Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-24 / 275. szám

1993. november 24., szerda HATTER Kelet-M agyarország 3 Látlelet egy nagybetegről A siker érdekében gondjai megoldásában az almatermelőnek is közre kell működnie Baktalórántháza (KM - GB) — Az elmúlt hét végén tanácskozást szervezett Bak- talórántházán a megyei Gaz­dakörök Szövetsége, elsősor­ban azzal a céllal, hogy egy égetően szükségessé vált al­ma terméktanács szervezé­sét, az almatermesztők szö­vetségével együtt elindítsa. Az ott elhangzott vélemé­nyekből állítottuk össze az alábbi pillanatfelvételt a sza­bolcsi almáról. Miután ebben a megyében állítjuk elő az ország almater­mésének mintegy 60 száza­lékát, itt kellene, hogy meg­valósuljon a termesztők, for­galmazók, feldolgozók érdek- képviselete, s a tagjaik közül választott alma terméktanács — mondta Jakab Ferenc or­szággyűlési képviselő, a me­gyei gazdakörök szövetségé­nek elnöke — Az idén min­denki számára világossá vál­hatott, hogy mennyire fontos lenne az előbb említettek meg- szerveződése egy termékta­nácsban, aminek hiánya oko­zott ekkora káoszt. Amikor augusztusban az almatermesz­tők szövetségével leültünk megvizsgálni, hogy mi is a helyzet almafronton a megyé­ben, azt láttuk, hogy nincs föl­becsülve pontosan a megter­mett alma mennyisége, minő­sége. Mennyi ebből a belföldi étkezési, az export étkezési áru és mennyi vár ipari feldol­gozásra? Az utóbbinak hol vannak a feldolgozó kapcitá- sai? A fagy oldotta meg a gondokat Szinte semmit nem tudtunk, s akkor kezdtünk lépéseket tenni, a piaci zavar levezeté­sére. Végül sikerült elérni né­hány parlamenti képviselőnek, hogy az exporttöbblet-támo­gatások megállapításra kerül­jenek étkezési és ipari almára, valamint a sűrítményre. Most, miközben az almafeldolgozó kapacitások beteltek, az export almaszállítások elmaradtak, sajnos a beköszöntött téli fagy oldotta meg az almakérdést. A termelők nevében szóló 700 almafás nyírbátori, Bara­nyai Gábor rendkívüli elkese­redettségének adott hangot: „Korszerűnek mondható gyü­------------Tárca— A vita tárgya mölcsössel rendelkezem — 400 fán a korábban keresett és ajánlott Idared fajta terem —, de egyszerűen eladhatatlan az alma. A megyében kialakult helyzet nem fajta-, nem feldol­gozói kérdés, hanem keres­kedelmi kérdés. Ide jutottunk, hogy ebben a megyében, mi­nőségi almát termelőnek 8 fo­rintos léalma-leadási lehetősé­gért protekciót kell igénybe venni. Ugyanakkor legutóbb Keszthelyen járva tapasztal­tam, hogy 75 forintért adják (adnák, ha vennék) azt az al­mát, amiből itt minden család­nál tömegével van. Ezért első­sorban a belkereskedelmet kellene állami szinten úgy föl­karolni, hogy a 75 és 8 forintos ár közötti különbség csak ab­ban az esetben létezzen, ha valóban ekkora a minőségi differencia. De nem megoldott az exportkereskedelem sem, hiszen a Hungarofruct helyébe lépett számos kereskedő kö­zött sok a szélhámos. A gön­gyölegellátás terén is nagy gondok vannak. Hol van a kutya elásva? A szabolcsi almaproblémán sokat sikerült segíteni a 3 fo­rintos támogatással, de, sajnos az nem közvetlenül a terme­lőhöz jutott és a felvásárlók gyakran visszafelé számolnak az árakban. A kereskedőnek biztos ez a 3 forint, míg a ter­melőnek nagyon bizonytalan. A létrejövő terméktanácsnak elsősorban abban az irányban kell majd lépnie, hogy a megyei ültetvénykorszerűsítés előtt egy lépéssel a