete. A mérlegben 61 és fél millió forint készpénzvagyont lehetett rögzíteni, ennyi gyűlt össze részben vagyontárgyak értékesítéséből, részben a befolyó hiteltörlesztésekből. Ezt lehetett felosztani a hitelezők között. A Pénzintézeti Központnak az volt a jasvalata, hogy ebből 15 és fél millió maradjon tartaléknak a felszámolás második évének a finanszírozására, 46 millió forintot pedig az államnak kellett volna odaadni mint első helyen sorolt hitelezőnek. □ Milyen követelései voltak az államnak? — Kétszázhuszonhétmillió forint, ami abból adódik, hogy a takarékbetétekre fennálló állami garancia alapján a költségvetésből folyamatosan szükségszerűen utalta át, amiből a garantált takarékbetéteket folymatosan fizetgettük. Ezekre a kifizetésekre eddig 227 milliót fordított az állami költségvetés. □ Miért csak most sikerült eredményesen közbeavatkozni? — Az értékjegyesek helyzetének a rendezésére korábban is születtek javaslatok, de azok értelemszerűen valamiféle külső pénzből próbálták volna megoldani a helyzetet. Tehát azt célozták, hogy méltányosságból azt a bizonyos állami garanciát, ami a takarékVass János Balázs Attila felvétele betétekre fennáll, terjesszék ki ezekre az értékpapírokra is. A Hitelezők Egyesülete — amit Nyíregyházán alapítottak — megpróbált pert indítani a Pénzügyminisztérium ellen, kérelmeket küldött az Ország- gyűlés Jogi, valamint Költség- vetési Bizottságának, hogy segítsen a probléma megoldásában. Több országgyűlési képviselőt is megkerestünk, például Békési Lászlót, Mádi Lászlót, s tőlük is segítséget kértünk, de eredménytelen volt. Amikor megszületett az Országos Betétbiztosítási Alapról szóló törvény, készítettem egy újabb javaslatot, ami nem a méltányosságra apellált, hanem az államnak, mint jogalkotónak a mulasztására, mert hiszen ezeknek a papíroknak a kibocsátását nem szabályozta magasabb szintű jogforrás. Ezekre nem vonatkozott az értékpapírtörvény, nem vonatkozott a takarékbetétekről szóló törvényerejű rendelet, tehát igenis mulasztás történt a jogalkotó részéről. Ezt támasztja alá, hogy a betétbiztosítási alapról szóló törvény — amely ez év július elsejével lépett hatályba — már kitért ezekre a papírokra, és kiterjesztette rájuk a betétbiztosítási alap garanciáját visszamenőleg is. A bankok is hibásak □ Ennek alapján sikerült a pénzt megszerezni? — Nem. A PM helyettes államtitkára elutasította a kérelmet, mondván: igaz ugyan, hogy a papírokra érvényes a betétbiztosítási alap garanciája, de Gávavencsellő felszámolás alatt áll, következésképpen nem lépett be az alapba. Pedig állítom, hogy ez lett volna a legjobb megoldás, mert ebben az esetben a kamatokat is megkaphatta volna a 262 károsult. És nem az állam mondott volna le követelésének egy részéről, hanem lényegében abból a közös pénzből kellett volna fizetni, amiket a magyar bankok adtak össze, mert a betétbiztosítási alap forrása a bankoknak, a tagoknak a befizetéséből adódik. És őszintén szólva a bankok is hibásak, mert úgy adtak pénzt a takarékszövetkezeteknek, hogy nem figyeltek oda, mi lesz a sorsa ezeknek a millióknak. A legkevesebb, amit megérdemeltek volna a bankok, hogy ebben a helyzetben ilyen közvetett módon fizessenek. □ Melyik ötlete bizonyult eredményesnek ? — Amelyikben nem pluszpénzt kértünk az államtól, tehát, hogy a 227 millióhoz