Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-29 / 279. szám

2. oldal Káposztahegyek 2. oldal Mikulás tornacipőben ■hhi3. oldal Bizonyíték hiányában L. évfolyam, 279. szám i,40 forint 1993. november 29., hétfő A nyíregyházi Kossuth téren már a karácsonyra ké­szülnek Elek Emil felvétele. RómaflHMMHHi Költségvetés Valójában Budapestig nyúlik a francia szupervasút, a TGV új vonala, amelynek első, Torinóig terjedő szaka­szát rövidesen elkezdik épí­teni a pénteki francia-olasz csúcstalálkozón létrejött megállapodás értelmében. Mint az olasz sajtó a hét vé­gén közölte, a Lyon és Tori­no közti szupervasút csak az első szakasza lenne az úgy­nevezett közép-európai TGV-nek, amelyet a tervek szerint Milánón és Trieszten át egészen a magyar főváro­sig építenék ki. Belgrad' Boszniában, a Kiseljak kö­zelében lévő frontvonalon, valamint Fojnicánál vasár­nap délelőtt újabb harcok robbantak ki a horvát és a muzulmán alakulatok kö­zött. Olovot, amelyet a mu­zulmánok ellenőriznek, a szerbek támadták, s ezzel közvetve segítséget nyújtot­tak a Kiseljaknál harcoló horvátoknak. Szarajevóban megsebesült egy dán ENSZ- katona, a városban ismét orvlövészek cirkálnak az ut­cákon. London Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a jövő héten előadó körutat tesz Nagy- Britanniában, és figyelmez­tetni akarja a Nyugatot, hogy ne támogassa Borisz Jelcint — írta vasárnap a Sunday Express című brit lap. Gor­bacsov azt mondta, hogy ő a Jelcin-ellenes képviselője­lölteket támogatja, mert sze­rinte lassítani kell a radikális reformokat, amelyek szaka­dással fenyegetik az orszá­got. Sun City AP-felvétel A 18 éves jamaikai tv-be- mondó, Lisa Hanna nyerte el szombaton a Miss World címet a nyolcvan induló kö­zül a dél-afrikai Sun Cityben megtartott Miss World szép­ségversenyen, melyet becs­lések szerint mintegy 1,2 milliárd televíziónéző látott az egész világon. Két kivétellel döntött az Országgyűlés költségvetési bizottsága vasárnapi ülésén az 1994. évi költségvetési törvényjavaslathoz eddig benyújtott módosító indítvá­nyokról. A Pénzügyminisz­tériumnak még további szá­mításokat kell végeznie az elfogadott módosító indítvá­nyok alapján a személyi jö­vedelemadó bevételek mér­tékéről, s hogy miként mó­dosult a központi költségve­tés tartalékának nagysága. Találkozó mm Jeszenszky Géza külügy­miniszter a hét végén hivata­lában fogadta a Magyaror­szágon nem hivatalos láto­gatáson tartózkodó Anatolij Zlenko ukrán külügyminisz­tert, akivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatok jelen­legi helyzetét és az időszerű nemzetközi kérdéseket. Tudomány A Tudomány és Európa jövőjéről tanácskozott 23 or­szág 54 kiemelkedő tudósa — akadémiák elnökei, egye­temi professzorok, nemzet­közi tudományos intézetek vezetői — a hét végén Buda­pesten. A plenáris ülésen há­rom téma szerepelt a napi­renden: Carlo Rubbia No- bel-díjas professzor előadá­sa a Tudományok fő felada­táról a 90-es években. A de­mokráciák jövője Európá­ban — a tudományok szere­pe témakörben Lajtha Abel professzor, a New York-i Neurokémiai Központ igaz­gatója előadása hangzott el. A Tudomány az emberiség szolgálatában címmel An- dorka Rudolf, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora tartott elő­adást. Lottószámok A 48. heti sorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 6,35,37,62,72. A jokerszám: 232244. A 48. heti