Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-29 / 279. szám
1993. november 29., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Harasztosi Pál felvétele Szállnak a varjak Bizonyíték Balogh József em bűnügy lesz az itt elkövetkező rövidke történet, tehát bizonyítékok hiányában nem felmentő ítélet, hanem megmentő döntés született. Egy családot mentettek meg attól, hogy a jövőben földet műveljen, bár nem is biztos, hogy jogerősnek kell tekinteniük a döntést. Két hold föld után kértek volna kárpótlást, amit az apa hadirokkantként az első világháború után 1917-ben, vagy 1918-ban kapott Bedő- bokorban gróf Dessewjfy birtokából. Igaz, az ajándékozás okmányai már nem lelhetők fel, de előkerült a Gráf Dezső közjegyző által 1942. június 7-én készített hagyatéki okirat, amit annak idején 84 fillérért állítottak ki, s amelyben az elhunyt szülő hagyatékaként a gyerekekre testálták a két holdat. Később, 1953-ban elvették tőlük a földet, egy utca épült rá, de másikat nem adtak helyette. Most nem kaphatnak kárpótlást, mert a kárpótlási hivatal szerint kérelmük megalapozatlan: a földhivatal az igénylő nevén névmutató alapján ingatlant nem talált. Annak rendje és módja szerint elment az ügyfél a földhivatalba, ahol azt mondták: hozzon az önkorhiányában mányzattól papírt, hogy a nevükön volt föld és elvették tőlük. Ott még nem járt, de szinte biztos, hogy nyoma sincs a föld elvételének, a formaságokra abban az időben nem sokat adtak, a tartalomra meg végképp semmit, mert ettől kezdve semennyi földjük sem volt. Pedig bizonyítékok kellenének, nélkülük nincs kárpótlás. Előkerült egy 1952-es beadási könyv, illetve annak a fedőlapja, amely arra ad hitelesfeleletet, hogy 126 kiló búza, 42 kiló kenyérgabona, 19 kiló takarmánybúza, 50 kiló állat és zsír, 15 kiló burgonya,.4,5 kiló baromfi, 60 darab tojás volt a beszolgáltatni való. És — ha már a hagyatéki eljárás határozata nem elég —, a beszolgáltatást a föld után állapították meg. Nemrég járt a megyében Sepsey Tamás államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke. Azt mondta lapunknak: az ügyintéző a papírokat látja, amikor meghozza a határozatot, nem az ügyfelet. Egy ilyen fórum során viszont az ember szemébe néz az ügyfeleknek, s nagyjából el tudja dönteni, hogy igazat mond-e, vagy sem. Kár, hogy a szemek nem postázhatok egy fellebbezésr ben. Előfordulhatott az is még, hogy nem az a gazda takarította be a termést, mint aki elvetette Kommentár Nyíregyháza (KM - D.B.G.) — A mezőgazdasággal foglalkozók nemcsak a tavaszi-őszi vetéshez kaphatnak támogatást, hanem egy kormányrendelet szerint a gazdák az aszály okozta hozamkiesésre is igényelhetnek kárpótlást. A kérelmet Nyíregyházán, a Szabadság tér 7-8. szám alatt, az APEH megyei igazgatóságán kell benyújtani — tájékoztatott Hunyadiné Keresztúri Katalin, az APEH adókönyvelési osztályvezetője. Október végéig a különböző támogatási formák alapján az APEH több mint húszezer személynek közel 254 millió forintot fizetett ki. Most leginkább a mezőgazdasági támogatási előleg igénylése érdekli a . gazdálkodókat. Ezt azok az adószámmal nem rendelkező mezőgazdasági termelők kérhetik, akik őszi kalászost vetettek. A vetés ténye A támogatás összege hektáronként maximum kettőezer forint lehet, melyet vetőmagról, műtrágyáról; gázolajról vagy gépi szolgáltatásról szóló eredeti számlával lehet igénybe venni. Arra is van lehetőség azonban, hogy a vetés elvégzésére előleget vegyenek fel, és az előleg felvételétől számított hatvan napon belül bemutassák az előzőekben részletezett számlákat. A kérelmet a 11-es számú (nyomtatványboltokban kapható) igénylőlapon kell benyújtani, amelyhez csatolni kell a Földművelésügyi Minisztérium területileg illetékes megyei hivatalának (továbbiakban FM hivatal) igazolását is a vetés tényét megállapító nyilatkozatról. Az utólagos elszámolásnál azonban a gazNábrádi Lajos A megyei illetékestől hallottuk a hét közepén: Kótaj és Szamos szeg határában jelentős területen még mindig földben van a cukorrépa. A fagy és a hó miatt több község határában töretlen a kukorica. Ősz elején a nyíregyházi állami tangazdaság sikertelenül keresett napszámosokat almaszedéshez. (Igaz, a szedés és a fizetés feltételei ellentmondásosak voltak.) Az ember lépten-nyomon tapasztalja, hogy lankad, egyre jobban lankad a munkakedv. A dekadencia jelei is sok helyen megmutatkoztak. E sorok írója nem akarja megkongatni a vészharangot. Sőt. Az igazi munkakedvet akarja feléleszteni. Nem hiszem, hogy a munkakedv, a munkamorál csak pénzzel javítható. Bár az is igaz, hogy mostanában sok tényező rontja az emberek hangulatát és természetes mindez kihat a munkakedvre. A földtulajdon rendezésének elhúzódása, a felvásárlás ellentmondásossága, egyes falusi vezetők (régi és új vezetők) hirtelen meggazdagodása, a politikusok permanens