Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-23 / 274. szám
1993. november 23., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 Traktor, eke Hollandiából Az ismert kisgazda politikus is innen szerezte be gépparkjának jelentős részét Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Még nincs hároméves a nyíregyházi Agroned Kft., de az idén már eddig több mint százmillió forintos forgalmat ért el. A mezőgazdasági gépek, s kiegészítő kellékek beszerzésével, eladásával, illetve felújításával foglalkozó cég csápjai ma már Hollandiától Németországon át Olaszországig, s Romániáig nyúlnak, az országhatáron belül pedig Rajkától Fehér- gyarmatig. Az igen látványos fejlődést felmutató cég létrejöttét tulajdonképpen a véletlennek köszönheti. Béres István ügyvezető igazgató három éve még a Mezőgép nyíregyházi központjában volt műszaki igazgató. Néhány hónapot töltött e székben, mikor tudomására jutott, hogy Hollandia egyik legnagyobb cége, a Cebeco üzleti ajánlattal kereste meg a vállalatot, de az ajánlat hosszú ideig ott hevert valamelyik fiókban. Végül kilencven februárjában jött létre a fővárosban a találkozó, ahol arról folyt a szó, hogy alapítaniuk kellene egy közös vállalatot. Abból ugyan nem lett semmi, hiszen a vállalatot akkor már megcsapták a nagy cégek többségét alaposan felforgató szelek, a hollandok viszont felajánlották Béres Istvánnak, ha csinál magának egy kis céget, akkor rájuk számíthat. — Kilencvenegy januárjában alakult meg a káefté, a tulajdonjog ötvenegy százaléka az enyém, a többi pedig a Közúti Gépellátó Vállalaté lett — eleveníti fel az Agroned igazgatója az indulás napjait. — A kft. a vállalat Pazonyi úti telepén rendezkedett be, s átvettük a Közgép hatvan emberét is. Akkor még telefon- fülkéket is gyártottunk, de egy idő után elvették tőlünk ezt a terméket, s kénytelenek voltunk teljes egészében átállni a •Tárca Ezek a gépek hamarosan szántanak, vetnek mezőgazdasági gépek beszerzésére, javítására, értékesítésére. Ma a telepen megtalálható minden, amit egy normálisan működő farmergazdaság igényel. Azt persze ne várja el tőlünk senki, hogy tételesen felsoroljunk minden gépet, eszközt, hiszen az már a reklám határát súrolná, de annyit talán elmondhatunk, hogy van itt a több milliós kombájntól kezdve a százezer forintos darálóig minden. Az ügyvezető igazgató irodájának falát egy térkép díszíti, s azon millió, gombostűnyi pontocska. Azon településeket jelzik ily módon, ahol az Agroned gépei dolgoznak. A legnagyobb számban természetesen a mi megyénket pontozták ki, de utána furcsamód a Nagykúnság, meg a dél-bihari rész következik. Van azonban egy Szombathely melletti település is, Mesterháza, ahová több mint húsz gépet vittek Nyíregyházáról. S ha már az érdekességeknél tartunk, egy igazi, a szó szoros értelmében is zsíros üzletükről is szót kell ejtenünk: Zsíros Géza, az ismert kisgazda politikus is innen szerezte be gépparkjának jelentős részét. — Nem mindenkinek futja persze hét-nyolc millió forintos tételekre, de már néhány százezer forintból is egészen tisztességes géprendszerre lehet szert tenni — folytatja Béres István. — A legsikeresebbek egyébként az úgynevezett gépcsomagjaink. Ez egy hatvan lóerős traktorból, ekéből, kultivátorból, műtrágya-szóróból, fűkaszából, rendsodróból, vetőgépből áll, s az ára nem sokkal haladja meg a hatszázezer forintot. Az ilyen csomagokból már több mint száz talált gazdára, ez is mutatja, hogy szerencsés kézzel sikerült összeállítani. A kft. székhelye ma még Nyíregyházán található, de hamarosan Nyírpazonyba költöznek. Egy nagy csarnokuk már ma is működik ott, nemsokára az egész cég oda telepszik. Igaz, a megyeszékhelyen könnyebben lehet megközelíteni őket, de a cég dolgozói bizakodnak, ott is megtalálják őket azok, akik egyszer már hallottak róluk. A beszélgetésünk közben bekopogó mandabokori gazda, Siska István sem ide indult, végül mégis itt kötött ki. Rendsodrót keres, s az egyik szakboltban ajánlották neki az A SZERZŐ FELVÉTELE Agronedet. Ha ott sem talál, akkor ne is keresse, igazították el. — Nincs nekem sok földem, tulajdonképpen kézzel is megbirkóznék avval a