Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-29 / 279. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. november 29., hétfő A tudós Szalayak^ M. Takács Ferenc Idősebb Szalay Sándor — róla korábbi lapszámukban írtunk — Debrecenben halt meg 1987. október 11-én. A város díszsírhellyel tisztelegett az elhunyt nagysága előtt. Ráillik: „A derék kora követelményeinek tesz eleget, a derekabb a jövőnek is lerakja az alapját. Ő egyszerre volt derék és derekabb.” Az Eötvös Loránd Középiskolai Tanulmányi Versenyt megyénkben nevezték el 1992-ben. Szalay Sándor, a debreceni atomtudós szellemiségének első számú folytatója vele azonos keresztnevű fia. (A debreceni atomtudós, akadémiai tag Szalay Sándornak két fia van, az 1949- ben született Sándor, becenevén Alex és öccse András.) A hajlandóság és a környezet szerencsés ötvözése miatt mindketten ők is a fizika megszállottjai lettek. A fizika mellett zenében a Pan- ,ta Rhei rockegyüttest hozták létre. A fizikus és a rockzenei élet számukra összeegyeztethető volt, kiegészítette egymást. Sándor közben belemerült Zeldovics szovjet atomtudós elméletébe, a neutrínók kozmológiai határával foglalkozott. Felfedezésének lényege röviden: a neutrínók az anyagi világ töltés nélküli parányi részecskéinek egyik csoportja. Zeldovics elképzelésében az ősrobbanás modelljei szerint minden köbcentiméberben átlagosan 115 kozmikus neutrino van. Szalay A. Sándor először 1972-ben találkozott Zeldo- viccsal és az ő ajánlatára kezdett foglalkozni a neutrínó tömegproblémájával. Kiszámította, hogy a világ- egyetemben a neutrínók tömege néhány billió naptömegnek felel meg. A felfúvódó világ zárt és véges, tömegének csupán csak a tizedét tudták kimutatni, a hiányt a neutrinófelhők alkotják. Szalay és baltimorei kutatótársai különleges távcsövekkel három földrészen öt- milliárd fényévnyi rekord messzeségben kutatva megtalálták a világegyetem eddigi legnagyobb szerkezetképződményeit. A galaxisok hosszú szálak és hártyák mentén, buborékok felületén helyezkednek el, sűrűsödnek, tehát nem egyenletesen elszórva mutatkoznak az eddigi elméletekkel ellentétben. Szalay A. Sándor úgynevezett kétlaki professzor, az amerikai baltimorei és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem atomfizikai tanszékének tanára. Felváltva egy-egy évet tölt a két egyetemen. Két éve 1991. március 15-én vette át tudományos munkásságának elismeréseként a Kossuth- és állami díjakkal egyenrangú Széchenyi-díjat. Már 1990- ben akadémikus lett, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Munkássága további nagy reményekre jogosít. Szalay A. Sándor akadémikus (balról) Göncz Árpád köztársasági elnöktől átveszi a Széchenyi-díjat Archív felvétel Fogyatékosság ügy i fórum Nyírbátorban Nyírbátor (KM - K. J.) — A nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskolája és a mátészalkai 7. Számú Általános Iskola szervezésében december 2-án 14 órától megtartják a kelet-magyarországi régió fogyatékosságügyi fórumát a nyírbátori intézményben. A tanácskozás központi témájául a fogyatékosságügy közeljövőjének kérdéseit és feladatait tűzték ki. A rendezvény meghívott előadója Szilágyiné Szemkeő Judit a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára. A konferencián a fő tá- makörön belül megvitatják — többek között — az oktatási törvényben meghatározott, speciális szakemberszükséglet megteremtésének lehetőségeit, különös tekintettel a jelenlegi szakemberhálózat képzésére, átképzésére. Szó lesz a gyógypedagógiai tanárképzés jövőjének minisztériumi elképzeléseiről, és arról, hogy milyen tervei vannak a művelődési tárcának az enyhe, illetve a középsúlyos értelmi fogyatékosok nevelését ellátó általános iskolák 9-10. osztályának a megszervezésére. Érdekes kérdésnek ígérkezik annak a megvizsgálása, hogy mi lesz az ilyen képzéssel foglalkozó speciális szakiskolák és munkára felkészítő tagozatok sorsa. A fórum résztvevői tájékozódhatnak