hatoslottó-sor­solás nyerőszámai: 18,20,21,26, 27,43. A pótszám a 28. A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 48. heti az 5 a 90-ből lottósorsolás nyere­ményei: 5 találatos szelvény nem volt. A 4-esekre 574 096, a 3-sokra 4476, a 2-sekre 195 forintot fizet­nek. A 6 a 45-ből lottósorsolás nyereményei: 6 találatos és 5 plusz 1 találatos szelvény nem akadt. Az 5 találatos szelvényekre 138 371, a 4- esekre 3475, a 3-sokra 200 forintot fizetnek. Mérföldkő Ibrány életében Míg a várossá válás hosszú folyamat, az avatás ebben csak egy, de igen fontos állomás Az ünnepségen résztvevők. Józsa Fábián átadja a város kulcsát Berencsi Bélának Elek Emil felvétele Ibrány (KM - Gy. L.) — Cudar hidegre ébredtek szom­baton az ibrányiak, de az új város már ünnepi díszben vár­ta lakóit. Reggel felvonták a címeres lobogót, szép és gaz­dag helytörténeti gyűjteményt és képtárat tekinthettek meg a vendégek, az-érdeklődők. Ezután következett az ün­nepi rendezvénysorozat csú­csa: az avatás. Az általános is­kola tornacsarnokát zsúfolásig megtöltötték az ibrányiak, a vendégek. Minden egyéb be­vezető helyett szólt a vers (Jó­zsef Attila: A Dunánál), me­lyet Hegedűs D. Géza színmű­vész, a város szülötte adott elő. Néhány gondolat dr. Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkárának ün­nepi beszédéből. Sok, szeren­csésebb településen nem kel­lett erre a napra hétszáztíz évet várni, mint az (órányiaknak. De talán éppen azért jelentő­sebb ez az állomás itt, mert a fejlődésért sokkal keményebb feltételek közepette kellett tenni, hisz a történelem sokkal jobban konzerválta errefelé az állapotokat, mint az ország más tájain. Ám az ibrányiak erős hite, szorgalmas munká­ja, a föld, a jószág, a szülőföld szeretete túlsegítette őket a ne­héz időkön. Nagy történelmi Baktalórántháza (KM - N. L.) -— Kisvállalkozók tájékoz­tatására, illetve tanácskozásá­ra került sor a hét végén Bak- talórántházán. A rendezvényt Jakab Ferenc országgyűlési képviselő és a PRIMOM Vál­lalkozásélénkítő Alapítvány szervezte. A megjelenteket időszerű gazdasági témákról tájékoztatta Sáli György, a Vállalkozói Kamara országos alelnöke és Gyurcsák Ferenc- né, az Országos Kisvállalko­zás Fejlesztési Iroda tanácso­sa. A tanácskozáson több Nyíregyháza (KM - K. D.) — Ä nyár végén tájékoztatták a sajtó képviselőit a közleke­dés biztonságánnak első félévi tapasztalatairól, a hét végén további információk birtokába jutottunk. Jó hír, hogy a bal­esetek számának csökkenésé­ről számolhattak be a szakem­berek. Köztudott, hogy az idei évet az Országos Rendőr-főkapi­tányság a közlekedés évének nyilvánította, s ennek érdeké­ben országos és megyei közle­kedési akciók megtartását ren­delték el. Módosult a KRESZ, emelkedtek a szabálysértési tarifák. E tényezők együttes hatásának eredménye az lett, kihívás ez, hiszen a címet meg kell tölteni tartalommal. A városformálás pedig művészi munka, és erre a munkára csak ihletett, kiművelt emberfők képesek. Ezentúl Ibránynak nem lakói, hanem polgárai lesznek, akik különböznek mentalitásban, hiszen a polgár nemcsak dolgozik, hanem al­kot is, és jogai ismeretében olyan hasznosítható informá­cióhoz jutottak a résztvevők, amit most hallottak először. Hogy például idén a mezőgaz­dasági vállalkozás 750 ezer forintig adómentes, jövőre egymillió forint lesz az adó- mentesség alsó határa. S több olyan központi