három hold kaszálóval, de azt mondtam, én már azért a harmincezer forintért nem fogok kínlódni többet. Azért van a gép, hogy küszködjön az helyettünk. Egy rendsodró harminc- negyvenezer forintba kerül, de mondjuk egy jobb minőségű kombájn hétmilliót is kóstál. Ezt azonban csak nagyon kevesen vehetik meg. De nem is muszáj mindenáron új géppel szántani, aratni. Egy kombájn például húsz, huszonöt évet is vígan kibír, s tízévesen még úgy megy, mint új korában. Ezt persze nem kell bizonygatni a gazdáknak, túlnyomórészt a használt gépeket keresik. Van miben válogatniuk. Holland, s német telepeken beszerzett gépek tömkelegét hozzák a kamionok rendszeresen a kft. udvarára. A vevők vihetik őket nyomban, de ha valami átalakítást kémek rajtuk, annak sincs akadálya. A kft. szerelői ma már ismerősként néznek minden Lajtán túli traktort, kombájnt, vetőgépet. 5 zép a vetés, elbújni benne jó, csak ne jöjjön ember, s csahos kopó!” — írja a költő a vetésben bóklászó nyíllak szemével nézve a búzavetést. Engem a frissen kelt, soroló vetés és a benne ágaskodó nyulak látványa megfog. Azért fog meg, mert a búzavetés mindig a jövőt jelenti. Mert a vetés mégiscsak áttelel valahogy, talán biztosítva látszik újévi kenyerünk. Meglepő hírt hallva az ember — nevezetesen, hogy gabonafélét kell behoznunk, igaz, csak takarmánynak valót — felkapja a fejét. Hát igen. Ha nem mondjuk ki is érzi belőle mindenki, hogy odakerült a mezőgazdaság is a szikkadt gyepre. Nehéz ez az ősz, s benne még nehezebb a vetés. Érzik ezt a frissen licitált földek újsütetű tulajdonosai és érzik a közös maradványaiként meglevő termelőszövetkezetek. Nehéz az aszálytól elgyötört földet megművelni. Nincsenek szerszámok, a gépek alkatrészhiány miatt állnak, és akkor még az üzemanyag. A földek egy része már tavaly is parlag volt. Ezt újra művelni. Néhol trágyaszóróval kellett vetni, annyi volt a földbe szántott gazmaradvány, hogy a vetőgép csődöt mondott. Arról nem is beszélve, hogy istállótrágyát mikor látott utoljára. Jó részük még műtrágyát is régen. Hát innen kellene felállni, és biztosítani a kenyérgabonát, takarmányt az állatoknak. Előírások ugyan ninTörő István Búza vetés csenek, mint valamikor, hogy mennyit vessünk. De állami támogatás sincs, ami segítette ezt a vetést. Azaz hogy van, de csak annyi, és csak annak, akinek. Akinek csak a földje van, annak ez annyi, mintha a semmit csurgatná egyik tenyeréből a másikba búza helyett. Hogy mennyi kenyérgabona kellene azt az egyet tudjuk. Fogyó népességszámunktól jobban csak az állatállományunk fogy. De azt sem tudjuk, mennyit képes az elhanyagolt föld megteremni, és az importált árhoz—ha mégis lesz ilyen — igazodóból készült kenyérre lesz e elég fizetőképes kereslet. Hja kérem, ne panaszkodjunk. Nagyon közeli még a kép, amikor túlkínálat volt, és az ellátási felelősségből fakadóan tonnaszám ették az állatok a kenyeret. Most a piac szabályoz, vagy valami más. Mi, akik képesek voltunk jelentős mennyiséget exportálni, és a gabonatermesztés sikerágazatnak számított, most küszködik, mint a többi. Két éve Európa szerte kilincseltünk — még keletre is —, ü’!9HU . ** hogy eladjuk fölös gabonánkat. Már akkor sejthető volt, hogy lelohad a termesztési kedv, mert mélyen lenyomott áron kellett eladni. És nem volt piaci ár, nem volt, ami ösztönözzön. Most már van, de nem a termelő érzi jótékony hatását. Hasonló a helyzet most az almával. Kiút sehol. Mintha nem lenne szívügye senkinek, kivéve a termelőt, aki kiszolgáltatottan magára marad az árujával. Látja, hogy megy kárba egész évi munkája. Megsejt valami spekulációt, amely egyeseknek busás haszonnal kecsegtet. A búza más, mint az alma. A belőle készült kenyér mindennapi, ahogy az imádságba is belefoglalták őseink, az egyszerű földműves emberek, akik tudták, hogyha itt az ősz, vetni kell. Ez a búzavetési kedv mindig megvolt és nem manipuláción törték a fejüket. A számítógép billentyűit nyomkodva, árakon spekulálva. Kire is spekulálnak? Az országos átlagban is kiemelkedően magas munkanélküliekre, a nyugdíjasokra, az emberek lelkivilágára, hogy még ezt se tudják megvenni, még jobban lemondjanak, gyűlöljenek és