az enyhe érdemi fogyatékosok és a tanulásban akadályozottak integrációs nevelésének a helyzetéről is, valamint arról: miként alakulnak az utazó gyógypedagógusok munkakörülményei, létszámuk, szakmai irányításuk és felügyeletük. Az egynapos konferencia a tervezett programokon kívül jó alkalom lesz a tapasztalat- cserére, az intézményközi kapcsolatok erősítésére. Gitárvirtuóz a Bujtosiban Al Di Meola és a World Sinfonia Trió háromórás késéssel érkezett Nyíregyházára Egy valóban szokatlan kép: AI Di Meola a doboknál Balázs Attila felvétele Horányi Zsuzsa Nyíregyháza (KM) — Az előre megrendelt frissen főtt garnéla rákkal teli tálakat ki-behordták a tálaló és az étkező között. A frissen kicsavart narancslevek már áporodásnak indultak, ám még mindig nem érkezett meg a World Sinfonia Trió. Türelmesen várakoztunk, lehettünk másfél ezren a Buj- tosi Szabadidő Csarnokban. Nem akárki ígérte fergeteges gitárjátékát, így továbbra is várakoztunk. Al Di Meolára, az egyik legnagyobb gitárosra érdemes néhány percet szánni. Ám a hét órára meghirdetett koncert csak tíz óra előtt néhány perccel kezdődött. Megérte a várakozás Akik maradtunk, bizonyíthatjuk, megérte a hosszú várakozás. A World Sinfonia Trió ( Di Meola, Chris Carrington és Arto Tuncboyaci) nem azt játszotta, mint azt a Nagy Triótól, a Paco de Lucia, John McLaughlin, Al Di Meola hármastól ismertünk, de így sem csalódtunk. A török ütős révén keleti hangzásokkal ismerkedhettünk, és végül ő volt az, aki megmentette a helyzetet, mikor az erősítőből vad hangok törtek fel. Az üvöltő farkas hangja jutott eszembe játéka hallatán. Egyszerű coca-colás üveggel keltette életre a furcsa hangokat, és egyedi eset tanúja lehetett a Bujtosi Szabadidő Csarnok közönsége, színpadra lépett Di Meola, ám nem a gitárt kapta fel, hanem a dobokhoz ült. A nagy gitáros ezúttal a dobok mellől kísérte az üveggel és csörgő dobbal játszó dobost, a közönség ütemes tapsa közepette, majd ki-, javították a hibákat és folytatódott a koncert. A World Sinfonia Trió másfél órás műsort adott, ám a lelkes publikum nem engedte haza őket, visszatapsolta a triót. Ekkor már Di Meola is énekelt, a ráadás szám pedig a Nagy Triót elevenítette fel. Természetesen a tervezett sajtótájékoztató is késett, a koncert után, éjfél körül beszélgethettünk a művésszel, ám előbb megvártuk míg Di Meola kézjegyével látja el a feléje nyújtott megszámlálhatatlan belépőjegyet és igazolványt. O is tudta: ha már ilyen kitartó közönsége akadt nem okozhat csalódást, mindenkinek adott autogramot. Éjféli sajtótájékoztató A sajtótájékoztató is szokatlan környezetben, hevenyészve összehordott erősítőkön, a játéktér egyik sarkában történt. — Rájöttem, az én anyanyelvem a zene, ez nemzetközi, ezt mindenki érti — vallja Di Meola. □ Amerikainak érzi magát? — A nemzetiségem amerikai, de a zeném nem az. □ Hosszan vártunk önre. Van valami magyarázat a késésükre? — Nem szeretnék magyarázkodni. Alábecsültük a távolságot, nagyon messze van Nyíregyháza Budapestől, de az emberek nagyon kedvesek és inspiráltak bennünket, hogy szépen játszunk. □ 1974-ben Chick Corea fedezte fel, azóta követhetjük pályafutását, előtte mivel foglalkozott? — Zeneiskolában tanultam Bostonban. Chick Corea gitárost keresett és egy barátom odaadta azt a felvételt, amin gitároztam. Rögtön megkeresett, így 19 évesen befejeztem az iskolát. Chick Corea mellett játszottam, ő segítte zenei fejlődésemet. □ Ismerjük azt a lemezét, melyet Paco de Luciával közösen készítettek. — Nagyon sikeres volt az a lemez és az az időszak mikor együtt dolgoztunk. □ Magyarországon legismertebb a Paco de Lucia, John Mclaughlin, Al DiMeola alkotta hármas. Mit jelentett a nagy trióban játszani? Kialakult egyfajta versengés önök között? — Nem alakult ki versengés, de ott nem lehetett lemaradni, magas követelményt támasztott az az együttes a tagjai számára. □ A zenei fejlődésére volt meghatározó az a korszak vagy