adjon még 28 milliót, hanem azt, hogy ami eddig összegyűlt és neki jár, ne kérje mindet, mondjon le az elsőbbségi jogáról olyan összeg erejéig, amennyi a károsultak kifizetéséhez kell. A javaslatot Kováts Almosnak küldtük el. Támogatott bennünket Bőd Péter Ákos, Mádi László a pénzügy- minisztert szólította meg kérdés formájában a parlamentben, s ezek után született meg az a levél, amelyet Nárai László, a PM főosztályvezetője írt alá, aki az MNB jegybank tanácsának a tagja, s engedélyezte a kifizetéseket. Ennek alapján megindulhatott a kifizetés szervezése, hiszen a pénz állampapírokba volt befektetve, hogy addig is kamatozzon. Egy hét alatt kifizettük a betéteseket. □ Lát-e valamilyen esélyt a kamatok visszaszerzésére? — Sajnos erre jó esetben még egy évig várni kell, mert a kamat ugyanolyan helyen rangsorolt, mint a tőkekövetelés a csődtörvény szerint. Tehát a kishitelezők megelőzik azokat a hitelezőket — például bankokat, egyéb vállalkozásá- sokat —, akiknek követelésük van a takarékszövetkezettel szemben. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha sikerül egy év múlva úgy zárni ezt a felszámolást, hogy az állam 227 millióját ki tudjuk fizetni, utána a kishitelezők kamatkövetelése következik. □ Behajtható az a pénz, amit a takarékszövetkezet kihelyezett? — Igen kevés remény van az eddigi tapasztalatok szerint, mert egyfelől ezek mögött a hitelek mögött vagy nem volt fedezet, vagy időközben az adósok maguk is a felszámolás sorsára jutottak. Ilyen a csenged Agrofrucht, a Nyírtranzit, a Gála Impex, hiszen ha a felszámoló valamilyen pénzt képes lesz behajtani, akkor is egy év múlva fizetne Gáva- vencsellőnek. Csenger esetében például a kistermelők sem kaptak pénzt. Másfelől vannak olyan adósok, akik nem kerültek felszámolásra, de egyszerűen eltűntek, nincs vagyonuk. Mindenkit perelni kell, aki nem fizet, a bírósági ügyek elhúzódnak, sőt egész egyszerűen olyan alapon meg lehet hiúsítani pereket, hogy az alperes nem veszi át az idézést. Sajnos a nagy adósok még semmit sem fizettek. A felszámoló megbízott egy profi behajtó szervezetet, amelyiknek nagy tapasztalata van, a magyar államnak is ők hajtják be a követeléseit, de ők sem értek el érdemleges eredményt ezekkel az adósokkal szemben. Lehet még számítani a vagyontárgyak értékesítésére, itt is vannak azonban jogi akadályok, mert zálogjogot kellene törölni ahhoz, hogy ezeket tiszta tulajdoni lappal el lehessen adni. Megismétlődhet máshol is □ Ez az eset megtörtént, majdnem szerencsésen is végződhet, hisz a kisemberek megkapták a pénzüket. Van-e valamilyen garancia arra, hogy nem jár hasonlóan, aki ma másik, még talpon lévő takarékszövetkezetben helyezi el a pénzét? — Jóllehet a hevesi takarék- szövetkezet példája azt mutatja, hogy ez még megismétlődhet máshol is, de azért ma már más a helyzet, mint amikor ez az ügy elkezdődött. Egyfelől hatályba lépett a pénzintézeti törvény, amely sokkal nagyobb hatáskört biztosít az állami bankfelügyeletnek és a nemzeti banknak, rendszeres ellenőrzést ír elő, és olyan adatok szolgáltatását teszi kötelezővé, amelyek alapján egyértelműen lehet látni, ha valahol a banktörvényt súlyosan megsértő hitelkihelyezés történne. Tehát szigorúbb az ellenőrzés, és megvannak azok az intézmények, amelyek csőd bekövetkezése esetén megvédik a betéteseket.