termelők számára egy tisztességes — 20 százalék körüli jövedelmet nyújtó —, biztonságos értéke­sítési lehetőséget harcoljon ki. A kereskedők véleményét tolmácsolta Kormány Béla a Nyírségi Zöldség;Gyümölcs Felvásárlási és Értékesítési Kft. vezetője: „A legnagyo- nobb gond, hogy minden ter­melő úgy gondolja, a keres­kedelemben s a feldolgozás­ban van a kutya elásva. Biztos sok igazság is van benne, de kár azt hinni, hogy nem közös a mi érdekünk a termelőkkel. A legnagyobb gond, a piac hiánya. De erről a kereskede­lem tehet? Lehet, hogy rész­ben igen, de nem csak egye­dül. Kétségtelen, maradt egy űr a megszűnt Hungarofruct után. A hazai termelő nem részesül a közös piacihoz ha­sonló támogatásban. A gön­gyölegprobléma is azért élező­dött ki, mert korábban az ál­lamilag dotált kereskedelem vállalta fel a göngyölegellá­tást. Erre már nincs lehetősé­ge. Finanszírozási gonddal küzdünk. Mi sem kapunk hi­telt, hogy gyorsan kifizet­hessük a Nyírmadán betárolt almát. Azt a vádat nem hiszem el, hogy a kereskedelem zseb­re vágja a 3 forintos támoga­tást. Most a mélyponton kell Harasztosi Pál felvétele összefogni, s új alapokról el­indítani ezt az ágazatot, hogy meghatározó maradhasson megyénkben az alma. Szükség van a terméktanácsra A feldolgozók közül a nyír­egyházi kozervgyár telephe­lyén működő ECO Kft. mun­katársa Földvári István a kö­vetkezőket hangsúlyozta: „Az óriási almatermésből alig ment ki étkezési export, így a döntő többsége az ipari feldol­gozókra zúdult. A megyében az az ipari kapacitás, ami a léalma kipréselésében egyál­talán működtethető, az mos­tanra már teljes mértékben ki­használt. Az ECO Kft. a mai napig 7500 tonna sűrítményt állított elő. Az elképzelések szerint december 20-ig 10-11 ezer tonna közötti mennyisé­get gyárt le. Amennyiben ma­rad még feldolgozható léalma, januárban és februárban to­vább dolgozunk. Az már biz­tosan látszik, hogy az a sűrít­ményre adott 30 ezer tonnás keret, ami után a 8 forintos léalmaárat fizetni lehet, nem lesz elég. Csak addig tudják fizetni a feldolgozók a 8 forin­tot, ameddig ez ki nem merül. A terméktanácsokra szükség van az érdekérvényesítés szempontjából, s azért, hogy megalapozott vélemény kerül­hessen általa, a döntéseket ho­zó kormány elé. rz özépiskolásként nyaran- A ta Szabolcs községben és környékén dolgoztam az ásatásokon. Vallattuk a földet hasonló korú társaimmal a várban, a kertekben a falu belterületén, de legkedvesebb munkahelyünk a településhez közeli domb volt. Tetejéről tiszta időben pazar kilátás nyílt az örökké suhogó ártéri erdőkre, s a zempléni hegyek rézgálickék hullámsorára. Rádiót, magnót rendszerint vittünk ide magunkkal; köny- nyebb volt zeneszóra dolgoz­ni, az idő is jobban telt. Köz­ben, persze pörgött bennünk is a képzeletszalag. Látni vél­tük szent László királyunk lo­vasait országgyűlésre érkező­ben, a tatár nyilak zuhogását, az áradásokat, a régi, kaszás aratások forgatagát. Munkavezetőnk egy távo­labbi faluban való férfi volt: Jóska bácsi. Hallom a hang­ját ma is, ahogy a házáról, a fusizással szerzett pénzekről, az asszonyok szeszélyeiről beszél. Közös szálláson lak­tunk, ő kelt mindig a legko­rábban, s pihent le utoljára. Az első napokban ezért észre se vettük, hogy rokkant. Do­logidőben szaporán, kis bic- cenésekkel jött-ment közöt­tünk, lobogott fakókék mun­Antal Attila nyan függő, érett augusztusi csillagok alatt