önpusztításba meneküljenek. Egyik városunk főterén van egy szobor. Egy kenyérszelő lányt, vagy menyecskét ábrázol. A dolgos embert példázza ez a szobor, aki nehezen tudja elviselni a parlagon maradt földeket, s amikor vet, már látja is az eredményét, az új termést, mert ez is jelentheti a nemzet jövőjét. Az embert, aki ünnepet készít elő, megszegi a kenyeret, levágja karéját, boldogan adja, ahogy az anyja adja gyermekének és minden hozzátartozójának, a mindennapit. a j ézem a frissen kelt búzáiul mezőt, s a nyulakat, amelyek elfutnak, ha észreveszik az embert. Arra gondolok, hogy mennyire nyulak lehetnénk mi is, csak úgy elszaladnánk, ha vészt szimatolunk. De már nem szaladhatunk el, ha elvetettünk, ki-ki a maga módján, mert nem bízhatjuk másokra az aratást! Kényszerpályán Kováts Dénes jji létünk során — számos Hí területen — kényszer- pályán mozgunk. Mégpedig olyan kényszerpályán, amelyről nem lehet letérni, s a felülről jövő akarat gyakorlatilag megfellebbezhetetlen. A biztosítók például—miért ne tennék? — ismét emelni óhajtják a kötelező felelősségbiztosítás díját. Kötelező, kényszerű: nem lehet mást tenni, mint fizetni. Különben még inkább bánja zsebünk, a büntetési tarifa ugyanis nem csekély. S bár a kötelezőség mellett ésszerű érvek is szólnak, ezt el kell ismerni, mégis gyanakvásra adnak okot a különböző kijelentések. Ismét vita folyik a díjemelés mértékéről, ellentétes érvek ütköznek. S közben elhangzik egy mondat, melyre joggal kapja fel fejét mindenki: az APEH véleménye szerint a biztosítók eredménye egymilliárd (!) forinttal jobb, mint amennyit saját számításaik alapján közzétettek. Vajon kinek hihetünk? Hiszen a kártyák közé betekintésünk nincs. Azt azonban tudjuk, nem csekély összegeket fizetünk ki ezeknek a szervezeteknek. Vélhetően ennek jelentős része visszakerül a károsultakhoz, de az már kétségesebb, milyen mértékben. Mert az igazi kontroll hiányzik. S megint azt érezhetjük: a többség azok helyett vagy azok miatt fizet, akik a károkat okozzák. (Arról nem beszélve, hogy egyes cégek pedig nem kötnek biztosítást velünk akkor, amikor nekünk lenne rá szükségünk, egyszerűen azt mondják: nem kötünk Cascót. Visszafelé ugyanis nem érvényes a kényszer- pálya...) Jelentősnek mondható díjemelésre számíthatunk, akár tetszik, akár nem. Illetve: hiába nem tetszik, mégis mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. A kérdés csupán az: jól van-e ez így? S vajon letérhetünk-e valaha a nem kívánt kényszerpályákról? Kommentár Ifjúsági koncertek Bodnár István A z elmúlt napokban megyénk számos intézményében, iskolájában csendültek fel a Nemzeti Filharmónia ifjúsági bérleti hangversenysorozatának műsorában a komolyzene szárnyaló dallamai. A Lassus Énekegyüttes tolmácsolásában — néhány szabolcsi zenetanár közreműködésével — madrigálok, korabarokk mesterek művei hangzottak el, mégpedig olyan közvetlen előadásban, hogy mindenütt egyértelmű tetszést arattak. Sokat segített ebben a rövid, de szimpatikus magyarázat, amely közvetlenül szólt a fiatalokhoz, akik — tudvalevő — inkább a köny- nyűzenét szeretik. Mintegy ötven iskola 15 ezer diákja részesült — és részesül a koncertsorozat további hangversenyein — ily módon a zene szárnyaló varázsában, jut el olyan koncertre, amelyen egyébként sosem venne vagy vehetne részt. Nem tudni, a 15 ezer általános és középiskolai tanuló közül hányán válnak végül is a komolyzene barátaivá, de az biztos, hogy a koncertsorozat után nem lesz majd idegen számukra a barokk vagy a reneszánsz muzsika esetleg Bartók és Kodály valamelyik műve. Közülük néhányon talán a rádió gombját sem forgatják tovább, ha tánczene helyett komolyzene szólal majd meg. Esetleg szép ajándék lehet számukra karácsonykor vagy névnapra egy-egy Vivaldi, Beethoven vagy más klasszikus szerző művének lemeze, kazettája. Nem tudom, más megyében hány hallgatója van az ilyen vagy hasonló ifjúsági hangversenysorozatoknak, de úgy gondolom, minden köszönetét megérdemelnek a lelkes szervezők, tanárok, közreműködők, akik elviszik a gyerekeket életük talán első koncertjeire, és ezzel is hozzájárulnak az ifjúság műveltségének megalapozásához.