--------------------Tárca— A z öreg mindig törvény- tisztelő ember volt, abból az egyre ritkuló fajtából, melynek egyetlen kincse a tisztessége, s ebbe már bele is törődött. Pontosabban volt neki egyéb vagyona is, egy koros, de precízen karbantartott Trabant, melyre annak idején évekig kuporgatott a tanári fizetésből. Aztán nyugdíjba ment, egykori tanítványai jórészt elfelejtették. Am egyikük a minap, saját elmondása szerint, elég furcsa körülmények között futott össze vele. Szóval, az egykori tanítvány, nevezzük Józsinak, szerencsére túljutott egy közúti ellenőrzésen, és mint az társaival szolidáris autóshoz illik, ettől kezdve rendszeres villogással figyelmeztette a szembe jövőket a veszélyre. Alig néhány kilométert tett meg, amikor egy öreg Trabant tűnt fel a kanyarban. Am a vészjelzés láttán a Trabant vezetője az öklét rázta, majd megállt és mérgesen ugrott ki az autóból. Megállt persze Józsi is, annál is inkább, mert a dühös öregben egykori tanárát ismerte fel. — Nekem ne villogj, Józsi, mert nincs félnivalóm — kiabálta az már messziről a csodálkozó fiatalembernek. — Még azt hiszik, valami felelőtlen, sőt becstelen ember vagyok, aki megijed egy kis ellenőrzéstől. Aztán elmondta, mennyi bosszúságot okoznak neki a villogok. A szép szó nem használt ellenük, és veszekedéssel sem tudta őket jobb útra téríteni, őt mindig mindenki figyelmeztetni akarja. — Na, de tanár úr, mi csak segíteni szeretnénk —fakadt ki erre Józsi. — Gondoljon bele, ha épp akkor, egyetlen egyszer felejti el bekapcsolni a biztonsági övét... — Akkor majd fizetek, fiam, és többé biztosan nem felejtem el —felelte az öreg valami mélységesen mély beletörődéssel, mint az orvos, aki ezredszer veszi ki betege kezéből a poharat, s maga is tudja, mindhiába. — A felelősséget, hisz emlékszel hányszor beszélgettünk erről, mindig vállalni kell. A ztán visszaült a kocsijába és elindult. Józsi még látta, amint a rávillogó autósok nagyot kacagnak felcsapó dühében. A gyermekekért Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi Ferenc körúti (1. számú) Napköziotthonos Óvoda dolgozói és az intézménybe járó gyermekek szüleinek közössége alapítványt hozott létre „Tégy a gyermekekért” elnevezéssel. Az alapítvány egyik célja az óvodás korúak egészségvédelmének magasabb szintre emelése, a másik pedig a szociálisan hátrányos helyzetű óvodások életkörülményeinek a javítása, illetve az ehhez szükséges anyagiak előteremtése. Az alapítvány nyitott, hozzá bármikor csatlakozhatnak a természetes vagy jogi személyek (készpénz hozzájárulással vagy bármely vagyontárgy tulajdonjogának átruházásával). A támogatást csekken, illetve átutalással is le lehet róni. Az alap számlaszáma: Nyíregyháza, OTP Bank Rt. 802- 036609. ' ' '" '' • ' _ . Orémus Kálmán Ne villogj, Józsi Itt is követhető példa Kováts Dénes n rdekes hírt olvastam a Hí minap: az osztrák kormánytagok, a parlamenti képviselők és a szövetségi politikusok 1994-ben nem tartanak igényt fizetésemelésre. Igaz, egy kimutatás szerint világviszonylatban a 3. helyen állnak a jövedelmi ranglistán, átlagban több mint egymillió schillinges jövedelemmel, melyet csupán az Egyesült államokban, s Olaszországban múlnak felül. Egyesek szerint ez a döntés — bár a megtakarítás aligha oldja meg a költségvetés gondját — azt jelzi, hogy a politikusok