intézkedés születik majd, amely élénkíti a vállalkozásokat. Áz építési vállalkozók ha lakásépítéseket fejeznek be egy éven belül, kedvezményt kapnak. A Vál­lalkozói Kamara igyekszik kedvezményes termelő eszkö­hogy megyénkkben a balese­tek száma 31 százalékkal csökkent, ezen belül a halálos kimenetelűeké 20, a súlyosaké 20,5 százalékkal. Örömteli, hogy országos viszonylatban a balesetek számának csökkené­sét, s a rendőri intézkedéseket tekintve a 4. helyen áll me­gyénk, tükrözve az eredmé­nyes munkát. — Fáradtak lehetünk, de fá­sultak nem — jelentette ki tá­jékoztatója végén Tolnai Jó­zsef alezredes, a közlekedési osztály vezetője. — S bár té­len még nehezebb a rendőri munka, hozzáállásunkon nem múlik majd a hasonló foly­tatás. nem másoktól várja a döntést, hanem maga cselekszik a tele­pülés érdekében. Beszédét követően az ál­lamtitkár átnyújtotta Berencsi Bélának, Ibrány polgármeste­rének az oklevelet és a város kulcsát, aki pedig arra utalt, hogy hosszú évek, évtizedek tudatos munkájának eredmé­nyeképpen gondolhatott csak zökhöz juttatni a vállalkozó­kat. Decemberben a kamara szervezésében 40 magyar vállalkozó (köztük talán sza­bolcsi is)? üzleti útra Német­országba utazik. A PRIMOM mikro hitele 500 ezer forintig továbbra is felvehető. 1994 elején ismét indul a Start hitel. Ä jelenlévők közt élénk vita alakult ki. Többen sürgették, hogy a mezőgazdasági vállal­kozók — például korszerű gyümölcsösök telepítéséhez. — enyhébb feltételek mellett több hitelt kapjanak. Hozzátette: sajnos mindenki kezét nem foghatják, hogy fi­gyelmesen, a szabályokat be­tartva közlekedjenek. Külön felhívta a figyelmet a közele­dő ünnepekre, hisz az elmúlt évben e néhány napon négyen vesztették életüket közlekedé­si baleset során, s 23-an súlyos sérüléseket szenvedtek, rész­ben ittas vezetés miatt. Jó len­ne, ha az idén kevesebb áldo­zatot rögzítenének a statiszti­kák! (A tájékoztatón számos egyéb kérdés is felvetődött, melyekről egy hét múlva, la­punk közbiztonsági rovatában, az Őrszemben olvashatnak.) az önkormányzat a városi cím­re. Az, hogy ettől a naptól kezdve az oklevél és a kulcs bizonyítja, hogy Ibrány város — csak a forma. Hogy mikor lesz valóban város, ez az ün­nepet követő hétköznapok munkájától függ. — Az út rögös, és ezt az utat senki nem tapossa ki helyet­tünk.------——— ---------’ ; r*T­A legfrissebb Szemle videósoknak Nyíregyháza, Csenger (KM - K. J.) — A megyei önkormányzati hivatal köz- művelődési irodája és Csenger város önkormány­zata közös szervezésében rendezik meg december 4- én és 5-én az I. Megyei Film- és Videoszemlét. A versenyszerűen lebonyolí­tandó találkozóra a me­gyénkben élő filmesek és videósok nevezhettek be: amatőrök, független, non professziónál, alternatív film- és videokészítők. Kü­lön kategóriában a városi és kábeltelevíziósok. A meg­méretésre olyan egyénileg vagy közösen készített alkotásokkal lehetett jelent­kezni — tematikai megkö­tés nélkül —, melyek fesz­tiválokon és szemléken ed­dig még nem szerepeltek. Az esemény megnyitóját december 4-én, 15 órakor tartják a csengeri városi művelődési központban. Az eredményhirdetésre 5- én, 13 órakor kerül sor, majd 14 órától levetítik a díjnyertes filmeket. mmmmmm 7. oldal Nőket adtak-vettek Kisvállalkozók Baktán Csökkent a balesetek száma Mindenki kezét nem foghatják, hogy figyelmesen közlekedjenek

Next

/
Thumbnails
Contents