cigarettázik közöttünk, csontos arcának gödreiben árnyékok ülnek, s beszél, mintha nem is nekünk, hanem csak úgy, az időnek. Emberarc a tájban kásnadrágja, mint egy zászló. Billegő járását rossz szokás­nak véltük, nem is törődtünk vele. Az egyik este aztán, vé­letlenül, velünk együtt készü­lődött a lefekvéshez. Fröcs­kölve, akkurátusán mosako­dott az udvari kútnál — tisz­telettudóan pislogtunk erős felsőtestére—, majd bevonult a hálóterembe, lezökkent szo­bafőnöki ágyára, s miután levette a nadrágját, néhány mozdulattal a jobb lábát is lekapcsolta térdtől. A hatást jó előre kiszámíthatta: miként egy sikerült csínyen, úgy ne­vetett elképedésünkön. Felejthetetlen kép: alacso­Látom magamat is, amint hallgatom elnyúlva a hűvös fűben, szúnyogokat hesseget- ve, nézelődve. A Tokaji hegy kivilágított csúcsa korona­ként izzik az éjszakában. A kúpos, szőlők borította kőtest beleolvad a sötétbe, a fényko­rona így lebegni látszik. Minden foghatóhoz értett. Földhöz, fához, kőhöz, vas­hoz. Magyarázta is olykor: ezt így, azt úgy kell alakítani, megdolgozni, sokat tanultunk tőle. Táncolni is tudott a falá­bával, egyszer, jókedvében, megmutatta. Eredeti az Öreg, mondo­gattuk (ötven se lehetett pe­dig), s büszkék voltunk rá, hogy Jóska bá’-nak szólít­hattuk, szemben a kisebbek Jóska bácsijával. Megszok­tuk, hogy időnként eltűnt egy­két napra, s aztán teljesen elázva jelent meg a szálláson. Segítettünk rajta ilyenkor, s néha bizony nehezen boldo­gultunk vele. Észrevettük las­san, hogy leszázalékolt éle­tével nem sikerült igazán megbékélnie. Nős ember volt már, amikor levágta a lábát a vonat. Úgy emlegette a dol­got, mintha nem is vele tör­tént volna, de érződött a hangján, hogy nem kevés erő­feszítésébe kerül ez a termé­szetesség. r* ok éve már, hogy nem él. kJ Itt hagyta végképp a faragni való fákat, köveket, s az alkalmi földmunkákat másra. Nem futhatunk össze vele se állomásokon, se fala­tozókban, se a Tisza-vidék ka­nyargó útjain. De a belsővé vált tájban — mindegyi­künkében —ott az arca ma is. És ott is marad. Szalmaágyak Nábrádi Lajos rp gbekiáltó látvány fo­il/ gadja azokat a szom­szédokat, akik bekukkan­tanak egy-egy olyan szállás­ra, amely a feketemunkások éjszakai menedékhelyéül szolgál. Tehénistálló, kuko- ricagóré, pajta, omladozó nyárikonyha a szállása azoknak, akik kora reggeltől késő estig gürcölnek, napi 3-400forintért Többek közt Rakamazon, Újfehértón és Kisvárdán fogadta szörnyű látvány e sorok íróját. Em­bertelen körülmények kö­zött, szalmaágyakon feküd­tek elcsigázott emberek. Munkaadóik, pontosabban a feketemunka-adók pedig emeletes házban laknak, nyugati autón száguldoznak. Ezek a munkaadók nemcsak a két szomszédos országból idejött alkalmi munkásokat csapják be (nekik még „jót” is tesznek), hanem a magyar államkasszát is vékonyítják. A kormány illetékesei pe­dig úgy látszik, nem futnak a pénzük után. Vagy nem kellő hatékonysággal. Az utóbbi 2-3 évben a sajtóban több­ször olvashattuk, több hiva­talos fórumon hallhattuk, hogy bosszantóan, nevetsé­gesen enyhe az a jogszabály, amelynek értelmében a feketemunka-adót az általa kifizetett bér duplájára lehet bírságolni. Az újfehértói munkaadó például három­ezerforint kifizetését ismer­te el, így a megyei munka­ügyi központ hatezer forint­ra bírságolta. Az illetékesek talán nem tudják: két ellenőr állami kocsival ment ki a helyszínre, gépírók, jo­gászok