tudatában vannak a gazdasági nehézségeknek, mások viszont népszerűséghajhászó látszatintézkedésnek vélik. A hír olvastán számos beszélgetés emlékképe villant fel bennem. Eszembe jutott az a felvetés, hogy szép summát jelentő végkielégítést (bánatpénzt?) szeretnének a mi képviselőink, ha nem maradnak benn a parlamentben a választásokat követően, s az is, hogy az ő jövedelmük is jelentősen meghaladja a magyar átlagot. Tisztességes juttatásban részesülnek, s bizony, kiváltságaik nekik is vannak, különböző mellékjövedelmekről (igazgatótanácsi, felügyelő bizottsági tagság) nem beszélve. Félreértés ne essék: aki sokat dolgozik, attól nem sajnálom a jövedelmet. Magam is úgy vélem: a tisztességes munkáért tisztességes bér jár — az élet minden területén. A probléma csupán az: mennyire mérhető, ellenőrizhető mindez. Mert sajnos jó néhány példa azt mutatja: egyeseknek a saját zsebük, saját karrierjük fontosabb annál, hogy a köz érdekében tevékenykedjenek, bár ezt a hivatást (munkát) vállalták fel. 77’ ppen ezért vélem úgy: J-j nem ártana a hazai politikusoknak példát venni az osztrákoktól. Átérezve a magyar gazdaság helyzetét, s akár még népszerűségüket is növelhetnék általa. Az effajta gesztus minden bizonnyal kedvezőbb fogadtatásra találna, mint a „fájdalomdíj" ötlete... Már a jövő nyárra készülnek a modellek a Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetben Harasztosi Pál felvétele Kommentár Kultúránk az ezredvégen Kállai János A lig néhány hete emlékeztünk meg megyénk első — rendhagyó—irodalmi-művészeti folyóiratának tíz évvel ezelőtti megszületéséről. Igaz, a Hangsúly mindössze három évig működött, a negyvenhárom, egyenként negyvenperces időtartamú, élőben közvetített rádióadás azonban ma már bizonyítottan művelődés és kultúrtörténeti jelentőségűnek minősíthető. A gondolatokban gazdag, visszafogott eleganciájú ünnepi esten szólt a városi művelődési központban össze- sereglett hallgatósághoz Tornai József, a Magyar írószövetség elnöke is. Mondandójából most csupán egyetlen tételt ragadok ki, érzékeltetvén az eszmefuttatás korántsem a vidékiességet piedesztálra emelő szándékát. Az író-elnök többek között azon meditált: mi lehet a magyar kultúra dolga az ezredvégen. Hogy könnyítse a megértő befogadást, közreadott egy akár anekdotaként is kezelhető, és egyben megdöbbentően komoly tör- ténetecskét. Egy közelmúltbeli nemzetközi tanácskozáson, képviselvén a magyar írótársadalmat, hallotta azt a különös hipotézist, mely szerint a nagy „európaizálódás” közepette egyesek elképzelhetőnek tartják, hogy a magyar kultúra — lévén szó a népesség világóceánjában parányi csöppként megmaradt közösségről — néhány évtized múlva valamiféle „inter”-nyelven (angol-né- met-magyar keverékre gyanakodjunk?) szólaljon meg. Aligha kell hangsúlyoznom: a meglepetés csöndjében a jelenlévők megkönnyebbültek, amikor Tornai a felidézett kérdésre kemény és hangos „nem"-mel válaszolt. Mert nem. Csak ez lehet az ad abszurdum vitt feltételezésre a felelet! Nyelvünk különlegesen egyedülálló volta a germán, szláv és latin nyelvek gyűrűjében lehet ezredéves kultúránk, világszerte elismert és számon tartott tudományunk, művészetünk egyetlen mentsége és menedéke. Tfi bben a szellemben kell JlL fogadnunk az ezredfordulót, ha magyarként, magyarul akarunk európainak megmaradni.