Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-25 / 276. szám
12 Kelet-Magyarorszag SZÍN LAP 1993. november 25., csütörtök Meghívó a művészkörbe Nyíregyháza (KM - B. E.) — A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban október utolsó vasárnapján megalakult a Nyíregyházi Művészkör. A művészetbarátok körének életre hívásával a színház a klasszikus feladatain túlmutató, egyfajta kul- túrmissziós tevékenységet is felvállal: intézményes keretet, hátteret szolgáltat a megyében élő művészek bemutatásához, a közönség előtti szerepeltetéséhez, lehetőséget ad valamennyi művészeti ág művelőinek és a közönségnek a kölcsönös találkozásra, az ismerkedésre és a véleménycserére. A következő meghívás november 28-ára este 6-tól 10-ig szól. A képzőművészek közül ezúttal Egri Erzsébet festőművész és Orr Lajos szobrászművész alkotásaival és művészi világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A muzsikusokat most a Piccoli Archi zenekar képviseli Tóth Nándor vezényletével: koncertjük este 6-kor kezdődik. A kamaraszínházban fél 8-tól finn irodalmi estet tartanak, amelynek szerkesztője Révay Valéria, közreműködnek: Gábos Katalin, Szabó Tünde, Gados Béla, Horváth László Attila és Kocsis Antal. Hogyan alakul Nyíregyháza építészeti képe, miként látja a település formálódását Veres István, a város főépítésze? — erről hangzik el beszélgetés este 9-től. A művészkör védnökei: Miklós Elemér és Baja Ferenc, műsorvezető: Gajdos László és a színház igazgatója, a műsor szerkesztője Pankotai Éva, házigazdája: Verebes István. Nimcsevity Anna festőművész pasztellképeiből nyílik kiállítás december 4-én este negyed 7-kor a Móricz Zsigmond Színházban a Nyitott ablak című Nóti Károly-mű premierje előtt Stúoiófelvétel Színházak a végeken Mátészalka - Kisvárda (KM - B. I.) — Parádés szereposztásban, a Fővárosi Operettszínház társulatának előadásában a Sybill című operett kerül színre november 26-27-én a mátészalkai művelődési központban. A színházi előadások iránt mindig nagy az érdeklődés Szatmár fővárosában, szinte minden előadás telt házat vonz. Az idei évadban eddig két produkciót láthatott a közönség, az Othello és A sanda bohóc bemutatójára került sor. A továbbiakban — az érdeklődési skálának megfelelően — igen változatos a műsorterv: a nyíregyházi, a debreceni, a szolnoki és az egri színház művészei látogatnak majd el több előadással Mátészalkára. A Sybill után még az idén, december 9-10-én a Padlás című musikelt láthatja majd a közönség a Mandala színház produkciójaként. A színházi évad 1994-es programjában Mr özek: Tangója, Hasek: Svejk a hálószobában című átdolgozása, az Óz a nagy varázsló, Coward: Szénaláz című mulatságos darabja, valamint egy Dürenmatt-színmű látható. Az ifjúság kérésére Mozart: Varázsfuvolája is megszólal majd és Szörényiék: Kőműves Kelemen című zenés színműve is eljut Mátészalkára A kisvárdai művelődési központban jól bevált gyakorlat szerint bérleti előadásként már az évad elején elfogytak a színházjegyek. Az öt általános iskolai és négy középiskolai bérletsorozat szintén sok jó produkciót kínál. A soron következő előadás kicsit rendhagyó, ugyanis november 25-26-án a Holló színház látogat él A képzelet léghajója című ösz- szeállításával. December elején látható majd a Légy jó mindhalálig című darab. Mivel a Várszínház jó kapcsolatot alakított ki a ha- tárontúli színházakkal, érthetően nem csak nyáron jön vendégségbe valamelyik társulat. A marosvásárhelyiek a Házasságlevél, a szatmárnémetiek a Fekete Péter című darabot mutatják majd be. A tervek között szerepel még két mesejáték: az Elátkozott farkas, és A sanda bohóc bemutatása. Színházunkban Jókai Miltonja \ Odasugallta magát a kötet a színidirektor kezébe, és hamarosan a közönség is megismerheti Mohácsi János Csutkai-fotó