esetleg a személyiségére is hatott? — Azok az évek meghatározóak voltak az életemben. □ Néhány szóval mutassa be jelenlegi zenekarát! — Ez egy nemzetközi együttes, Venezuelából, Argentínából, Törökországból származnak a zenészek a tangó és a klasszikus dzsessz keveréke kavarodik stílusunkban. □ Zenéjüket megtermékenyítette a klasszikus zene, impresszionista elemeket találtunk benne, barokk elemeket, és volt benne humor is, olyan zenei blöff, amin egyszerűen nevetni kellett. Ez fricska a közönségnek, vagy magukat szórakoztatják? — Ez a zene számunkra is egy jó érzés. Kellemes szórakoztató játék. Ma este nagyon jó hangulatot teremtettünk a közönséggel közösen. □ Mondjon valamit a közeljövő terveiről!. — Egy új lemez felvételein dolgozunk, de még nem tudok róla részleteket mondani. ö A koncertet követően merre tart? — Nyíregyházát követi a Budapesti fellépés, majd Bécsben három koncertet adunk, ezt követően visszamegyünk Franciaországba. Szabad idő zenével □ Néhány szót mondana a családjáról, kedvenc időtöltéséről? — Szabadidőm kilencven százalékát a zene teszi ki, ha nem a zenével foglalkozom, akkor minden időmet ötéves kislányommal töltöm, ő jelenti az életemet. A film akkor a hatalom szolgálatában Szét akarják hordani a szövetkezet vagyonát Archív felvétel Hamar Péter „Számunkra valamennyi művészet közül a legfontosabb a film.” Ezt a Lenin-idézetet egykoron sokfelé lehetett olvasni, s általában azt kellett érteni rajta, hogy a magát szocialistának nevező hatalom milyen hathatósan támogatja a művészetet. Pedig a lényege sokkal inkább az, hogy — mivel a film jutott el akkoriban a legtöbb emberhez — a mozgókép kiváló propagandaeszköz, amelynek hatását kár lenne kihasználatlanul hagyni. Hogy nálunk a mozi miként állhatott a politikai taktika, a hatalmi propaganda szolgálatában, arra jó példa Keleti Márton Tegnap című filmje. A film 1959. január 29-én került a mozikba. Tehát nem sokkal több idő telt el, mint két esztendő a tragédiákkal terhes események óta, s már leírható volt a Tegnapról szóló — mégse nevezzük kritikának! — dicshimnuszban a következő mondat: „Munkásságunk, parasztságunk, de már értelmiségünk nagyobb része is erősen azon a talajon áll, amely két év kemény munkája nyomán döngölődött az akkori események rétegei fölé, benne él és jól érzi magát (kiemelés tőlem H. P.) abban a légkörben, amely azóta alakult ki.” (Filmvilág 1959. 4. szám). Érdemes felfigyelnünk a kurzusíró Mesterházi Lajos mondatában a freudi elszólásnak is tekinthető „döngölődött” igére! Ma már tudjuk, hogy a „kemény munka” mennyi könnyet és vért, börtönt és akasztást, hazugságot és mézesmadzagot jelentett. Beindult az ideológiagyártó gépezet, amelynek részévé lehetett tenni a kor legnépszerűbb rendezőjét (aki azért a három Kossuth-díjjal jól meg volt fizetve) és színművészetünk válogatott gárdáját. Csak néhány név a szereposztásból: Makláry Zoltán, Bitskey Tibor, Ladányi Ferenc, Pécsi Sándor, Páger Antal, Ungvári László, Görbe János, Gobbi Hilda, Gázon Gyula, Kiss Manyi. Még egy igen jellemző mondat az imént említett toll- noktól: „...ami Magyarországon 1956 októberében végbement, fegyveres ellenforradalmi felkelés volt; egy tudatos, felfegyverzett, ellenforradalmár kisebbséget félrevezetett, túlnyomórészt jószándékú tömeg követett.” (A kiemelések Mesterházitól.) Ez volt a hivatalos álláspont, ezt kapta készen eszmei mondanivalóul Keleti, ehhez kellett az író Dobozy Imrével hozzáeszká- bálniuic a történetet. Volt abban elbizonytalanodó főhadnagy, aki hithű forradalmár téeszparaszt apjától akarja megtudni az igazságot, volt visszatérő földbirtokos, megzavarodott szövetkezeti parasztság, és hát természetesen nem hiányozhatott a pozitív végkifejlet. A filmből vett fotó jobb szélén látható férfi a mostanában sokat emlegetett ruhadarabot, a pufajkát viseli. Legyen ez bizonyíték arra, hogy azért nem volt mindenki vétkes ebben az időben, aki pufajkát viselt!