Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-22 / 273. szám
1993. november 22., hétfő HHHI HAZAI HOLrMI Kelet-Magyarország 5 A talpon maradás esélye Utak találkozása mentén • Egészséges rivalizálás • Vizsgálják a hévizet, gyógyhatású-e Szoboszlai Ottó Balázs Attila felvétele Györke László Nagyhalász (KM) — Már kora tavasszal szóbeszéd tárgya volt: Nagyhalász is városi címre pályázik. Nagydobra nem verték a tervet, a szándékot. Talán ezért is érte váratlanul a hír a közvéleményt, hogy december elsejétől Nagyhalász (is) város. Szoboszlai Ottó polgármester 29 éves, energikus fiatalember. Itt született, itt töltötte az ifjúságát. A közigazgatásban jártas, hiszen felsőfokú szakvégzettsége van, korábban is itt dolgozott. Bár lett volna lehetősége Pesten maradni, mégis visszajött... Első: az infrastruktúra Vajon mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Ehhez a fejtegetéshez hasonló a munkahelyteremtés és az infrastruktúra összefüggése. Van, aki azt mondja: ahol az ipartelepítéshez minden feltétel adott, ott az infrastruktúra másodrangú, hiszen a nagyvállalkozás megteremti azt magának, amiből aztán jól tud profitálni az adott térség, település lakossága (is). Lásd: a vasmegyeri hűtőház. Ennek a településnek — vallják a környékbeliek — aligha lett volna már az idén crossbar-telefonja, ha... Miért ez az eszmefuttatás Nagyhalász várossá válásával kapcsdatban? — Úgy gondolom — mondja Szoboszlai Ottó —, ahhoz, hogy Nagyhalásznak munkahely tekintetében vonzáskörzete legyen, meg kell teremteni ennek a lehetőségét. Azért első célunk az volt, hogy minden fejlesztéssel kapcsolatos pályázaton elnyerhető pénzt ide hozzunk, hiszen az infrastruktúra megteremtése a legfontosabb egy településen. Attól függetlenül, hogy város-e vagy nagyközség. Mi a magunk erejéből munkahelyeket nem tudunk teremteni, viszont messzemenően támogatjuk, segítjük azokat, akik vállalkoznak. Hacsak nem szélhámosokról van szó... Tavalyelőtt kezdődött az egyik nagy beruházás, a szennyvízhálózat és a hozzá tartozó létesítmények építése. Ez négyéves program. Tavaly kezdődött a térségi'gázberuházás. Az idén már az igénylők 80-85 százaléka élvezheti ennek előnyeit. Igen rossz állapotban voltak az utak. Ez ügyben még sok a tennivaló, amelynek azonban a végére csak akkor tehetnek pontot, ha a nagy beruházásokat is befejezik. Fel kellett újítani a köz- világítási hálózatot, amely oszlopcserékkel is járt. Mindez rengeteg pénzbe került, kerül. Gazdasági centrum A kívülállók közül sokan felteszik a kérdést: ha Ibrány a maga természetes vonzáskörzetével város, a kőhajításra lévő Nagyhalásznak mi marad? A két település közt mindig is volt egy egészséges rivalizálás. Most, hogy Nagyhalász is megkapja a városi rangot, úgy tűnik, az eredmény: 1-1. De vajon nem keletkeznek-e átfedések? Szoboszlai Ottó szerint a két település inkább kiegészíti egymást ilyen szempontból. Ibrány a szolgáltatások, a gimnáziuma révén központ, míg Nagyhalásznak a gazdasági vonalon alakult ki a vonzás- körzete. Bár igaz, hogy a zsákgyár szebb napokat is megélt, hiszen egykor ezernél is több dolgozója volt, most 360; ám a helybeliek reménykednek abban, hogy a privatizáció lezajlása után ez a szám emelkedni fog. Aztán itt van a sütőüzem, meg a Herbária, Albók József gyógynövényes, akinek „vonzáskörzete” a megyén túlra nyúlik. Több autószerviz, viszonylag új benzinkút van a településen. A két országút találkozásánál — a