veszekedése joggal irritálja az embereket: Aggasztó, hogy a politikára nem figyelő, a mások meggazdagodásával nem törődő fiatalok többségének munkakedve is kifogásolható. A fiúk többsége nem barkácsol, nem szívesen végez kerti, fizikai munkát, a lányok jelentős része nem elég házias. A régi átkosban gyakori kifejezés volt: munkára nevelés. Ma ezt a kifejezést paradox lenne használni. S hogy jót is mondjak: kollégám egyik szakmával rendelkező, de munkanélküli ismerőse intenzíven munkát keres, bármilyenn „alantas melót” elvállal. O elmúlt 50 éves. Tudott és tud lelkesedni, dolgozni önmagáért és másokért. tást párhuzamosan intézték az aszálykárral. Ha az 1993. évi hozamkiesés mértéke a támogatott gabonafélékből 25-40 százalék közötti, úgy hektáronként 1500, ha azonban 40 százalékot meghaladó, úgy 2500 forint támogatás vehető igénybe. Erről igazolást szintén a területileg illetékes FM hivatal ad. A kérelmet a 11 -es számú igénylőlapon kell benyújtani. Az APEH megyei igazgatósága ezen 11-es igénylőlaphoz csak akkor kéri a vetéshez felhasznált anyag, vagy gépi munkáról szóló számlákat, ha az igénylő vetéstámogatást nem vett föl. A szövetkezetek, a különböző gazdasági társaságok átalakításával a földhasználatban az elmúlt hónapokban lényeges változások történtek, így előfordulhatott, hogy nem az a gazda takarított be, mint aki elvetett. Az aszály miatti kár így a betakarítót érte. A támogatás kérelmének jogosultLankadó munkakedv Rakamazon egy mellékutcában, az Ady utcán az átlalános iskola új épülete Elek Emil felvétele hogy’ s miként torzul el, és hogyan leend belőle katonai diktatúrád? Nem lehetne ezt, kedves Leon, valahogy elkerülni?” Aztán már csak Szent Pál csörögne rám, hogy elmondhassam, egyetértek vele, mert én is úgy gondolom magamról, hogy „a jó harcot megharcoltam”. S places, a kagyló. Ezeknek végeztével csak evilági hívások várhatók, így hát kilépek a fiikéből, újra elindulok, tán csak kiérek valamikor ebből az ismeretlen, de választott városból... Vetni kéne, de miből?... dálkodóknak a 11/A számú nyomtatványt kell kitölteni. Az APEH nemcsak az őszi vetés idején, hanem tavasszal is sok gazdának segített. Az aszály miatt azonban — a termelők igyekezete ellenére — nem lett valami jó a termés. Augusztus közepétől életbe lépett egy új jogszabály, amely alapján az aszálykárosultaknak támogatás adható. Az a mezőgazdasági termelő, aki jogosult tavaszi- vagy őszive- tés-támogatásra, az egyben kérheti a hozamkiesés miatti összeget is. Ezt búzára, rozsra, triticalére, árpára, zabra és kukoricára lehet igényelni. Vetéstámogatás nélkül Hunyadiné Keresztúri Katalin elmondta: vannak, akik nem adtak be a különböző vetésre támogatási kérelmet, miközben a jogosultságuk megvan rá. A napi ügyintézéskor ezért volt olyan eset is, hogy a tavaszi vetési támogaBalázs Attila illusztrációja sága ezért vitatott lett. A hivatalok közötti egyeztetés alapján az illetékes szervek arra az álláspontra jutottak, hogy az új tulajdonos, illetve bérlő is kérheti a hozamkiesés miatti ösz- szeget. Az igényléshez azonban csatolni kell a vetést elvégző nyilatkozatát arról, hogy a hozamkiesési támogatást nem igényelte, és a későbbiekben sem fogja, valamint a vetés költségét tartalmazó mezei leltárt is, az FM hivatal felülvizsgálatával együtt. Támogatás hozamkiesésre Az APEH tájékoztatása szerint még közel tízezer mező- gazdasági termelő élhetne jogosultságával, hiszen eddig csak háromezer személy nyújtott be kérelmet, miközben a tavaszi vetésre több mint tizenháromezren kértek támogatást. S nyilván aki vetett, vagy betakarított, az aszály miatti hozamkiesési támogatást is igénybe vehetné.--------------------Tárca— t j állom és olvasom a hírt: 11 Olyan telefonfülkék is lesznek, amelyekben engem is lehet hívni, ha éppen ott állok valamelyikben, s az illető—a hívó fél — tudja a fülke számát... Vajon én, B. P., kire gondolnék, kinek a hívását várnám, ha eltévedve az idegen városban, beállanék egy üres fülkébe? Hát talán legelébb apám hívna a túlvilágról, cseng, felvagy inkább leveszem a kagylót, és szólok: — Szervusz, fater, hogy’ megvagy? Milyen ott? Békés? Nyugalmas? Velem amúgy nem történik semmi érdekes, élek, mint bárki más, harcolok is olykor (talán tévedésekért?), sikerem ugyanannyi van, mint sikertelenségem, kioltják egymást, így lesz a hullámos tengerből sima vizű tó, ahonnan már láthatni a túlpartot (ott vagy Te is). Sokan szeretnek (biztos ez?), kevés, akit szeretek (biztos ez), egészségem tört arany, van még, de már nem a régi, 49 éves vagyok, Görgey A. ilyenkorra már rég kvietált... Más nincs, szervusz, viszlát. Aztán Napóleon Bonaparte lenne a készülék túlsó végén, ha így akarnám abban a kaotikus városban, „mond- sza, öreg harcos, te jól tudod, hogyan „ lesz” a demokrácia, Bólya Péter A választott város Előleg mezőgazdasági termelésre^