dolgoztak az ügyön, a postának is többször akadt dolga az üggyel kapcsolat­ban. Summa summárum, a kiadás annyi, mint a „bevé­tel" , az állam kasszája nem gyarapodott. S a legtöbb bírság kiszabásánál a feke­temunka-adók mosolyog­nak, aztán a mellényzsebük- ból fizetnek. Az illetékesek a közeljövő­ben módosítani akarják a bírságolás szabályait. Az előterjesztés szerint a mun­kaadó a napi minimálbér öt­szörösét fizeti majd. Vagyis 4-500 forintot. Miért nem 40-50 ezret? Angliában mind a feketemunka-adót, mind a feketemunka-vállalót bíróság elé állítják. Illetéke­sek, vigyázó szemetek Lon­donra vessétek! Ismét olvashatják Kedves Szerkesztőség!. Október 19-én találkoztam Geszteréden munkatársuk- : kai a Kelet-Magyarország- fórumon. Akkor a segítségét kértem, hogy a Perkédpusz- - tán lakó idős szüleim újra olvashassák lapjukat. Kö­szönet a . közreműködésü­kért, november 1-től ismét olvashatják a kedvelt lapju­kat, a Kelet-Magyarorszá- ^ got. Köszönöm! Sikeres munkát kívánok a továb­biakban is. Orbán Júlia, Geszteréd Kommentár Kiss Gyula például azzal érvelt, ami látszik is a kör­nyéken: sok község útjait árkoltákfel, gázt, vizet, tele­font vezetnek, azaz épül az eddig nagyon hiányzó ter­melő infrastruktúra, amely­re aztán rátelepülhet az ipar, szolgáltatás. Hamaro­san épül az autópálya is, ami pedig sok száz új mun­kaalkalmat teremt. Kovács Magda szerint viszont job­ban össze kellene fogni a hátrányos területek fejlesz­tésére szolgáló alapokat, mert elaprózzák, sok párhu­zamos lehetőség mellett igazán jelentős változást nem is lehet elérni. Hasonlót kértek számon a nézők is: a több, mint két éve tartott „kihelyezett kor­mányülés” után végre látha­tó, érezhető eredményt vár­nak, ehelyett a helyzet (pél­dául a munkanélküliség, a mezőgazdaság területén) inkább romlott. Sajnos, ép­pen itt, ezen a ponton majd­nem elfajult a vita: a mi­niszter azt rótta fel a kér­dező tsz-elnöknek, hogy mi volt ő a múltban, a szocia­lista párti képviselőnő ja­vaslatára pedig azt, hogy az már bizonyított az elmúlt negyven évben... Összes­ségében mégis a nyílt, ősz­inte vita hatása maradt meg bennem. A borsodi példa alapján a mi megyénk hasonló gondjai is újra nyilvánosságot kap­tak. jrz icsit paprikásra sikere­id. dett a hangulat a Lét­kérdések szombati felvéte­lén, amelyet hétfőn késő este sugárzott a Magyar Televí­zió. Az adott helyszínen alig­ha lehet csodálkozni a türel­metlenségen, hiszen a Vár- konyi-Franka-stáb Borsod­ban, abban a megyében ren­dezte vitaműsorát, ahol messze a legnagyobb a munkanélküliség, ráadásul a gyakorlatias ember szá­mára nem érzékelhető szá­mottevő kedvező változás. Ott pedig, ahol nemcsak a munkanélküliek száma na­gyon magas, hanem egyre több embernek le is jár a segélye és kilátás sincs mun­kára— még csak csodálkoz­ni sem lehet az ingerültsé­gen. Pedig jó partnerektől kér­dezhettek a szép számmal je­len lévő érdeklődők: a kor­mánykoalíció érveit a kis­gazdapárti munkaügyi min­iszter — a környékről szár­mazó Kiss Gyula —, az el­lenzéki álláspontot pedig Kósáné Kovács Magda szo­cialista párti országgyűlési képviselő—szintén a szoci­álpolitika jó ismerője—ma­gyarázta. A vita mindkét résztvevője kapott tapsot, hiszen mind­két fél álláspontjában volt olyan részlet, amely meg­nyerte a jelenlévők tetszését. v Marik Sándor Nem kérdés — lét

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents