Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-22 / 273. szám

1993. november 22., hétfő Közel esett Kökény a bokorhoz Ismét közönségsikert és meglepetést hozott a nyíregyházi nemzetközi teremkrossz-találkozó Nyíregyháza (KM - M. L.) — Seregnyi harkály nem ko- pácsol annyit, mint amennyit a bujtosi csarnok dolgozói az elmúlt héten. Hétfőtől ké­szítették a pályát a hétvégi, Kossuth Extra, nemzetközi te- remkrossz-találkozóra. Ráadá­sul mindkét napon akadt javí­tani való bőven, mert a mo­torosok madárként repkedtek, és nagy erővel landoltak az akadályokon. Végül hat nem­zet (belga, cseh, osztrák, sváj­ci, svéd és magyar) huszon­nyolc motorosa vágott neki a furfangos és látványos pályá­nak. Mindkét napon telt ház volt a Bujtosi Szabadidő Csarnok­ban. Szombaton a 12 körös fi­náléban ott volt a tavalyi ösz- szetett verseny három dobogó­sa: Kamrás, a svéd Wherrterés a cseh Kadlecek. Végül Kam­rás biztosan nyert az osztrák Fink, a Kadlecek és Whemer előtt. Vasárnap aztán váratlan meglepetés született. Ifjabb Kökényesi György már a kö­zépdöntőben is bebizonyította: ez a kökény nem esett messze a bokorjától. A szakág első emberének, a verseny főren­dezőjének 18 esztendős fia el­Repkedtek, mint a madarak ső nemzetközi versenyén pa­rádésan motorozott. A má­sodik nap döntőjébe az előző napiból nyolcán is bejutottak. Kadlecnek a reményfutamban pechje volt, nem indult el a motorja, így kiesett. A start után Fink vágott az élre, mögötte a kis Kökényesi. Az ötödik körben aztán a fiatal magyar megelőzte az oszt­rákot, és már nem is engedte át az elsőséget. Kamrás a har­madik helyen ért célba, az összettben azonban így is az élen végzett. Whememek is­mét a negyedik hely jutott. A szombati végeredmény: Balázs Attila felvétele 1. Kamrás Károly (Honvéd Petőfi SE) 2. Jürgen Fink, 3. Michael Kadlecek. A vasár­napi végeredmény: 1. ifj. Kö­kényesi György (Surján SE) 2. Jürgen Fink, 3. Kamrás Ká­roly. Összesített eredmény: 1. Kamrás Károly 2. Jürgen Fink 3. Jimmie Whemer. Győzelem Miskolc (KM) — Lap­zárta előtt nem sokkal ért véget a MEAFC-Nyh. Ta­nárképző NB I-es férfi ko­sárlabda-mérkőzés. Ered­mény: 73-94 (45-38). Veller a legerősebb Melbourne (MTI) — Helyi idő szerint vasár­nap késő délután befejeződött Melboume- ben a súlyemelő világbaj­nokság. A zárónapon a plusz 108 kilós súlycso­portban a legkönnyebb lett a legerősebb! A német Rony Weller, aki Barcelo­nában még a 110 kilós súly­csoportban nyert olimpiai bajnokságot, legyőzte a „szuperfiúk” mezőnyét, pa­rádés világcsúcsokkal. Sza­kításban 200-ra, lökésben 242.5- re (később Nerlinger 247.5- re javította), össze­tettben pedig 442,5-re mó­dosította a világcsúcsot. Szakállas hölgyek Fort Lauderale (Reuter) — Az egész úszósport hitetlenkedve / olvasta a Nemzetközi Úszó Szövet­ség (FINA) legutóbb közölt világranglistáját, amelyen a kínaiak vezetik az összesí­tett ponttáblázatot. — Egy újabb „Kelet-Né- metországgal” van dol­gunk! — jelentette ki dr. Allen Richardson, a FINA orvosi bizottságának elnö­ke. Ő is azon a véleményen van, hogy Kína doppinggal érte el a sikereket. Ez a vád valószínűleg nem is meg­alapozatlan, mert ezek a „hölgyek” kezdenek hason­lítani a volt NDK-s „kolle- gináikra”: arcuk pattanásos, szakállukat borotválni kell, izmaikat minden férfi meg­irigyelhetné és a hangjuk is nagyon mély. Három csodát adott Amerika Suba Ernő megosztja a líew York-i maratonin szerzett élményeit Mán László Nyíregyháza (KM) —Előttem a Daily News no- ' vember 15-ei, hét­fői száma. A címlapról Michael Jackson néz az olvasóra, öles betűk hirde­tik: szakított a Pepsivel. A közel száz oldalt átlapozva jó néhány világsztárról tud­hatok meg ezt-azt. Aztán jön a sport. Amerikai foci, ko­sárlabda, jégkorong, labda­rúgás (!), golf és lóverseny. Van itt minden. A hátsó bo­rítón két kép, a két győztes­ről. És egy 36 olalas mellék­let a „nagy durranásról”, a New York City Marathon előző napi versenyéről. Tel­jes eredménylista, az utolsó sorban ez áll: 24 042 Bonalli, Y 64 F 5:30:57. Jóval előrébb bukkanok az is­merős névre: 7422 Suba E. 48 M 3:53:46. Ugyanis a 48 esztendős nyíregyházi neve­lőtanár is ott volt Ame­rikában, élményeinek töre­dékét imigyen osztja meg ol­vasóinkkal: • Másodszor ültem repü­lőgépen, egy Boeing 767-esen mentünk előbb Rómába, majd onnan egyszuszra New Jersey­be. Budapesten kilencen száll­tunk fel, hét versenyző és két kísérő. Már a repülőút is óriási élményt jelentett. • A formaságok elintézése után egy kicsit beleszagoltunk a New York-i levegőbe. Csü­törtökön és pénteken edzettem (10-10 km), szombaton pedig én is elindultam a tíz kilo­méteres előversenyen. Mint­egy harmincezren vágtunk ne­ki a távnak, amely jó bemele­gítés volt a másnapi maratoni­ra. • A versenyen óriási volt a felhajtás. Transzperensek, zászlók várták a résztvevőket, mindenki kocogással melegí­tett be. A Brooklyn hídról raj­toltok. Ez egy 530 magas, 3,2 kilométer hosszú, három szin­tes híd. A nevezési idők alap­ján három színű startszámot kaptunk. A zöld és a piros Szekeres Tibor felvétele mellett volt a kék, a legjobb tenyerét idővel rendelkezőké, én is ilyet kaptam. Egy hatalmas ágyú óriási dörejével rajtol­tattak, olyan volt a sor, hogy én, aki a mezőny első feléből indultam csak 15 perc alatt értem le a rajtvonalat. A start­nál egyébként mindenki sportszerűen viselkedett, nem volt könyöklés, tülekedés. En­nek ellenére jó három kilo­méter után lehetett felvenni a tempót. • Igaz a pálya útvonalát térképen megismerhettem, de az nem adta vissza a nehézsé­geit. Nagy szintkülönbségek voltak, sok hosszú emelkedő­vel. Ez, valamint a szokatlanul magas páratartalom ( 21-25 fokos melegben futottunk) alaposan próbára tett. Még bennem volt a jó három héttel korábbi Bécs-Budapest szu­permaratoni is, így a 3:09.09- es legjobb időmtől jócskán el­maradva értem a Centrál Park­ba, a célba. Korcsoportomban, a 45-50 évesek között így is a 102-ik lettem a 3500 hasonló korú között. • A pára miatt igen megter­helő volt a táv, a 26 ezer in­dulóból 1958-an feladták. Saj­nos volt akinek az életébe ke­rült a verseny. A célbaérkezés után én is láttam egy mentési kísérletet. A földön fekvő futó mellett