Verebes István Nyíregyháza — Szólhatna a rendező is, Mohácsi!... Ám ő hallgatag fajta. Nem mondja, mire készül, nem mondja, mit akar; csinálja!... Szívügyem ez a bemutató. Története van. Röviden elmesélem. Már írtam a pályázatomat, és közben készültem, fölidéztem magamban régen olvasott színdarabokat, bejártam a Színházi Intézetbe, s olvastam újabb drámákat is, mígnem egy este bérelt lakásomban (egy külföldi kiküldetésben lévő újságíró adta ki nekem, az ő könyvei sorakoztak a polcokon) fölnyúltam magasra, és hét Jókai-kötet közül kiemeltem azt, amelyre az volt írva: drámák. Nem hiszek benne, hogy egy íróról, de bármilyen művészről örökre általánosítva eldönthető, érvényes-e, amit alkotott. A művek életképességét fölerősítheti, vagy akár meggyilkolhatja is a pillanat, a kor, amelyben újra olvashatóak, újra hallgathatóak, újra nézhetőek. Hat Jókai-darabba is beleolvastam, de az egyiket, a Milton címűt nem bírtam abbahagyni. Valami sorsszerűt éreztem abban, majdnem para- jelenségnek véltem már, hogy ez a kötet, s benne a darab lekívánkozott arról a polcról, „odasugallta” magát kezembe, „hisz erről van szó, itt van a drámában a világ, amelyben élek, élünk, itt van az elmúlt évek története, itt van benne a mai nap, s talán sajnos a holnapi is, itt vannak a fordulatok, az őrület, a tanulság, a példa, a kritikus irónia, itt van a forma, nyelvünk száz évvel ezelőtti szépséges nehézsége, hát ezzel valamit kezdeni kell!” — gondoltam magamban, s mire befejeztem a dráma olvasását, biztos voltam benne, hogy ha mást nem is, de ezt új hivatalom hatálya révén, ma be kell mutatni Magyarországon, s mert éppen úgy esett, hát itt Nyíregyházán! Nehéz annak az igazgatónak a dolga, aki persze éhes művész is, hisz válogat önhatalmúlag színdarabok között, s mert saját ízlése szerint válogat, olyanokat tűz csak műsorra, melyek közül valószínűleg legszívesebben mindet maga vinné színpadra. A Miltonról nehezen mondtam le, mint rendező. Találni is kellett valakit, akire nem leszek féltékeny, akiben megközelítőleg annyira megbízom, mint magamban; s bár az ember bármennyire ellenőrzi önmagát, könnyen csúszik az önhittség vétkébe, körmönfont döntés tehát, hogy nyugodt szívvel ajándékozza kincsét bárki nálánál jobbnak is. Mohácsiról tudtam. Láttam két rendezését, s az egyik az általam látott körülbelül harminc Bánk bán közül az Acs János által rendezett előadás mellett, azt is „legyőzve”, a legigazibb, legeredetibb volt. Mohácsi Bánk bánja után — s ennek sok-sok éve — számos előadásomat másképp kellett magamnak is rendeznem. Még nem ismertem Mohácsit, s máris töméntelent tanultam Bánk bánjából. Elrándultam Kaposvárra, megkerestem, odaadtam a darabot neki. Fájó szívvel, de mégis reménykedve adtam oda. Ő akkor is hallgatott, aztán pár hét múlva elvállalta a munkát, de még mindig nem mondott semmit, aztán pár hónap múlva sem mondott semmit, aztán fél év múlva sem mondott semmit, aztán elküldte az általa átdolgozott példányt, és aztán megint beszéltünk, és még mindig nem mondott semmit!... Hogy december 17-én Mohácsi Jókaiját, vagy Jókai Mohácsiját látja-e a nyíregyházi közönség, arról fogalmam sincs. Már folynak a próbák, s még mindig nem tudom, mit akar!... Mégis biztos vagyok Mohácsi dolgában. Látom a próbáról csillogó szemmel, kíváncsi készségekkel kijövő színészeket, látom a műszakiak odaadó érdeklődését, de Mohácsi még mindig keveset beszél, s itt a színházban mégis egyre jobban figyel rá mindenki. Amint egyetlen előadásnak sem, úgy a Miltonnak éppúgy nem vagyok képes bemérni végkimenetelét. Mégis tudom, jól választottam. Jól választottam ki Jókait, jól választottam ki Mohácsit, a többi pedig eldől december 17-éig. A Tisztelt Közönség műsorplakátunkon semmiképp se keresse Jókai Mór Miltonját! Ennek az új darabnak, s a belőle