Nyíregyhá- za-Dombrád és a Rakamaz- Nagyhalász vonal — piactér van, ide terveznek egy üzletsort. A helyek meglepően hamar elkeltek, hiszen igen kedvező a fekvése, nagy az átmenő forgalom. (Ez is jelzi a nagyhalásziak vállalkozókedvét.) Az önkormányzatnak mintegy negyvenhektáros olyan területe van, amely kiválóan alkalmas nagyobb vállalkozásra, akár ipartelepítésre is. Tehát a komoly vállalkozóknak zöldet mutat a nagyhalászi villanyrendőr. (Csak rendőrőrs kellene még.) Dédelgetett tervek Nem mellékes, hogy olyan szociális otthont létesítettek a településen, amelynek ugyancsak van vonzáskörzete. Nem beszélve arról, hogy Tisza- telek, Tiszarád, Vasmegyer, Beszterec számára eddig is a legközelebbi nagyobb település, a központ Nagyhalász volt. Nem vitás, egy (kis)városnak szellemi életében is térségi központnak kell lennie. Jelenleg a településen csak általános iskola van. Az önkormányzat fontolgatja egy középfokú tanintézet létrehozását: olyan szakképzettséget nyújtanának, amely a térségben jelenleg nincs. (A gyógynövény szakma például alap lehetne.) Ma még elég rossz állapotban van a Kállay- kúria. Ám remény van rá, hogy műemlékké nyilvánítják, s akkor elképzelhető, hogy a Rétköz szellemi életének egyik centrumává válik. Múzeumot, kiállítóterme(ke)t szeretnének itt az egyik szárnyban berendezni. Lenne konferenciaterem is, étkező, konyha. Itt lehetne a rétközi kutatóbázis, sőt alkotóháznak is kiválóan alkalmas lenne. Tehát sokfunkciójú intézményt akarnak itt létrehozni. Ezzel kapcsolatban komplex tervet készítettek. Felvették a kapcsolatot a Kállay családdal is. (Csakhogy az épület felújítása 26 millió forintba kerül majd a számítások szerint...) Nagyhalásznak két hévíz- kútja van. A tervekben az is szerepel, hogy uszodát építenek ide. A vizet most vizsgálják. Nincs kizárva, hogy a víz gyógyhatású. De ha mégsem, akkor is eggyel több vonatkozásban válna „vonzáskörzetté” a település. — Mielőtt benyújtottuk a pályázatot — mondja végezetül Szoboszlai Ottó —, a Dunától innen felkerestem csaknem minden olyan települést, amelyek az utóbbi években váltak várossá. A kialakult képbe — ezt a következtetést vontam le — Nagyhalász is belefér. A nagyhalásziak sem hiszik igazán Problémák, vélemények O Munkahelyek kellenének • Mitől város a város? Nagyhalász (KM) — Gondolom, nem csak nekem tűnt fel Nyíregyházáról menet, ahogy elhagyjuk Sóstóhegyet, átmegyünk a csator- nahídon, szép faragott alak, mellette tábla: „Üdvözöljük Nagyhalászban”. Közúti helységnévtábla sehol. Az itteniek tudják, hogy a tábla után következő tanyák — Mága, Kecskés, Homoktanya — Nagyhalászhoz tartoznak. Aztán néhány éles kanyar és egy útkereszteződés után már valóban Nagyhalászban vagyunk. A Kossuth utcán szép lakóházak sorjáznak. Itt kezdem a „közvélemény-kutatást”. Kalló Bertalan bádogos, jelenleg munkanélküli, a zsákgyár egykori dolgozója elmosolyodik, mikor kérdezem: tudja-e, hogy Nagyhalász december 1-jétől város lesz. Nem érdemeltük meg — Nem érdemeltük mi azt meg — mondja tömören. Látván meghökkenésemet, kis magyarázatot fűz hozzá: — Hát úgy nézünk mi ki, mint egy város? Tessék megnézni, itt még járda sincs... Pár perc alatt a szomszédok is csatlakoznak a beszélgetéshez. Azért, nem mindenki olyan szkeptikus... Kovács Ferenc nyugdíjas például megjegyzi: — Ha már város leszünk, hátha megtanulunk egy kicsit jobban spórolni, takarékoskodni az energiával, a vízzel. Egyikük — nevét ne írjam ki, mondja — arról beszél, hogy azért érte váratlanul a nagyhalásziakat (is) a hír, mert fél évszázada a kisgazdák (Ne a pártra gondoljon!) egy része még az istállóban aludt a jószág mellett... Értékek hasznosítása Oláhné Szilágyi Mária nagyhalászi képviselő azokról az erőfeszítésekről beszél, amelyeket az önkormányzat tett az értékek hasznosítása érdekében. A hévízkutakat még német vállalkozók figyelmébe is ajánlották, egyelőre még nincs tőkés gazdája, aki megteremtené mellette az uszodát. — Az emberek egy része hitetlenkedik — mondja —, de a városiasodás megkezdődött. Ez tagadhatatlan. Hiszen áthúzódó beruházásként épül a szennyvízhálózat, sokat javult a közvilágítás, a település háromnegyed része már élvezheti a vezetékes gáz előnyeit. A kivitelezők jóvoltából sok olyan munkát elvégeztek, amit csak jövőre terveztek. A településen több mint 170 vállalkozó van. Ezzel együtt nyomasztó a munkanélküliség, még ha nem is olyan mértékű, mint a legtöbb szabolcsi településen. Telefon kellene nagyon, hiszen crossbarvonal jelenleg csak kettő van: itt a hivatalban és egy nyilvános állomás. Erről is folynak már a tárgyalások, kilenc település összefogásával remélhetőleg belátható időn belül lesz telefonunk. Hiszen — és ebben egyetért a képviselő-testület — meg kell teremteni az infrastruktúrát, hogy Nagyhalásznak legyen vonzereje a vállalkozók számára. A felmérések szerint 200 telefonigénylő van, de ha ennek duplája lenne, le lehetne fektetni a tévékábelt is. Az intézményrendszer egyébként adott, a feltételek a működésükhöz megvannak. Kevés önkormányzat mondhatja el magáról, hogy a közművelődéstől sose vonunk el pénzeket. Több változat is szóba kerül a munkahelyteremtés témakörében: lehetne aszalót, konzervüzemet létesíteni. Bár e tekintetben, jelen pillanatban — úgy tűnik — túltelítettség van. Többször szóba kerül a zsákgyár, amely valaha ezer embert foglalkoztatott. Sokan remélik, a privatizáció után lesz még szükség munkaerőre itt is... Az iskolán nem múlik Asztalos Ist\’án, a Nagyhalászi Általános Iskola igazgatója bemutatja a tanintézetet. Jelenleg 736 tanuló jár ide, ezek közül 168 cigány. A továbbtanulási kedv nem rossz, hiszen tavaly a végzősök 90 százaléka jelentkezett valamilyen középfokú tanintézetbe. Érdemes megjegyezni, hogy 15 cigány végzősből öten tanulnak tovább. — A tárgyi feltételek jók, a megfelelő szakos pedagógusokban sincs hiány. Igaz, vannak, akik Nyíregyházáról járnak ki, de meg vagyok elégedve a munkájukkal. A maga területén mindenki igyekszik a maximumot nyújtani. — Ami a várossá válást illeti, egyetértek ibrányi kollégámmal, aki azt mondta: nem a külsőségek fontosak, hanem az, hogy miként gondolkodnak az itt élők. Szerintem Nagyhalász és az iskola esetében is az eddigiek szellemében kell tovább folytatni a munkát. Talán a várossá válás egy folyamatosabb, egyenletesebb fejlődést ad a településnek. A nagyhalászi Iskola Györke László felvétele A honfoglalás óta Nagyhalász (KM) — A régészeti feltárások tanúsága szerint Nagyhalász az újkortól már lakott hely. A honfoglaló magyarok letelepedésére is kedvezőnek kínálkozott a legelőkben, erdőkben, vizekben gazdag vidék. Ezt igazolják a község határában feltárt honfoglalás kori temetőrészlet és egy monostor romjai. írásos emlékben 1243-ban szerepel először a neve, amikor IV. Béla István „comes”- nek adományozta Halász-1. Egy 1311—23-as oklevél szerint a településnek már két különálló magja volt: a tulajdonképpeni