legalább húsz orvos serény­kedett az életmentő készülékekkel, hogy milyen ered­ménnyel, azt nem tudom. # A hangulatra alig találni jelzőt. Hetvenhat zenekar játszott a verseny alatt, az útvonalon 2,5 millióan szur­koltak. Tapsoltak, zászlókat lobogtat­tak, gyümölcsöt és frissítőket kínáltak. A nagy meleg miatt jó párszor tusoltam az alkalmi zuha­nyozók alatt. Volt aki csak annyival buzdított, hogy „pacsizásra” kínálta fel. Én is belecsaptam párszáz­ba. • A rövidke szaba időben megpróbáltam habzsolni a lát­nivalókat. Voltam a világ le- magasabb épületeién, az Em­pire State Building, valamint a World Trade Center felhőkar­colóin. Sokat sétáltam, megfo­gott a metropolisz sokszínű­sége és bármennyire hihetet­len, barátságosnak éreztem a hangulatot. Igaz szemtanúja lehettem az amerikai valóság­nak is: egy fehér férfi késsel üldözött két színesbőrűt, akik meglopták. • A sok élmény hatása mi­att még mindig alig térek ma­gamhoz. Ha röviden kellene összefoglalnom ezt a pár napot azt mondanám: csoda, csoda, csoda. Csoda volt a repülőút, csoda a verseny és csoda New York. • Vasárnap már elkezdtem az alapozást, hiszen hama­rosan itt a következő szezon. Terveim között sok verseny szerepel. Köztük egy szaharai szupermaratoni. A Nyíregyhá- za-Budapest versenyen biz­tosan indulok, a bécsi, a bosto­ni és a londoni közül pedig valamelyiken szeretnék. Tiszalöki fiaskó Megyei I.: Minden meccset lejátszottak Ibrány-Keme- cse 1-0 (0-0). Ibrány, 300 né­ző, v.: Nagy. Ib­rány: Vattai — Nagy, Ig- nácz, Horváth (Balázsi), Szász, Bíró, Balogh, Szente­si, Kató (Veres), Korpái (Szilágyi), Dobránszki. Éd- ző: Kegye István. Kemecse: •'Hegyes — Szunyogh, Holp, Sipos, Kendi, Kanyári (Ja­kab), Moldván, Balogh, Sz- tojka, Dávida, Mester. Ed­ző: Moldván Miklós. A vé­gig fölényben játszó hazaiak hetedik ziccerüket értékesít­ve nyerték a szomszédvári rangadót. Gól: Szentesi. Sényő-Baktalórántháza 3-1 1-1. Sényő, 400 néző, v.: Ficze. Sényő: Rabcsák — Szobonya, Szikszai, Tor- da (Pataki) Zsiga, Fekete (Mészáros), Mónus, Balogh, Capatina, Rubóczki, Knob- lok. Edző: Szobonya József. Bl.háza: Tóth A. — Tóth J., Benkő, Gerda, Kiss, Juhász, Czipf, Maries, Gdovin, Sós, Bamucz. Edző: Gajdos Gá­bor. Kitűnő talajú pályán megérdemelt hazai győze­lem. Gól: Capatina 2, Knob- lok illetve Sós. Kiállítva: Gerda (58. perc). Tiszalök-Nyh. Hardwa­re 0-1 (0-0). Tiszalök, 200 néző, v.: Balogh. Tiszalök: Murvai — Hegedűs (Flei­scher), Gál, Kerekes, Szepe­si, Marozs, Csatlós, Pente (Nagy), Balogh (Újj), Pén­tek, Erős. Edző: Aranyi László. Hardware: Vránsz- ki — Borza, Poór, Minya, Lakatos (Kiss), Barkóczi (Főfai), Mihályfalvi, Lövei, Tardi, Papp, Tanyi. Mb. ed­ző: Magyar László. A haza­iak teljesítményét nem lehet értékelni. Gól: Mihályfalvi. Levelek-Tarpa 4-1 (3-0). Levelek, 150 néző, v.: Ajler. Levelek: Tuza — Svelta, Törő, Kapdos, Ta­kács, Király, Molnár, Hor­váth, Sitku, Oláh (Majláth), Burik. Edző: Takács János. Tarpa: Hegyi — Csapó, Bodnár, Holp, Ficze (Szabó I.), Szabó II., Csekő, Tőrös, Pál, Nagy (Varga), Kovács. Edző: Varga Zoltán. Hiába rúgtak