készült új előadásnak új címet adtunk: Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult. Kérem, ne találgassanak hosz- szasan, hogy mért ez lett a címe!... Jöjjenek el, nézzék meg az előadást, s mindent megértenek. Az általam nem rendezett Miltont az egyik legnagyobb sikeremnek remélem. De nemcsak én, hanem mindannyian Mohácsi kezében vagyunk! Napfölkelte Epidauroszban 2. A színész egyetemes gondolatai a színházról Thália görög bölcsőhelyénél Szabó Tünde Epidaurosz - Nyíregyháza — A nyáron egyszer Epidauroszban végignéztem egy napfölfeltét. A Nap fölkel, és ez a történés minden áldott reggel így van, eddig is így volt, meg ezután is. Nincs idő. Folyamatosság van, állandóság és ismétlődés. Időm csak nekem van. Meg annak volt, aki ezt a napfölkeltét előttem nézte végig. Ha a faluból idelátszó házakat leszámítom, pontosan ugyanezt láthatta előttem bárkj száz éve, ezer éve, kétezer éve. Mi pedig ülünk a parton és bámulunk. Néha persze eszünkbe jut valami, mindenek előtt a kérdés: Miért ülhetünk le a partra egy pillanatra, és ha már leülhetünk, miért kell úgy tennünk, mintha nem is volna part, és a ránk kiszabott bámészkodási idő nem volna csak egy pillanat? Kik vagyunk mi? Ki vagyok én? Ki vagyok én? Azoknak, akik kétezerötszáz éve tették föl ezt a kérdést, az is eszükbe jutott, hogy építenek ide egy olyan bámészkodóhelyet, ahová bete- hetik az embert, jól körbeülhetik, hogy mindenfelől látható legyen, mit is csinál, mit gondol, mire is megy ezzel a partidő problémával. Meg a többivel. A bámészkodóhelyet pedig színháznak nevezték el. így született meg Epidau- ruszban az Epidauroszi Színház és áll fönn a mai napig ugyanúgy a görögök álha- tatosságát dicsérve — ugyanazon a néven. Sem Sztálin, sem Lenin sem Ho Si Min színházzá nem vált soha. Az épület tökéletesre sikerült. Igaz ugyan, hogy a márványtámlák itt-ott letöredeztek, és a bal oldali lépcsőt ki kellett javítani. De a nézőtér minden pontjáról a színpad minden pontja tökéletesen látható és persze hallható, erősítés nélkül. A nézőtéren pedig egyszerre tizenötezer ember fér el. Ülök a színházban, tizenötezred magammal. Fejünk fölött a csillagos ég vibrál és remeg, ugyanúgy. Ülünk, lélegzetvisszafojtva az évezredek alatt fényesre koptatott márványköveken, ugyanúgy. Ennek a rengeteg embernek a feszült figyelme lángra lobbantja a történetet, ugyanúgy. „Most megkísérlem én magam / a kormányzást: s ki nem fogadja meg szavam, / nehéz igát kap tőlem, nem lógós csikó / módjára táplálom, de majd a vak homály / társa, az éhség fogja meglágyítani.” „Hol leli végét, megszelídülve / mikor szuny el dühöd, Átpk?” És mi ülünk, és hallgatjuk ezt évezredek óta — ugyanúgy. Nem hiszek abban, hogy az ember fejlődik. Változik, ez igaz. De nem fejlődik egy szemet se. Minden állandó. Mint a napfölkelték. Mint az ember. Hogy mivégre van ez az egész? Mit gondolok hát a színházról Igazgató úr? A színház, emberek által létrehozott olyan bámészkodóhely, ahol az ember szemérmetlenül, gátlástalanul nézegetheti azt az egyetlen dolgot, ami igazán érdekli; önmagát. A színház ráadásul ezt úgy .teheti meg, hogy mindazt a kegyetlenséget, ostoba szenvedélyt, nevetségességet és gyalázatot mégsem kell azonosítania önmagával, hiszen ott vannak rá a színészek. Felismeri magát a tiszta, hősi és gyönyörű pillanatokban, szenvedésekben, örömökben, és a többieket az ármányban, a rosszban, a gonoszban. Ez jó. Ez finom. Ez jólesik. És ami a legfontosabb: sohasem tanul belőle! Nincs az az úristen, hogy megértené, mit tett, milyen is valójában, újra és újra ugyanazokat a szánalmas tetteket követi el évezredek óta, egészen az idők végezetéig — biztosítva ezzel a színház és a színészet fennmaradását. Görög színház Elek Emil felvétele (Elhangzott a Móricz Zsigmond Színház évadnyitó gálaestjén.)