Halász, és a Tiszához közelebb eső Belhalász, melyek 1404-re egyesültek. A település fejlődését meggyorsította a nagy út (magna via), amely a mai Kállósemjénből vezetett Napkoron át Halászba (a magna viát 1319-ben említik az írásos emlékek); valamint a tiszai rév, ahol vámot is szedtek. Nagyhalászt 1536-ban mintegy 430-440-en lakják. Földesurai — a Paksiak, a Bayak, a Kállayak — akkor nem laktak itt. A több mint húszezer holdat kitevő határ az itt élő lakosság használatában volt, és földesurainak adózott. Az állattartás, a halászat, a nádvágás megélhetést adott, a földművelésre a húszezer holdból csak 500 hold volt alkalmas, a többi a Tisza árterülete volt, amelynek egyes részein legeltettek, kaszáltak. A Tisza szabályozása (1858) után a szárazzá vált területeken mód nyílt növénytermesztésre, s az állattartás kissé háttérbe szorult. A XX. század elején már jelentős központ, elsősorban kendergyára révén, melyet 1905-ben alapított Ode- schalchi Zoárd Jenő herceg. A növénytermesztés struktúráját ezután meghatározta a kendergyár. Az ipartelepítés nyomán a település látványos fejlődésnek indult. 1920-ban már 5701 lakosa volt! Önművelő közösségek Nagyhalász (KM) — A nagyhalászi Petőfi Művelődési Ház épülete a település egyik jellegzetessége. Gál István igazgató szívesen beszél a ház tevékenységéről, a tervekről. Megtudom, hogy főleg is- ‘ kolások kedvenc helye a ház, ahol különböző korosztályú gyerekek néptánccsoportjai már megyére szóló sikert értek el. Eredményes a bábcsoport tevékenysége is, amely Papp Gábor vezetésével népballada-feldolgozásokat ad elő. A gyerekek maguk készítik a bábokat, a díszletet. Zongoratanfolyamot is indítottak, a későbbiekben szeremének egy fúvósegyüttest. A furulyát és a trombitát már megvették... Harmadik éve rendszeres a komplex olvasótábor. Legutóbb a reneszánsszal foglalkoztak, feldolgoztak és előadtak néhány Mátyás királyról szóló mondát úgy, hogy felidézték a korabeli zenét, a táncot, a képzőművészeti technikákat. Tehát, hogy a résztvevők számára érzékelhetővé, mintegy kitapintha- tóvá váljék a reneszánsz szellemiség, „beleharapjanak” a kor hangulatába. Van még színjátszó csoport szintén iskolásokból, elektronikai, rajz szakkör. A felnőttrendezvényeket szeretnék bővíteni, különösen ilyenkor, télvíz idején. Ilyen a kézimunka baráti kör, bál szervezése a nagyhalászi alapítvány javára... Áz idén az eső ellenére is nagy sikere volt a népművészeti vásárnak, a korongo- zók, a kosárfonók bemutatkozásának, a lovasbemutatónak. Szeretnék, ha életben maradna a rétközi napok rendezvénysorozat. Tehát sok minden van már, még többet terveznek Gálék. S talán ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagyhalász nevezetes hellyé váljék. És ha már valamiről nevezetes egy település, nem baj, ha város. — Véleményem szerint — tűnődik Gál István — nagyon fontos, hogy önművelő közösségek alakuljanak ki, amelyek együtt, közösen dolgoznak a településért. Magyarán: ahhoz, hogy Nagyhalász valóban város legyen, a közösségi életet kell jobban megszervezni. S ebben nem kis szerepet kell vállalnia a művelődési háznak. Vagyis nekünk... A címer Nagyhalász címere a Tokaji Alkotótáborban „született”, természetesen nem előzmények nélkül. Alapjául egy 1614-ből való pecsétnyomó szolgált. De volt koronás címere is a településnek. A múlt század közepéről is fennmaradt egy pecsétnyomó. Végül is az itt látható címert fogadták el az önkormányzati képviselők.