öt gólt a hazaiak, mégis csak 4-1-re nyertek. Gól: Horváth 4, Kapdos (öngól). Kiállítva: Kovács (70.). Záhony-Vásárosna- mény 4-0 (2-0). Záhony, A bajnokság állása: 1. Sényő 14 12 11 41-11 25 2. Fehérgyarmat 15 11 1 3 31-15 23 3. Ujfehértó 14 10 1 3 29-12 21 4. Csenger 15 7 5 3 36-19 19 5. Bl.háza 14 9 1 4 35-23 19 6. Záhony 15 8 2 5 24-20 18 7. Vásárosnamény 15 7 2 6 33-15 16 8. Nyírkárász 15 7 2 6 33-36 16 9. Kisléta 15 5 4 6 30-30 14 10. Nagyhalász 15 4 5 6 23-27 13 11. Ibrány 15 4 2 9 16-29 10 12. Nyh. Hardware 14 3 4 7 15-34 10 13. Tiszalök 15 4 1 10 24-35 9 14. Kemecse 15 3 3 9 14-29 9 15. Tarpa 15 3 4 7 15-34 10 16. Levelek 15 2 2 11 21-51 6 200 néző, v.: Szegedi. Záho­ny: Rácz I. — Szanyi, Hege­dűs I., Galgóczi, Hegedűs II., Balázsi, Andrapov, Iza- iszkij, Győri, Márton, Pokol (Herczeg). Edző: Fülöp Sándor. Vásárosnamény: Sántha — Varga T., Nagy, Papp, Sándor, Varga J., Be- rettyán, Farkas (Balogh), Szécsi, Mándi, Illés. Edző: Farkas Béla. A hazaiak bebi­zonyították, hogy a korábbi teljesítményektől jóval több 4 van a csapatban. Gól: Győri 2, Balázsi, Andrapov. Nyírkarász-Nagyhalász 3-0 (3-0). Nyírkárász, 100 néző, v.: Tamaskovics. Nyírkárász: Tóth — Kapin (Rácz), Kertész, Kántor, Oláh, Török, (Végső), Ba­dar, Kontra (Sántha), Laka­tos, Sére, Kubányi. Edző: Badar Zoltán. Nagyhalász: Hajdú — Sziráki, Sánta, Nagy B., Kelemen, Földi, Árokszállási, Nagy I., Oláh, Müller, Bárdi. Edző: Nagy Béla. Akár nagyobb arány­ban is nyerhettek volna a hazaiak. Gól: Badar 2, Kontra. Kisléta-Újfehértó, 2-2 (2-1). Kisléta, 200 néző, v.: Hekman. Kisléta: Babicz — Szőke I., Arezanou, Pénzes, Nyisztor, Bihari, Nagy (Hercku), Szőke J., Szilágyi, Illés, Rézműves. Edző: Hercku János. Újfehértó: Onopkó — Urr, Krasznai, Katona, Lácza J., Ötvös (Lácza Gy.), Kukk, Polon- kai, Szálóki, Koskovits, Spisák (Hankószki). Edző: Szilvási István. Jó iramú és színvonalú mérkőzés igazsá­gos eredménnyel, irreális ta­lajon. Gól: Rézműves 2 il­letve Ötvös, Spisák. Fehérgyarmat-Csenger 3-1 (1-0). Fehérgyarmat, 400 néző, v.: Fodor. Fehér- gyarmat: Szűcs (Almási) — Juhász (Borbély), Nagy, Gyüre, Piros (Kovács), Kö­vesligeti, Kondor, Bodnár, Hadadi, Varga, Domokos. Edző: Tapasztó Ferenc. Csenger: Ács — Platinszki, Juhász Zs. (Ozsváth), Fehér, Juhász P., Becző, Juhász J., Szilágyi (Rózsa), Barcsai, Eszenyi, Hercegh. Edző: Szilágyi Tibor. A szatmári rangadót az ötletesen és ma­gabiztosan játszó gyarma­tiak nyerték. Gól: Domokos, Piros, Hadadi illetve Her­cegh. Stich a világbajnok Frankfurt-New York (AP) — Vasárnap véget ért a férfi teni­szezők ATP-világbajnoksá- ga. A frankfurti közönség nagy örömére német siker született. A színvonalas és izgalmakban bővelkedő fi­náléban Michael Stich 3-1 arányban diadalmaskodott az amerikai Pete Sampras ellen. A másik, ugyancsak nagy érdeklődés kísérte viadalon Graf (német)Sanchez (spa­nyol) döntő lesz. A New York-i Madison Square Gar- denben, a női teniszezők Mesterek Tornája 3,5 millió dolláros összdíjazású verse­nyén ők jutottak a fináléba. SPORT Kelet-Magyarország 17

Next

/
Thumbnails
Contents